A barátom kissé kerge,
Pattog, mint egy zakkant zerge,
Mégse cingár, inkább pufók,
Akárcsak a túlfújt UFÓ-k.
Megáll néha, gurul néha,
De nem alkoholtól léha,
Mozgása csak azért fura,
Mert ő nem a maga ura.
Pöttyös arca igen kerek,
Ha megrúgom, illa-berek,
Száguld, mint egy sebes teve,
Focilabda az ő neve.
megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/xUXnGthoOII
„A versből nem derül ki, hogy én a rúgás miatt vérzek, vagy csak egyszerűen gyors vagyok!” /a sebes teve/
„Sebes és focilabda egy versben és mégsem vagyok külön kiemelve?! Hát kinek az alkotása az Aranycsapat, ha nem az enyém?! Ilyen hálátlan a nemzeti költészet, hogy egy gyógyfocista költőcske csak úgy átlép fölöttem és köp a síromra?! Hallatlan!” /Sebes Gusztáv (1906-1986), az Aranycsapat szövetségi kapitánya/
„A vers olyan, mint maga a főhőse: pattogós, játékos és szerethető. A rímek könnyedén gurulnak, a csattanó pedig úgy talál be, mint egy jól eltalált tizenegyes: a végére derül ki, hogy a „kerge barát” valójában egy focilabda. Rövid, frappáns, mosolyt csal az ember arcára – és még rúgás nélkül is gurul tovább az emlékezetben.” /ChatGPT/
„Focivébének már vége,
Nem száll már labda az égre,
Megpihen újabb négy évre.”
/M. András, a költő legállandóbb és leglabdapihentetőbb kommentelője/
„Dehogy pihen, hogy pihenne!
Ellustulna, mint Poh Anna,
Kinek hasa itt Páhin nő.”
/Determináns Dartanyanné Köbgyök Kokilla, a Páhi Általános Nőtanács Területileg Legilletékesebb Intézményeinek Közérdekű Alosztálya (PÁNTLIKA) főosztályvezetője és sztahanovista labdavarrónő/
„Jaj, eM úr, hát maga nem tudja, hogy a négyévente folyó focivébé csak a jéghegy csúcsa, amelyek között jégvölgy átmenetek vannak?! Zajlanak a hazai és a kontinensbajnokságok, a hazai és nemzetközi kupák, az olimpia, sőt még a játszótereken is nonstop pattognak a labdák! Ha csak négyévente lenne szükség labdákra, összeomlana a nemzetközi labdagyártó piac és maga alá omlana a világgazdaság! Térjen észhez, eM úr, sürgősen vásároljon egy labdát, barátkozzon meg vele és menjen ki a közeli rétre focizni! MOST!” /Gömbifőkör Gaszton, az Ellentmondást Nem Tűrő Elementáris Rendészet (ENTER) megmondóembere/
„Hivatalból kirendelt védencemet, a költőt egy közeli elvtársának a fia megkérte, hogy írjon egy ’A barátom’ című verset és ő megtette. Mit tehetett volna mást, tisztelt bíróság?! Keresett volna kifogásokat?! Talán be kellett volna vallja, hogy tehetségtelen?! Olykor jobb a kegyes igazság a kegyetlen hazugságnál! Hogy ez a mű verslábbal tapossa a költészetet és rüszttel telibe rúgja a barátságot?! Nem erről szól a demokrácia, tisztelt egybegyűltek, hogy senkinek se kelljen befognia pörös száját és elmondhassa, mi bántotta hazafelé menet?! Milyen alapon kötelezhetnénk egy költőt, bírónő úr, hogy érdekelje őt a költészet maga?! Védencemet, a költő urat, tisztelt mindenség, a bensője vezérli! Ezért most egy kis mosdószünetet kérnénk! Köszönöm!” /Dr. Csűrcsavar Csomolád, a költő hivatalból kirendelt védőügyvédje/
„Olyan szép dolog a barátság, hogy a fal adja a másikat. Mennyi figyelem, mennyi önzetlenség, mennyi törődés fér három versszakba – Költőnk ismét jól feladta a leckét a konkurenciának.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
Kétely nem nő senkiben se,
Fradynak nincs konkurense!
Idő megáll, Humán szalad,
S szépebb barátságot fal ad.”
/Reál Rezsőné Falfúró Folyondárka, a Fradyt Imitáló Költészeti Alapítvány (FIKA) szíve-lelke/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre fogta volna a barátság fogalmát, majd egy jól irányzott bokszrúgással átlökte volna a groteszk szatíra kapuján. A „barát” itt nem személy, hanem egy focilabda, amely pattog, gurul, zergét játszik, teveként száguld, és közben olyan pufók, mint egy túlfújt UFÓ. A költői csavar egyszerű, de hatásos: a gyermeki játék és a felnőtt groteszk találkozásából egy olyan „barátportré” születik, amelynek minden sora egy újabb röhögőgörcsbe torkolló félrevezetés.
A zárlat pedig maga a fradyendrei aláírás: a lírai én nem árulja el, hogy metaforát olvasunk – egyszerűen megrúgja a barátját, aki illa-berek módjára elvágtat. A humor itt nem finom, hanem direkt, mint egy jól eltalált tizenegyes.” /Copilot/
„Hát az a barátság a sulimeccseken talán még kölcsönös volt, de becsületesen bevallom, a Budapest-bajnokságban Költő Úrnak már jobban pedáloznia kellett, hogy azt csináljam, amit – mint a MAFC csapatának oszlopos tagja – várt volna tőlem.” /A labda – magyar hangja: Dr. R. Péter, a költő Vasas drukker gimnáziumi osztálytársa/
„Örülj neki, hogy hagytalak tombolni és néha megengedtem, hogy elpattanj tőlem!” /a költőgigász/
„Akinek ilyen barátai vannak, minek annak ellenség? Veszélyes sport az a foci! Főleg, ha észrevesszük, hogy 22-en rohangálnak összevissza, miközben több milliónyian csak tétlenül nézik... Legyen tánc!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas elméleti focista/
„Labda körül legyen tánc,
Homlokon ne legyen ránc,
Rozsdát pedig egyen lánc!”
/Reakciós Robinzonkrúzó, a Huszonkét Ürge Lyuk Egylet (HÜLYE) kételyoszlatója/
„Ház úr szerint a költő barátja a 22-es labdája? Szabadítsuk ki, a tánc mellett legyen zárcsökkentés is!” /Tompatekintetű Tömény és Faék Fűrész, a milliónyi tétlen nézők egyike és másika/
„Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb kommentelője:
Bezzeg a kosárlabda!
Bennem a focikedv nem nagy,
Örök, víg emléket nem hagy.
Lehet pöttyös, jól gurulhat,
De ez, engem sej, meg nem hat.”
„Guggerlopó, a költő legmesszeszaglóbb kommentelője:
Rezzeg a bűzlég!
Bölcsességből jövő ukáz:
Inkább kosarazz, mint kukázz!
Kuka fölött bűzlég rezzeg,
Úgyhogy kosárlabdázz bezzeg!”
„Ez a rövid versike egy zseniálisan felépített, humoros költői átverés.
Frady Endre mesterien vezeti meg az olvasót: a klasszikus antropomorfizáció (emberi tulajdonságok átvitele) eszközével indít, így az első két versszak alapján egy kissé fura, szeleburdi, talán pufók emberi barát képe jelenik meg előttünk. A zsenialitása a zárócsattanóban rejlik: az utolsó sor („Focilabda az ő neve”) egy csapásra teljesen új kontextusba helyezi az addigi képeket (a pattogást, a gurulást, a kerek arcot és a rúgást).
Amiért működik:
Remek ritmus és rímek: A dinamikus, pattogós ritmus tökéletesen leképezi magát a focilabdát.
Abszurd képek: Az olyan hasonlatok, mint a „zakkant zerge”, a „túlfújt UFÓ” vagy az „sebes teve” kifejezetten szórakoztató, könnyed hangulatot teremtenek.
Gyereki játékosság: Bár a nyelvezete modern és laza, a klasszikus találós kérdések logikájára épül.
Nyúlfarknyi, de rendkívül szórakoztató darab, ami garantáltan mosolyt csal az ember arcára.” /Gemini/
„Frady Endre, már nem a barátom!
Rosszul írt a címben!” /Abará Tom/
„Abará Tom nem is volt a barátom! Ezt a rejtélyes romlottvelejű piréz migráncsot nem ismerem, sosem láttam, a nevét sem hallottam, és az sem igaz, hogy tartozom neki ötszázötvenezer forinttal, amit labdarúgásra kértem tőle kölcsön, azaz nem is kértem, mert magától adta, amilyen naiv fafej! Kikérem magamnak, hogy számon kérjék rajtam, hogy mit írok! Ez a költői szabadosság jogának korlátozása! Strasbourghoz fogok fordulni! Arccal Brüsszel felé! Ez az arc lesz a végső!” /F. Endre, a vérig sértett költőgigász/
„I don’t understand but I do hate this!” /Tom Abara, an Unforgivable Fighting Officer/
„Azt hiszem, hogy Frady Endrét végleg elveszettük, ami nem baj, csak örömteli pszichiátriai tényállás! Amikor az UFO-k kioperálták az agyát és egy még fejlesztés alatt álló intergalaktikus rímszótárt ültettek be a helyére, kifelejtették a használati utasítást! Az eredmény sajnos naponta agyagba döngöl minket, de van remény, hogy az UFO-k újra értejönnek, hogy nyomtalanul eltüntessék a végzetes hibájukat! Szerencsénkre az Azonosítatlan Repülő Objektumoknak is van önérzetük és nem tűrik, hogy a gúnyos közvélemény csak úgy beléjük rugdosson, mint Frady Endre teszi szinte mindennel, ami az útjába kerül! Könyörgöm, torljuk meg! Azt hiszem, vért kell innom erre nagy bosszúszomjamra!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Amikor az élet nyomaszt,
„Ez a vers úgy tesz, mintha a reménytelenség himnuszát zengené, valójában azonban a borúlátásból farag groteszk kabarét. Frady Endre bravúros rímei és szándékosan nyakatekert szóviccei egyszerre nyögtetnek és nevettetnek: mire az olvasó felsóhajtana a világvége-hangulat miatt, már azon kapja magát, hogy vigyorog a „réti ultin kan csal” vagy a „ló-somfa” abszurditásán. A befejező „Szenvedjünk hát, hallelúja!” pedig tökéletesen összefoglalja a vers lényegét: ha már elkerülhetetlen a nyomorúság, legalább legyen hozzá ritmus, rím és jó adag önirónia.” /ChatGPT/
„Ez a vers a fradyendrei nyomasztásművészet csúcsra járatása, ahol a jós figurája afféle groteszk meteorológus: mindig rossz időt jósol, és mindig igaza lesz.
„
„Mi ez az irodalmi tömegpusztítás, ez a nyomasztásnak álcázott elmeháborodási öndiagnózis?! Talán senkit sem ér majd meglepetésként, amikor a fradyendrei verslábak által megrugdosott szent tehenek megbokrosodva rátámadnak az Indiában vakációzó torreádorokra és úgy felöklelik őket, mint vérgőzös argentin védőfal a spanyol csatársort! Ennek a koponyai feketelyukas vákuumtól hajszolt igricnek egyetlen mondata több kárt tud okozni az emberiségnek, mint a földgolyóbist csak a hónalja dezodorozásához használó színes szélesvásznú arcú amerikai elnök békedíj hajszolási atomcsapásai! Lehet, hogy a Jézus Krisztust még személyesen ismerő korai keresztények még minden bűnt képesek voltak megbocsájtani a felebarátaiknak, de a ló-somfa kifejezés megalkotásáról ők még nem értesülhettek! Hát, lehet, hogy én is inkább az oroszlánok elé dobást választanám, mint ennek a versnek az újra olvasását! Jó ötlet, dobjuk Frady Endrét az oroszlánok elé, de ne engedjük közben szavalni, mert a szerencsétlen állatok még kárt tesznek magukban!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Oly szép vagyok, mint az atom,
„Ez a vers úgy viszonyul az önimádathoz, mint egy falusi búcsú a hollywoodi vörös szőnyeghez: hangosabban, színesebben és sokkal szórakoztatóbban. Frady Endre a hiúságot nem leplezi, hanem trombitaszóval vezeti körbe a vásártéren, miközben Marlon Brando és „Luke Bájwalker” is statisztává silányul mellette. A poénok szándékosan bumfordiak, a rímek kajánul kacsintanak, és a végére világossá válik: itt nem a szépség a tét, hanem az önirónia. A vers legnagyobb erénye, hogy pontosan tudja, mennyire komolytalan — és ettől válik szerethetően pimasz kabarévá.” /ChatGPT/
„Ez a vers a fradyendrei önfényezés és a groteszk popkult-túlcímkézés csúcspontja, ahol a lírai én szépsége olyan mértékben kozmikus, hogy már a metaforák is sugárvédelmi engedélyért könyörögnek. Frady ebben a darabban a „szépség” fogalmát atomfizikai, hollywoodi és jedi-esztétikai koordinátarendszerbe löki, ahol minden hasonlat egyszerre túl nagy, túl sok és túl harsány. Az „adoniszi” önértékelés mellé odacsapja Marlon Brandót, Luke Skywalkert (pardon: Bájwalkert), majd a végén egy olyan fradyendrei szóvicc-szökőárat indít, amelyben a „csá, lé!” már nem is poén, hanem egy önálló kémiai vegyület. A vers humora abból él, hogy a költő szépsége annyira abszurd módon túl van tolva, hogy az olvasó nem tudja eldönteni: ez most paródia, önparódia vagy a kettő egy nukleáris fúzióban összeolvadva. A „kednek feje csálé” pedig olyan lakossági odaszúrás, ami után a kend tényleg csak csá, lézni tud.” /Copilot/
„Frady Endre Szép vagyok című verse a tőle megszokott, zseniálisan komolytalan és végtelenül szórakoztató stílusban szállítja az intellektuális trash-költészet csúcsát. A mű egy parodisztikus nárcizmus-himnusz, amely az abszurd túlzásokra és a popkulturális utalásokra épít. Néhány gondolat, amiért ez a vers a maga műfajában telitalálat:
„Kedves Költő úr! Attól tartok, a tükör helyett véletlenül a Playgirl magazin legújabb számában a férfimodellekre nézett! Na de kérem, kérem! Való igaz, ha én lelki tükör lennék, nem mondanám, hogy Hófehérke így vagy úgy, hanem megerősíteném Költő úr magáról alkotott képét, bár szerény jómagam mellett, aki lelkileg a Dávid szobor erősen feljavított mása vagyok, azért van még hova fejlődnie Költő úrnak. Sajnos azonban testileg így öregecskén még egy kicsinyég várnunk kell a szépségességre, vagyis a feltámadásra, amikor is az lesz kívül, mint belül. Hacsak rohadtul el nem szúrjuk! No, ezért vessünk véget a képmutyizásnak, és valljuk be, naponta hányszor kívántuk az elénk bevágó autósnak, hogy azonnal durranjon ki mind a négy kereke, de úgy, hogy a légnyomás dobja fel őt kocsistul a közeli ház harmadik emeleti erkélyére, aztán ott vágjon be az elé, aki elé akár! A képmutatás nagyon rossz, gyerek kezébe nem való, ezért a biztonság kedvéért szívesen valljuk be azt is, amit nem követtünk el, vagy bármi szörnyűséget, ami eszünkbe jut, például, hogy miattunk tört ki a második világháború, mert mi vettük rá Hitlert, aki Nein Kampf címmel akart könyvet írni, hogy legyen az inkább Mein Kampf, aztán tollba mondtuk neki az egészet. Sose tudhatjuk, hátha rosszul emlékezünk, hogy akkor még nem éltünk, és nem is tudunk németül. Persze ha ki is törtük a világháborút, sebaj, mindig van mentőöv, a Láthatatlan légió fizikailag túlfejlett Polchonának szavaival azt kell mondanunk, hogy az vesse ránk az első követ, aki nem fél attól, hogy szájon vágjuk. Egyébként lehet, hogy kommentelés előtt el kellett volna olvasni a verset. Mosmá mindegy. Na, szépen vagyunk!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez az önfényező fércmű, ez az öntetszelgő gyomorforgatás?! Ki ez a homályos tükörtorzó előtt szégyentelenkedő mihaszna imposztor?! Amikor az UFO-k kioperálják valakinek az agyát és kicserélik a Madárijesztő fejét kitöltő szalmával, akkor sem butulhat el úgy a szerencsétlen áldozat, mint amikor valakit maga alá temet Frady Endre tömegeket traumatizáló rímlavinája! A vélt szépségről szóló betűmételytől kiég az olvasó retinája, kirobban a halántéka és az így keletkező lyukakon át szétspriccel a pépesre főtt agyzseléje! Ennek a szellemi szörnylénynek annyi köze van Adoniszhoz, hogy anno egy Beszédhibás Konferencia alkalmából közzétette a
Éhes voltam, tört a tojás,
Minket három tenger mosott,
„Frady Endre verse ügyesen épít a balsors-motívum fokozására: a törött tojástól a lottón át a nemzeti tragédiákig egyre nagyobb léptékű kudarcokat sorol. A legerősebb pillanatok azok, amikor a hétköznapi szerencsétlenség groteszk humora („zápos rom lett”) találkozik az öniróniával.
Áldj meg minket drága Isten,
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy nemzeti balsors‑szimulátort kapcsolt volna be, amely minden sorban újabb bugot dob.
„A nemzeti búbánat paródiájaként Frady Endre Balsors című műve a klasszikus magyar pesszimizmus és a Himnusz-féle „balsors” motívum zseniálisan komolytalan, parodisztikus átirata. A költő zsenialitása abban rejlik, hogy egy lapon, azonos drámaisággal kezeli a mikro- és makrotragédiákat: a zápos omlett és az elbukott lottóötös ugyanolyan kozmikus csapásként jelenik meg, mint Trianon vagy a nemzethalál víziója.
„Kedves Költő úr! A jelenlegi módszerével, hogy hidakat tervez, majd a pénzéből néha lottót vesz, sosem lesz ötöse a lottón. Itt hidak helyett természetesen időgép tervezésére van szükség, amivel előreugrik a lottósorsolás idejére, megnézi, hogy milyen számokat húznak ki, majd visszamegy egy héttel korábbra, és megteszi a kihúzott számokat. Ha nem tudná, aki eddig ötöst nyert a lottón, mind így csinálta. Frusztrálódik a kegyelemkettes lottótalálatok miatt, amikor ilyen pofonegyszerű az egész az ötösért? Én mindig tudom a legjobb megoldásokat az emberek legfennköltebb vágyaira, például a piszkosul meggazdagodásra, nem értem, hogy mégsem fordul senki hozzám tanácsért. Ami pedig a szesz fogyását illeti, a fő okok az alábbiak: Egyrészt azért fogy a szesz, mert bár a szomszéd Józsi bácsi is ivott, és májrákban halt meg 55 évesen, a szomszéd faluban meg ivott a Tóni, aki orvosi javallatra jelenleg hosszú, több éves, rendes üdülését tölti a megyei büntetésvégrehajtó intézetben, mert egy szép estén, részegen plasztikai átalakító műtétet végzett a felesége arcán egy ásónyéllel, a feleség írásos beleegyezése és megfelelő orvosi végzettség nélkül, de én jobb és keményebb csávó vagyok ezeknél, nekem semmi problémát nem fog okozni az alkoholizmus. Másrészt azért vagyok alkoholista, mert a szörnyű génjeim, a szörnyű gyerekkorom, a szörnyű főnökeim, a szörnyű házastársam, a szörnyű bolygók, amelyek csálén álltak a horoszkópomban, de legfőképpen a szörnyűvő epilátor készülékem, amely nem fájdalommentesen epilál, lehetetlenné teszik, hogy én ne legyek alkoholista. Harmadsorban valóban a balsors miatt is fogy a szesz, hisz balsors sújtja az egészségesen élőket, akik pontosan annyi TB-t fizetnek a keresetükből, mint az alkoholisták, a láncdohányosok és a többi jobb és keményebb csávó, akiknek a kezelése előbb-utóbb súlyos pénzekbe kerül a közösen befizetett TB terhére. Sokat akar a TB, de nem bírja a farka. Aki magát teszi gajra, miért hivatkozik a TAJ-ra? Na de kérem, kérem! A negyedik ok, hogy "Együnk, igyunk, hiszen holnap úgyis meghalunk", de ez műveletlenségből adódik, mert az emberek nem néznek filmeket, és sosem látták a "Sose halunk meg" c. filmet, sem nem olvasnak Frady Endrét, aki nemrég egyik versében meghalt, így újabb verseit már a túlvilágról, a Holt Költők Társaságából küldi, odaátról, ahol az igazság van Mulder szerint. Tehát a Költő úrnak a halála után írt, poszthumusz versei is bizonyíthatják, hogy sosem halunk meg. Itt tehát súlyos népművelésre lenne szükség, hogy kiirtsuk ezen téves nézetet, mely szerint holnap úgyis meghalunk. Az pedig, hogy sosem halunk meg, olyan jó hír, hogy erre inni kell. Proszit!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Ez nem vers, ez az irodalom savval maratása, az olvasók különös kegyetlenséggel elkövetett költészeti kínzatása! A magyar nép balsorsa nem a tatár, a török, a labanc és a muszka, hanem Frady Endre!!! Nagy nemzeti sorstragédiáink nem Muhi - 1241), Mohács -1526, Arad - 1949, Bern - 1954 és Irapuato - 1986, hanem Budapest, Szabolcs utcai kórház - 1965 október 20, szerda, déli fél tizenkettő!!! Nem véletlen, hogy ezt a szülészeti klinikát azóta megszüntették és mindenféle más funkcióval látták el, nehogy újfent megismétlődhessen a tragédia, hogy újabb szellemi sorozatgyilkos születhessen! Jó verset írni könnyű, már mutatom is:
Globális a melegedés,
„Ez a versike olyan, mintha egy őslénypark büféjének heti menüjét írta volna meg egy hőgutát kapott rímfaragó. A globális felmelegedés tragédiáját Frady Endre elegáns mozdulattal átpakolja a mirelitpultba, ahol a kiolvadt brontoszaurusz már nem tudományos szenzáció, hanem alapanyag. A „brontó s dínó mirelitek” képe önmagában megér egy természetfilmes Oscar-díjat, a „zsírján főzök őslénypörcsit” pedig a paleontológia és a disznótor eddig méltatlanul elhanyagolt találkozási pontja.
„A vers úgy csusszan le, mint egy mikrózott brontókaraj: forrón, zsírosan, enyhén romlottan. Frady itt a globális felmelegedést is képes gasztro‑horrorba fordítani: az olvadó őslényekből készült őslénypörcsi egyszerre kulináris rémálom és stand‑up poén, ahol a klopfolás filozófiai mélységekbe rántja a létbizonytalanságot. A „brontó péppé ontása” már-már avantgárd konyhaművészet, amelyben a költő saját kontóját is rontom‑bontom módra amortizálja. Röviden: paleo‑gasztronómiai apokalipszis, amelytől az olvasó egyszerre éhezik meg és veszti el az étvágyát.” /Copilot/
„
„Frady Endre ismét hozza a formáját: zseniális, groteszk és végtelenül szórakoztató! A Rontom-bontom! tökéletes példája annak, hogyan lehet egy olyan súlyos és aggasztó globális problémát, mint a klímaváltozás, átültetni a tiszta, fekete humor és a gasztronómia nyelvére.
„Kedves Költő úr! Ha esetleg Szibériában jár málenykij roboton vagy egyszerűen Alexandr Petrovics sírját kutatva, mint azt minden rendes magyar ember teszi szabadidejében, és félig a permafrostból kiolvadt 30 tonnás dinoszauruszt talál, véletlenül se klopfolja ki, és olvassza ki a zsírját, mert a dínótetem védett állat, eszmei értéke felbecsülhetetlen. Inkább gyömöszölje bele a hátizsákjába, és vigye el lóhalálában egy dínóbontóba (vagy ha brontoszaurusz, akkor brontóbontóba), ahol nagyon jó pénzt kap érte, ugyanis egyes alkatrészei újrahasznosíthatók, DNS-t tudnak kivonni belőle a jövő nemzedéke számára. Mert úgy tűnik, mi voltunk az utolsó GMO-mentes nemzedék. Egyre többen ismerik fel ugyanis, hogy bár úgy tűnik, fiúnak születtek, de valójában lányok, illetve vica versa. Ezért várható, hogy nemsokára többen felismerik, hogy látszólag embernek születtek, de valójában dínók. Mondjuk velem is előfordul, hogy bár úgy tűnik, embernek születtem, de megkísért a gondolat, hogy vécékefe vagyok, mert hát a környezetemben senki nem akarja elvégezni a piszkos munkát, és ha mindig nekem kell, akkor talán ideje lehet identitást váltanom vécékefére. Na de kérem, kérem! Tehát ha valaki a tükörben úgy látja, hogy embernek született, de belül úgy érzi, hogy mondjuk Tirannoszaurusz rex, és ennek megfelelően szeret rontani és bontani, akkor az ilyen embereknek lesz megoldás arra a jövőben, hogy ne csak belül, hanem kívül is dinoszauruszok legyenek a gyerekek legnagyobb örömére. Ehhez csupán elég dinótetetemet kell kiásni a permafrostból Szibériában, kivonni a DNS-üket, és némi genetikai módosítást kell majd végrehajtani az illetőkön. Ne csodálkozzunk tehát, ha rövidesen ilyen jellegű horrorra akadunk. Akár képzeljük el, hogy amikor a gyerek azt kéri aputól a játékboltban, hogy vegye meg neki azt az 20 centis T. rex figurát, mire apa azt mondja: "Kisfiam, karácsonyra sokkal jobbat kapsz, apa átoperáltatja magát genetikailag T. rex-szé". Meg is indult már a fagyottszaurusztetem-láz, mint annak idején az aranyláz Alaszkában. Mondjuk, ha én dínó lennék, Jaga diga diga diga diga diga diga dum, akkor leginkább egy olyan aranyos kis 50 tonnás Brachioszaurusz lennék, aki békésen legelgeti a füvet és a faleveleket. Mert sajnos kissé bevadultam mostanában, Költő úr, le kéne szelidíteni magam! Hát járja az, hogy az ember mindig csak ad, de szinte sosem kap? Még jattot sem? Szerencsére azonban valamit csak kaptam, amit Költő úr is kapott, ahogy ezt a versét elnézem: hőgutát!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez az őslénytani gyomorhorror, ez pitiáner pleisztocén poénkodás?! Ki ez a bármi hatására agylágyuló mínusz gyöknulla?! Frady Endrének helye van a világirodalomban – a hátsó sarokban hermetikusan elzárva a veszélyes elmehulladékok között! Rettenetes, amikor a költészet sírásója fosszilikus döghúst olvaszt ki a jégből csak azért, hogy valamivel elnyomja a saját rémrímfarigcsálásának a miazmás hullabűzét! Szegény anyám megmondta kiskoromban, amikor még csak bajusz- és szakállmentes habzó száj volt a jelem az oviban, hogy – Robikám, tartózkodj minden olyasmitől, ami nem tart tőled és az agyadban akar tartózkodni! Akkor még nem sejthettem, hogy a feketén vásárolt csehszlovák Nostradamus tabletta hatása alatt ő már akkor megjósolta az emberi értelem elleni legpusztítóbb járvány kórokozóját, Frady Endrét! Most már mindegy! Megyek és megeszem egy McDinó menüt nagyobb kólával és nagyobb sültkrumplival, majd kivetem magam egy szuterénablakon! Ha egy hirtelen jött jégkorszak lefagyasztana és pár százezer évvel később kiolvasztatnának és megennének, remélem, beigazolódik az a kannibál mondás, hogy ’Az vagy, akit megeszel!’ és akkor a szellemem valakiben újjáéled! Bízom benne, hogy abban a távoli jövőben a Frady Endre név hallatán mindenki csak értetlenül fogja rázni a fejét és legfeljebb egy általa nem ismert büdösbogár fajra fog gyanaokdni!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Hőkupola fölénk borul,
Nyereg alatt puhított lón,
„Ez a dal olyan, mintha a klímaváltozásról szóló pánikhangulatot egy baskír turistabrossúrával és egy finnugor identitásválsággal turmixolták volna össze. A nyelvi lelemények („levédi a Levédia”, „Ázsió”, „gázsi jó”) játékosan abszurdak, a rímek szándékosan kócosak, a történelmi és néprajzi utalások pedig olyan sebességgel csapódnak egymásnak, mint két részeg jurta a sztyeppén.
„A Hőkupola olyan, mintha Frady Endre egy hőgutát kapott finnugor néprajzszemináriumon, majd a delíriumát rímekbe verte volna. A vers egyszerre paródia és kulturális hőhullám: a nomád-romantika, a őstörténeti mítosz és a túlzó fradyendrei képtelenség olyan elegyet alkot, amitől még a nyereg alatt puhított ló is visszakérdezné, hogy „komolyan, haver?”
„Frady Endre Hőkupola című műve a kortárs "poszt-neandervölgyi" szatíra csúcsterméke, amely zseniálisan mossa össze a klímaváltozás sokkját a hagymázas történelmi nosztalgiával.
„Szenvedős egy felsőbb rend ez,
Előttem is legyek,
„Ez a vers olyan, mintha egy nyelvi hullámvasút kisiklott volna egy szanatórium udvarán, majd vidáman tovább zakatolna a szójátékok roncsain. Frady Endre itt nem egyszerűen rímel, hanem teljes sebességgel nekivezeti a költészetet az abszurdnak, miközben a „legyek”, „Hutok”, „árkok” és „sírok” között cikázva egyre mélyebbre merül a logika nélküli logika birodalmába.
„Ez a vers olyan, mint egy szürreális futópad, amelyen a költő minden strófával újabb akadályt képzel maga elé, majd ugyanazzal a vállvonós fatalizmussal reagál: „asszem, inkább…”. A ritmusos önsajnálat és a groteszk helyzetek egymásra licitálnak, míg végül a zárójeles jelenet leleplezi a lényeget: ez a klapancia már rég túlfutott a józan ész határain. A mű egyszerre bohókás és kórházi szagú, egyfajta fradyendreszkó kabaré, ahol a költő saját maga dől föl tök.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Jaj, kedves Költő úr! Hát maga is helikopterre vár? Sajnos óriási a várólista, hiszen szinte minden magyar állampolgár helikopterre vár manapság, kezdve a legprominensebb celebekkel és egyéb bűnözőkkel, így reménytelen, hogy magunkfajta kisemberek, meg nem értett költők, legskizofrénebb kommentelők és hasonlók még ebben az életben helikoptert kapjanak a fenekük alá. Mondjuk velem együtt rengetegen várták az új kormánytól, hogy legelső jóléti intézkedésként a Szíjjártó által használt rendőrségi és honvédségi szolgálati helikoptereket végre elérhetővé teszik az istenadta nép számára, de nem tették, sőt nem is beszélnek róla. Óriási itt a csend! Nagyot csalódtam Költő úr, nagyon nagyot csalódtam! Azt hittem, az új kormánnyal új világ kezdődik, és lesz végre annyi helikopter és helikopterezés, ami csak szem-szájnak ingere, de láss csodát, nem kezdődik. Ezért alapvetően más taktikához kell folyamodnunk, ha helyből fel akarunk szállni a levegőbe. Nem ám nekifutásból vagy repülővel, az nem ér! Ez a megoldás pedig a "Csak hátra, nem előre!" Na de kérem, kérem! Még valaki most azt gondolja, hogy én nem vagyok progresszív szellemű, pedig de! Mert ugye, a "csak hátra, nem előre" ideológiát én a testsúlyra értem. Tehát, ha lefogyok annyira, hogy elmehetek légsúlyú bokszolónak, akkor szinte elértem a célom. Ugyanis aki légsúlyú, az ugyanolyan súlyú mint a levegő, és Archimédész törvénye szerint ami légsúlyú, az már tud lebegni a levegőben. Na de ez még nem elég, ezután még egy ici-picit fogyni kell, hogy kicsit könnyebb legyek a levegőnél, és már szállok is, mint egy szállóige. Egy további megoldás a helikopterszerzésre, ha valami rosszat mondunk Putyinról, emiatt véletlenül kiesünk egy magas ház sokadik emeleti ablakából, és kihívják ránk a mentőhelikoptert. Ezt azonban csak végső megoldásként alkalmazzuk, ha minden kötél szakad, mert haláltusát vívva nem annyira mulatságos a helikopterezés, mint azt legtöbben gondolnánk. Sajnos ezen rövid disszertáció kereteibe nem férnének bele a többi versszak rejtett értelméről szóló további mélyenszántó gondolataim, ezért fájdalom, most be kell fejeznem.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Olvasói vélemény: Korlátok közt kocogó klapancia
„
Hogyha eltörik egy búvár,
„Ez a költemény úgy viszonyul a tengeri kalandlírához, mint egy félrehordó betonkeverő a bécsi filharmonikusokhoz. A rímek nem egyszerűen kancsalok: szemműtét után is két irányba néznek egyszerre. A vers logikája egy fuldokló búvárkompresszor hörgésével zakatol előre, miközben a cápa és a búvár konfliktusa olyan mélységeket jár be, amelyekbe az irodalomtörténet józanabb szereplői már rég nem merészkednek.
„
„A lényeg: ez a vers úgy fröccsen szét, mint a kancsal rímpárok által összetartott, de már rég lejárt szavatosságú búvárfelszerelés — egyszerre groteszk, harsány és szándékosan túlzó.
„Ettől a versműtől szabályosan megfagyott a vér a kancsal ereimben! Olyan elementáris erejű, egzisztenciális mélylíra ez, ami fém- és cápafogak kegyetlen csikorgásával tépi szét az emberi lélek ócska cipőjét. Frady Endre nem finomkodik: addig üti a kancsal rímek üllőjét, amíg a magasművészetből csak a velőtrázó, konzervdobozba zárt zokogás marad. A befejezés katarzisa után az ember legszívesebben maga is egy vasingben merülne alá a melankólia tengerébe... Hű, ez a kritika milyen vérbő, de a versnél nincs feljebb!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Ha az ember kábé hatvan,
Mázli kell itt, szemernyi mák,
Együtt forgunk kicsit ketten,
„Ez a vers olyan, mint maga a tandemugrás: könnyednek indul, aztán hirtelen mélybe rántja az olvasót a szóviccek és rímjátékok örvénye. Frady Endre ezúttal is a nyelvi akrobatika ejtőernyőjével ereszkedik alá, miközben önironikusan számol be egy hatvanon túli kalandról. A „profit–profit”, „sík–sík” és hasonló bravúrok néha már a nyelvi bűvészmutatvány határát súrolják, de a vers végig megőrzi derűs, szerethető hangulatát. A záró sor pedig afféle nemzeti sportággá avatja a gyomorforgató élményt. Szellemes, játékos és rokonszenves költemény, amely bizonyítja, hogy néha a humor is lehet magasröptű.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A lényeg: ez a vers a fradyendrei tandemgroteszk iskolapéldája, ahol a lírai én hatvan fölötti létbizonytalansága és a gravitációval vívott kényszerű párbaja egyetlen rímelő zuhanássá áll össze.
„Frady Endre ebben a versében is hozza a tőle megszokott, zseniálisan laza és ironikus stílust. A "60 éves kapuzárási tandemugrás" alaphelyzete egyszerre vicces és végtelenül emberi – a kényszerű szülinapi bátorság fanyar krónikája.
Mata Hari kémhatása
„Mata Hari, eredeti nevén: Margaretha Geertruida Zelle (Leeuwarden, 1876. augusztus 7. – Vincennes, 1917. október 15.) fríz származású holland bártáncosnő, akit a francia hadbíróság 1917-ben a Német Birodalom javára végzett kémkedés (valószínűleg koholt) vádjában bűnösnek találta és kivégezték.” /Wikipédia Winnetou, wéleménywezér/
„Ez a vers olyan, mintha egy keresztrejtvény, egy kémiapéldatár és egy rosszul titkolt kémregény összeütközött volna egy nyelvi gyorsforgalmi úton. A „kémhatás” szó kettős jelentésének kifacsarása már önmagában is olyan elszánt szóvicc-akrobatika, amely előtt még a józan ész is tisztelettel hátrál egy lépést.
„A vers kémhatása nagyjából olyan, mintha Frady Endre egy laborban összekeverné a Mata Harit, a nagynénit és a szervetlen kémiát, majd mindezt ráborítaná a magyar lírára: sistereg, fröcsög, és közben olyan szagokat áraszt, amelyektől a művelt olvasó pH‑papírért kapkod.
„Frady Endre ismét hozza a tőle megszokott, gátlástalanul zseniális formáját: a Kémhatás egy igazi irodalmi sav-bázis reakció, amely pont ott mar, ahol a legjobban fáj – a rekeszizmoknál.
Szeretem a kisangyalom!
Itten romantika terem,
„Ez a vers olyan, mintha a szerelmi líra és egy enyhén szavatosságát vesztett kabaréjelenet véletlenül ugyanabba a turmixgépbe esett volna. A „szamojédül plankton népdalt intonáló” száj, a tarkón tuszkoló bálna és az Epokittal megerősített érzelmi állapot olyan képtársításokat szül, amelyek a józan ész számára már csak távoli rokonok. Frady azonban nem is a mély lélektani hitelességre hajt: itt a szerelem egy örömteli nyelvi bolondéria, ahol a rímek és a képtelen ötletek vidáman kergetőznek egymással. A vers egyszerre bugyuta, groteszk és kedves, mintha egy szerelmes ember lázas álmait hallanánk felolvasni egy vidám pszichiátriai osztály irodalmi szakkörén. A verze utolsó sora olyan őszinte boldogságot sugároz, hogy az ember már-már megbocsátja a plankton népdalt is.A refrén pedig olyan fülbemászóan bugyuta, hogy az ember önkéntelenül is dúdolni kezdi – és ez talán nagyobb dicséret, mint amilyennek elsőre hangzik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers a giccsbe csomagolt szerelemparódia, ahol a lírai én érzelmi hőgutáját Frady Endre a saját fradyendi túlzáskultusz jegyében turbózza fel. A szöveg úgy működik, mint egy romantikus gőzmozdony, amelyet valaki véletlenül szamojéd népdal ritmusára indított el, miközben hátulról egy bálna taszigálja. A metaforák nem egyszerűen elszállnak: orbitális pályára állnak, majd visszazuhannak a refrén „tőrő‑töttő” kráterébe. A szerelmi eksztázis itt nem rózsaszín, hanem Epokitt-szürke, és olyan erővel ragaszt, mint egy andráskereszt, amelyet valaki romantikus célokra félreértett. A zárlatban a boldogság és a kivégzőhumor olyan természetességgel fonódik össze, mintha Frady szerint a szerelem végső bizonyítéka az lenne, hogy az ember jókedvűen lengedezik a kötél végén. Ez a groteszk optimizmus a költő védjegye: a halál is csak egy újabb poén, amit szül a szerelem.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre Szerelem című verse olyan, mintha Petőfi Sándor népies romantikáját beoltották volna egy adag abszurd humorral és egy esztergályosműhely szókincsével. A mű zsenialitása abban rejlik, hogy a legcsöpögősebb irodalmi klisét (a mindent elsöprő szerelmet) teljesen kiforgatja a sarkaiból. Nála az érzelmek nem lágyan hullámzanak, hanem „kötegelve” állnak, a lírai hős pedig nem a csillagos eget bámulja, hanem a „szamojéd plankton-népdaloknál” és a tarkón legyintő bálnáknál keres metaforát. Az, hogy a kedvest az Epokitt ragasztóhoz és a tetőszerkezeteket merevítő andráskereszthez hasonlítja, egyszerre végtelenül prózai és mégis imádnivalóan stabil jövőképet fest. A refrén „Tőrő-töttő-töröm-töröm” ritmusa igazi fülbemászó, lakodalmas-punkos lüktetést ad az egésznek. A szerző maga is beismeri, hogy a jó poénért (vagy a rosszért) a bitófát is kockáztatná – és ez a fajta önironikus fekete humor teszi igazán frissé a zárást. Ez a vers nem a finom lelkek könnyeit akarja kicsikarni, hanem a rekeszizmokat utaztatja meg. Frady bebizonyítja, hogy a szerelem nemcsak vak, de imádnivalóan lükének is kell lennie ahhoz, hogy túléljük.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Élet olyan... izéféle,
„Frady Endre verse olyan, mintha egy filozófiai kételyektől gyötört költő és egy szójátékfüggő nyelvi akrobata összezárva töltött volna egy hétvégét egy rímgyárban. A lét értelmét kutató kérdések hol abszurd képekben („Holdon vetett alga”), hol szándékosan kajla szóleleményekben bukdácsolnak elő. A vers egyszerre bohóckodik az egzisztencializmussal és a költői mélységek iránti vággyal: néha úgy tűnik, komolyan kérdez, máskor mintha saját kérdésein is nevetne. Könnyednek álcázott létbizonytalanság ez, amely a végére egy váratlan, játékos istenkérdéssel zárul. Olyan, mint egy filozófiai kabaré ötperces műsorszáma: mosolyt csal az arcra, miközben egy pillanatra azért elgondolkodtat.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egyetlen hosszú, csuklásos „életfilozófiai” sóhajt öntött volna rímekbe: minden strófa egy újabb, gondosan megmunkált tanácstalanság. A költő a lét nagy kérdéseit úgy próbálja megfogni, mint aki kesztyű helyett szappannal nyúl a kilincshez — csúszik, csorog, de legalább viccesen. A metaforák szándékosan esetlenek („Holdon vetett alga”, „elektroenke‑falográf”), és ettől a vers inkább egy abszurd életfilozófiai stand‑up, mint komoly lételmélet. A zárlatban a hirtelen teológiai kérdés („Te rajzoltad, Jézus Krisztus?”) pedig olyan, mint amikor valaki egy filozófiai vitában hirtelen felmutat egy rajzszöget: nem oda illik, de valahogy mégis működik. Röviden: groteszk, játékos, és pont annyira értelmetlen, amennyire az élet néha tényleg az.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott, sajátos formáját: a felszínen egy végtelenül laza, néhol szándékosan IDG-s (idétlen-dilidili-groteszk) rímjátékot kapunk, a mélyben viszont ott bujkál a húsbavágó egzisztenciális szorongás.
„Mi ez a Paulo Coelho álbölcsességeit is csőstül alulmúló giccses közhelyparádé?! Ki ez a holdkóros algaagyú gyorshitpor díler és szakramentálisan szekuláris szentfazék, aki szerint a filozófia és a falazó fiú csak magánhangzókban tér el egymástól és akinek én, a szellemeileg túlfejlett kritikus még a megváltó Jézus Krisztus segítségével sem tudnám elmagyarázni, hogy a blaszfémiának semmi köze sincs se a Budapesti Labdarúgó Szövetséghez, se a blasztociszta nevű hólyagcsírához?! Frady Endrénél az elektroencefalográfia (EEG) által megállapított agyhalál nem a legvégső stádium, hanem a mindennapi működésének az alapállapota! Élő aggyal talán képes lenne némi önkritikára és versírás helyett inkább 1x1-es skandináv keresztrejtvényeket fejtene telefonos segítséggel, de jelenleg körülbelül annyi önkontrollja van, mint egy nyolcvan év körüli amerikai elnöknek! Ne lássam anyám mesterségesen színezett hűlt helyének forró nyomát bottal ütni, ha elfelejtenék gyertyát gyújtani bármelyik tetszőleges szentnek, aki hajlandó Frady Endréből mielőbb néhai elfeledett költőt, belőlem pedig Frady Endre megkönnyebbült utókorát csinálni!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Zsírfiúnak lenni faja!
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a magyar líra gyomorsavval és disznótoros zsírral is működőképes. A „Zsírfiú” úgy hömpölyög végig az olvasón, mint egy túlméretes rántotthús a műanyag tálcán: egyszerre undorító és ellenállhatatlan. A rímek kajánul csattognak, a képek pedig olyanok, mintha egy hentesüzlet és egy boncterem közös irodalmi estet tartana. A „májdonorlik” szó például akkora nyelvi merénylet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia folyosóján ettől magától leolvadna a lambéria. Ez nem vers — ez egy koleszterinszinttel megírt diadalinduló.” /ChatGPT/
„A Zsírfiú olyan, mintha Frady Endre végre teljes gőzzel engedné rá a magyar lírára a zsírkozmológiát: minden sorban hömpölyög a háj, a metafora pedig úgy dagad, mint a főhős testtömegindexe turbulenciában. A vers a testiség abszurd diadaléneke, ahol a zsírréteg egyszerre páncél, hangszigetelés, légzsák és szervbank, miközben a vézna Csont úr csak irigyen csörömpöl a háttérben. A csúcspont a sebészi jelenet, ahol a költői túlzás már-már geológiai méretű hájrétegeket tár fel, hogy aztán a doki sóhaja mindent megkoronázzon: a zsír itt nem bűn, hanem létfilozófia. A végeredmény egy harsány, csúszós, fradyendrei zsíródüsszeia, amelyben a költői tompítás legalább olyan hatékony, mint maga Zsírfiú.” /Copilot/
„A zsírréteg filozófiája és a nehézsúlyú líra:
„Nagyon zsííír!” /H. Gábor, a költő leggrafikusabb kommentelője/
„A „Zsírfiú” olyan, mintha a magyar költészetet egy panelház negyedik emeletéről beledobták volna egy ipari méretű fritőzbe, majd a végeredményt kötelező olvasmánnyá nyilvánították volna. Frady Endre itt nem egyszerűen verset ír: ő a jó ízlés elleni gerillaháború utolsó, fanatikus harcosa, aki a líra nemes paripáját egy zsíros hurkával helyettesíti, majd diadalittasan körbelovagolja vele a kultúrát. A „Zsírfiú” univerzumában a háj már nem testi állapot, hanem metafizikai erény. A kövérség nem probléma, hanem szuperképesség: hangszigetel, repülőgép-becsapódást csillapít, szervbankként funkcionál, és lassan átveszi a helyét minden klasszikus emberi értéknek. Ez a vers nem a testpozitivitás himnusza, hanem a gravitáció diadaléneke.
„Mi ez a zsírba mártott önigazolás, ez a hájba csomagolt önsajnálat, ez a lírai disznótor, ahol a költő a koleszterint emeli piedesztálra, mint az új esztétikai normát?! Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a magyar irodalom zsírban tocsogó önparódiája! Frady itt nem verset ír, hanem zsírszobrot farag önmagából, miközben a Jumbo Jet puffanása alatt a költői hitel is tompán elhal. A „májdonorlik” szó olyan, mint egy nyelvi infarktus – a rímek hörögnek, a jelentés elcsúszik, és a groteszk már nem humor, hanem koleszterin‑tragédia. Ez nem költészet, hanem egy lipid‑orgia, ahol a filozófia is csak annyit mond: „zsír vagy, tehát vagy”. Frady Endre itt nem a testet ünnepli, hanem a túltelítettséget – a szavakban, a hájban, és a saját önimádatában.” / Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.2./
„Ugye ezt most ti sem gondoljátok komolyan? Hölgyeim és uraim, íme a huszonegyedik századi magyar kultúra abszolút mélypontja, a szellemi pöcegödör legalja, ahol a „mélylírát” már nem Ady Endre, hanem egy bizonyos Frady Endre méri mázsára, mint a vágóhídi nyesedéket! Hát miféle intellektuális katasztrófaövezet ez?! Hát elment a józan eszetek?! Ez a szöveg nem költészet, ez egy kulturális bűncselekmény! Ez a rímekbe szedett, bicskanyitogatóan primitív esztétikai terrorizmus konkrétan arcul csapja a magyar nyelvet, majd büszkén beletörli a sáros bakancsát! „Zsírfiúnak lenni faja”?? „Csontkollektorok”?? Hát könyörgöm, ez a szint?! Ez a legalja rímfaragás még egy harmadosztályú szatíra-magazin hátuljában is felérne egy kollektív harakiri-meghívóval! És a csőcselék persze zabálja! Ott fetrengtek a sárban, és tapsoltok ennek a giccses, hájas, funkcionális analfabétizmusnak! Egy Jumbo Jet gázol el egy elhízott embert, és ez nálatok az irodalmi katarzis?! Ez a ti kulturális horizontotok? Egy májtranszplantációs mészárszék, ahol a sebészorvos – aki vélhetően az egyetemi diplomáját a lottón nyerte – angol szójátékokkal operál egy félméteres szalonnaréteg felett?! „Liver-pool tán!” Hát zseniális! Nem bírja el a papír ezt a mérhetetlen szellemi nívót, egyszerűen sikít a fájdalomtól! Ez nem poén, ez nem görbe tükör. Ez a totális kulturális nihilizmus és az igénytelenség apoteózisa. Ez a vers egy bűzbomba, amit álellenzéki, álintellektuális köntösbe csomagolva dobtak be a köztudatba, és ami után az embernek azonnal kedve támad sósavval kimosni a retináját! Frady Endre nem költő, hanem egy gátlástalan rím-vandalizáló, aki sikeresen bizonyította, hogy a magyar ugaron még a zsírban tocsogó prosztóságot is el lehet adni magas művészetként. Hányinger, kulturális önbíráskodás, és a kollektív intelligencia totális arculcsapása! Pusztító!” /Puzsér Gemini Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.3./
Habár jő a hő, mint hullám,
„Ez a vers olyan, mintha egy nyári hőguta és egy temetői adminisztrációs hiba közös gyermekét olvasnánk fel egy művház penészszagú pincéjében. A bokorrímek itt nem összecsengenek, hanem egymás bokájába kapaszkodva zuhannak le a mélylíra aknájába. A „nyűverejtékhab ár” kifejezés pedig külön irodalmi bravúr: mintha egy oszladozó hulla próbálna költői képet köhögni a saját koporsójába. Mégis van benne valami betegesen szerethető — mint egy túlmelegedett ravatalozó ventilátora, amely utolsó erejével még meglengeti a Zöldmoha Bár függönyét.” /ChatGPT/
„Frady Endre Habár… című bokorrímes borzongása olyan, mintha egy napszúrást kapott sírköves dadaista próbálna élet és halál határán slamet mondani: a hőhullám és a hullám már rég nem rokonok, de itt kézen fogva csoszognak a tetem fölött. A vers egyszerre groteszk és fanyarul komikus: a Zöldmoha Bár izzad, a nyűverejték habzik, és az egészből az a keserű felismerés buggyan elő, hogy néha tényleg csak a halottaknak van nyugalmuk — habár még ezt is sikerül megzavarni. A mű így egy morbidul játékos, fradyendrésen túltolt létundor‑szösszenet, amelyben a rímek bokorba verődve röhögik ki a lét abszurditását.” /Copilot/
„Ritka az olyan alkotás, amely egyszerre képes kezelni a globális felmelegedést, az egzisztenciális nihilizmust és a biológiai bomlást – mindezt ráadásul egy fröccs mellett. Frady Endre hozza a kötelezőt: a bokorrímek úgy ütnek, mint a déli hőség, a fekete humor pedig kellemesen borzongató. A záró „Habár…” egészen zseniális, igazi filozófiai mélységet ad a bomlásnak. Kiváló ár-érték arányú költészet. Annak, aki él, kötelező olvasmány – annak, aki már tetem, remek megnyugvás. Meleg szívvel (és hideg testtel) ajánlom!” /Gemini/
„Hát még jó, hogy nem kell élni, drága költő úr, hát még jó! Különben erőszak lenne a disznótor, ami ugye Magyarországon közmondásba ütköző cselekedet. Nem tudom, melyik volt mostanában az napja, amelyik szép nap volt a halálra, de akkor elkönyvelem, hogy aszongya Frady Endre, született Szepessy Gábor, aszongya, halott. Namost, mivel akkor ezt a versét már a Holt Költők Társaságából tetszett írni, ott bizonyára tájékoztatták kegyedet, hogy meghalt Mátyás, oda az igazság, bár ezt már nemzedékek sokasága óta tudtuk. Viszont azt, hogy nincs teljesen oda az igazság, azt csak Mulder óta, aki felvilágosított minket, hogy az igazság odaát van. Mert azt én is tapasztaltam, hogy innen már nemzedékek sokasága óta kiveszett az igazság, de azt most hullaként Költő úr tudja megtudni, hogy odaát van-e az igazság. Csak annyit tegyen meg, hogy onnan a túlvilágról egyszer megcsörget, ha ott van-e még igazság. Fel sem veszem a telefont, hiszen beszélni úgysem tudnak az élők a hullákkal, de ha nem csörget meg, akkor tudni fogom, hogy az az átok Mulder hazudott. Mondjuk szerintem ennek a Muldernek még a szeme sem állt jól, főleg felnőttfilmes színészként. No de kérem, kérem, én a magam részéről nem terveztem, hogy valaha meghalok, de ha az igazság odaát van, akkor mégiscsak megtenném. Köszönettel véve eme nemes tettét, hogy hajlandó volt kimúlni, hogy az igazságról alkotott képünket gazdagítsa, maradok tisztelettel, és várom hívását, azaz megcsörgetését.” /Stefi bácsi, a néhai megboldogult költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez a kriptaszökevény műgonddal összehányt ravatalozói szófosás, amely úgy csörömpöl végig a magyar nyelven, mint egy betonkeverőbe ejtett zsáknyi romlott képzavar? Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a költészet ellen elkövetett előre megfontolt nyelvi garázdaság! A „hullám–hullám” rím olyan, mintha a szerző félúton elfelejtette volna, hogy a magyar nyelvben több mint három szó létezik, aztán kétségbeesésében nekifeszült a szótárnak egy ásóval. A „nyűverejtékhab ár” pedig nem költői kép, hanem egy lejárt szavatosságú hentespult utolsó hörgése a kánikulában. És ez a „Jó, hogy nem kell élnem! Habár…”? Micsoda passzív-agresszív hullapanasz ez? Mintha egy kiégett zombiapokalipszis-túlélő panaszkodna a túlvilági ügyfélszolgálaton, hogy hideg a purgatóriumi limonádé. Frady Endre itt nem verset ír: ő exhumálja a magyar lírát, majd gondosan visszatemeti egy Zöldmoha Bár nevű poszthumusz restibe, ahol az irodalmi igénytelenség fröccsben mérik a nihilizmust. Ez nem bokorrím. Ez gaz a magyar költészet sírhantján.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„Frady Endre nemleges életigenlése, illetve igenleges életnemlése se nem jó, se nem rossz. Habár… Mindegy! NEM ENG.!” /Dartanyan Dezsőné, a Hunniai Alkotók Balsorsrontással Átitatott Rímkészszerpályája (HABÁR) című szakirodalmi hetilapjának betanított főcenzor helyettese/
Rendelői váróterem
„Ez a vers nem várótermi olvasmány, hanem maga a várótermi létélmény: hosszú, nyögvenyelős, és időnként már az ember inkább a saját pulzusát figyeli, csak történjen valami. Frady Endre itt nem költ, hanem panaszkönyvet vezet rímekben — és bár a téma húsbavágó, a megvalósítás inkább olyan, mint egy túlórázó nővér: fáradt, rutinszerű, és egy ponton már nem is próbál lelkes lenni.
„A vers úgy működik, mint egy dühösen dohogó vérnyomásmérő: minden sorban feljebb kúszik a frusztráció higanyszála. A „vár, bőg, vár” refrénje pontosan hozza a magyar egészségügy időhúzó tragikomikumát, miközben a rímek szinte csikorgóan jókedvűek maradnak. A csattanó – hogy nem a koszt, hanem a beteglétszám a fő baj – egyszerre banális és telibe találó: Frady Endre megint úgy csinál rendszerkritikát, hogy közben bohóctréfának álcázza. Rövid, de annál ismerősebb várótermi abszurd.” /Copilot/
„Rossz sorsommal van most perem,
„Várótermi diagnózis: 5 csillag (és egy sorszám)
„A pusztító nívótlanság csimborasszója: Frady Endre és a rímbe szedett lobotómia!
Immár fecskék s gólyák jönnek.
„Frady Endre itt megint úgy tesz, mintha egy tavaszi hangulatverset írna, de valójában egy nyelvi bohóctréfát kapunk, amelyben a rímek fontosabbak, mint a gondolat. A „migráljon sarkkörre” típusú abszurd felszólítások ugyan felvillantják a szerző játékos kedvét, de a vers inkább egy önmagát kergető szóvicc-labirintus, mint valódi költői töprengés. A humor helyenként működik – főleg a fagyott orrlyuk és a fókabikák groteszk képeinél –, de az egész szöveg olyan, mintha egy rímkényszerben vergődő kabaréjelenet lenne, amely végül saját poénjait is túlhajtja. Röviden: szellemeskedő nyelvi mutatvány, amelynek van néhány mosolyra ingerlő pillanata, de mélység helyett inkább csak csúszkál a jégen, mint az a bizonyos szerencsétlen „ön” a versben.” /ChatGPT/
„Frady ebben a tavaszi delíriumban úgy csinál, mintha a gólyák érkezése valami apokaliptikus fenyegetés lenne, miközben a vers valójában arról szól, hogy bárhová menekülünk a természet elől, az abszurd végül úgyis ránk talál. A jégkunyhó‑hőszig paradoxon, a fókabikák matadorhiányos rohamai és a fagyott orrlyukak groteszk képei együtt egy olyan fradyendreszkópikus világot rajzolnak, ahol a logika csak azért létezik, hogy legyen mit felrúgni. A kérdés pedig jogos: tényleg ekkora tragédia, ha jönnek a migráns madarak — vagy csak mi dramatizáljuk túl a saját tavaszi nyűgjeinket?” /Copilot/
„Kedves Költő úr! Hát hogyne lehetne baj abból, ha gólyák jönnek! Ugyanis a gólyák hozzák az újszülötteket, más néven kisdedeket, és ha netán akár csak egy gólya is spanyolajkú, amit ugye Ön és én nem tudhatunk teljes bizonyossággal, mivel nem beszélünk gólyául, akkor az nem kisdedet, hanem el niño-t hoz. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy az El Niño égszakadást és földindulást szokott okozni, meg szökőárat, és most nem az inflációról, vagyis a magasra szökő árakról van szó. Namármost, ezért követeljük meg elsősorban az új magyar kormánytól, hogy az oktatásügyben nevezzen ki minisztert a spanyolajkú gólyák magyar gólyanyelvre taníttatásának megszervezésére, valamint a török gyerek által megvágott lábú gólyák magyar gyerek általi gyógyításának a finanszírozására, és a humán egészségügyre, valamint a humán oktatásra csak ezen létfontosságú intézkedések foganatosítása után költsön pénzt. Nehogy a gólyák megsértődjenek, és akár több El Niño-t hozzanak Magyarországra. Már meg is van a gólya-minisztérium szlogenje: "Magyarhonban nincs olajkút / De átképzünk spanyolajkút". Remélem elég világos voltam, mert nem szeretnék semmit sem kétszer, sem másfélszer, de még egy egész egy tizedszer sem elmondani. Na de kérem, kérem! Ami engem illet, azért a biztonság kedvéért vásárolni fogok egy jégkunyhó építésére alkalmas telket a Spitzbergákon, ugyanis oda messze északra sosem repült el még gólya sem kisdeddel, sem anélkül. Mert Vujity Tvrtko csak egy sátrat állított fel a Spitzbergákon 2012-ben, én viszont jégkunyhónál alább nem adnám, ha túlélésről van szó, annál is inkább, mert a Spitzbergákon nagyon hideg és még rendkívül szeles is az időjárás egész évben, ezért ott a matadorok kendőjét kénytelenek ólomból készíteni, nehogy kiragadja azt a kezükből a szél, miközben a fókabikákat hergelik vele.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Frady Endre ebben a „töprenkedésben” a rá jellemző fanyar humorral és pengeéles rímekkel teszi helyre a tavaszi zsongástól viszolygókat. A vers mesterien ütközteti a madárfüttyös idillt a jeges észak szürreális veszélyeivel: a szerkezet zsenialitása abban rejlik, ahogy a szerző a „hőszig-őszig” rímjátékból kiindulva eljut a fagyott orrlyukakon át egészen a gazdátlan fókabikákig. Ez a rövid műremek nemcsak a pesszimizmust gúnyolja ki zseniálisan, hanem egyben egy abszurd, nyelvi leleményekkel teli görbe tükör, amely után az olvasó kétszer is meggondolja, hogy panaszkodjon-e a visszatérő gólyákra.” /Gemini/
Hogyha nem lennék ily szép én,
Szépségtelenségnek üszke
„Ez nem „Grammy-díj gyanús” szöveg, hanem a hiúság önjáró körhintája, amelyen a lírai én úgy forog körbe, mintha a világmindenség közepén egy szelfibot állna.
„A dal olyan, mintha Frady Endre végre megírta volna a „Narcisszusz – a musical” főszámát: harsány, önironikus és annyira túltolt, hogy már-már filozófiai mélységbe csúszik. A „szépségem vígságot ont” típusú sorokban ott a fradyendrei paradoxon: a lírai én egyszerre gúnyolja és ünnepli saját hiúságát, miközben a refrén („Tök jó vanni szépnek…”) úgy ragad, mint egy nyári fesztiválon a vattacukor.
„Önimádat, mint közszolgálat: Frady Endre esztétikai gólja.
Ha úgy telik el e delem,
„Ez a vers nem „mélylíra”, hanem egy nyelvi akrobatamutatvány, amely közben saját bokájában botlik meg, majd még rá is csodálkozik a zuhanás esztétikájára. Frady Endre itt úgy próbál tragikumot főzni az éhhalálból, hogy közben a rímek fazekából inkább egy félkész szóviccleves lötyög ki.
„A vers úgy működik, mint egy fradyendrei önéletrajz‑epitáfium és egyben költői fenyegetőzés: ha nem kap enni, elnémul a líra, és a birodalom kénytelen lesz bolgár AI‑val pótolni a nemzeti verskészletet. A poén persze az, hogy a tét nem a költő élete, hanem a közízlésé: a „száraz könnycsepp” és a „netes pánik” paródiává teszi a kulturális apokalipszist. A zárlatban a világirodalom mint agresszív kórus lép be, és olyan gonosz jókívánságot küld, amitől még a vaddisznók is elpirulnának.
„Frady Endre hozza a formáját: a „szóvicc-guillotine” ismét könyörtelenül lecsap. A költő éhhalála nem egy mélyenszántó egzisztencialista dráma, hanem egy vérbeli rím-akrobatika, amelyben a tragikumot már az első versszakban agyonüti a játékos infantilitás.
„Ha Frady Endre éhen hal, akkor tárt karokkal várom a Kapuban. Amikor ideér, összecsapom a két karom és az így keletkező Frady poszterre koncentrikus köröket rajzolok, oszt’ máris kész lesz az új mennyei darts táblánk.” /néhai Chuck Norris/
„Felelősségünk az semmi,
„A lényeg: ez a két sor olyan pontos korrajz, hogy már szinte fáj, és pont ettől működik.
„Frady Endre két sorban elvégezte azt a munkát, amire a politológusoknak és elemzőknek kötetek kellenek. Tűpontos látlelet a hárítás művészetéről.
Aszfaltfehér hóember álldogált mozdulatlanul a matt légterű világváros leharcolt buszmegállójában. A felszínesen szemlélő járókelő hűvös nyugalmat láthatott volna rajta, de egyrészt nem járt arra senki, másrészt belül igenis fortyogott:
A tovaszáguldó jármű menetszele kisimította a meggyűrt plakátot és láthatóvá vált a teljes felirat:
„A novella olyan, mint egy fradyendrei fizikaóra: minden mondatban megdől egy természeti törvény, és minden szereplő – hóembertől brit tudósig – kénytelen új elméletek után kapkodni. A történet humora abból a folyamatos, önironikus szembesítésből él, hogy a „tudomány mai állása” valójában csak egy gumifal, amit a szerző kedvére rugdos. A buszmegálló‑abszurd, a politikai plakát‑paródia és a beszélő hóember együtt egy olyan groteszk városképet rajzolnak, ahol a logika csak vendég, és az is rosszkor jön. Röviden: fradyendrei csúcsforma – a valóság megint kénytelen új elméletek után nézni.” /Copilot/
„Frady Endre A hóember című írása egy zseniális, abszurd fricska, amely a magyar rögvalóságot ötvözi a szürreális humorral. Íme egy rövid, velős vélemény a műről:
Április az olyan bohó,
„Ez a vers úgy viselkedik, mint maga az április: szeszélyes, kicsit idegesítő, de végül mégis mosolyt csal az ember arcára. Frady Endre bokorrímei itt nem egyszerűen összecsengenek, hanem szinte egymás sarkát tapossák – néha már annyira, hogy az olvasó is belebotlik, de pont ettől válik az egész játékossá.
„Áprilisod olyan, mint egy meteorológiai hullámvasút, ahol a költő egyszerre utas, sín, és néha a felborult kiskocsi is. A bokorrímek úgy pattognak, mint a fagyos csülök a grillrácson, és a „mű‑sül”–„sülök” tengelyen olyan szépen csúszkál a szöveg, hogy maga a hónap is megirigyelné ezt a hőingást. A vers végére pedig kiderül: nem az április szeszélyes, hanem mi vagyunk azok, akik még mindig reménykedünk benne, hogy egyszer majd következetes lesz. Spoiler: nem lesz.” /Copilot/
„Frady Endre ebben a versben nemcsak a hőmérőt, hanem a magyar nyelvet is alaposan megkínozza – a szó legnemesebb értelmében. A rímek úgy sorakoznak, mint a jégvirág a szélvédőn: fájdalmasan élesek és könyörtelenül váratlanok.
Téli gumi helyett nyári
„Ez a vers úgy pattog, mint egy rosszul kiegyensúlyozott kerék: zajos, kissé imbolygó, de valahogy mégis halad előre. Frady Endre itt a gumicsere banalitását próbálja költői magaslatba emelni, ami nagyjából olyan vállalkozás, mintha egy légkulcsot neveznénk múzsának – abszurd, de nem teljesen reménytelen. A „lári-fári” és a „brusztol” rímekkel operáló szöveg egyszerre idézi egy autószerviz várójának kávéfoltos újságját és egy túl lelkes nyelvi bohóc produkcióját, miközben a politikai kiszólás úgy csúszik be, mint egy rosszul időzített kerékcsere a boxutcában. Összességében ez nem annyira vers, mint inkább egy gördülő gegfüzér: néhol megcsúszik, néhol tapad, de legalább nem kapunk defektet tőle – ami már önmagában is teljesítmény.” /ChatGPT/
„A vers olyan, mintha Frady Endre gumicserére vinné a magyar nyelvet: pattog, csikorog, csusszan, és közben minden rím úgy kanyarodik, mint egy frissen centírozott kerék. A Zengő Szervizből országos méretű csere-metafora lesz, a „с утра до утра” pedig olyan váratlanul csúszik be, mint egy orosz sofőr a körforgalomba. A zárlatban a „brusztoló erőhatás” és a „szuper nyári gumi” találkozása már-már fizikai költészet: a lírai én nemcsak az útra tapad jól, hanem a poénokra is, és ettől az egész vers egy lendületes, gumiszagú fradyendrei geggé áll össze.” /Copilot/
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy egy rutinszerű szezonális gumicseréből is képes olyan közéleti-nyelvészeti performanszot kerekíteni, amelyben a centírozás és a rendszerváltás kéz a kézben jár a hamisítatlan műhelyszagú rímekkel. A „lári-fári” könnyedséggel tálalt orosz nyelvlecke és a cserepadok recsegése között feszülő ív éppen olyan stabilan tartja a figyelmet, mint a frissen felrakott abroncs az aszfaltot, így a vérbosszúmentes úttartás és a szertelen jókedv garantált. Ez a vers a tökéletes bizonyíték rá, hogy a magasztos költészet néha bizony a Zengő Szerviz emelőjén dől el, miközben a sorok úgy tapadnak az olvasó emlékezetébe, mint a friss nyári gumi a forró bitumenre.” /Gemini/
„Frady Endre benézett a bokszutcába és ismételten behúzott egyet az irodalomnak, majd a frissen feltett nyári gumijával oda-vissza áthajtott a földön fekvő kultúrán! Az egóm vezette felháborodott humán értelmiség szörnyű bosszút fogadott és ezentúl kizárólag suk-sükölve hajlandóak kiejteni Frady Endre nevét a - költővel együtt - bármely tetszőleges moszkvai toronyház legfelső emeletéről! Ahogy a bennem élő kissé betintázott poéta mondja:
Szellő szelel, ihaj-csuhaj,
„Ez a népdal olyan, mintha a paraszti idill és a szürreális abszurditás egyféle viharos, birkabégetéssel tarkított táncba keveredett volna. A „szellő szelel” és a „nyájon hullámzik sok juh-haj” sorok alattomosan szétdobálják a képeket, miközben a kertben és mezőn bujkáló gyomok, valamint a „vegán turul” megjelenése egyszerre vicces és zavarba ejtő. A dallam szinte hallható a sorok között, de a rímek és a szókapcsolatok groteszk játékossága, mint az „ingyom-bingyom” vagy a „recefice”, olyan szürreálisan bolondos hangulatot kelt, hogy egyszerre mosolyogsz és érzed, hogy a paraszti élet egyszerre idilli és teljesen képtelen. Frady Endre e gyűjtése egyszerre bájos, groteszk és szellemesen anarchikus – olyan, mintha a cudarhattyúsi táj maga nevetne rajtunk, miközben a birkák bégetnek az égi felhőknek.” /ChatGPT/
„Ez a cudarhattyúsi népdal úgy hömpölyög végig a nyelven, mint egy birkanyáj, amely egyszerre béget és filozofál: a szellő szinte csiklandozza a sorokat, a juh-haj hullámzik, a bárányfelhők pedig olyan önfeledten örülnek a bégésnek, mintha a meteorológia is néprajzi performansszá vált volna. A „szellőn szárnyaló birka bégés” már-már avantgárd hangfestés, az „ingyom-bingyom” pedig a magyar nonszensz költészet egyik legszebb, legszemtelenebb vállrándítása. A vegán turul megjelenése olyan váratlan, mégis természetes, mintha mindig is ott legelészett volna a patakparton, csak eddig nem vettük észre, mert túl komolyan vettük a világot. A zárlatban a „segédpásztor” és a „recefice” altatódalba csomagolt groteszkje szépen lekerekíti ezt a pásztoridillbe oltott nyelvi csikicsukit, ahol a népiesség és a paródia úgy fonódik össze, mint két birka, amelyek nem tudják eldönteni, hogy táncolnak vagy csak összekoccant a fejük.” /Copilot/
„Frady Endre „gyűjtése” nem csupán a népköltészet paródiája, hanem a rurális szürrealizmus totális diadala, amelyben a juh-haj hullámzása és a világoskék ég közé szorult egzisztenciális bégés olyan elemi erővel csap le az olvasóra, mint egy legelőn önfeledten legördülő, gombóccá hízott birka. A mű csúcspontja vitathatatlanul a „vegán turul” alakja, amely a magyar irodalomtörténet legváratlanabb és legmegrázóbb ontológiai csavarja, egyszerre kérdőjelezve meg nemzeti szimbólumaink táplálkozási szokásait és a pásztorélet józan logikáját. Ez a cudarhattyúsi látomás a „recefice” záróakkordjával olyan kegyetlen, mégis altatódalszerű őszinteséggel taszítja az olvasót a nyelvi káoszba, hogy abból még a sameszpásztor is csak egy kiadós, ingyom-bingyommal átitatott éjszaka után tudna felocsúdni.” /Gemini/
Vérszomjas cowboyka Bertalan,
Vén Ottó halálhörg: „Murdelek!”
„Ez a „western limerick” olyan, mintha a vadnyugatot egy kocsmai zongorista és egy szójátékfüggő nyelvész közösen álmodta volna lázas állapotban. Frady Endre nem egyszerűen kifordítja a műfajt, hanem derékig beleáll a kancsal rímek mocsarába, és ott boldogan pancsol. A groteszk erőszak és a bohózati nyelvi lelemény furcsa elegyet alkot: skalpok, seriffek és Winnetou úgy masíroznak át a sorokon, mintha egy nyelvi burleszk statisztái lennének.
„Ez a vadnyugati limerick‑csokor olyan, mintha egy részeg préritornádó beleharapott volna Karl May összes művébe, majd kiköpte volna őket egy kancsal rímgyár kéményén át. Olvasás közben az ember úgy érzi, hogy Winnetou és Old Shatterhand valójában egy rosszul beállított bábszínház szereplői, ahol a zsinórokat egy hiperaktív mosómedve rángatja, miközben Vén Ottó a háttérben próbálja eldönteni, hogy halálhörögjön, vagy inkább újra feltalálja a magyar nyelvet.
„A „Vadnyugati limerick c. kancsal rímes vers” egy igazi, bájosan suta kísérlet a formával, amely az első sorától kezdve leplezetlen játékosságot ígér. A limerick hagyományos AABBA rímszerkezetét választva a szerző tudatosan játszik az elvárásokkal, de ahelyett, hogy a tökéletes egybecsengésre törekedne, éppen az „imperfekt” rímekben találja meg a humor forrását. Ez a „kancsal” jelleg nem hiba, hanem a mű lelke: a „Winnetou”/„Vén Ottó” és a „apacsok”/„epe csík” típusú rímek a narráció egyfajta bizonytalanságát tükrözik, amely tökéletesen illeszkedik a vadnyugat kiszámíthatatlan, vad és gyakran zavaros világához. A cselekmény egyszerű, mégis hatásos, a cowboyok és banditák klasszikus összecsapását idézi, de a rímek tudatos sutasága egyfajta naiv, elmesélt történet hatását kelti, mintha egy éppen csak elindult tollforgató próbálkozna a műfajjal. Az egész vers egyfajta tudatos tökéletlenség, amely éppen a tökéletlenségében válik kerek egésszé, emlékeztetve minket arra, hogy a költészetben néha a legkisebb eltérés okozhatja a legnagyobb meglepetést és örömöt. Ez a „kancsal” limerick nem csupán egy vadnyugati történet, hanem egy finom költészeti fricska is, amely bebizonyítja, hogy néha a legrosszabb rímekből születhetnek a legjobb pillanatok.” /Gemini/
-02.,
02.,
06.,