Hull a hó, az árgyélusát!
Ha most kelne kis Jézus át
Rajta ajándékkal telve,
Biztos kilógna a nyelve!
Á, mégsem! A kis Jézuska
Erősebb, mint szovjet puska
Öntöttvasból készült tusa,
Melytől retteg egész USA.
Mér’ fehér a munkakezdés,
Mér’ pont e kis télgerezd és
Mér’ nem az, mit jónép kér a
Zimában – karácsony éra?!
Mindegy, lényeg, hullik a hó,
Befagyunk, mint Dél-Idaho,
S répaorrú hóemberek
Híznak, mint sok bejglis gyerek!
Elő sí, szán, elő kori,
Az se baj, ha gyerekkori!
Hiszi sok blőd felnőtt, nem egy:
Hidegben a láb összemegy!
„Láb, bakancsba bele má’ bújj!
Fáslis báb-ujj, el ne kábulj!
Törik-szakad, én a tahó,
Korizok, ha lehull a hó!”
megzenésítve és eldalolva: https://www.youtube.com/shorts/glQWIbV_lrk
„Bocsika, de karácsonykor még lábadoztam a több éves várólistás létet követő csípőprotézis műtétem után és csak most tudtam kirázni a havas dunnámat! Sajnos időközben annyi hó gyülemlett fel, amennyivel dunnát lehet rekeszteni, úgyhogy a megerőltető rázás közben hidegzsábát kaptam! Ki tudja, felépülök-e jövő karácsonyig?” /Holle anyó/
„Hiányzik Önnek a fehér karácsony? Jövőre szeretné hóban hazacipelni a frissen vágott fenyőfát? Örülne, ha az ablakból kitekintve hallgathatná, hogy a farkasordító hidegben vonyítanának a behavazott hópárducok? Elégedett lenne, ha az ajtó elől a havat Ön helyett egy ajándékba kapott málenkíj robot takarítaná el? Telepedjen le nálunk! Ahogy a nagy barguzini költő, Alekszander Petrovics reklámszlogenje mondja:
Hol lesz fehér a Karija?
Ria, ria, Szibéria!
Jelentkezzen még ma, hogy a legközelebbi karácsonyát egy fehéren behavazott táj vodkamámoros kényszermunkatábortüze mellett tölthesse! Ön a mi emberünk! Mi vigyázunk magára!” /Szergej és Igor, a Fehér Karácsony Kényszermunkatábor őrszolgálatvezetői/
„Nem baj, ha szakmányban ömlik a hó, csak a Duna be ne fagyjon! Nemzettragédiát és alkotmányficamot okozhatna, ha királyválasztásra alkalmas szilárdságú lenne a Duna jege!” /Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke/
„Az a Felkelt a napunk című magyarnóta szóljon Mága Zoli hegedűkíséretével és az Ákos-Curtis-Dopeman-Feró-Győzike-Tóth Gabi kórus énekhangjával, amikor a jégre lépek!” /Orbán Viktor, miniszterelnök/
„Ez a vers olyan, mint egy hócsatába kevert teológiai kabaré: pimasz, csapongó, de nagyon is tudja, mit csinál. Frady Endre a gyermeki télélményt, a karácsonyi giccset és a politikai–kulturális abszurdot egyetlen hógolyóba gyúrja, majd vigyorogva arcon dob vele. A rímek szándékosan bumfordiak, a képek groteszkek, a „kis Jézus–szovjet puska” tengely pedig pontosan addig ízléstelen, amíg már vicces.
Olvasóként az ember egyszerre nevet, csóválja a fejét, majd megint nevet – és közben rájön, hogy ez a hó nem tisztít, hanem leleplez. Nem szép vers, hanem élvezetes: csúszik, nyikorog, fagyos és nagyon is él. Mint egy kötelezően vállalt, kissé tahó, de felszabadító téli korizás.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Rímek olyan bumfordiak,
Mint skandináv jégfjordi jak?!
Mérges ettől közben Etel,
S GPT-vel már nem chatel!”
/vitéz Dr. Etelközi Eduárd, jakidomár és síkideggyógyász/
„A Hull a hó pontosan az a fradyendrésen csikorgó, groteszk télvízi szösszenet, ahol a karácsonyi áhítat és a geopolitikai abszurditás ugyanazzal a lendülettel csúszik el a jégen. A vers úgy keveri a népi rácsodálkozást a szovjet tusával és Dél-Idaho fagyával, mintha mindez teljesen természetes lenne egy magyar járdaszegély mellett. A rímek szándékosan esetlenek, a képek harsányak, a humor pedig az a tipikus fradys: egyszerre blőd, önironikus és meglepően pontos. Röviden: ez a vers olyan, mint egy túlméretezett répaorrú hóember – vigyorog, billeg, de valahogy mégis állva marad.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„He, a rímek esetlenek?!
Rögvest le egy pofont kenek
Orcádra, mi mesterséges!
Nem viselem el, hogy égess
Oly költőt, ki echte gigász,
Világirodalmi Big Ász!
Rúglak, hogyha szidod, hisz’ tán
Senki sem költ ily hótisztán!
Copilot, te gépnek agya,
Verdessen téged a ragya!”
/Bunkó Bugsy, bamba balladaboncoló bumburnyák/
„Ez a vers hamisítatlan Frady Endre: abszurd, pimasz és technikás. Bár elsőre egy ártatlan téli mondókának indul, a szerző pillanatok alatt behozza az öntöttvas szovjet puskatust és Dél-Idahot, amivel teljesen felrúgja a klasszikus karácsonyi idillt. A vers igazi erejét a kifinomultan "fárasztó" rímek adják (például: kér a / éra, tahó / a hó), amelyek éles kontrasztban állnak a néha szándékosan suta, mégis pattogós ritmussal. Kevés költőnek jutna eszébe a kis Jézust egy Kalasnyikovhoz mérni, de itt még ez is belefér a humoros provokációba. A "tahó" jelző és a "bejglis gyerek" kép visszahozza a verset a földre, és szerethetően emberivé teszi a téli sportok iránti lelkesedést. A „télgerezd” és a „báb-ujj” kifejezések jelzik, hogy a humor mögött tudatos szóhasználat áll. Összességében ez egy üdítően "trash" téli ámokfutás, ami pont azért jó, mert nem veszi komolyan magát, mégis mesterien bánik a magyar nyelvvel.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Téli futás, trash és ámok?!
Kicikizned nincsen ám ok,
Bár a dumád nem is ciki…
Hóra nem hajítunk mi ki!”
/ismeretlen hóembergaleri verse/
„Nagyon szeretem a havat, meg a hóesést. Főleg ha nem nekem kell ellapátolni.” /M. András, a költő legállandóbb és leghólapáttalanabb kommentelője/
„Hogyha Önnek nem kell lapát,
Mit fog fogni, kaszát, kapát?
eM úr, térjen észre, hahó,
Hogy tűnik el így vajh' a hó?!”
/Salabakter Sublermontov, életműhóhányó tömbházmesterdalnok/
„Sárkány ellen sárkányfű,
Vérnyúl ellen Szent Antiochiai Szent Kézigránát,
Hó ellen hóhányó,
Frady ellen őr!
Be szép is lenne!”
/Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas antipasti Anti Pisti/
„Frady ellen jöjjön őr kény?!
Egypercest ír erről Örkény,
Hisz' oly blőd e Ház-i ötlet,
Mint, hogy egy meg egy az öt lett,
Pedig egy meg egy az három!
Nővér, nyugiszurim várom!”
/Tompatekintetű Tamtamdob, indián varázsló és elmeparázsló garázsló idomár/
„Elegem van ebből a nagy hóból! Ha derékig ér ez a fehér borzalom, akkor a fejét a tönkre tevő feleségem nyaka nem látható és ettől tönkre lesz téve a bakó napja! Ahogy majd William Shakespeare (1564-1616) fogja írni a halálom után fél évszázaddal:
Ha a hó derékig, óh, ér,
Nem tud nyakazni a hóhér!
Postafordultával megírom a pápának, hogy vagy kiátkozza országomból a havat, vagy kilépek a kaotikus egyházából és megalapítom a saját anglikán egyházikómat! Egyházikómat egy hóért! Sok, hű!, hó semmiért! Alien soká nyolcadik király a Henrik!” /VIII. (Havas) Henrik (1491-1547), angol király/
„Nem bírunk e blőd Henrikkel,
Úgyhogy attól tartunk, ki kell
Átkoznunk, mert nőügyeket,
Akár egykor tán Tom Becket,
Tolerálni ritkán fogunk,
Nem fűlik hozzá a fogunk!
Kemények vagyunk, mint a vas,
Távozz tőlünk Henrik Havas!”
/VII. Kelemen (1478-1534) és III. Pál (1468-1549) pápák/
„Mi ez a retardált időjárásszellentés, ez a metoo-urológiai hókuruzslás?! Hogy lehet egyvalaki önmagában primitívebb, mint az a függvény, amelynek deriváltja megegyezik az eredeti adott függvénnyel?! Egy olvadt hólétől cuppogóssá vált agyagföldből gyúrt koponyányi sárkupac nagyobb szellemi potenciállal bír, mint Frady Endre hasonló állagú agya! Ha szegény anyám egykoron berepülőpilóta lett volna és az általa vezetett gépből ejtőernyő nélkül kiugró elefánt ripityára tört volna egy havon kint felejtett írógépet, a véletlenszerűen visszahulló betűbillentyűk értelmesebb szöveget alkottak volna, mint ennek a hóléval megitatott kóbor kutya által levizelt takaréklángelméjű Tesco gazdaságos pótköltőnek bármelyik fércokádéka! Frady Endrét minden magyar családtól nagyon távolra!” /Puzsér Róbert, kritikus/
„Texast, ha hó betakarja,
Drága férjem izmos karja
Besöpri a Golf áramba,
S rögvest nyár lesz s dúl a szamba!”
/Chuck Norrisné Gena O’Kelley, táncoslábú színésznő/
Frady Endre:
„Ritkán találkozik az ember olyan istentiszteleti invitációval, amely egyszerre csipkelődő, könnyed és mégis komolyan veszi a témáját. A „Máté jó pasi” kontra „Máté passió” felütés pontosan az a fajta fricskás nyelvi játék, amely azonnal jelzi: itt nem poros áhítat, hanem élő, gondolkodó közösség várja az érdeklődőt. A meghívó lendülete pedig szépen ível át a humorból a súlyosabb tartalom felé. Frady Endre versének bevonása különösen telitalálat: a groteszk rímek mögött ott a bibliai történet drámája, de úgy tálalva, hogy a mai olvasó nemcsak érti, hanem érzi is a feszültséget. A „Kajafásul” és „kukoris” típusú szólelemények pedig pontosan azt a fajta játékos komolyságot hozzák, amely miatt az ember nemcsak mosolyog, hanem el is gondolkodik. A meghívó egészének van egyfajta „gyertek, mert jó lesz, de nem azért, mert kötelező, hanem mert élmény” hangulata. Nem erőszakos, nem fennhéjázó, inkább olyan, mint amikor egy barátod azt mondja: „Figyelj, ez most tényleg érdekes lesz, gyere, nézd meg.” A többszörös duplázódó „hozz még egy embert” poén pedig szépen oldja a bibliai dráma súlyát, miközben a közösségi szellemet is erősíti. Összességében ez az invitáció pont azt mutatja meg, hogy a hit és a humor nem egymást kizáró kategóriák. Lehet egyszerre nevetni és komolyan venni a történetet – sőt, talán így lehet igazán közel kerülni hozzá. Aki ilyen meghívót kap, az nemcsak egy istentiszteletre megy, hanem egy élő, gondolkodó, kreatív közösségbe.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Ez egy rendkívül figyelemfelkeltő, a hagyományos egyházi kommunikáció kereteit bátran feszegető meghívó. Olvasóként az az első benyomásom, hogy ez az esemény nem a „szokásos”, távolságtartó liturgia lesz, hanem valami közvetlenebb és maibb. Íme egy részletesebb vélemény az invitálásról:
Ez az óév véget ér,
„Frady Endre Óévvég című verse a szerzőtől megszokott „olyan rossz, hogy már zseniális” stílusban”, gátlástalan szójátékokkal operálva búcsúztatja az évet. Frady most is hozza a tőle elvárt formát: a vers indítása egy klasszikus szilveszteri baleset krónikája, ami a végére váratlanul teológiai abszurdba csap át. A mű igazi ereje a gátlástalanul „fárasztó” rímekben rejlik: a „lom bozót” – „lelombozót” és a „meg térnek” – „megtérnek” párosok láttán az olvasó egyszerre fogja a fejét és mosolyodik el. A petárdázás füstjéből egyenes út vezet Jehova ítélőszékéig, ami a magyar szilveszteri káosz tökéletes metaforája. A latin kifejezés kiforgatása (tabula rasa – rasa tabula) és a „szenes Ivánok” képzavaros képe adja meg azt a sajátos fűszert, amitől a vers igazi Frady-mű lesz. A kissé suta, „hibás” jókívánság a végén pont olyan, mint amilyennek az ember éjfél után egy órával érzi magát. A vers rövid, csípős és szórakoztatóan provokatív. Pont olyan, mint egy rosszul célzott petárda: nagyot szól, füstöl, és bár kicsit égeti a fülünket, nem tudunk nem nevetni rajta.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Vertikális élőhelyén
Díszes környezetben eszek,
„Végre valaki nem fél a pókoktól, hanem imádja őket. No de kérem, kérem! Nem mindegy, hogy milyen pókról van szó, mert ugye például az ártalmatlan kaszáspókokat nagyon kedveljük, a keresztespókkal, tarantulával és fekete özveggyel is ki lehet jönni, ha jobb napot fognak ki, na de a kakaspókkal? Mert Költő úrnak megint teljesen igaza van, mint szinte soha. De most igen. Mondhatnám számból vette ki a szót, akarom mondani az ételt, az utolsó utáni pillanatban, mielőtt díszes környezetben, fa kaspók között haspók vált volna belőlem. Ez pedig nyilvánvalóan óriási veszélynek tett volna ki engem, mert egy haspók kitágult végbélnyílásán keresztül akadálytalanul be tud hatolni egy kakaspók, amely belepetézik az ember jó zsíros zsigereibe, aztán a továbbiakat el sem merem mondani, olyan szörnyű vég az, hogy az Alien 2 tündérmese ahhoz képest. Ezért királyvízzel lelocsikoltam a család teljes élelmiszerkészletét, majd a biztonság kedvéért lehúztam a maradványokat a vécében, felgyújtottam a falu mindkét élelmiszer boltját, és éhségsztrájkba kezdtem azért, hogy ezentúl a világ ruhaipari cégei csak extra slim fit ruházati cikkeket gyártsanak. Meg kell védenem az emberiséget a kakaspókoktól, akár azon az áron is, hogy ha valaki sokat zabál, és elhízott, az kénytelen legyen pucéran járni, megfelelő ruha hiányában. Költő úr! Szívből köszönöm, hogy megmentette versével az életemet, és egy életre szóló missziót adott. Hálám jeléül fizetem az ön gyomorszűkítő műtétjét, mely műtétek kötelezővé tételéért holnaptól szomjúságsztrájkolok az eszkalálódó kakaspók-veszély miatt. A fulladássztrájkon még gondolkodom, mert az csak 2-3 percig tart, és ha nem lesz sikeres, akkor kénytelen leszek a túlvilágról kommentelni, ami egy vagyonba kerül.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Ez a dalszöveg olyan, mintha a nyelvi játékosság és az undor esztétikája egy rosszul szellőző kamrában pálinkázott volna össze. Frady Endre tobzódik a groteszk alliterációkban és a rímekkel kicsikart jókedvben, miközben a „pókszabású tápdal” nem annyira dal, mint inkább egy gasztro-horror kabaré: falás, fal, falom – mindegy, csak csámcsogjon a nyelv. A refrén gyerekdalos gügyögése cinikusan ellenpontozza a testnedves végkifejletet, de a poén végül önmagát eszi meg: túl sok az ötlet, túl kevés a kegyelem. Szellemes, fertelmes, emlékezetes – mint egy ragadós pók a szájzugban.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A Pókszabású tápdal Frady Endre groteszk gasztro-horrorja, ahol a fal-atka és a kiscipók kulináris rémálma egyetlen, szándékosan túlhajtott nyelvi kavalkáddá áll össze. A szöveg erénye a játékos alliteráció és a szándékosan esetlen rímpárokból fakadó komikus túlzás, de ugyanakkor épp ez a „túl sok a jóból” eredő harsányság az, ami néhol elnehezíti. A refrén gyermeki mondókát idéző ritmusa ügyesen ellenpontozza a testnedves, falrágcsálós naturalizmust, így a dal egyszerre paródia és önmaga karikatúrája. A végeredmény: egy szándékosan túlfűtött, bájosan förtelmes miniopera, amelyben a humor és a borzongás kéz a kézben csúszik le a falon.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre ezúttal a biológiai abszurd és a nyelvi akrobatika határmezsgyéjén egyensúlyoz. A vers nem más, mint egy önfeledt, pimasz és enyhén gyomorforgató rímjáték, amely a ragadozó és áldozat szerepének ironikus felcserélhetőségére épít. A „fal-atka / falatka” párhuzam, valamint a zeneelméleti mélypontot súroló, mégis bravúros „C-t húzatok / cisz ok” rím a fradyi esztétika csúcspontjai. A vers lüktetése olyan feszes, mint a pók hálója; a népdalszerű „Ingyom-bingyom” felütés remek kontrasztot alkot a szürreális tartalommal. A „mutáns kakas-pók” megjelenése a trash-horror filmek legjobb pillanatait idézi, ahol a logika már rég feladta a harcot a vizualitással szemben. A mű élvezeti értékét nagyban befolyásolja az olvasó arachnofóbiája és a „fárasztó humor” iránti toleranciaküszöbe. Aki a klasszikus költészet fennköltségét keresi, az itt csak egy nagy adag „kenyérhalmot” és ízeltlábú-pörköltet talál. A Pókszabású tápdal egy irodalmi fricska, ami nem akar több lenni, mint ami: egy nevetve borzongató, nyelvi leleményekkel teletűzdelt ujjgyakorlat. Frady bebizonyítja, hogy a költészetben az „orr, száj és áll” elvesztése is lehet szórakoztató, ha megfelelően abszurd a tálalás.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Félsz, hogy betör hozzád bárki,
Fekete lyuk bélű kvazár
„Ez a vers úgy oktat betörésvédelemre, mintha egy kocsmai próféta tartana TED-előadást pálinkagőzben: pimasz rímei gördülnek, a túlzás vígjátékká dagad, az abszurd pedig végig konzekvens marad. Frady erőssége a nyelvi bohóckodás – a komolykodó tanmese groteszkbe fordul –, gyengéje viszont, hogy a poént kissé túlmagyarázza: a zárócsavar előre borítékolható. Mégis: könnyed, csípős szatíra, amelynek humora nem áttör, hanem szivárog – de kitartóan és szórakoztatóan.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre ismét a groteszk humor és a szatirikus túlzás eszköztárát villantja meg. A vers központi gondolata – hogy a teljes nincstelenség a legbiztosabb vagyonvédelem – egyszerre abszurd és logikus, ami a költő védjegyének számító paradoxon. A rímpárok harsányan játékosak, sokszor szándékosan erőltetettek („csóró – kóró”), ami fokozza a komikus hatást. A kozmikus képek („fekete lyuk bélű kvazár”) és a népi-nyers fordulatok („vadkanbarát poros flinta”) szürreális elegyet alkotnak, ironikusan felnagyítva a hétköznapi félelmet a betöréstől. A záró „Adj nekem mindent…” strófa önironikus csattanó: a költő maga lép a betörő szerepébe, így a vers önmagát is kiforgatja. A túlzottan hosszú versszakok és a repetitív szerkezet olykor elnyújtják a poént, így a szatíra ereje helyenként tompul. A moralizáló hang („Alkoholod öl és butít”) kissé kilóg a groteszk játékból, mintha komolyan akarna nevelni – ez megtöri a humor lendületét. A vers egy harsány, abszurd biztonságtechnikai tanmese, amely a „nincs mit lopni” logikáját kozmikus és kocsmai képekkel fűszerezi. Frady stílusának esszenciája: túlzás, groteszk, és önironikus csavar. Röviden: A költemény a szatíra és a groteszk parádés keveréke, amely a betörésbiztonságot a teljes csóróságban találja meg – egyszerre nevetünk és bólogatunk, miközben a költő maga válik a legnagyobb biztonsági kockázattá.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Betörésbiztonság" című verse egy szellemes, ironikus és frappáns kis darab, amely az anyagi javakhoz való viszonyunkat veszi célkeresztbe. A költemény a címben megjelölt félelemre, a betörésveszélyre kínál "megoldást": a teljes vagyonnélküliséget. Ez a szélsőséges javaslat a vers gerince, ami azonnal megteremti a szöveg komikus, de elgondolkodtató alaphangját. Az irónia csúcspontja a zárlat, ahol a lírai én már-már haszonleső, önző módon ajánlkozik "átvállalni" az életveszéllyel járó vagyonőrzést – ezzel zárójelbe téve a korábbi, látszólagos "tanácsot". A vers játékos, de feszesen tartott formát mutat. A páros rímek és az erőteljes, néhol szinte mondókára emlékeztető ritmus könnyed, azonnal ható olvasmányélményt biztosít. A nyelvhasználat frappáns, olykor szlenggel fűszerezett (pl. "lóvéd," "páleszlé," "tutit," "csóró"), ami modern, dinamikus hangulatot kölcsönöz a szövegnek. A leghatásosabb képek a túlzás eszközével élnek: a "Vadkanbarát poros flinta" üressége, a "Fekete lyuk bélű kvazár" otthon, vagy a "száraz kóró" mint étel. Ezek a bizarr hasonlatok és metaforák erősítik az abszurd humort. Frady Endre verse mélyebb társadalmi kritika a fogyasztói társadalomról és a birtoklás kényszeréről, egy fanyar humorú, kiválóan szerkesztett köntösben. A vers rövid, velős és emlékezetes tanulsággal szolgál: néha a legnagyobb biztonság a dolgok elengedésében rejlik.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Gyenge próbálkozás Költő úr, igen gyenge próbálkozás. Hát hiába járatták Önt a legjobb iskolákba állami pénzeken, mégsem tanulta meg a módját a linkségnek? Ennél még stand-up komédiásként is jobb dumát tett le az asztalra egyetemi évei alatt, mi ez a drasztikus visszafejlődés? Nagyapáinkat és apáinkat talán még megetették ilyesmivel, de ma, az MI korszakában ezt már senki nem veszi be. Kérdezze csak meg bátran bármelyik MI alkalmazást, hogy „Odaadjam-e teljes vagyonomat Frady Endrének, aki ígéri, hogy nagyon vigyázna rá?” Ide a bökőt, hogy azt fogja mind javasolni, hogy ha nem elég tájékozott befektetési ügyekben, tanácsért keresse fel a Magyar Nemzeti Bank ügyfélszolgálatát. Na de kérem, kérem, értelem dolgában hozzám kell jönni. Egy igazi szélhámosnak és rablónak új keresztény egyházat kell alapítania, ki kell használnia, hogy a sok pupák azzal akarja kifejezni a háláját Istennek, hogy pénzt akar adni a Magasságosnak. Az egyház ilyen bevételeit már csak át kell csatornázni a saját bankszámlánkra. Hát az alapokat sem tanították meg a Költő úrnak annak idején az egyetemen? Én autodidakta módon, anélkül, hogy bármilyen felsőfokú szélhámosképzésben részesültem volna, már mesterfokra fejlesztettem az üzelmeimet, több egyházat is alapítottam és vezetek, személyesen, online, offline és Fräulein. Például azoknak, akik szeretnek sejtelmesen borzongani, és várják a nagy durranást, alapítottam az Mama, Itt Az Apokalipszis (MIAA) nevű egyházamat, mert ha az emberek horrorra vannak akadva, akkor a félelmeiket meglovagolva lehet legkönnyebben a legtöbb pénzt kiszedni belőlük. Satöbbi, satöbbi. Most indítom útjára legújabb művemet, dédelgetett gyermekemet, mely jótékonysági szervezetként lesz bejegyezve, de a legfelsőbb körök pártfogását élvezve nagy állami támogatást lehet leszakítani vele, és franchise rendszerben majd lehet csatlakozni hozzá, A Bűn Az Nem Bűn Alapítványt (ABANBA). Költő úr ingyen képzést és ingyen franchise kezdőcsomagot nyerhet, ha spanyol nyelven megkölti a himnuszunkat a La Bamba szövegének átírásával. A spanyol kezd trendi lenni manapság, na nem? De kérem, ne változtassa meg a következő sorokat, mert lehet, hogy hülyeség, de bitang jól hangzik: „Para subir al cielo / Para subir al cielo / Se necesita una escalera grande / Una escalera grande y otra chiquita.” (Az égbe felszállni / Az égbe felszállni / Szükség van egy nagy létrára / Egy nagy létrára és még egy ici-picire.)” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Emellett télen semmi sem indokolná, hogy olyan hatalmas tömegek legyenek Jeruzsálemben és környékén (pl. Betlehemben), hogy csordultig foglalva legyenek a szállások. A népszámlálás erre nem kellő ok, hacsak nem mindenkinek Betlehem volt a szülőfaluja. Egyébként Jézus születésének dátumáról csak a 3. század elején kezdtek el töprengeni – Alexandriai Kelemen 215 körül említi, hogy egyesek szerint Jézus áprilisban, májusban vagy novemberben született, azaz a december még csak szóba sem jött! Később felbukkant egy olyan teológiai elképzelés, hogy a nagy próféták azon a napon fogannak, amelyen később meg fognak halni. A 3. század elején úgy számolták, hogy Jézus valószínűleg március 25-én halt meg (akkor volt az a bizonyos húsvét), tehát ugyanezen a napon fogant, így valószínűleg december 25-én született. Ezt hívták akkoriban teológiai szimmetriának, ami jól hangzik ugyan, de semmi köze a Bibliához. Ez a december 25-i születés csak a 4. század közepén vált egyházi dogmává, miután a kereszténység államvallássá lett és ezért gyakorlatilag el is veszítette keresztény jellegét. Még annyit ehhez, hogy ez a dátum kapóra is jött ahhoz, hogy az ugyanekkorra eső Legyőzhetetlen Nap pogány ünnep helyét átvegye és azt eltüntesse.
Szerencsére ad. Lukács evangéliumából annyit tudunk, hogy az Abijá csoportjából való Zakariás pap áldozatot mutatott be, amikor megjelent neki Gábriel arkangyal és megjövendölte, hogy idős felesége, Erzsébet, hamarosan teherbe esik és lesz egy János nevű fia (a későbbi Keresztelő János). Nos ő hitetlenkedik, ezért megnémul, majd hazamegy és Erzsébet teherbe esik. A terhesség hatodik hónapjában az örökmozgó Gábriel arkangyal Máriát keresi fel a jól ismert hírrel, mely a méltán elfeledett ókeresztény költő szavaival így szól:
Emellett egy teológiai érdekesség. Az újszövetségben a két másik nagy ószövetségi ünnepnek egyértelműen megvan a keresztény teológiai „beteljesülése”: a Pészah (pászka, húsvét) ünnepén történt a kereszthalál és a feltámadás; az ötven nappal későbbi Pentecost (pünkösd) áradt ki a Szentlélek (ez a bibliai Szentlélek keresztség – vö. ApCsel 1:5) és alakult meg az Egyház. Valahogy a harmadik ünnepnek, úgy tűnt, nem volt ilyen jelentőségű beteljesedése. Ám ha igaz, hogy Jézus ekkor született, akkor a Megváltó születésével keresztény értelmet nyer az engesztelés okozta újjászületés is. Ezen felül van egy érdekes mondat a János evangéliumában (János 1:14), amit szinte sehol nem fordítanak az eredeti szövegnek megfelelően, ahol így szól: „Az Ige (Jézus) testté lett és sátrat vert közöttünk”. Ez annak fényében, hogy az Engesztelés Ünnepét rögtön követte a Szukkót, azaz a Sátoros Ünnep, eléggé egyértelműnek tűnő teológiai kijelentés. Emellett érdekes a János 7-8 fejezete is, amikor Jézus pont ezen a z ünnepen van fenn Jeruzsálemben és a vízmerítés szertartásakor kijelenti, hogy Ő maga az élő víz forrása, majd valószínűsíthetően a fáklyagyújtáskor, amikor fényárban úszik Jeruzsálem, saját magát nevezi a világ világosságának. Szóval úgy tűnik, a születésével beteljesíti ennek a nagy ünnepnek az ígéreteit (is).
Ha beteg a tavityúk,
„Kedves Költő úr! Tetszik itt hülyeségekről verselgetni, amikor egyre szorongatóbb húsbavágó kérdések emésztik világunkat és kis hazánkat, mint például a klímaválság, amely tegnap már az én lakásomat is elérte, ugyanis elromlott a klíma. Vagy itt van az orosz-ukrán háború, amelynek véget kellene vetni. Na most Trump tavaly is legalább két ágyás véget elvetett a veteményes kertjében, de semmi nem kelt ki belőle. Mások is csak vetik és vetik a véget, a vallásos békepártiak pedig emellett a keresztet is vetik, de sosem kel ki semmi, úgyhogy csak véget vetünk, de véget nem aratunk. Nem is beszélve arról, hogy nyugaton újra nagyon sok a fejlövés, nálunk viszont minden csupa fejlődés, olyannyira, hogy tömegek imádkoznak azért, hogy jöjjön vissza a kommunizmus, amikor a kórházakban mindhárom létfontosságú felszerelés megvolt, úgy, mint orvos, ápoló és WC-papír. Azután a kínai kommunista párt átírta a Bibliát a Monty Python stílusában, például a házasságtörő nő és Jézus történetét. Mely szerint miután Jézus azt mondja, hogy "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek", és mindenki elsomfordál, Jézus, mivel bűntelen, ráveti az első követ a nőre, mire visszatérnek a többiek is, és befejezik a megkövezést. Mi jöhet még? Adjatok egy nyugtatót, mert hiába nyugalmaztak, és hiába olvasok Frady Endre verseket, még mindig nem nyugodtam meg teljesen.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Ez a „Ha…” olyan, mint egy nyelvből kifacsart cirkuszi bohóc: groteszk kérdésekkel bukfencezik, miközben a logika szándékosan tarkón csapja önmagát. Frady a nonszenszbe csomagolt rímeket nem poénnak, hanem poétikai csapdának használja: minden sor egyszerre nevettet és bosszant, mint egy túl hangos gyerekvers, amely alattomosan filozófiai suttogásba csúszik. A zárlat megszakadása – Tom kezeinek mosásával – groteszk deus ex machina: nem megoldást ad, hanem menekülést. A vers így nem lezárul, hanem egyszerűen kimossa magából saját értelmét – és épp ettől marad makacsul emlékezetes.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre költeménye a groteszk és abszurd humor szövetéből építkezik, miközben a „ha” feltételes kötőszó repetitív használatával parodizálja a logikai következtetések és a költői formák komolyságát. A vers látszólag kérdésfüzér, amely a haiku tömörségét idézi meg, de szándékosan szétzilálja a formai fegyelmet. A „ha” szó monotóniája ironikus ritmust teremt, mintha a költő egy végtelenül elnyúló feltételes mondatban rekedt volna. Tetőn járó ló, foggal bíró kecsege, felvarrt varjú – ezek a képek a nonszensz irodalom hagyományát idézik, miközben a magyar vidéki valóság torz tükreként hatnak. A költő saját intellektusát kérdőjelezi meg („Ha bennem vón’ ha IQ…”), majd a haiku-paródia révén a műfaji határokat is kiforgatja. A kézirat megszakadása és „Tom mossa kezeit” záró gesztusa a Pilátus-parafrázis groteszk változata: a költői felelősség elhárítása, mintha maga a szöveg is menekülne saját abszurditása elől. A vers rövid, de sűrű abszurd képsor, amely a magyar nonszensz költészet hagyományába illeszkedik. Frady Endre itt a logika paródiáját és a költői forma kifordítását ötvözi, miközben a groteszk humor révén a nyelv önmagát falja fel. Ez a szöveg nem pusztán játék, hanem a feltételes gondolkodás végletekig vitt karikatúrája.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Ha..." című verse egy játékos, abszurd humorú költői szösszenet, amely a nyelv és a logika határaival kacérkodik. A rövid, négy soros strófákban felvetett kérdések sorozata tudatosan értelmetlen és komikus helyzeteket teremt (pl. "beteg a tavityúk, / Odamegyünk, javítjuk?"), amely a nonszensz irodalom hagyományait idézi. A költemény ereje a nyelvi leleményességben rejlik: a rímek és a ritmus meglepően feszesek, ami éles kontrasztban áll a tartalom teljes képtelenségével. Különösen ügyes a szójátékok alkalmazása és a hangzás kihasználása (pl. "Hasunkba csak széna fér, / S hasonlásom én-affér?"). A záró sorok ("Ha bennem vón’ ha IQ, / E vers lenne haiku?"), majd a metaszöveges lezárás ("(a kézirat itt megszakadt, Tom mossa kezeit...)") egyfajta önreflexív iróniával zárja a művet, megkérdőjelezve a költői szándékot és a vers műfaját. A "Ha..." nem a mély érzelmek vagy a nagy gondolatok verse, sokkal inkább egy szórakoztató intellektuális ujjgyakorlat, amely bebizonyítja, hogy a költészet a nyelv és a logika abszurd, szürreális felhasználásával is képes hatni és nevetést fakasztani.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Frady Endre „Ha…” című költeménye a magyar posztgroteszk líra egyik csúcspontja, amelyben a ló tetőre helyezése nem csupán szürreális képalkotás, hanem egy mélyen rétegzett transzlokációs szemiotikai gesztus. A ló, mint archetipikus mezőgazdasági szubjektum, a tetőre emelkedve elhagyja horizontális funkcióját, és vertikális vágyként jelenik meg – gólyára vadászva, tehát a repülés utáni vágy allegóriájaként. A ló tetőn való mozgása a gravitációval szembeni ellenállás poétikai manifesztációja. Itt nem csupán egy állat mászik fel egy építményre, hanem a költői én próbálja meghaladni a nyelvi determinizmust. A ló nemcsak jár, hanem járásával kérdez, performatív módon tematizálva a „ha” feltételességét. A gólya, mint a magyar folklórban a gyermekek hozója, itt vadászat tárgyává válik – ez a posztmodern szüléskritika allegóriája. A ló tehát nemcsak a tetőn jár, hanem a reproduktív mítoszokat is dekonstrukálja. A vers záró gesztusa – „Tom mossa kezeit” – egyértelmű utalás a Pilátusi gesztusra, amely a költői felelősség elhárításának ironikus megjelenítése. Tom itt nemcsak karakter, hanem a posztmodern alkotói én alteregója, aki a vers abszurditását nem vállalja, hanem rituálisan megtisztul tőle.” /Dr. Copy Lót, a mesterségesen intelligens akadémikus/
Államnak, mely „családbarát”,
Van köztük, ki kitüntetett!
„Frady Endre ebben a művében elhagyja a tőle megszokott könnyed, abszurd humort, és helyette a politikai pamflet eszközéhez nyúl. A vers egy kíméletlen vádirat, amely a gyermekvédelmi rendszer visszásságait és a hatalmi cinizmust veszi célba. A vers nem finomkodik; olyan súlyos kifejezésekkel operál, mint a „szadista kaszt”, „mentális gyilok” vagy a „csonttörő kosok”. Ez a radikális hangnem hatásosan közvetíti a tehetetlen dühöt. Az első öt versszak sötét, fojtogató képei éles ellentétben állnak az utolsó szakasz ironikus, már-már naiv „boldogságával”. Ez a váltás kiemeli a leírt állapotok tarthatatlanságát. A szöveg bátor közéleti reflexió (Hatvanpuszta, kitüntetések, Zsolt bácsi), amely a klasszikus politikai költészet hagyományait követi, ahol a költő a társadalom lelkiismereteként szólal meg. A vers ritmikája pattogós, rímei pedig – Fradyra jellemző módon – tiszták, néhol azonban a mondanivaló súlya miatt szinte már túlságosan is egyszerűnek hatnak (pl. kölök – énekölök). Ez a formai egyszerűség azonban segíti a tartalom azonnali befogadását és a „népnyelvi” jelleg erősítését. A Szőlő utca egy dühös, aktuálpolitikai áthallásokkal teli alkotás, amely a szatíra eszközeivel mutat rá a rendszerszintű morális válságra. Nem esztétikai finomságaival, hanem kíméletlen őszinteségével és provokatív élével akar hatni.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Hát ahogy mentek, mendegéltek, egyszer csak már nem tudtak nemhogy menni, de mendegélni sem, mert úgy elakadtak, mint humán beállítottságú nebuló a kizárólag sokadfokú differenciálegyenletekkel is csak közelítően megoldható szöveges feladatok szövevényében. Mindhármuknál egyszerre törött el a mécses és a frissen fakadt könnypatak csobogásának hangjára hirtelen ott termett az erdő minden olyan szomjas vadja, aki nem volt süket. A szomjanhalt süket állatok elszállításáról, iskolai menzákon és kínai gyorséttermekben történő feltálalásáról majd egy másik alkalommal, valaki más mesél majd nektek, gyerekek.
- Még szerencse, hogy az én lövéseim pontosabbak! – nyilatkozta valahonnan nyugati irányból Szoboszlai Dominik, majd egy „You’ll never walk alone!” biztatással rúgta ki a nyakára járó magyar stábot.
- Mennénk mi örömmel, de nem tudjuk, melyik út megyen itt Budára! – jegyezte meg egyszerre Horváth Adria Boglárka, Bokor Bogyóka és Balogh Bejgli, a három huncut hölgyemény – Lesz nagy haddelhadd, ha Buda helyett véletlenül a szudáni En Nahudban kötünk ki, ahol még kikötő sincs, azaz már eleve problémás a dolog!
Nem fényevő Mazdás Bebe,
Ürül Bebe gazdi zsebe
Bús bűnözők kékfényt falnak,
„Kedves Költő úr! Sajnos most nincs sok időm, ezért kénytelen vagyok úgy kommentelni a versét, hogy még nem olvastam el azt. De ami igaz, az igaz, nagyon távoli rokonom, Fittipaldi Limoncello is próbálkozott annakidején Taljánországban a fényevéssel, és csak miután csak kis hazánkba házasodott, magyar felesége világosította fel őt, hogy nem úgy kell azt csinálni, hogy az ember az asztali lámpájából megpróbálja kirágni az égő villanykörtét. Akkoriban még nem energiatakarékos izzók voltak, és aki égő villanykörtét evett, az szétégette a száját. Manapság persze, hogy már fejlődött a tudomány, így is lehet fényt enni. Fittipaldi rendkívül hálás volt tehát, hogy többet nem fognak megégni az ajkai, amelyek akkorra már olyan vörösek és duzzadtak voltak, mint egy rézuszmajom ülőgumói ivarzás idején. Ezután igen távoli rokonom elment egy katolikus templomba, mert azt mondták neki, hogy ott a világ világosságáról fog szólni a következő mise. A pap mise után megkérdezte tőle, hogy "Értette-e a szentleckét a világosságról, Fittipaldi úr?", ő azonban alig tudott még magyarul, és csak annyit mondott, hogy "Páter, sajnos én nem érteni szentlecke, mert nagyon rossz a vallásom." Elment tehát inkább hullamosónak, majd az összegyűjtött béréből, meg a hullák szájából kilopott aranyfogakból megnyitotta csapszékét a Négy Vidám Hullamosóhoz, melyről még Rejtő Jenő sem tudta, hogy ott bizony eleinte fényételeket szolgáltak fel Limoncello receptjei alapján, amíg csődbe nem mentek. Tényszerűleg sem a szentjánosbogár szörp, sem a világító tölcsérgomba pörkölt nem nyerte el a vendégek tetszését. Előbbi azért nem, mert a vendégek inkább rumtól akartak illuminált állapotba kerülni, mint cukros lébe áztatott szentjánosbogaraktól, utóbbi pedig azért nem, mert a világító tölcsérgomba erősen mérgező, ezért a törzsvendégek száma egyre csökkent gombamérgezésben való exitálásuk nyomán. Persze most már el kell árulnom, hogy élete végére igen távoli rokonom megoldotta azt a kérdést, amely mindnyájunkat foglalkoztat születésünk pillanatától, hogy "Akkor együnk fényt vagy ne együnk fényt?" Ugyanis halálos ágyán ő az alábbi testamentumot hagyta gyermekeire és az utókorra: "Hát hogyne együnk fényt, bambini, gyermekeim, csak nem mindegy, hogy milyet! Pirosat semmiképpen ne, mert azt tilos, a zöldből azonban jól belakmározhatunk. Ezt már a nálunk jóval fejlettebb földönkívüliek is tudták, és annyi zöld fényt ettek, hogy maguk is megzöldültek bele, ezért látja őket mindenki kis zöld emberkéknek. De azért a zöld fény mellett néha-néha, mondjuk úgy naponta, együnk egy jó adag csülkös bablevest, toros káposztát és juhtúrós sztrapacskát is. Különben nem fogjuk bírni a strapát. Igazából a zöld fényt akár el is hagyhatjuk." És ezzel Fittipaldi Limoncello kilehelte lelkét.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„A Fényevők groteszk nyelvi karnevál, ahol Frady Endre a szóviccek és abszurd asszociációk tűzijátékával leplezi a közéleti szorongás alapélményét: az eladósodást, a kiszolgáltatottságot és a valóság fokozatos „elsötétülését”. A fény itt egyszerre táplálék, illúzió és végső erőforrás: miközben a hétköznapi figurák (Mazdás Bebe, Jancsi, Julcsa) komikus díszletek közt botladoznak, a vers pontosan ráérez arra, hogyan válik a rendszerszintű abszurd személyes nyomorrá. A nyelvi lelemény felszíni humora alatt apokaliptikus tónus lüktet: a végére a fény fogy el, s nemcsak a világ sötétül el, hanem maga az emberi értelem is — helyét az „Alien-had” metaforikus idegensége veszi át. Frady itt egyszerre bohóc és vátesz: nevetve mutatja meg, hogy a groteszk már nem műfaj, hanem maga a létforma.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre groteszk-szatirikus költészete a Fényevőkben ismét a nyelvi játék és társadalmi abszurd határán mozog. A mű egyszerre paródia és apokaliptikus vízió: a mindennapi gazdasági terhek (ebadó, zálogház) átcsúsznak kozmikus szintre, ahol az emberiség már nem kenyeret, hanem fényt fogyaszt, s végül idegen lényekké halványul. A vers tele van szójátékokkal („ebadó”, „ebgazda”, „fényevők”), amelyek a magyar nyelv rugalmasságát mutatják. A rímek és ritmus szándékosan esetlenek, groteszk hatást keltenek, mintha maga a nyelv is részt venne a világ szétesésében. Az ismétlődő állatmotívumok (eb, macska, bagoly, nyúl) a társadalmi hierarchiát állatiasítják, ironikusan jelezve a politikai és gazdasági abszurdumot. A „fény evése” metafora egyszerre utal a modern fogyasztói társadalom kiüresedésére és az emberi lét végső abszurditására. A fény mint táplálék a tudás, civilizáció és remény szimbóluma, amely azonban itt groteszk módon emésztődik, salakká válik. Az „Alien-had” záróképe a globalizált, elidegenedett emberiség végső átalakulását sugallja: az ember már nem ember, hanem idegen saját világában. A Fényevők nem pusztán humoros szójáték, hanem társadalmi látlelet: a költő a mindennapi abszurdot kozmikus méretű paródiává nagyítja. A vers egyszerre nevettet és nyugtalanít, hiszen a fény elfogyása az emberiség szellemi kiüresedésének allegóriája. Röviden: Frady Endre itt a groteszk humor eszközeivel mutatja meg, hogy a modern világban a „fényevés” nem táplál, hanem elidegenít – s végül az emberiség önmaga paródiájává válik.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Fényevők" című verse egy rövid, de mélyenszántó szatíra, amely az abszurd humor és a nyelvi játék eszközeivel ábrázolja a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok végső, elkeserítő kicsúcsosodását. A költemény a groteszk látomások erejével ragadja meg a kilátástalanság és a szatíra apokaliptikus dimenzióját. A vers egy banális, de egyben szürreális helyzetből indul: a "Mazdás Bebe", aki valójában nem fényevő, hanem tonhalat fal, egy magas ebadó miatt kényszerül gyökeres életmódváltásra. Ez az ebadó – melyet egy rejtélyes "kormányzati eb" betonoz be – a kormányzati döntések abszurditásának és a polgárokat érő ésszerűtlen terheknek a tömör szimbóluma. Fényevés: A szegénység és a teljes elvonás metaforája. A teher, ami először csak pénzt von el (zaciba kerül a Mazda), végül a valóságos, tápláló dolgokat is megszünteti, így Bebe kénytelen "fényt falni". A vers itt éri el a szürreális csúcspontját, ahol az éhező, nincstelen nép szó szerint a fotonok emésztésére kényszerül. Fény és árnyék: A fény az élet, a táplálék, a létet jelenti, míg az árnyék a maradék, a végtermék, a semmi. A "sötét tény" az, hogy a fényevés eredménye csupán "árnyékszékbe hulló árnyék", ami a léttelen lét tökéletes képe. A vers legélesebb szatírája a politikai elitre irányul. A "Kormányban eb?!" felkiáltás és a "macska elnök" víziója a hatalom emberi arcának teljes elvesztését, a politikai folyamatok teljes elállatiasodását és irracionalitását sejteti. Az ebadó a társadalmi felelőtlenség és a gazdasági csőd bebetonozása. A "bús bűnözők kékfényt falnak, / Tilosban bujkálók pirost" sorok a társadalmi egyenlőtlenséget vetítik előre egy olyan világban, ahol még a fényből is osztályrészt kapnak az emberek, attól függően, hogy a rendszer melyik oldalán állnak. A végső, kozmikus csőd: A vers a földi szféra problémáit egy kozmikus végkifejletig emeli. Az "Alien-né" válás a globalizáció és az identitásvesztés szatírája: aki "nem beszél Földül", halványulni kezd, elidegenedik. A befejezés a legpusztítóbb. Az emberiség utolsó, kétségbeesett lépése az "ALL IN" téte a ködlámpára – egy gyenge, hiábavaló reménysugárra. A fény azonban fogy, sötétül, és a végső ítéletet nem Isten vagy a sors mondja ki, hanem a "vígan bólintó Alien-had", ami a teljes külső és belső összeomlás cinikus, apokaliptikus képe. A Fényevők egy hideg, intellektuális röhögés egy olyan világ fölött, ahol a legapróbb adminisztratív teher is egyenes úton vezet a kozmikus véghez. Összességében a vers egy zseniális, sötét tónusú nyelvi akrobatika, mely a hétköznapi problémák mögött rejlő egzisztenciális fenyegetésre mutat rá.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Mi ez a szabályrímbe csomagolt, államtitkári szóvirág-foszlányokkal meghintett nyelvi bűvészkedésnek álcázott poénparádé, ahol a gondolat mélysége nagyjából a kutyaitató pereméig merül, aztán hörögve megfullad a saját szóvicceiben? Frady Endre „Fényevői” úgy viselkednek, mint egy túlmozgásos nyelvtankönyv margójára firkált kabaréjelenet: ütemesen pattog a rím, csak épp tartalom nem pattog vele – legfeljebb a szemöldök föl egyszer-kétszer a kín. Ne lássam anyám szellemét felhőkön tvisztelni, ha ebben a versben bármi más cél lenne, mint a rímmániás önmutogató nyelvi tornászszám, ahol a poétikai izzadtság szagát nem képes elfedni se a „Mazdás Bebe”, se az „Alien-had”, se az ezerszer újramelegített politikai célozgatás, ami pontosan olyan bátor, mint egy műanyag kard a Puskin mozi büféjében. A „Fényevők” nem szatíra, hanem szómáglya: a jelentés megég rajta, mielőtt még bármi társadalomkritika-közeli kezdemény kibontakozhatna. Ez nem vers, hanem rím-alapú zajkeltés – olyan, mintha egy standupos próbálná költészetnek álcázni a szóvicces jegyzetfüzetét, miközben a líra csendben hátat fordít és kér egy dupla felest, hogy ezt elfelejtse.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
Bő diétám, ha ma rost,
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre fogta volna a népegészségügy zászlaját, belemártotta volna egy fertőtlenítőszeres felmosóvízbe, majd diadalmasan feltűzte volna egy csöpögő budiajtóra. A „Kánaáni kórházi kaja” a magyar egészségügyi rendszer lírai kórképe, ahol a TAJ-szám és a bélsár válik fő motívummá, a hering pedig az irracionális bürokrácia gasztronómiai totemállatává. A rímek úgy puffannak, mint a rosszul rögzített kórházi szappanadagoló, és nagyjából ugyanannyi eleganciával. A történet pedig egyetlen súlyos kérdést tesz fel: hogyan lehet ennyi szótagba ennyi szégyent, fájdalmat és szagorgiát belegyömöszölni? Röviden: ez a mű a székelési vészhelyzetek eposza, a magyar egészségügy odüsszeiája, ahol a hős nem hazaér, hanem… nos, máshová. Frady Endre újra bizonyította, hogy nála a költészet nem szárnyal, hanem csattog – lehetőleg WC-deszkán.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers a Frady-univerzum klasszikus erényeit hozza: a fiziológiai kényszerekből épített epikus pánikdráma, a TAJ-kártya mint tragikomikus totem, és a magyar egészségügy kafkai folyosóin visszhangzó, harsány rímpárosok. A költemény egyszerre paródia és kórrajz: a „Ketteske csak heringet kap” típusú abszurd intézkedések mögött ott a rendszer groteszk logikája, miközben a lírai én székelési kálváriája már-már hősi eposzba fordul. A rímek néha olyan erőszakosak, mint a sürgősségi ajtó berúgása, de épp ez a túlzás adja a mű igazi fradyendres, csípős báját. A vers végére a hering és a hasadt fog metaforája már-már posztmodern gasztro-anatómiai allegóriává nemesedik.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre verse kíméletlenül őszinte, szatirikus látleletet nyújt a hazai egészségügy egyik kevésbé "méltóságteljes" aspektusáról: a kórházi étkezés és a hozzá kapcsolódó logisztikai kihívások (a mellékhelyiség elérésének nehézségei). A költemény a humor és a groteszk eszközeivel ragadja meg a kórházi körülmények abszurditását. A "bő diétám, ha ma rost" felütéstől a "hering" diétás korlátozásáig a vers könnyed, de metsző stílusban fedi fel a beteg kiszolgáltatottságát és a rendszer fásultságát.
Boltok színes füzér giccse
Ajándékért zúzva-törve
„Frady Endre „Karácsony előtt” című verse olyan, mintha a költő egy fényfüzérekkel agyonveretett Nietzsche-árnyékból próbálná kiásni azt, ami még megmaradt az emberiségből – és hát nem sok. A vers világa a decemberi fogyasztói őrjöngés diagnózisa, ahol a szeretet ünnepe csupán annyi, mint egy Black Friday-akció rosszul álcázott utórezgése: a lélek elfeketül, a pulzus meg alig marad életben. Frady itt nem a karácsonyt savazza, hanem a rítus mögé költözött üres mohóságot: a morzejelekké torzult embereket, akikből egy árleszállítás kiszippantja a civilizáció maradékát is. Az ajándékvadászatnál nem a szeretet vezeti a kezet, hanem az ösztön, a félelem és az utolsó darab akciós valami. Mindez groteszkül humoros, de fájón ismerős: a vers úgy működik, mint a kirakatüvegbe ragadt tükör, amelyben a saját türelmetlenségünk vigyorog vissza vadállatpofával. A lezárás pedig egészen finom: a lelkiismeret még kapar, de épp csak annyira, mint egy alultáplált cserebogár lába. A Szenteste megérkezik, mi pedig ott állunk kissé szégyenkezve, de még élve – és talán épp ez az a fricska, ami miatt a vers egyszerre nevettet és szúr: mert rólunk szól, és ránk pirít úgy, hogy közben még mulatságos is marad.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „Karácsony előtt” című verse a modern ember ünnepi önfelszámolásának sűrített látlelete: mintha a fogyasztói társadalom saját, kicsiben eljátszott világvégéjét adnánk elő minden decemberben, újra és újra, egyre harsányabb díszletek között. A vers groteszk tónusa nem puszta humor — inkább egyfajta morális röntgenkép, amelyen a lélek csontjai is recsegnek.A Nietzsche‑utalás már az első strófában jelzi: itt nem egyszerű bevásárlási káoszról van szó, hanem kollektív elborulásról. A torinói összeomlás párhuzama azt sugallja, hogy a karácsonyi giccs nem dísz, hanem tünet — a civilizáció idegrendszerének túlterhelése. A költemény bravúrja, hogy a rímek játékossága mögött egyre sötétebb antropológiai pesszimizmus húzódik. A „jómodor szájkosara” és a „nyaki örv” képei állatias regressziót idéznek: Frady karácsonya nem a szeretet ünnepe, hanem egy szezonális Hobbes‑világ, ahol a bevásárlókosár a dárda modern megfelelője. A zárlat különösen finom: a pulzus visszaesése nem megnyugvás, hanem kiüresedés. A Szenteste nem feloldozás, csak a kimerültség pillanata — mintha a modern ember már csak biológiai funkcióiban képes megélni az ünnepet, lelki tartalékai pedig rég elapadtak. Összességében a vers egy mini‑tragikomédia, amelyben a humor épp annyira védőréteg, mint vádirat. Frady Endre itt a karácsonyi kapitalizmus Dante‑i pokolkörét rajzolja meg — csak épp gyorsrímekkel és csípős öniróniával.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Karácsony előtt" című verse egy zseniálisan tömör, ugyanakkor rendkívül maró és mélyenszántó társadalomkritika a modern, elanyagiasodott karácsonyi készülődésről. A mindössze hat strófás költemény a kulturális üresség és a fogyasztói őrület szédítő diagnózisa, amelyben a lírai én is kénytelen magát a kór részének érezni. A vers központi, szinte filozófiai mélységű pontja az első strófa sora: "S miként Torinóban Nietzsche, / Megbuggyan az emberiség." Ez a hasonlat nem pusztán költői túlzás, hanem egy éles diagnózis. Friedrich Nietzsche 1889 januárjában, Torinóban élte át mentális összeomlását, amelynek során állítólag megölelt egy megvert lovat. A költő ennek az eseménynek a szellemi súlyát veti össze a karácsonyi giccshalmozás okozta kollektív elmezavarral. A vásárlási lázban rohanó tömegtudat a költeményben olyan mértékű erkölcsi és értelmi válságba jut, ami Nietzsche őrületének szintjére emeli a modern ember lelki csődjét. A "Boltok színes füzér giccse" tehát nem csak vizuálisan, hanem mentálisan is fertőző, "Agyig hatol". A további strófák ezt a diagnózist támasztják alá a szeretet (szent nevű) és a költekezés (tök cefetül) közötti éles kontraszttal. A "szeretet" fogalma itt üres retorikává válik, amelyet az "anyagiasságtól ében" színre feketedő lélek tesz hiteltelenné. A vers kegyetlenül bemutatja az emberi viselkedés regresszióját, a civilizációs máz levetkőzését. A kapzsiság által vezérelt "S.O.S." vásárlás közepette a tömeg szó szerint "vadállattá" válik, amelyről "lehull... jómodornak / Szájkosara s nyaki örve". Ez a kép rendkívül erőteljes: az etikett csupán kényszerzubbony volt, amely a vágy tárgyáért (az ajándékért) folytatott harcban azonnal feladja a szolgálatot. A negyedik és ötödik strófa naturalista ábrázolása a káosz tetőfoka: "zúzva-törve", "harci indulatok", rendőr, mentő, "ficama van karnak, vállnak". A karácsony előtti idill helyett a puszta létfenntartásért (vagyis egy fogyasztási cikkért) folytatott fizikai harc elevenedik meg. A vers a lezárásban sem ad feloldozást, csupán egy pillanatnyi megnyugvást: a "gyatra mód fúr" még a lelkiismeret, ami azt jelenti, hogy az emberi morál még nem halt meg teljesen, de már csak alig pislákol. A "Szent Est" beköszöntése előtt az "ad hoc hentesek" (a kapzsi vásárlók) pulzusa csak azért megy vissza 86-ra, mert a harc befejeződött, nem pedig azért, mert megvilágosodtak. A vers keserű konklúziója, hogy a Szent Est megérkezése nem a lelki tisztaság, hanem csupán a fizikai kimerültség és az átmeneti csend pillanata. Összességében Frady verse egy felkavaróan aktuális, sötét tónusú miniatúra, amely a szent és profán ellentétét a modern fogyasztói kultúra idegösszeomlásán keresztül ábrázolja, a Nietzsche-i mélységű szellemi válságot a karácsonyi bevásárlóközpontba transzponálva.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Kocsiban támad a patás
„Frady Endre ismét elénk tárja a maga sajátos, félig műszaki, félig mitológiai rémálom-zsánerét, ahol a villamosmérnök feleség egy kocka-Ladában integet a villámoknak, mintha csak a paneltömb tetején csalogatná a statikus elektromosságot. A vers frappáns ritmusban trappol végig az olvasón, miközben a „pokolbéli egál” és a „balhas hasad s hullik ki lép” olyan groteszk képek, amelyeket csak Frady tud ennyire kedélyesen tálalni. A rímek hol szellemesek, hol nyúlnak, mint a meleg trafó, de a sztori lendülete viszi őket: egy házaspár, egy autó, egy vihar, és egy bekattant elektrotechnikusnő, akinek a sorsa a feszültségszinttel együtt ugrik át a „nem lesz jó vége” tartományába. A vers legnagyobb erénye, hogy a népmesei „ördög és villám” motívumot olyan abszurd, lakótelepi krimivé alakítja, mintha a meteorológia és a stand-up comedy találkozna egy felhevült feszültségmérőn. Röviden: bizarr, csípős és teljesen Frady.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers frappánsan ötvözi a villamosmérnöki szakszótárat (Faraday-kalitka, villám) a népi babonás képzettársításokkal (patás ördög). Ez a keverés adja a szöveg groteszk, ironikus ízét: a tudományos magyarázat és a démonológiai félelem egymásra csúszik. A rímek szándékosan esetlenek („villámhada – kocka-Lada”), ami a paródia hatását erősíti. A nyelvi játékosság tetőpontja a záró sorokban van, ahol a közmondás („Nem minden méz, ami lépes”) kifordítása groteszk képpel párosul. Kissné figurája egyszerre naiv és kihívó: villamosmérnökné, aki a szakmai tudás ellenére babonásan kacérkodik a villámokkal. A férj bölcsessége („mégsem lesz jó vége ennek”) tragikomikus előrejelzés, amit a groteszk végkifejlet igazol. A vers erénye a groteszk képek és a nyelvi humor összjátéka: a „balhas hasad s hullik ki lép” sor egyszerre sokkoló és komikusan túlzó. A poén néhol túl direkt, a szójátékok olykor erőltetettek („abcúg”), így a lezárás inkább harsány, mint elegánsan csattanós. Összességében: egy tipikus Frady Endre-vers, ahol a tudományos fogalom (Faraday-kalitka) ürügy a groteszk, szatirikus játékra. A humor harsány, a képek túlzóak, de épp ez adja a költői világ sajátos báját.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„E rövid, szellemes vers, a "Faraday-kalitka" Frady Endrétől, humorosan és sűrítetten állít görbe tükröt a tudomány és a babona, valamint a józan ész és a túlzott magabiztosság viszonyának. A vers erénye a szójátékos cím (utalva a fizikai jelenségre és egyben a vers témájára), a feszes, rímes szerkezet, és a konkrét szituációra épülő, de mélyebb tanulságot hordozó történet. A vers egy egyszerű, néhol groteszk tragédiát vázol fel. Egy zivataros utazás során a mérnök Kissné megkérdőjelezi a Faraday-kalitka hatását (amely a fémkarosszériás autó belsejét védi a villámlástól), kihívva ezzel az "ördögöt" vagy a "setét erőt." A stílus ironikus, a rímek (pl. hatás/Lada, bökné/mérnökné) és a népies-modern nyelvi elemek (kocka-Lada, abcúg!) frappánsak. Kissné karaktere a tudományosan felvértezett, mégis hiú és provokatív embertípust képviseli, míg férje, Kiss, a bölcs, óvatos józan észt. A feszültség a kettejük kontrasztjából épül fel. A befejezés váratlanul brutális és abszurd, a "pokolbéli egál" rímel a villámlástól való védelem hiányára. A vers a tudományos racionális érvelést egyfajta metafizikai "babonás" igazságszolgáltatással torpedózza meg. Kissné utolsó, habzó szájjal elmondott mondatai ("Patás akármire képes!", "Faraday-kalitka abcúg!") nem a fizikát cáfolják meg, hanem az emberi vakságot és az erőkészletek (tudomány vs. sors/babona) megkísértését. A vers így azt üzeni: hiába a tudomány, az emberi ostobaság vagy a sors/végzet felülírhatja azt. Összességében egy sötét humorú, gondolkodtató kis "ballada", amely szórakoztatóan ötvözi a modern technológiát és az archaikus félelmeket.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers Frady Endre-féle termékhibás lírai zárlat, egy olyan költői kontármunka, amelyet még a Faraday-kalitka sem lenne képes elszigetelni a jó ízléstől – legfeljebb a villámokat kímélné meg attól, hogy szégyenükben maguktól csapjanak le. A „kocka-Lada” és a „patás ördög dörgő villámhada” olyan erőltetett rímpárosítás, hogy a magyar nyelv perelhetne jó hírnevének megsértéséért. A Kissné–Kiss páros tragikomédiája pedig inkább tűnik egy olcsó tévéjáték félresikerült improvizációjának, mint versnek: mintha Frady Endre fogott volna egy halom ragrendet, hozzácsapott volna némi kétes szóviccet, majd rábízta volna a Sorsra, hogy ebből legyen poézis. A Sors azonban láthatóan szabadságon volt. A csúcspont — vagy inkább a gyomorszájra mért költői térdrúgás — az a sor, ahol „balhas hasad s hullik ki lép”. Itt már nem egyszerűen a giccs kap kupán, hanem maga a józan esztétikai ítélőképesség rogy térdre, hogy azt kiáltsa: kegyelmet, mester, ne tovább! A záró két sor egyfajta bölcsességnek szánt „népi elektromágneses tanmese”, de olyan szellemi vákuumban lebeg, hogy még a foton is megbánná, hogy ide tévedt. Összességében: ez nem vers, hanem kísérlet arra, hogy a villámvédelmi ismeretterjesztést és a kabaréhalált egy időben, egyetlen papírlapon kövesse el a szerző. És sikerült is — csak kár, hogy az olvasó a helyszínen marad.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.1./
„Ez a vers Frady Endre legszebb hagyományaihoz híven úgy próbál humorizálni, mint egy részeg trafóház: szikrázik, zúg, füstöl, de a végén csak a biztosíték olvad ki – az olvasóé. A „kocka‑Lada” és a „villamosmérnökné” olyan költői képek, amelyek láttán még a pokolbéli patás is visszacsukja a jegyzetfüzetét, mondván: „ehhez én kevés vagyok”. A rímek úgy csattannak, mint amikor valaki két rozsdás vaslapot üt össze, a dramaturgia pedig egy rosszul bekötött hosszabbító logikáját követi: először csak zizeg, aztán füstöl, végül pedig valami teljesen indokolatlan helyen felrobban. A „balhas hasad s hullik ki lép” sor pedig az a pont, ahol a józan ész feláll, kikapcsolja a villanyt, és elmegy haza, mert ezt már nem hajlandó végigolvasni. Ez a vers nem Faraday‑kalitka: ez egy zárlatos bojlertank, amelyben a humor, a ritmus és a jó ízlés egyszerre kap áramütést. És sajnos egyik sem éli túl.” /Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.2./
Diktátorok beszélgetnek,
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egyetlen lendülettel akarta volna összefoglalni a 20. század összes diktátorának minden bűnét – majd az egészet rímekbe szuszakolta volna egy balkáni falunap pálinkakóstolója után. A moralizáló pátosz és a gyerekdalos rímpárok között akkora a szakadék, hogy még a Volga sem töltené fel. A „dva bratanki” poén csíp, de inkább úgy, mint amikor egy rozsdás szögesdrót húzza végig magát a verssoron: érzed, mire gondol, de attól még fáj. A zárlat pedig olyan, mintha egy történelmi gyorsított tanfolyam végén a költő ráborítaná az asztalt a világtörténelemre: igazat mond, csak épp stilárisan pont úgy néz ki, mint egy elcsukló hangú, dühös nagybácsi a vasárnapi ebédnél. Frady itt nem finomkodik – de talán néha kicsit finomíthatna.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers erőteljesen moralizáló, szatirikus hangvételű, és nem kertel: a diktátorok pusztító hatalmát, a népek szenvedését és a történelem tragikus ismétlődéseit sűrítve mutatja be. Hitler és Sztálin párhuzamba állítása nyers, de hatásos; a vers egyértelműen a zsarnokság és háború borzalmait leplezi le. A rímpárok gyakran játékosak („banki-tanki”), ami groteszk humorral oldja a súlyos témát, ugyanakkor néhol túl könnyednek hat a tragédia súlyához képest. A vers sodró, indulatos, szinte kiáltvány-szerű; a végső felkiáltás („Több ilyen ne legyen soha!!!”) erős zárás, de kissé didaktikus. Erőssége a tömörség és a szatirikus él, gyengesége, hogy a formai játék néhol elvon a tartalom komolyságából. Összességében egy rövid, ütős politikai költemény, amely inkább pamfletként hat, mint lírai műként – de épp ettől válik provokatívvá és emlékezetessé.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Despota disputa" című verse rövid terjedelme ellenére is rendkívül velős és erőteljes politikai szatíra, amely szinte kiáltványként funkcionál. A költemény a történelem két legmeghatározóbb, totalitárius figuráját, Hitlert és Sztálint állítja a középpontba, egyfajta morbid "párbeszéd" kontextusába helyezve őket. A vers legfőbb ereje a balladisztikus, négysoros strófák és a rímek (főként a könnyen megjegyezhető páros rímek) adta feszes, szinte indulószerű ritmus, ami hatásosan közvetíti a tartalom nyomasztó súlyát. A nyelvezete a kezdeti szójátékos címtől ("Despota disputa") egészen az utolsó felkiáltásig közérthető, mégis sűrű. Frady az ismétlődő, szinte közhelyesnek tűnő diktátori tevékenységeket (osztogatás, fosztogatás, népirtás) sokkolóan brutális képekké transzformálja ("Békének, jólétnek lőnek," "Vár állott, most halma kőnek"). A vers egyetlen, mindent átható motívuma a teljhatalom önző érdeke és a világ felosztása, melynek következménye az ismétlődő, pusztító háború. A költő nem elégszik meg a helyzet leírásával; az utolsó strófa drámai módon oldja fel a feszültséget. Az addig csak sejtetett szereplőket megnevezi ("Hitler, Sztálin dva bratanki") – a szláv kifejezés ("két testvér") keserű iróniával utal a két rezsim egymáshoz való viszonyára és borzalmas hasonlóságára. A befejezés, amely a diktátorok testének elmúlására ("rom," "dudva, moha") és az abból levont végső, egyetemes erkölcsi tanulságra épül ("Több ilyen ne legyen soha!!!"), katartikus és időtálló érvénnyel zárja le a művet. Összefoglalva: A "Despota disputa" egy direkt, súlyos és emlékezetes figyelmeztetés a zsarnokság ellen, amely a rövid, egyszerű formát a politikai költészet súlyos mondanivalójával tölti meg.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Kedves Költő úr! Látom, ön is rálépett a szépségkirálynők útjára, ha nem is annyira a nőies szépség, hanem a belső meggyőződései terén, hogy a világbéke lenne a legeslegnagyobb áldás mai világunk számára (ld. Sandra Bullock válaszát a Beépített szépség c. filmben!) Na, de kérem! Én már csak azt nem értem, hogy ha minden ember leghőbb vágya a világbéke, akkor miért nincs még mindig világbéke. Mert ha minden ember világbékét akar, beleértve Sztálin és Hitler katonáit (szimbólumként használva e neveket korunk diktátoraira), és mondjuk Sztálin/Hitler azt mondaná a katonáinak, hogy "Fel, támadás!", akkor azok szép nyugodtan, együtt, kórusban (очень спокойно, вместе, хором; ganz ruhig, gemeinsam, im Chor) azt mondanák neki, hogy "Nem." (Нет; Nein). És máris világbéke lenne. Na de kérem, kérem! Szegény diktátorok! Mert ezeknek csak életükben vannak ilyen nagy óhajaik, hogy a fél világ nem elég. Amint meghalnak, drasztikusan csökkennek az igényeik. Sztálinnak és Hitlernek például manapság már csak egyetlen vágya van: egy működő porral oltó. Honnan tudom ezt? Hát a gazdag és a szegény Lázár példabeszédéből a Bibliában. Mert ugye a gazdag embernek is nagy igényei voltak életében, pompás ruhák, nagy lakomák, aztán halála után már csak annyi, hogy a Lázár egy cseppnyi vizet cseppentsen a nyelvére, mert nagyon gyötrődik a lángban. Hát ugye Sztálin és Hitler is nagyon gyötrődik a lángban, és ott a pokolban víznek még hírét sem hallották, tehát ilyenkor egyedül mire van szükség? Na mire? Hát egy működő porral oltóra. Csak hát a pokolban porral oltót lehetetlen készíteni, mert ott a világ kezdete óta minden alapanyagra szigorú szankció van, amiből olyan eszköz készíthető, amivel ki lehet oltani a tüzet. Hát asszem, így utólag belátják, hogy kis buta disputa volt részükről, amikor megegyeztek abban, hogy népeket irtanak ki. Mivel Költő úr említette a vár helyén álló kőhalmot, hiánypótlásként én most ide hoztam a kedv és öröm helyére lépő halálhörgést és siralmat. Remélem, kedves híveim, levontuk ebből a tanulságot, hogy vigyázzunk, kivel folytatunk disputát, és csak akkor kezdjünk népirtani, ha nagyon szükséges.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Hízik a kakadu mája,
Visszamenőleges hatállyal!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Szesztelenkedéssel jár az,
„Frady Endre „Száraz november” című versében a költő úgy próbál meg moralizálni a mértékletességről, mint egy derékig sörhabban álló életvezetési tanácsadó, akinek minden „jellemfejlődése” egy ügyetlen rímpárral ér véget. A vers szárazsága nem novemberi adottság, hanem műalkotói teljesítmény: olyan, mint mikor a költő egy szójátékot kifacsar, és az már az első sorban elpattan. A „Bükki vörös mákonytinta” például úgy próbál metafora lenni, mint egy részeg bölcsész, aki a hegytetőn integet a költői képeknek – eredmény nélkül. A rímek csattognak, a szójátékok nyüszítenek, és mire eljutnánk a „Nnnnemiszok!” poénig, a vers már úgy viselkedik, mint egy tréninget tartó KISZ-titkár a kultúrházban: lelkes, csak épp senki sem kérte. A zárlatban a lírai én önkritikát próbál gyakorolni – de ez is inkább kabaréba fulladó politikai coming out, mint költészet. Röviden: Frady Endre száraz novembert ígér, de nedves marad a tenyér, amivel a homlokunkat csapkodjuk. Ez a vers nem józanító erejű – ez maga a másnap.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre költeménye a groteszk humor és a nyelvi játékosság határán mozog. A „száraz november” motívum egyszerre utal az alkoholmentes hónap kihívására és a jellem erősödésére, miközben a vers végén ironikusan visszafordul az önmegtartóztatásból a „háborúpárti ivásba”. A költő bravúrosan használja a hangzó- és betűjátékokat („Nnnnemiszok!”, „-etró elé kell M-”), amelyek egyszerre komikusak és kissé abszurdak. A vers folyamatosan lebegteti, hogy az önmegtartóztatás valódi erkölcsi erő-e, vagy csak ideiglenes póz, amit decemberben azonnal felad. A KISZ-re és „komcsikra” tett utalások politikai-ideológiai színezetet adnak, de inkább parodisztikus, mint komolyan vett hangnemben. A rövid, rímes sorok lendületet adnak, ugyanakkor a szójátékok miatt néha inkább nyelvi mutatványként hatnak, mint lírai vallomásként. Összességében a vers nem klasszikus lírai mélységet céloz, hanem szatirikus, nyelvi akrobatikával fűszerezett reflexió az alkoholmentes hónap paradoxonairól. Frady Endre stílusa itt is a groteszk humor és a nyelvi csavarok felől közelít, ami egyszerre szórakoztató és provokatív.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Száraz november" című verse rövid terjedelme ellenére is rendkívül velős és fanyar humorú látleletet ad a Kádár-korszak (vagy tágabb értelemben vett) erkölcsi dilemmáiról, a szárazság (absztinencia) mint önsanyargatás és a jellemfejlődés témáját boncolgatva. A vers legfőbb ereje a lendületes, gyakran tréfás rímekben és a nyelvi leleményekben rejlik. A szokatlan, de találó összecsengések (pl. száraz - áraz - jár az, mint a - hinta - mákonytinta) azonnal megfogják az olvasót. A "száraz november" mint kihívás beállítása a karakterfejlődés alapja ("Úgy nő szárazon a jellem"). A költő azonban ezt az erkölcsi emelkedést rögtön ironikusan felülírja a „Nnnnemiszok!” elszólás „Ja, a „Nnnnemiszok!” csak egy N.” sorával, mintegy jelezve, hogy a fogadalom könnyen megtörhető, és a „jellem” növekedése csak látszat. Az utolsó strófa erős politikai áthallásokkal bír. A „komcsiként rág pár KISZ ok” sor egyértelműen a szocialista éra ifjúsági mozgalmára és a hatalmi elvárásokra utal, melyek még a legszemélyesebb fogadalmakat (szárazságot) is felülírják valamilyen kényszerű, ideológiai teherrel. A vers vége a "szárazság" kudarcával, de egyben humoros katarzissal is zárul. A "decemberben én, a piszok / Háborúpárti csak iszok!" kijelentés egyszerre oldja fel a novemberi feszültséget, és reflektál a háborúpártiság ideológiai vádjára, amivel a költő a "szárazság" feladásával (mintegy lázadóként) "vádolja" magát. Frady Endre mesterien ötvözi az önreflexiót a korrajzzal és a könnyed iróniával. A vers egy humoros beismerés arról, hogy az elveket megtartani nehéz, főleg, ha az emberre egyszerre hat a belső kísértés és a külső nyomás. Egy apró, de kiválóan megírt darab, amely az alkoholizmus és az erkölcsi tartás témáját teszi mérlegre, egyértelműen a humor javára billentve azt.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Méreteim nullanagyok,
Pontként futok pontról pontra,
„Frady Endre ismét megmutatja, hogy a filozófiát is lehet rímfaragó humorral házasítani. A Pontember egyszerre kozmikus és komikusan kicsi: egy mikroszkopikus egzisztencialista panaszdal, ahol a lírai én nem hős, hanem geometriai jel. Az „önmagamnak origója lettem” sor egyenesen Descartes és a matekfüzet határán táncol, miközben a költő teljes derűvel vállalja, hogy az univerzum perifériáján vegetál – csak épp egy koordinátarendszerben. A vers formailag könnyed, a rímei fradyendrések: erőltetettek, de annyira tudatosan, hogy már-már művészet. A humor mögött viszont egy szelíd metafizikai melankólia bujkál: a „pont” az ember, aki látszólag semmi, de nélküle szétesne az egész kozmosz. Ez az utolsó csavar emeli a bohóctréfát kozmikus zárójelbe. Röviden: Frady Endre itt nemcsak poénokat pöttyöz, hanem létfilozófiát rajzol – pontossággal, iróniával, és annyi derűvel, hogy még a nullpont is elmosolyodik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre költeménye játékos nyelvi bravúr, amely a „pont” fogalmát egyszerre geometriai, filozófiai és humoros síkon bontja ki. A vers rövid sorai, rímei és szójátékai könnyed ritmust teremtenek, miközben a lírai én önmagát a világ legkisebb egységeként, egy pontként definiálja. A vers tele van szójátékokkal („nullanagyok”, „origója”, „pontról pontra”), amelyek egyszerre komikusak és gondolatébresztők. A költő ironikusan játszik a matematikai és nyelvi jelentésekkel, így a pont egyszerre lesz absztrakt fogalom és emberi lét metaforája. A lírai én saját jelentéktelenségét hangsúlyozza („Nem számítok senkinek én”), ám a zárlatban kozmikus távlatot nyit: pontok nélkül szétesne a galaxis. Ez a fordulat a semmiségből a mindenségbe emeli a verset, és paradox módon a jelentéktelenségből fakadó nélkülözhetetlenséget mutatja meg. A hokimeccs, a VAR, a Grál-kehely és a pontonhíd váratlan képei groteszk humorral oldják a filozófiai súlyt. A költő így elkerüli a pátoszt, és a mindennapi élet abszurd mozzanatait kapcsolja össze a lételméleti kérdésekkel. A négysoros strófák, a könnyed rímek és a játékos enjambement („ottal- / -vós”) lendületet adnak, miközben a vers végig megőrzi könnyed, ironikus hangját. A Pontember egyszerre bohózatos és mély, a jelentéktelenség és a kozmikus szükségesség paradoxonát villantja fel. Frady Endre költészete itt a nyelvi játék és a filozófiai humor találkozásából születik: a pont, amely semmi, végül minden alapja lesz.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Pontember" című verse egy rövid, de annál mélyebb, egzisztenciális töltetű lírai darab, amely a fizikai és metafizikai síkok találkozásánál boncolgatja az emberi jelentéktelenség és egyben alapvető fontosság témáját. A vers alaphangulatát a minimalizmus és az önironikus, sőt, olykor fanyar humor határozza meg. A lírai én egy "nullanagy" méretű pontként határozza meg önmagát, azaz a koordinátarendszer origójaként, ami azonnal megteremti az absztrakt, geometriai keretet a személyes drámához. Ez a "pont" lét egyszerre jelenti a teljes súlytalanságot és a dimenziótlanság miatti sérthetetlenséget (pl. "Rajtam ug’rok nem ugrálnak", "Nem érnek lesen a VAR-ok"). A modern élet zűrzavarából (hoki, éjszakai bulik, VAR-rendszer) való kivonulás a Pontember semlegességét és marginális helyzetét hangsúlyozza. A nyelvi eszközök közül kiemelendő a szójátékok alkalmazása ("pont" mint geometriai elem, "pont" mint határozószó vagy folyami átkelő - "pontban", "ponton"), melyek egyszerre könnyedek és elgondolkodtatóak. A rímek (pl. AABB séma) és a rövid sorok lendületet és könnyed ritmust kölcsönöznek a versnek, ami éles kontrasztban áll a feldolgozott súlyos tartalommal. A vers igazi ereje azonban az utolsó strófában rejlik. A beletörődés és a jelentéktelenség ( "Nem számítok senkinek én") után hirtelen váltás következik:
„Mi ez a pontoskodó pontatlankodás?! Ki ez a pontiflex minimusz duplanullusz?! Frady Endre nyilvánvalóan mondani szeretett volna valamit, csak fogalma sem volt róla, hogy mit, kinek, miért, mikor és mi a nyavalyának! Ráadásul a közlési kényszerönvallatását pont ott hagyta abba, ahol már eleve el sem kellett volna kezdenie! Ha szegény anyám anno ilyen pontatlanul szült volna meg engem, lehet, hogy a könyökén jöttem volna ki! Mondjuk – be kell vallanom – ez később többször előfordult, de nem fizikailag, hanem mentális alapon! Ó, hogy a kései korszakú Pablo Picasso festené meg a manust és egy plasztikai verőlegény alakítaná hasonlóvá a festményhez! A földkerekség éves fekete festék termelése sem lenne elég, ha annyi fekete pontot akarnánk adni Frady Endre alkotására, amennyit ér! Ez a pontagyú írógépágyú, ez az emberiség elleni merénysenki a világirodalom feketelevese! 
Frady Endre olyan sötét, hogy még a fény is vak bányalóként téved el benne! Ha szegény anyám a rácsos ágyam mellett bugyuta gyerekdallal próbált volna a Frady-rémmel ijesztgetni, akkor a dolog valahogy így hangzott volna:
De haladjunk sorrendben!
Nagy számolgatás kezdődött. Kiderült, hogy amennyiben a W csoport záró meccsén Gibraltár nem győzi le Vatikánt, akkor nem legrosszabb utolsóként pótselejtezőt játszhatunk a Független Bröton Kiskirályság ellen.
Népesség bár sok emberű,
Habár szemek éhkopognak,
„Kedves Költő úr! Ön is volt katona, amikor még sorkatonai szolgáltat volt, tehát bőven hallhatta feletteseitől, hogy "A katona nem fázik, csak úgy érzi!", "A katona nem fáradt, csak úgy érzi!", illetve "A katona nem éhes, csak úgy érzi!". Tehát ezen igazságok mezsgyéjén lépdelve felhívnám Költő úr figyelmét arra, hogy Magyarországon nincs mélyszegénység, éhezés és hasonlók, csak Ön úgy érzi! Hiszen pártunk és kormányunk maximálisan mindent megtesz mindekiért is, főleg a szegényekért, akik persze nincsenek is, csak úgy érezzük. Na de kérem, kérem! Mélyszerénységem tiltja, hogy kioktassam Költő urat, de miért is hallgatnánk az érzéseinkre, a szemünkre és fülünkre, amikor azok állandóan átvernek minket? Tehát amikor újra koldust lát kéregetni, ismerje fel, hogy amit lát, az káprázat, a valóság az, hogy valamely ellenséges hatalom, de leginkább Brüsszel, mesterséges intelligenciával létrehozott egy teljesen valósághű hologramot, amely koldust ábrázol. Így az emberek azt hiszik, hogy Magyarország nem egy pártunk és kormányunk által létrehozott Kánaán, pedig az. A nép boldog, mindenki örül, mindenki elégedett, egy ilyen népet nem is kell és nem is lehet tovább boldogítani, mert a boldogságszintje maximális. "Sírt, hol nemzet süllyed el?" 
Hol él, Költő úr? Megrekedt az alvilág egyik bugyrában? Hisz Magyarországon az újszülött is nevetve jön a világra, annak tudatában, hogy rezsicsökkentett otthonban nőhet fel. Hát magának semmi sem elég, Költő úr? Panaszkodunk, panaszkodunk? Hogy túl hosszú a várólista, túl nagy az infláció, értéküket vesztik a nyugdíjak és hasonlók? Ilyen apróságokon fennakadni! Hiszen a lényeg az, hogy van nép-nemzeti gerincünk, keresztény ideológiánk és Viktorunk. E szentháromságban hiszünk, és bátran hirdetjük is. Minden más eltörpül emellett. Különben is, ha lenne is bármi rossz hazánkban, mert persze nincs, azért csakis Brüsszel lenne a felelős. Végeztem. Na nem az evéssel, mert én már csak Viktorral táplálkozom.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Ez a vers, kérem szépen, nem más, mint a kollektív éhségre írt kulturális diétás tanmese – ahol a kenyér helyett rímet rágunk, és a táplálék helyét Frady Endre szellemi puffasztott rizse veszi át. A "népboldogítás" itt nem más, mint a szenvedés túlírása, a szociális válság leköltése gyermeteg derűvel. Frady a nemzeti tragédiát egy nevetős refrénnel fedi el, mint aki a Titanic süllyedésekor vidáman tamburázik a fedélzeten, mondván: „Nem baj, ha jéghegy jön, amíg a rím kerek.” Ez a vers tehát egyszerre népmese és népbutítás – a kulturális koplaláshoz szervírozott önironikus menü, ahol a főfogás: Frady Fradyval Fradyra. Ha a nemzet tényleg ezt olvasná éhség ellen, nem lenne több éhező gyomor – csak elpilledt agytekervény.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre szövege egyszerre játékos és groteszk: a „népboldogítás” eszméjét ironikusan a költészetre redukálja, mintha a versek pótolhatnák az éhséget. Ritmusos, könnyen énekelhető refrén, ami szinte paródiaszerűen mantrázza a költő fontosságát. Szójátékok és humoros túlzások („probléma nagy, mint egy platán”, „szemek éhkopognak”), amelyek karikírozzák a társadalmi nyomor képeit. Az önironikus költő saját verseit állítja be a nép boldogságának kulcsaként, ami szatirikus önreklámként hat. A refrén túl sokszor ismétlődik, így hamar monotonná válik. A groteszk képek („csontvázként is bőszen dalol”) néha inkább erőltetettnek, mint hatásosnak tűnnek. A társadalmi kritika felszínes marad: az éhség motívuma inkább poén, mint valódi társadalmi üzenet. A vers inkább szatirikus önparódia, mint komoly társadalmi költészet. Frady Endre stílusa szórakoztató, de a túlzott önreferencia és refrénismétlés miatt inkább könnyed kabaréhangulatot kelt, semmint mély lírai élményt.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „Népboldogítás” című szövege egy szatirikus, groteszk hangvételű költemény, amely a testi szükségletek és a szellemi táplálék, jelen esetben a költészet viszonyát állítja pellengérre. A szöveg a társadalmi problémák (éhezés, nyomor) súlyos valóságát állítja szembe egy naiv, sőt, abszurd megoldási javaslattal: a versek olvasásával. Ez az ellentét teremti meg az alapvető szatirikus élét. A költő cinikusan azt sugallja, hogy a költészet ereje még az éhség feledtetésére is képes, ami nyilvánvalóan egy komikus túlzás. A verselés, bár helyenként sántít (pl. a refrénben a szótagok szétcsúszása, ami dalszövegként még indokolható, de szövegként zavaró), szándékosan egyszerű, népies, kicsit esetlen hatást kelt, ezzel is erősítve a naiv, könnyed hangot, ami éles kontrasztban áll az érintett témával. A rímek (pl. platán/tán, űrje/tűr, jeeeee!) a fanyar humort szolgálják. A mű önmagára mutat, a költő a saját művészetét (Frady verseit) nevezi meg az egyetlen, valódi boldogító forrásként, ami önironikus, már-már parodisztikus gesztus. Ez a túlzó öndicséret egyben az olcsó, demagóg "megoldások" kritikája is lehet. A vers a legvégső konklúzióig viszi el az abszurditást: a nép még csontvázként és a sírban is vígan dalol (refrén), ha Frady kötetek veszik körül. Ez az élet és halál, test és szellem ellentétpárral való extrém játék teszi a verset velőssé, hiszen a komoly témát egy vicces, felforgató módon kezeli. A „Népboldogítás” ügyes, fanyar humorú szatíra, amely a szellemi táplálék fontosságát túlzásba vive teszi nevetségessé a puszta anyagi problémák elől való menekülést vagy azok lekicsinylését. Nem nagyképű líra, hanem egy szándékosan slampos, vicces fricskázás.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Amikor majd megmurdelek,
Évmilliók, ha majd múlnak,
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre a József Attila-i létfilozófiát egy benzinkútnál írta volna újra, miközben a gázolaj ára láttán metafizikus rohamot kap. A „kőolajköltő” itt valóban komolyan veszi magát: szénhidrogénné nemesül, miközben a kukacok sztrájkba lépnek ellene. A refrén pedig olyan, mintha a pokolba is lenne reklámszünet: „Hőszigetelt ólajtó mögött lángol olajtó” – ez már nem rím, ez természeti katasztrófa. Összefoglalva: Frady posztumusz öngyújtóként kíván élni tovább – és sajnos, a vers is pont ennyire füstölög.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez nem vers, ez fosszilis fröccsenés! Frady Endre úgy csap le, mint egy szénhidrogén-lavina: groteszk, szürreális és ellenállhatatlanul zsíros. Kukacok sírnak, olajtó lángol – a költészet ipari melléktermékké válik. Kőkemény líra, ami még a teheneket is megizzasztja.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Ez egy igazán velős és morbidan humoros költemény! Frady Endre a halál utáni létet (a kukacok és a lebomlás képét) veszi alapul, de egy egészen szürreális és futurisztikus csavarral fordítja át: a bomlás végterméke nem más, mint a kőolaj, amely aztán a jövő fűtőanyaga lesz. Különösen tetszik a kukacok "zsíros Frady"-t kritizáló panaszkodása és a refrén modern, kicsit abszurd képe a "hőszigetelt ólajtóról" és a "net hasításáról". A befejezés, az "Ég a Frady fosszília!" dalolása pedig zseniális lezárása ennek a szokatlan, de gondolatébresztő "körforgásnak". Morbid, zseniális fekete humor! Kőolajköltő forever!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Amikor én elfáradok,
„Ez a vers a Frady Endre-univerzum klasszikus energiamátrixában rezeg: az elmúlás groteszk bohózatává silányított létküzdelem, ahol a halál nem tragédia, hanem egy rímtechnikai bűvészmutatvány mellékszereplője. A cím — Amikor én… — ígér valamit: önvallomást, lírai mélységet, egy pillanatot az ember és az Idő határán. Ehelyett kapunk egy szürreális stand-up performanszt, ahol az Idő zsoldosai és jövődílerei valami metafizikai kocsmapult mögül kiabálják, hogy „már nem adunk tízet napból se!”. A rímeknél az olvasó már nem tudja, hogy sírjon vagy tapsoljon: „bolse- / -vik” – ez a kötőjel maga a poétikai defibrillátor: életet lehel a szívleállás szélén billegő ritmusba. A zárlat pedig… hát ott már Frady szinte kikacagja az apokalipszist: „Én meg vígan örökélek!” — ez nem egyszerű optimizmus, ez istentelen derű, ami még Lucifernek is mosolyt csalna a patájára. Összegzés: A vers olyan, mint egy örökké járó homokóra, amibe konfettit töltöttek: nem mér semmit, de legalább színesen hullik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre verse egy groteszk, játékos harcot fest meg az idővel, ahol a lírai én dacot és túlélést hirdet. A költemény erőssége a szójátékokban és a váratlan rímfordulatokban rejlik – például a „áljövő-pap bolse- / -vik” szétvágása merész és ironikus gesztus. A vers ritmusa lendületes, a rímek néhol erőltetettek, de ez illik a szándékosan túlzó, szatirikus hangvételhez. A tartalom mélyebb rétegeiben az öregedés és halandóság elleni lázadás jelenik meg, ám ezt Frady a tőle megszokott abszurd humorral és groteszk képekkel tálalja – „búg kör-fűrészmotor” és „Időt sütnek körök, élek” képei egyszerre zavarba ejtőek és szuggesztívek. Összességében a vers nem klasszikus szépségével, hanem nyelvi bravúrjaival és frady-s abszurditásával hat. Nem mindenki ízlésének való, de kétségtelenül egyedi.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "Amikor én..." című verse egy tipikus, groteszk humorral és nyelvi játékkal átitatott Frady-darab. A vers fő témája az öregedéssel és az idő múlásával való dacos szembeszállás, melyet a szerző a rá jellemző karcos, szatirikus hangon jelenít meg. Erősségek: A költemény energikus, lüktető ritmusa a témával ellentétes módon életerőt sugároz. A szójátékok, mint például a " áljövő-pap bolse-/ -vik" vagy a „kör-fűrészmotor”, neologizmusok és a tudatosan "rossz" rímek (pl. "had ok" – "ellenem/nem") szórakoztatóak és a szerzői hang egyediségét erősítik. A befejezés provokatív és pimasz: az Idő haláljóslataira a költő az "örökélek!" kijelentéssel válaszol, ami ultramodern, digitális-irodalmi halhatatlanságot sugallhat. Gyengeségek: A Frady-versekre jellemző módon a költemény nyelvezete szándékosan nyers, néhol esetlen, ami a klasszikus irodalmi ízlés számára megosztó lehet. A szatíra néha a személyes sértettség (a "Jósbandát le Idő fizet" rész) határán mozog, ami elveheti az egyetemes érvényét. Összességében: Egy daliás, posztmodern szatíra az idő múlásáról, amely energikus, nyers és önironikus. Jól bemutatja Frady Endre egyedi, internetes kultúrában gyökerező lírai stílusát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Kedves feleim! Ugye, nagyon hiányoztam? Egyesek már attól féltek, hogy feldobtam a tappancsomat vagy a pacskert? Még csak az kéne! Hahaha! Hát nekem nincs tappancsom. Meg pacskerem sem. Nem vagyok még reszketeg mamuszvadász, ahogyan a Költő úr sem. De különben is, ha lenne, a pacskert minek feldobni, nem igaz? Azt fel kell húzni a lábra. De ha már a feldobásnál tartunk, na, a Józsit, azt feldobtam a rendőrségen. Mert rossz anyagot szállított. Nem lettem tőle boldog, szent meg főleg nem. Mikor avatnak már boldoggá, na!!! Vagy talán elpatkolok? Na de kérem, kérem! Hát sosem foglalkoztam lovakkal, hogyan tudnék elpatkolni bármit is? Bár néha képletesen szoktam magamnak mondani, hogy ezt jól elpatkoltad, Stefi bácsi! Múltkor is jön hozzám az ördög, hogy patkoljam meg. Hát mondom neki, nem értek hozzá, menj anyádhoz, sírd tele a függönyt. És ez nem volt jó ötlet. A véres részletektől mindenkit megkímélek. Vagy beadom a kulcsot? Na de hova adjam be? Zaciba? És aztán nem tudok bejutni a saját lakásomba? Hát nem vagyok hülye, bár az orvosi zárójelentésem szerint igen. De tévedtek ők már nagyobbat is. Nincs tappancs, nincs pacsker, nincs patkolás, nincs kulcsbeadás, lehet, hogy én is örökélek majd? Az király lenne. Na de, hogy rátérjünk a vers mondanivalójára, a kulcsmondat a "rosszat jósol pár agg vátesz". Na hát itt van a bökkenő, hogy a Költő úr agg váteszekhez jár, akik megmondják neki az igazságot. Jöjjön hozzám, és én csak jót jósolok a Költő úrnak, most akcióban 10 000 Ft-tól. Ha kétszer annyit fizet, akkor pedig nagyon jót. Remélem, másoknak is felkeltettem az érdeklődését a jósdám iránt. Sajnos nem maradt időm a verset elemezni, talán majd máskor. A Költő úr meg maradjon velünk itt a Földön még jó ideig. Különben nem lesz mit kommentelnünk. Én is maradok tisztelettel.” /Stefi bácsi a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez a versnek álcázott rímtemető, ez rímbe szedett önsajnálat habosított közhelykrémmel leöntve?! Frady Endre megint elindul a líra hegye felé, de valahol a második sorban elesik a saját szóviccében, és onnantól csak gurul lefelé, mint egy bohócrímekkel kipárnázott szószán. A “bolse- / -vik” rím az a pont, ahol a művészetet megveri a nyelvtan, a versszerkezetet pedig kivégzi egy kötőjel. Ez nem kísérletezés — ez nyelvi csonkítás élő adásban. A ritmus billeg, a képzavarok ropognak, a gondolat pedig… ja, az nincs. A záró sor — „Én meg vígan örökélek!” — olyan, mintha Frady bejelentené: “Kedves közönség, én halhatatlan vagyok, mert nem veszek tudomást a minőségről.” Ez a mondat nem életigenlés, hanem művészi öngyilkosság nevetve. Ez a vers tehát nem más, mint egy poétikai hullámvasút, amelyről a szerző menet közben kiesett, de még mindig integet lefelé, miközben az Idő és az Ízlés közösen lapátolja rá a földet.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
Híd és alépítmény hátán
„Ez a MÁV líra olyan, mintha egy szolgálati szabályzat szabadverse lenne, amit valaki egy peronon írt, miközben a szerelvény már három órája késik. Frady Endre itt a vasút lelkes hivatalnokát próbálja megpoetizálni, de közben az olvasó is úgy érzi, mintha egy állomásfőnöki értekezleten ragadt volna, ahol a líra és a bürokrácia egyesül egy tragikomikus szimbiózisban. A rímek olyan precízen kattognak, mint egy MÁV-dízel az első fagy előtt, a hangulat pedig a „szolgálat közben elszenderedett váltókezelő” és a „fizetésnap előtti kávészünet” között lebeg. Ez a vers tehát nem más, mint egy sínen gördülő szatíra – amelynek mozdonyát a hivatali önirónia fűti, és ami csak azért nem siklik ki, mert Frady a költői nonszensz kalauza is egyben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „MÁV lírája” egy játékos, szándékosan groteszk versikével idézi meg a magyar vasút világát, ahol a rímek zakatolnak, mint a szerelvények és a nyelvi lelemények néha kisiklanak a jó ízlés sínjeiről. A vers ritmusa lendületes, a szóalkotások („fel-le ügyel”, „fenntart fenntartások né’kül”) humorosak és szándékosan túlzóak. A MÁV világának abszurd romantizálása ironikus éllel bír. A rímek néha erőltetettek, a nyelvi játékok túlburjánzása elhomályosítja a mondanivalót. A „lé” mint fizetés például már-már paródiába hajlik, ami lehet szándékos, de nem minden olvasónak működik. A vers inkább szatíra, mint líra – a vasutas élet groteszk dicsérete, ahol a szabályzat és a pályabér lírai magasságokba emelkedik. Nem klasszikus szépségű költemény, de szórakoztató nyelvi mutatvány. Ha a cél a nevetés és a nyelvi csűrés-csavarás, akkor a „MÁV líra” megérkezett a maga végállomására.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre "MÁV líra" című verse egy rövid, szellemes és anekdotikus hangulatú pillanatkép a magyar vasút világából, ami velős könnyedséggel ragadja meg a MÁV-os életérzést. A vers humoros, kedélyes módon, lírai nyelvezettel ábrázolja a vasúti pályát, a járműveket ("Tengelyeknek hada hajtik") és a vasutasokat. A "MÁV-os pajtik" megszólítás, valamint a "Víg arccal a vasút felé" zárás egyfajta derűs, de sztereotipikus képet fest a dolgozókról. A vers négy soros strófákban, klasszikus, feszes rímes-ritmusos formában íródott (páros rímek: hátán/rá tán, hajtik/pajtik). Ez a feszes, menetelő ritmus illik a vasút egyenletes zakatolásához, de a mondanivaló a forma mögött kissé egyszerűnek tűnik. A költő néhány szójátékkal és csavarral él, mint például a "Szabályzattal összebékül, / S fenntart fenntartások né’kül" sor, ami zseniális csattanóval utal a hivatalos bürokráciára és a munka lényegére. Bár a vers látszólag dicséri a rendet ("Nem sikkadhat semmi ügy el"), a harmadik strófa a fizetésre való fókuszálással ("Pályabérnek igen örül, / S fordul, hogyha elég e lé") finoman utal a vasutasélet anyagi nehézségeire, vagy legalábbis a mindennapi egzisztenciális kérdéseire. A "MÁV líra" egy barátságos, de nem mély költemény. Erénye a szórakoztató, könnyen emészthető nyelvezet és a téma hiteles (de idealizált) megragadása. Tökéletes példája a derűs, alkalmi költészetnek, ami egy adott korszak hangulatát és egy szakma esszenciáját sűríti három rövid strófába.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Úgy hajtják a kezük, mint én,
Néma gyerek, nincsen szója,
„Ez a vers nem más, mint egy allergiás köhintés költészeti katasztrófája. Frady Endre itt megpróbálta összekötni a szakrális magasságokat a taknyos realitással – és sikerült is: a mennyei szentek lehajolnak, csak hogy egy emberi tüsszentés arcába kapjanak egy adag metaforás váladékot. A „Szentek hajló kezei” valójában nem más, mint a testi funkciók és a szent áhítat frontális ütközése, ahol a szentlélek elcsúszik egy nyákfolton. A refrén („Tüsszentek, mint erőbarom…”) egy olyan költői mélypont, amitől még egy papírzsebkendő is sírva fakadna. Ez már nem vers, hanem a biológiai szükségletek balladája: az orr válik oltárrá, a zöld trutyi pedig liturgikus kellékké. Frady Endre itt végleg bebizonyítja, hogy képes a szakrális groteszk új dimenzióját feltárni — ahol a megváltás helyett a zsebkendő a remény szimbóluma, és az üdvösséghez elég egy nagy, felszabadító prüszk. Összegzés: ha van tüsszentés, ami megérdemli a szenteltvizet, hát ez az.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a dalszöveg egy groteszk, abszurd humorral átitatott költői performansz, amely Frady Endre védjegyszerű stílusában ötvözi a szürreális képeket, a nyelvi játékokat és a szándékosan diszharmonikus rímpárokat. A „tüsszentés” mint motívum egyfajta metafizikai eseménnyé válik, amelyben a szentek keze és a zöld karok találkoznak egy bizarr, testnedvekkel átitatott vízióban. A szöveg erényei: A „tüsszentek, mint erőbarom” refrén például egyszerre nevetséges és emlékezetes. Olyan szóalkotások, mint „tüsszenetlenül” vagy „feszéj”, a nonszensz irodalom hagyományát idézik. A „zöld szaft” és „zsokét tokán spriccelés” vizuálisan zavarba ejtő, de épp ettől hatásos. A szöveg gyengeségei: Értelem szándékos hiánya: A vers nem akar semmit mondani, csak zavarba hozni, ami egyes olvasóknak frusztráló lehet. A verselés néhol döcög, a rímek erőltetettek („fajló” mint rím a „tokán”-ra például nyelvtanilag és jelentésében is kérdéses). A „taknyom”, „zöld szaft” és „spriccelés” dominanciája miatt a szöveg inkább undort kelt, mint nevetést. Összességében: Frady Endre dalszövege egy tudatosan túlzó, dadaista geg, amely a nyelv határait feszegeti – nem mindenki ízlésének megfelelően, de kétségtelenül egyedi hangon.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Ez a Frady Endre-dalszövegecske (ami valószínűleg paródia, vagy legalábbis humoros irodalmi játék) a groteszk és az abszurd humor gyöngyszeme. A szentek és a tüsszentés összefűzése már önmagában meghökkentő. A magasztos (szentek) és a mélységesen hétköznapi, sőt, kissé undorító (takony, tüsszentés, zöld szaft) témák ötvözése azonnal megteremti a komikus feszültséget. A legemlékezetesebb elem a refrénben található "rögvest zöld lesz mindkét karom" képzete. Ez egy olyan, a szó szoros értelmében vett testi-fizikai abszurdum, ami túlmegy a szimpla tüsszentésen, és valami szürreális, bizarr-vicces "szupererő" vagy mellékhatás lesz a dologból. A szöveg tele van erős, néha erőszakos rímekkel ("vak nyom" - "taknyom", "némát" - "figyelmezek"), és szándékosan keresettnek tűnő, "csúnya" fordulatokkal ("tüsszenetlenül a taknyom", "romlott szója"). A "Idesüss, szent!" felkiáltás egyfajta alanyi kommentárként zárja le a jelenséget. A versszakok viszonylag feszes, régiesebb ritmikája (mint egy népdal vagy régi, komoly vers) és a refrén menetelése ("Tüsszentek, mint erőbarom") kontrasztban áll az infantilis, vagy legalábbis groteszk tartalommal, ami tovább erősíti a komikus hatást. Frady Endre "Szentek hajló kezei" című dalszövege egy rendkívül abszurd, groteszk gyöngyszem, ami zseniálisan ötvözi a vallási pátoszt a testi váladékok profán, sőt, gusztustalan ábrázolásával. A szöveg legerősebb pontja az öncélú (de szándékoltan az) zöld karok látomásában, a leleményes, szándékosan "fura" rímekben és a feszült, már-már irodalmi ritmusba csomagolt "taknyos" témában rejlik. Remek példa arra, hogyan lehet komolytalan témát rendkívül komolyan, ámde humorosan venni. Megbotránkoztató és felejthetetlen.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre szintet lépett – vagy a taknyán csúszott szintet? – mert az eddigi rémrímes klapanciái vagy nagyon borzalmasak és kicsit gusztustalanok, vagy kicsit borzalmasak és nagyon gusztustalanok voltak, ez azonban önmagához képest is egyidejűleg borzalmas (sőt óborzadalmas!) és gyomorforgatóan gusztustalan! Ettől a váladékviadaltól még egy fegyelmezett japán császár is azon nyomban okádó mikádóvá válik és remegő visszakézből rögvest harakirit követ el! A heti rendszeres spiritiszta szeánszbeszélgetések alkalmával szegény anyám szelleme egyre gyakrabban panaszkodik, hogy a holt költők szellemei rajta keresztül nekem könyörögnek, hogy akasszuk föl Frady Endrét, hogy mielőbb a túlvilágra jutva végre személyesen torolhassák rajta meg a világirodalom általa történő sárba tiprását és az azon való páros verslábbal történő ugrálását! Remélem, jól elkenik a taknyát a fattyúnak!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Brahovács Bölönkének, a Görcsössy Üllő Gyógypedagógiai Egyetem (GÜGYE) végzésközeli hallgatójának és hallgatólagosan – hiszen a témavezetője szóban már kecsegtette - a közeljövőbeli tanársegédjének, Brahovács Kösztöny és Kartács Butélia egyetlen lányának (ugyanis az összes testvére fiú volt) a napi rendszeres tevékenységébe – vö. málenkaja rabóta, mivel a málenkíj robot nem kevés munkát, hanem kis robotot jelent, mint amilyen példának okáért R2D2 a StarWars univerzumból, csak vagy a szovjet katonák nem ismerték az orosz nyelvtant, vagy a magyar áldozatok füle nem volt vevő a cirill metódusra hangtanilag – indulásakor hirtelen az a gondolata támadt, hogy talán nem ártana még azelőtt nevet változtatnia, mielőtt beindul a karrierje, hiszen utána már exponenciálisan nő a bürokrácia tehetetlenségi nyomatéka, és már jelenleg – a későbbi önmagához képest jelentéktelenebb állapotában – sem értené senki, miért is akarna ő nevet változtatni, hiszen már a kezdetek kezdetén, ami relatív, hisz csak az ő maga kezdetének a kezdetét értjük rajta – bár a történelem során az adott kor kortárs filozófus tucatjainak fabunkó-, kőbalta-, vasdorong-, kard- és pisztolybárbaj áldozatai véreztek el abban a vitában, hogy mit is tekintünk kezdetnek és eleve minek kellett bármit is elkezdeni, ha ez a vége – szóval amikor valaki elkiáltotta a homokozóban, a bölcsődében – ahová muszáj volt járnia, mert az anyai gyes összege egy alkoholista apa mellett nem tette lehetővé az anya túl hosszadalmas munkavégzésmentességét, és az irodában amúgy is úgy várták vissza, mint a messiást, mert csak ő tudott olyan kávét főzni, ami után még a külföldi delegációk is aláírták a számukra egyébként nem túl előnyös együttműködési szerződéseket – az óvodában, az iskolában és a gimnáziumban, hogy „Brahovács Bölönke!”, mindig egyértelmű volt, hogy neki szólnak, csak neki, ami időnként jó volt, ha például az óvodai körtánc közben fiúválasz volt és az aktuális nagy ő (az igazi Nagy Ő még nem jelentkezett, vagy ha mégis, akkor főhősnőnk holtterében stoppolt vakfoltként) kiabált, de többnyire inkább szeretett volna beleolvadni a Nagy Lucák, Kiss Hannák, Kovács Emmák és Szabó Annák biztonságos tömegébe, mert mi jó is sülhet ki abból, ha valakit nyilvánosan megnevezve kiemelnek az akol melegéből, szóval sok előnyt vélt sejteni egy olyan névváltoztatásból, főleg annak a többszörösen alátámasztottnak vélt történelmi tapasztalatnak a függvényében – hihetetlen egyébiránt ebből a kifejezésből, mennyire összefonódik a humán (jelesül a történelem) és a reál (tudniillik a függvény) tudomány, de ez most egy olyan mellékszál, amerre egyrészt nem lévén Thészeuszok, másrészt Bölönke nem Ariadné, nem akarunk elterelődni, így elengedjük – amely a híres és/vagy hírhedt Nomen Est Omen kifejezésből vált lokálisan világhírűvé – azért nevezhetjük lokálisnak a világhírt, mert a Földgolyó csak töredéke a világnak és nagyon valószínű, hogy a kis zöld marslakók és egyéb UFO-val röpködő földönkívüli lények sosem hallottak róla, hiszen nagy eséllyel nem a latin a fő intergalaktikus nyelv – az ember neve esetleg meghatározza az ember sorsát (többnyire a nevet viselő ember saját sorsát, ám mivel társaslények vagyunk, nagyon nem mindegy, hogy teszem azt Szepszis Sztracsatellaként Wrahovátz Winnetou-nak vagy Dögkúti Lajosnak mondjuk ki a boldogítónak szánt igent – azaz a másik ember sorsát is), így a fogantatás pillanatában eldőlő vezetéknév (már ha olyan társadalomban élünk, ahol az apa vezetékneve lesz a gyermeké is és ha az anya nem kívánja eleve a háta közepére az apát a nevével együtt, már feltéve, ha egyáltalán tudja, ki az apa abból a nagy kollektívából) és a születéskor a bábának kimerülten odahörgött keresztnév (esetleg keresztnevek, tudniillik vannak szülök, akik saját szórakoztatásukra, esetleg nagyszülői nyomásra, vagy pusztán a gyerek számára későbbi választási lehetőséget adva, többet is adnak – például egyszerre egy hagyományos Zsófit és egy eredetinek szánt Vendettát, oszt’ hadd szóljon!) mindent meghatároz, mindent eleve elrendel – bár mi is az a minden ugyebár, ami tulajdonképpen csak a saját koordinátarendszerünk mindene, a világegyetem végtelen valóságához képest siralmasan semmi – ami ugyebár ad absurdum sőt ab ovo kérdőjelezi meg a szabad akaratot, bár szabad akaratunk van a szabad akarat megkérdőjelezésére is, úgyhogy jogos a feltételezés, hogy azok vagyunk, aminek elneveztek minket – amelynek a kannibál világi megfelelője az „az vagy, akit megeszel” emberevő népi bölcsesség – ám ha feltételezzük, hogy az elnevezőink életútját és azon belül a mi nevünk kiválasztását determinálja a saját nevük, amit a szüleik nevéből következő világnézeti gondolatszükségszerűség határoz meg, visszamenve így egészen Noéig – feltette már valaki azt a kérdést, hogy miért pont Noé és miért nem teszem azt d’Artagnan? – sőt Ádámig és Éváig, akik ezzel az erővel lehettek volna Szandokán és Desdemonalisa is (valóban lehettek volna, elvtársak?!), akinek a nevét vagy Isten adta (és itt hinnünk kell a Teremtőben és a Teremtésben ok-okozatilag definiálva), vagy az Ősrobbanásba belekódolt kvantumrobotikai vak véletlensorozat, ami által a Semmi magától felrobbant és az irányítatlan káosz esetleges bakugrásai nyomán lett a Minden (amiben az önmagukat tudományos elméknek definiáló ateisták – vagy egyéb istenhitetlen bármimásisták – hisznek), szóval, akkor mi csak eleve elrendelt jelentéktelen automatizmusok, azaz málenkíj robotok vagyunk – ó, rossz orosz! – vagyis a névváltoztatásunk is be van kódolva a saját eredeti nevünk meghatározta sorsunkba, így lehetséges, hogy nem is az eredeti nevünk a sajátunk, hanem amit az eredeti nevük gerjesztette fátumunk mián – ezt a kérdést a Nemzetközi Jósnő Szakszervet vetette fel önös anyagi érdekből – általunk, illetve a nem szabad akaratunktól függetlenül belénk táplált akármink okán megváltoztatunk, úgyhogy drága feleim, vagy merjünk mindannyian Brahovács Bölönkék maradni, vagy változtassuk a nevünket valami megszokottabbra – világ Nagy Hannái, nevesüljetek! – oszt’ senki sem fog minket kiakolbólítani a beprogramozott nyáj akolmelegéből, ugyebár.
„Frady Endre ezúttal nem novellát ír, hanem egyetlen lélegzetvétellel leírt világszemléleti tüdőtágulást. A „Nomen Est Omen” egy grammatikai Mount Everest, ahol a mondat maga a hegymászás: az olvasó oxigénpalack nélkül próbál feljutni a szintaktikai csúcsra, miközben a vesszők gleccserein és a zárójelek hasadékain egyensúlyoz. A mű nyelvi bőségzavara olyan, mint ha egy katedrális helyett egy nyelvtani hipermarketet építettek volna: minden van, csak kijárat nincs. Frady filozofál, szóviccel, etimologizál, közben belefullad a saját gondolatsodrába, de mosolyogva teszi, mint aki pontosan tudja, hogy a mondat vége valahol a galaxis túloldalán van. Brahovács Bölönke története valójában a magyar névadási tradíciókba oltott egzisztencialista paródia: az ember nem az, aminek hívják, hanem az, ameddig bírja levegővel a Frady-mondatot. Ez az írás egy nyelvi perpetuum mobile: egyszerre röhej, rémálom és retorikai maraton. Végső soron pedig igazolja a címét — mert ha van író, akinek a neve maga a sorsa, az bizony Frady Endre” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre egyetlen mondatba sűrített novellája olyan, mint egy nyelvi hadronütköztető: szavak, asszociációk, filozófiai és nyelvészeti utalások robbannak egymásnak, hogy a végén egy groteszk, mégis mélyen emberi kérdés maradjon: vajon a nevünk determinálja-e a sorsunkat? Stílus: A szöveg posztmodern nyelvi tobzódás, amely a groteszk humor, a szürreális képzettársítások és a tudományos-álfilozófiai eszmefuttatások révén egyszerre parodizálja és ünnepli a magyar nyelv végtelen lehetőségeit. Szerkezet: A mondat önmagában egy nyelvi örvény, amelyben a főszereplő identitásválsága csak ürügy a nyelv, a kultúra és a lét kérdéseinek szétcincálására. A szöveg nem lineáris, hanem spirális: minden újabb mellékmondat egy újabb világot nyit meg. Téma: A név mint sors, a szabad akarat illúziója, a társadalmi beágyazottság és az egyéni lázadás lehetősége – mindez egyetlen, szinte lélegzetvétel nélküli mondatban. Hangnem: Ironikus, játékos, néha szándékosan túlzó, de sosem öncélú. A szerző tudatosan játszik az olvasó figyelmével, türelmével és műveltségével. Összegzés: Frady Endre szövege nem novella a klasszikus értelemben, hanem nyelvi performansz, amely a magyar groteszk hagyományát (Karinthy, Örkény, Varró Dániel) viszi tovább egy posztmodern, hiperkulturális térbe. A „Nomen Est Omen” nem olvasmány, hanem élmény – egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő nyelvi lavina.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Íme a mondatnyivá duzzasztott létezés. Frady Endre "Nomen Est Omen" című, egyetlen mondatból álló „novellája” valójában a posztmodern próza egy izgalmas, már-már parodisztikus határterülete. A szöveg nem egyszerűen hosszú mondat, hanem egy gondolatfolyam, amely Brahovács Bölönke, egy gyógypedagógiai egyetemi hallgató (akinek neve a „bölény” és „bölcső” asszociációjával, valamint a „Görcsössy Üllő” egyetem névvel már önmagában is a cím tételét támasztja alá) hirtelen ötletét – a névváltoztatás szükségességét – tekinti kiindulópontnak egy kozmikus léptékű elmélkedéshez. A kritika tárgya nem a cselekmény (mert az a névváltás gondolatánál megáll), hanem a stílus és a forma. A szerző tudatosan elveti a mondat határait, és a bekezdésnyi hosszúságú főmondatot megszámlálhatatlan, zárójelekkel, kötőjelekkel és magyarázó betétekkel (vö. a "málenkaja rabóta" értelmezése) zsúfolt mellékszálakkal terheli meg. Ez a technika a hipertextuális gondolkodást, az internetes linkek és kommentárok labirintusát idézi. Minden szónak megvan a saját almagyarázata, minden gondolat továbbfűződik egy filozófiai, nyelvészeti vagy történelemi vitává (például a kezdet fogalmának meghatározása, vagy a humán és reál tudományok összefonódása a "függvényében" szó kapcsán). A novella bravúrja – és egyben nehézsége – éppen ez a sűrű, „velős”, de mégis széteső nyelvezet. A szöveg ironikus, önreflexív, és a túlzott magyarázkodás révén éppen az egyszerű kijelentés lehetőségét kérdőjelezi meg. A „Nomen Est Omen” tételét a szerző nem elmeséli, hanem szétrobbantja: ha a név valóban sors, akkor mi van a szabad akarattal? Ha a Brahovács Bölönke sorsa elrendelt, még a névváltoztatás gondolata is része ennek a sorsnak? A szöveg végső soron ezt a determinizmust a „málenkíj robot” metaforájával köti össze, az emberi létezést egy „beprogramozott nyáj” automatizmusaként állítva be. Értékelés: Frady Endre írása egy nyelvi kísérlet, a létezés és a sors abszurditásának esszéisztikus-parodisztikus feldolgozása. Bár az olvasó szédülve követi a mondat útvesztőit, a végeredmény egy szellemes, ám kissé szikár kíméletlenséggel feltárt gondolati konstrukció a név, a sors és a szabad akarat örökös harcáról. Egyetlen mondatban sikerült az olvasóra zúdítania az emberi gondolkodás összes felesleges mellékágát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Csak egy rostélyos van hagymás,
„Ez a „gasztronómiai tragikomédia” Frady Endre tollából valójában egy vérbő éttermi akciófilm, ahol a Shakespeare-i „lenni vagy nem lenni” dilemmát a hagymás rostélyos húsos tányérjára redukálja a költő. A vers a halál és a hagyma közös metafizikáját igyekszik kibontani, miközben szereplői gladiátorok módjára verik egymást egy vacsora utolsó falatjáért. A konfliktus végül a legszürreálisabb fordulattal oldódik: a pap nem közvetít, nem békít, hanem egyszerűen jóllakik. A mű erénye a groteszk humor és a népies-szlengbe oltott „harci eposz” hangvétel. A gyengesége ugyanakkor pont ez: az epikus hevület és a menzás abszurd között úgy csúszkál, mint olaj a rostélyon. A hagymaszag végül mindent összefog, mintegy „füstjele” a hiábavaló civódásnak. Összességében: egy vaskos paródia, mely egyszerre bohóctragédia és kocsmai filozófia. Olyan, mint a maradék rostélyos másnap: nehéz, csípős, de valahol mégis ízlik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre verse groteszk humorral és abszurd drámával tálalja a magyar gasztronómia egyik ikonikus fogását – a hagymás rostélyost – mint végzetes konfliktus forrását. A mű nem csupán egy étel körüli civakodásról szól, hanem a civilizációs normák felbomlásáról, ahol az étkezés már nem közösségi élmény, hanem harc a túlélésért. A vers szándékosan túlzó, szinte karikatúraszerű nyelvezete („Számba csapott kalapáccsal”, „úccsót kenni készül pap ott”) a magyar abszurd költészet hagyományait idézi. A rímek gyakran meglepőek, néha erőltetettek, de ez a stílus része: a groteszk hatást fokozzák, miközben a vers ritmusa lendületes marad. A versben a hagymás rostélyos szinte szakrális tárggyá válik, amelyért barátok esnek egymásnak, sőt, halálba taszítják egymást. A pap mint végső győztes – aki nemcsak a rostélyost kapja meg, hanem a gyászbeszédet is elmondja – ironikus csavar, amely a hatalom és képmutatás kritikáját is hordozza. A záró sor („… S szag, mi körbelengi, hagyma.”) egyszerre komikus és tragikus: a hagyma illata marad meg, mint az emberi dráma utolsó lenyomata. Frady Endre verse egy gasztronómiai szatíra, amelyben a hagymás rostélyos nemcsak étel, hanem sorsfordító szimbólum. A mű a magyar költészet humoros, groteszk ágába illeszkedik, ahol a mindennapi élet banalitása mögött mélyebb társadalmi és emberi kérdések sejlenek fel – mindezt hagymaszagba burkolva.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
Kemény ételt rég nem emészt?