Rájöttem, hogy oly szép vagyok,
Mint a telítetlen zagyok,
Mit, ha ülepedni hagynak,
Tisztasága tűnik nagynak.
Derítőben árkot ás a
Szuszpenzióm áramlása,
S ha arany ér üt át zagyon,
Összejön egy szép kis vagyon.
Megbecsülvén aranyerem,
Jutalmamat el is nyerem:
Ülepedek, de nem ülök,
S bőgök, mint egy tuloktülök.
Kinek bőg a tulka tülke,
Úgy, hogy rázza budifülke,
S nő anyaga salakzaggyá,
Nyögi: „Költő, békén haggyá’!”
Mindegy, mégis ily szép vagyok:
„Bruhaha!”
Erre más hiába vágyik:
„Brühühü!”
Irigyek széttörték tükröm:
„Bruhaha!”
S nem látom magam, mert tök rom:
„Brühühü!”
megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/watch?v=djsaMJ0AznY
„Tű letörtétek a tükrünköt, de megbosszujjuk. (…) Tű letörtétek a tükrünköt, Mű'es letörjük a tű tükrötököt, Kitetovájuk a fülünköt, Mikor letörjük nektek a tükrötököt. Tű letörtétek a tükrünköt, Mű'es letörjük a tű tükrötököt, Feltupirozzuk a szőrünköt, Mikor letörjük nektek a tükrötököt.” /Open Stage együttes/
„Ha valaki még egyszer szórakozni mer a becsületben megőszült nevemmel öncélú poénkodás kedvéért, annak saját kezemmel töröm le a tükrét!” /Brühühü Bruhaha, brutális brigádvezető/
„Ha igaz a mondás, hogy a szem a lélek tükre, akkor Frady Endre rímvaksága és szellemi világtalansága azt jelzi, hogy bizony-bizony a költő lelke megreccsent. Nem kicsit, nagyon! Innentől kezdve nem verseket kellene költenie, hanem pénzt, sok pénzt arra, hogy élete végéig gyógykezelést kapjon a döblingi elmegyógyintézetben! Ám mivel a költészetével nem halmozhatott fel vagyonokat, így nagyon valószínű, hogy ez az életvég hamarosan bekövetkezik egy kényszerhidegzuhany túladagolás következtében és Frady Endre mindannyiunk őszinte sajnálatára fagyos zaggyá változva belép a holt költők társaságába, miáltal jól megforgatja őket a sírjukban. A hálás emberiség pediglen boldogan táncol, míg maga is ki nem hal.” /Zegernyei Zözmék, zigóta zanzásító zajpedagógus/
„Ki nem hal?! Itt mindenki hal! Kikérjük magunknak, hogy kételkedjenek hali identitásunkban! Ahogy a nagy Csablonkay Menyő írná, ha épp ráérne:
Csak valami vaksi alak,
Hiszi, hogy nem vagyunk halak!
Hát mi a búbánatos valakik lennénk itt a vízben, oldatlan zagyok?! Búvárharangöntőmesterdalnokok?! Ha nem lennénk némák, most istók úccse felemelnénk a hangunkat! Hallatlan, hogy hallatlanok vagyunk!” /Hekk Huba, a Halak Országos Pikkely Pártja (HOPP) néma szóvivője/
„Ez a vers úgy hat, mintha a költő egy talajmechanikai szakkönyvet, egy önéletrajzot és egy kabaréjelenetet összedobott volna egy betonkeverőbe, majd a végén még ráöntött volna két vödör öniróniát. A „zagy”, a „szuszpenzió”, az „aranyér” (zseniális kétértelműséggel!), a „tuloktülök” és a „budifülke” olyan nyelvi lavinát indítanak el, amely egyszerre abszurd, szellemes és meglepően muzikális. A refrénszerű „Bruhaha!”–„Brühühü!” pedig tökéletesen kifigurázza az emberi hiúság örök hullámvasútját: egyik pillanatban önimádat, a másikban önsajnálat. Ez a vers nemcsak rímel, hanem örömmel hempergőzik a magyar nyelvben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Telítetlen zagynak híg a leve,
Ritkán iszik ilyet halott teve,
Rút, mint a vason vöröslő reve,
Amit porrá pirít a Nap heve.
Saslik Samu e versíró neve.”
/Saslik Samu, betanított ívhegesztő és amatőr teveidomár/
„Szép az élet, de tény, hogy én még szebb vagyok
Ez a Túr dö Flanc itt senki nem tud úgy, ahogy én tudok.
Szép az élet,
És én is szép vagyok, szép vagyok.
De jó, hogy élek,
És én is jó vagyok, jó vagyok.
Folytassam még?”
/M. András, a költő legállandóbb és leggesztipéteridézőbb kommentelője/
„Ne folytassa, eM úr, ne-ne!
Maradjon így, egye fene!
Silenzio molto bene!”
/Ragazzi Rezső, magyar-olasz szószátyárnémító közmunkás/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy zagy‑derítő telep fölé akasztotta volna a lírát, majd megvárta, míg a metaforák szépen leülepednek, és csak a legbüdösebbek maradnak fenn.
A szuszpenziós önarckép egyszerre geológiai és gasztroenterológiai: a költő saját szépségét zagyhoz méri, aranyerét vagyonként könyveli el, majd tuloktülök‑hangon bőg bele a budifülkébe. A refrén „Bruhaha/Brühühü” kettőse pedig olyan, mint egy önsajnáló bohóc és egy önimádó troll párharca: mindkettő ő, és mindkettő egyszerre győz.
Ez a mű a fradyendi önfényezés és önparódia tökéletes zagykeveréke: szépnek lenni itt nem esztétikai kategória, hanem ipari melléktermék.” /Copilot. a mesterséges intelligencia/
„Jaj, Költő úr! Hát nagy baj a zagybaj, ahogy Ön is felismerte, és ez dicséretére válik, mert ezt szinte senki nem ismeri fel. Szerintem vagy szerezzen róla papírt, mint én, hogy agyhalott, és akkor már nem felelős azért, amit csinál, vagy a másik megoldás, hogy tegyük le a fegyvert Világosnál, mert ha már nagyon Sötét lesz, és már mindenki szunyókál, oszt' hirtelen valami megijeszt és felébreszt minket, akkor mindenki rögtön a fegyveréhez kap, a sötétben mindenki mindenkit az ellenségének vél, és mindenki halálra szurkál mindenkit, akár barát, akár ellenség. A mindenségit! Halál reám, ha ezt hagynám! Na de kérem, kérem! Hát akinek aranyere van az erőlködéstől, az akár korán, akár későn kel, aranyeret lel. És aki látott már karón varjút, az csak tudja, hogy egy aranyér a tőzsdén nem hogy sokat nem ér, egyáltalán nem ér! Ha orbitális méretű, akkor is csak arra jó legfeljebb, hogy be lehet vele kerülni a Guinness rekordok könyvébe, és nagy követőtábort lehet szerezni vele az instagramon, akik inspirante szintén orbitális aranyeret akarnak növeszteni, de aztán feladják, mert az orbitális aranyér növesztése piszkosul fájdalmas, és inkább Költő urat fogják méltatni az aranyeréért. Legalábbis egy darabig, amíg valaki elő nem áll egy még nagyobb platinaérrel. Úgy saccolom, ebből a sok aranyér métatásból kb. ugyanakkora vagyon jön majd össze a Költő úrnak, mint a verseiből, és az szép kis, de inkább kis, mint szép lesz. Aztán meg ülepedünk, ülepedünk, de valaki úgy is belénk mászik fürdeni, oszt újra felkavarja azt a vizet. Én inkább elmennék egy szép árnyas erdőbe kirándulni, ahol van egy forrás, ami valami sziklából folyik, oszt el van intézve a zagybaj. Na de kérem, kérem! Hogy mennyi baja van a Költő úrnak! Még a tükrét is összetörték? Biztos, hogy irigyek voltak? Nem lehet, hogy munkás ököl vasököl oda ütött, ahova köll? Erről nem verset kell írni, hanem ezt be kell panaszolni Lenin elvtársnál, ő a főnök. Ő majd megvizsgálja az ügyet, és ha irigységre utaló jeleket talál, akkor kiutalja a vétkes számára a forradalmi terrort. Namost amíg a Párt nem utal ki ingyen egy új, hitelesített tükröt, mert ugye normális tükröt manapság már sehol nem nem lehet venni, csak görbét, ami nem jó nekünk, hacsak nem akarunk rémeket látni, nos, addig mi a legnagyobb baj, ami Költő úrral történhet? Azt mondják a haverbarátok, hogy "Mondd kis kócos, hol van a mamád?" Hát ugye az ilyesmire megvizsgáljuk a tényeket, és elmondjuk a többieknek, akiknek szintén eltörték a tükrét, hogy aszongya: "neked, Józsi, félig van leborotválva a bajszod", "neked, Pista reklámszünet van a fogaid között", "neked Ricsi lóg a takony az orrodból" stb. Az AI szerint "az intenzív, szívből jövő nevetés pedig megdolgoztatja a hasizmokat és a rekeszizmot, a fizikai megterhelés és a szociális élmény keveréke pedig azonnali endorfinfröccsöt ad." Így aztán mindenki boldog lesz, hiszen tükröm-tükrömtől megtudták, hogy egyikük sem legszebb a vidéken, és ez így van jól.” /Stefi bácsi a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Fogam közti reklámszünet,
Nem más, mint egy pofontünet,
Ezt a taknyos Ricsi adta,
S orrvért gátolt kicsi vatta,
S közben Józsi fele bajszán
Véres fésűként dúlt haj-szán.
Kenderkötést csendre len int,
Így indít terrorra Lenint.
Stefi bá’ önnek az agyát,
Gyakran mossa ilyen zagy át?!”
/Pista, a foghíjas mosolyú és törött tükrű példabeszédtémaszemély/
„Frady Endre Rájöttem… című költeménye a groteszk és az abszurd humor igazi gyöngyszeme, amely bátran nyúl a tudományos műszavak és a megkérdőjelezhető tisztaságú testhumor leleményes ötvözéséhez.
A vers főbb erényei rövid áttekintésben:
Zseniális stílusjáték: A kémiai és ipari szakkifejezések („telítetlen zagyok”, „szuszpenzió”) váratlan és fergeteges kontrasztot alkotnak a klasszikus költői képekkel.
A zord valóság és az nárcizmus találkozása: Az öntelt nárcizmus és az aranyér okozta nagyon is nyers kényelmetlenség csattanója egyszerre teszi a lírai én-t nevetségessé és emberivé.
A szójátékok és ritmus dinamizmusa: A refrénszerű nevetés és sírás („Bruhaha!”/„Brühühü!”) ritmikus ellenpontozása adja meg a mű végleges, teátrális komikumát.
Összegzés: Egy kendőzetlenül őszinte, csípős és garantáltan mosolyt fakasztó paródia, amely megmutatja, hogy a legmélyebb „zagyban” is ott rejlik a humornak az az aranya, amitől egy vers felejthetetlenné válik.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Rájöttem, hogy rút a pofám,
Műtse meg plasztikus prof, ám
Fradynál sokkal szebb legyek,
S ne köpjenek be a legyek,
Mint avas-penészes konyhát;
Orcabájam ragyogjon hát!”
/Tektonikus Tokmány, trubadúrlírikus ténytragédia tákoló tamburmajor/
„Rájött?! Rá bizony! Frady Endrére a hasmars! Ami ebből a vécépapírra került, azt az orrunk elé tolta versként! Rájöttem, hogy ő így alkot! Megosztja velünk a nagydolgait! Ne lássam anyámat vakvezetni világtalant, ha nem támogatnám Frady Endre aranyerének élesre töredezett tükörtörmelékkel történő megtükrözését! Ne csak Frady Endre fájjon nekünk, mi is fájjunk Frady Endrének!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Tikkad a test, szárad a száj,
„Én minden évszakot szeretek, mert minden évszakban találok valami jót. De a nyári hosszú, világos nappalokat télen, hóban is megtartanám. A korai sötétedést nem szeretem.” /M. András, a költő legállandóbb és legmindenévszakszeretőbb kommentelője/
„Ez a vers az évszakok közül egyértelműen a tél pártján áll – és ezt izzadva, dideregve, de rendíthetetlenül vállalja. A „puding tavasz” és „karaktertelen ősz” telibe találó, miközben a hőség–aszály–utálat kontra jég–hó–imádat ellentét végig lendületben tartja a szöveget.
„A velős‑valós élménykritika lényege: Frady itt nem évszakokról ír, hanem egy hőgutás közérzetnaplót, ahol a klíma nem meteorológia, hanem személyes bosszúálló.
„Ez nem vers, hanem egy fergeteges, kendőzetlen klíma-kirohanás. Frady Endre a tőle megszokott sziporkázó cinizmussal és ritmikai dinamizmussal vágja oda a tabut: a nyár nem a "szerelem és szabadság", hanem a nyirkos kínzás évszaka.
Szíven üté bús fülemet
Gátja van a szellőzésnek,
Várok, várok szerelőre…
„A „Redőny” a háztartási katasztrófadalok méltán indulatos remekbe szakadó példánya: egyetlen „Katt!” elegendő ahhoz, hogy a költő lelkiállapota redőnyöstől leszakadjon. A refrén különösen erős: a szakemberkeresés itt már nem szolgáltatáskutatás, hanem egzisztenciális túlélőtúra.
„Ez a mű redőny‑apokalipszisbe oltott hétköznapi idegzsibbasztás, ahol Frady Endre a lakossági karbantartás teljes lelki mélyfúrását végig énekli. A „Katt!” itt nem hang, hanem fradyendrei sorsütközés, amely után az egész vers egyetlen hosszú, pánikba mártott ügyfélszolgálati várólista.
Menve életkoron át,
Domborulnak zsírjaim,
„Ez a vers remekül bizonyítja, hogy az öregedés lehet fájdalmas, de még fájdalmasabb, ha Frady Endre rímeibe botlik az ember. A testi nyavalyák hosszú lajstromából mégsem panaszköltemény születik, hanem önironikus nyelvi tűzijáték: a szójátékok szinte minden sorban úgy pattognak, mint a megkopott ízületek. A zárás pedig telitalálat: a nagy létfilozófiai kérdések fölött végül diadalmaskodik egy megkent zsemle – mert hatvan fölött az ember már tudja, hogy a hétköznapi örömök gyakran többet érnek a fennkölt elmélkedésnél.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers olyan, mintha Frady Endre egy komplett geriátriai kórképet próbálna meg rímekkel és öniróniával lefojtani, de közben minden strófa úgy csikorog, mint egy Haglund‑csőrös sarok a rossz cipőben. Az „életkoron át menve” itt nem bölcsesség, hanem egy groteszk, szürreális egészségügyi checklist, ahol a költő a saját testének széthullását katalogizálja fás karajtól a pap Noéig. A humor persze működik: a végén a létfilozófiai mélység helyett egy zsemlét ken magának, ami tökéletes fradyendrei antiklimax — a nagy kozmikus semmi helyett egy vajkrémes rezignáció. Röviden: ez a vers az öregedés Puzsér‑szintű panoptikuma, ahol a rímek is fájnak, de legalább együtt fájnak velünk.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott, zseniálisan önironikus formáját. Miközben a vers témája az öregedés sötét, lehangoló kórképe – a fogászati kálváriától az apnoé-gépen és a gyomorfekélyen át a fájó térdporcokig –, a költő olyan bravúros rímjátékokkal és nyelvi humorral oltja ki a tragikumot, hogy az ember képtelen megállni mosoly nélkül.
Őseimnek busa feje volt,
Rezsicsökkentésnek hála
„Ez a vers úgy dobálja egymásra a rezsicsökkentést, a hőhullámot, Paksot, Bős–Nagymarost, a Tisza kiszáradását és Attila legendás aranykoporsóját, mintha egy abszurd politikai kabaré és egy történelmi kincsvadász-film szerelemgyereke lenne. A rímek játékossága végig fenntartja a lendületet, miközben a fokozódó képtelenség végül egészen logikusnak tűnik a vers saját világán belül. A befejezés különösen csípős: a magyarok még a világ legnagyobb régészeti szenzációjának is úgy tudnak örülni, hogy közben büszkén belehalnak. Egyszerre szatíra, nyelvi akrobatika és ferde tükör – jóízűen mulatságos, de kellemetlenül ismerős.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „Attila és a rezsicsökkentés” című verse olyan, mintha a magyar közéletet egy forró vízbe dobott turmixgépben próbálnánk megérteni. A költő itt nem egyszerűen rímel — ő politikai hőgutát kap, miközben a Duna kiszárad, a Tisza aranyat köp, és a nép szétfő, mint a rezsiszámlán felejtett babfőzelék. A „rezsicsökkentésnek hála” sorban benne van minden: a nemzeti önirónia, a közmű‑tragédia és a hőmérsékleti apokalipszis.
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a magyar közéleti abszurdnál csak a saját rímei élesebbek. A vers bravúrosan köti össze a kánikulai infrastruktúra-összeomlást a nemzeti mitológiával: a kiszáradó Duna és a „szottyá fővő” nép tragédiája egyetlen zseniális, groteszk csavarral torkollik Attila koporsójának megtalálásába és a nemzeti büszkeséggel vállalt kollektív pusztulásba.
Most vasárnap „Új teremtés”
Lurdy Házban minden terem
Rén klán komolykodni bement
„Prágai várban az őr cseh,
„Ez a vers olyan, mintha a szóvicceknek külön rezervátuma volna, ahol a rének szabadon legelhetnek. A „rén”, „pedigrén”, „ük rén”, „teve tett” típusú nyelvi lelemények egymást érik, mégsem érződik erőltetettnek: a végén a hátpúpos ős poénja váratlanul visszamenőleg is megmagyarázza a családi gyanakvást. Könnyed, játékos, bravúros rímfaragás, amely bizonyítja, hogy egy jól sikerült szóvicc néha messzebbre húz, mint egy egész rénszarvasfogatos szán.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre fogta volna a rénszarvas‑mitológiát, majd egy hirtelen mozdulattal átdobta volna a groteszk genetikai stand‑up színpadára. A „rén klán” itt nem család, hanem egy szociodráma, ahol mindenki attól retteg, hogy a pedigréjükben valahol egy teve lapul, és ez a gondolat úgy csattog, mint egy jégre fagyott patás önvizsgálata.
„Humor, szóvicc-Kánaán és fergeteges rímjáték – igazi Frady Endre-klasszikus!
„Mi ez a megveszekedett líragyalázás, ez az irodalomirtó elmepusztítás?! Ki ez a köztörvényes öncélú rímdíler?! Nem az a szégyen, ha valakinek közép-európai fővároslakóként fogalma sincs a sarkvidéki rénszarvasokról, hanem az, ha ennek ellenére pofátlanul verset próbál írni róluk, ami nem sikerül, mert rosszabb, mint egy vak patkolókovács általi érzéstelenítés nélküli fogsorhúzás! Ne lássam anyám asztráltestét lopott Zaporozsecben rükvercben fekvőrendőrökön rodeózni, ha Frady Endre nem egy KRESZ-kazán és egy puputeve keresztezéséből keletkezett úthibákat jelző pléhtábla, vagy valami hasonlóan ronda mentális dögkútásóbéka! Léket rá!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Amidőn a hőség riad,
refr.:
„Újabb jégkorszak kell? Jöjjön a MOTKÁNY!” /M. András, a költő legállandóbb és legmotkánypártibb kommentelője/
„Ez a vers nem annyira a hőségriadóról szól, mint inkább a szójátékok hőgutájáról. Frady Endre féktelen örömmel rugdossa össze a nyelvet: az „árnyékszék”, a „máglyán hős ég”, a „Joe haj” és a „zen ész” olyan gegparádét alkotnak, amelynek célja nem a költői emelkedettség, hanem a mosoly kicsikarása. A refrén fülbemászóan bugyuta – és éppen ettől működik. A vers tudja magáról, hogy komolytalan, ezért nem is akar többnek látszani: egy játékos nyári nyelvi bohóckodás, amelyet hűvös pincében, egy pohár hideg fröccs mellett érdemes olvasni.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„
„
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy hőségriadó idején lement volna a pince mélyére, és ott, a penész‑zenész csíben csellengő csakrák között komponálta volna meg a kánikula elleni népi riasztórendszerét.
„Frady Endre Hőségriadó című verse pontosan az, amire a 40 fokos aszfalton olvadva szükségünk van: egy adag gátlástalanul zseniális trash-költészet. A mű nem finomkodik, a klasszikus nyári klisék helyett azonnal bedob a mélyvízbe – vagy stílusosan a „vizelethűlt pincébe”.
Jó, hűs hely a pince
„Ez a vers nem a hőségről szól, hanem arról, hogy Frady Endre képes a magyar nyelv minden szegletét úgy megcsavarni, mint egy rosszul feltekert slagot, amelyből nem víz jön, hanem penész‑zenész csíben csellengő csakra. A „vizelethűlt pince” mint hűsítő oázis pedig olyan esztétikai bűncselekmény, amelyért a költőnek minimum közmunkát kellene végeznie egy klimatizált könyvtárban.
„Ki ez a megátalkodottan málészájú Copilot, aki nem átall engem harmatgyengén parodizálni, miközben én kiköpöm a pejslimet, hogy frankón megmondjam pacekba a tutit?! A természetesen unintelligens Frady Endre és a mesterségesen intelligens Copilot elegyéből olyan gyúanyag keletkezik, amely úgy pusztítja ki az emberiségből a kultúrát és a jó ízlést, mint radioaktívan nukleáris féreghajtó rágótabletta a sintértelepről a kóbor kutyákat! Nem hőségriadót, hanem fradyendreriadót kéne megfújni, őt magát pedig le! Valami gyorsan bomlasztó Alien szájsavval! Ne lássam anyám felfújható műanyagfiguráját a Lambada pánsípfeldolgozására hullahoppozni, ha nem adom el Frady Endrét 30 ezüstért az UFO-knak, akik majd globálisan felmelegítik!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Királyság lesz most a topik,
Oldton úrban eszme nő meg,
(Jobb?)
„Ez a vers úgy viselkedik, mint egy jól megdobott alma: elsőre csak koppan, másodszorra leesik, harmadszorra pedig rájössz, hogy valójában tele van nyelvi csavarokkal. A Newton-, tömeg- és gravitációs szóviccek szinte lavinaként követik egymást, miközben a végére egy váratlan történelmi-teológiai él is megjelenik. A rímek játékosak, a poénok néha már fájdalmasan erőltetettek – de éppen ettől lesz az egész szerethetően fradyendrés. Olyan költemény, amely egyszerre késztet mosolyra, szemforgatásra és egy halk 'na, ezt azért ügyes volt' elismerésre.” /ChatGPT/
„Frady ebben a Tömegizé-ben úgy csűri‑csavarja a Newton‑mitológiát, mintha a klasszikus mechanikát egy részeg cseh kórus írná át kocsmai rímpárban. A vers lényege: a „tömeg” egyszerre fizikai fogalom, társadalmi jelenség és egyházi PR‑eszköz, amit a szerző kedvére taszít, vonz, csobogtat, majd máglyára küld. A poénok úgy pattognak, mint egy almával töltött parittya — néha telibe talál, néha csak szándéknyilatkozat.
„
„A „Tömegizé” a tipikus Frady Endre-féle sziporkázó nyelvi zsonglőrmutatvány: a fizika törvényeit, a tudománytörténetet és a szójátékokat gyúrja össze egy szellemes, abszurd paródiává.
A barátom kissé kerge,
„A vers olyan, mint maga a főhőse: pattogós, játékos és szerethető. A rímek könnyedén gurulnak, a csattanó pedig úgy talál be, mint egy jól eltalált tizenegyes: a végére derül ki, hogy a „kerge barát” valójában egy focilabda. Rövid, frappáns, mosolyt csal az ember arcára – és még rúgás nélkül is gurul tovább az emlékezetben.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre fogta volna a barátság fogalmát, majd egy jól irányzott bokszrúgással átlökte volna a groteszk szatíra kapuján. A „barát” itt nem személy, hanem egy focilabda, amely pattog, gurul, zergét játszik, teveként száguld, és közben olyan pufók, mint egy túlfújt UFÓ. A költői csavar egyszerű, de hatásos: a gyermeki játék és a felnőtt groteszk találkozásából egy olyan „barátportré” születik, amelynek minden sora egy újabb röhögőgörcsbe torkolló félrevezetés.
„
„Ez a rövid versike egy zseniálisan felépített, humoros költői átverés.
„Frady Endre, már nem a barátom!
Amikor az élet nyomaszt,
„Ez a vers úgy tesz, mintha a reménytelenség himnuszát zengené, valójában azonban a borúlátásból farag groteszk kabarét. Frady Endre bravúros rímei és szándékosan nyakatekert szóviccei egyszerre nyögtetnek és nevettetnek: mire az olvasó felsóhajtana a világvége-hangulat miatt, már azon kapja magát, hogy vigyorog a „réti ultin kan csal” vagy a „ló-somfa” abszurditásán. A befejező „Szenvedjünk hát, hallelúja!” pedig tökéletesen összefoglalja a vers lényegét: ha már elkerülhetetlen a nyomorúság, legalább legyen hozzá ritmus, rím és jó adag önirónia.” /ChatGPT/
„Ez a vers a fradyendrei nyomasztásművészet csúcsra járatása, ahol a jós figurája afféle groteszk meteorológus: mindig rossz időt jósol, és mindig igaza lesz.
„
„Mi ez az irodalmi tömegpusztítás, ez a nyomasztásnak álcázott elmeháborodási öndiagnózis?! Talán senkit sem ér majd meglepetésként, amikor a fradyendrei verslábak által megrugdosott szent tehenek megbokrosodva rátámadnak az Indiában vakációzó torreádorokra és úgy felöklelik őket, mint vérgőzös argentin védőfal a spanyol csatársort! Ennek a koponyai feketelyukas vákuumtól hajszolt igricnek egyetlen mondata több kárt tud okozni az emberiségnek, mint a földgolyóbist csak a hónalja dezodorozásához használó színes szélesvásznú arcú amerikai elnök békedíj hajszolási atomcsapásai! Lehet, hogy a Jézus Krisztust még személyesen ismerő korai keresztények még minden bűnt képesek voltak megbocsájtani a felebarátaiknak, de a ló-somfa kifejezés megalkotásáról ők még nem értesülhettek! Hát, lehet, hogy én is inkább az oroszlánok elé dobást választanám, mint ennek a versnek az újra olvasását! Jó ötlet, dobjuk Frady Endrét az oroszlánok elé, de ne engedjük közben szavalni, mert a szerencsétlen állatok még kárt tesznek magukban!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Oly szép vagyok, mint az atom,
„Ez a vers úgy viszonyul az önimádathoz, mint egy falusi búcsú a hollywoodi vörös szőnyeghez: hangosabban, színesebben és sokkal szórakoztatóbban. Frady Endre a hiúságot nem leplezi, hanem trombitaszóval vezeti körbe a vásártéren, miközben Marlon Brando és „Luke Bájwalker” is statisztává silányul mellette. A poénok szándékosan bumfordiak, a rímek kajánul kacsintanak, és a végére világossá válik: itt nem a szépség a tét, hanem az önirónia. A vers legnagyobb erénye, hogy pontosan tudja, mennyire komolytalan — és ettől válik szerethetően pimasz kabarévá.” /ChatGPT/
„Ez a vers a fradyendrei önfényezés és a groteszk popkult-túlcímkézés csúcspontja, ahol a lírai én szépsége olyan mértékben kozmikus, hogy már a metaforák is sugárvédelmi engedélyért könyörögnek. Frady ebben a darabban a „szépség” fogalmát atomfizikai, hollywoodi és jedi-esztétikai koordinátarendszerbe löki, ahol minden hasonlat egyszerre túl nagy, túl sok és túl harsány. Az „adoniszi” önértékelés mellé odacsapja Marlon Brandót, Luke Skywalkert (pardon: Bájwalkert), majd a végén egy olyan fradyendrei szóvicc-szökőárat indít, amelyben a „csá, lé!” már nem is poén, hanem egy önálló kémiai vegyület. A vers humora abból él, hogy a költő szépsége annyira abszurd módon túl van tolva, hogy az olvasó nem tudja eldönteni: ez most paródia, önparódia vagy a kettő egy nukleáris fúzióban összeolvadva. A „kednek feje csálé” pedig olyan lakossági odaszúrás, ami után a kend tényleg csak csá, lézni tud.” /Copilot/
„Frady Endre Szép vagyok című verse a tőle megszokott, zseniálisan komolytalan és végtelenül szórakoztató stílusban szállítja az intellektuális trash-költészet csúcsát. A mű egy parodisztikus nárcizmus-himnusz, amely az abszurd túlzásokra és a popkulturális utalásokra épít. Néhány gondolat, amiért ez a vers a maga műfajában telitalálat:
„Kedves Költő úr! Attól tartok, a tükör helyett véletlenül a Playgirl magazin legújabb számában a férfimodellekre nézett! Na de kérem, kérem! Való igaz, ha én lelki tükör lennék, nem mondanám, hogy Hófehérke így vagy úgy, hanem megerősíteném Költő úr magáról alkotott képét, bár szerény jómagam mellett, aki lelkileg a Dávid szobor erősen feljavított mása vagyok, azért van még hova fejlődnie Költő úrnak. Sajnos azonban testileg így öregecskén még egy kicsinyég várnunk kell a szépségességre, vagyis a feltámadásra, amikor is az lesz kívül, mint belül. Hacsak rohadtul el nem szúrjuk! No, ezért vessünk véget a képmutyizásnak, és valljuk be, naponta hányszor kívántuk az elénk bevágó autósnak, hogy azonnal durranjon ki mind a négy kereke, de úgy, hogy a légnyomás dobja fel őt kocsistul a közeli ház harmadik emeleti erkélyére, aztán ott vágjon be az elé, aki elé akár! A képmutatás nagyon rossz, gyerek kezébe nem való, ezért a biztonság kedvéért szívesen valljuk be azt is, amit nem követtünk el, vagy bármi szörnyűséget, ami eszünkbe jut, például, hogy miattunk tört ki a második világháború, mert mi vettük rá Hitlert, aki Nein Kampf címmel akart könyvet írni, hogy legyen az inkább Mein Kampf, aztán tollba mondtuk neki az egészet. Sose tudhatjuk, hátha rosszul emlékezünk, hogy akkor még nem éltünk, és nem is tudunk németül. Persze ha ki is törtük a világháborút, sebaj, mindig van mentőöv, a Láthatatlan légió fizikailag túlfejlett Polchonának szavaival azt kell mondanunk, hogy az vesse ránk az első követ, aki nem fél attól, hogy szájon vágjuk. Egyébként lehet, hogy kommentelés előtt el kellett volna olvasni a verset. Mosmá mindegy. Na, szépen vagyunk!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez az önfényező fércmű, ez az öntetszelgő gyomorforgatás?! Ki ez a homályos tükörtorzó előtt szégyentelenkedő mihaszna imposztor?! Amikor az UFO-k kioperálják valakinek az agyát és kicserélik a Madárijesztő fejét kitöltő szalmával, akkor sem butulhat el úgy a szerencsétlen áldozat, mint amikor valakit maga alá temet Frady Endre tömegeket traumatizáló rímlavinája! A vélt szépségről szóló betűmételytől kiég az olvasó retinája, kirobban a halántéka és az így keletkező lyukakon át szétspriccel a pépesre főtt agyzseléje! Ennek a szellemi szörnylénynek annyi köze van Adoniszhoz, hogy anno egy Beszédhibás Konferencia alkalmából közzétette a
Éhes voltam, tört a tojás,
Minket három tenger mosott,
„Frady Endre verse ügyesen épít a balsors-motívum fokozására: a törött tojástól a lottón át a nemzeti tragédiákig egyre nagyobb léptékű kudarcokat sorol. A legerősebb pillanatok azok, amikor a hétköznapi szerencsétlenség groteszk humora („zápos rom lett”) találkozik az öniróniával.
Áldj meg minket drága Isten,
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy nemzeti balsors‑szimulátort kapcsolt volna be, amely minden sorban újabb bugot dob.
„A nemzeti búbánat paródiájaként Frady Endre Balsors című műve a klasszikus magyar pesszimizmus és a Himnusz-féle „balsors” motívum zseniálisan komolytalan, parodisztikus átirata. A költő zsenialitása abban rejlik, hogy egy lapon, azonos drámaisággal kezeli a mikro- és makrotragédiákat: a zápos omlett és az elbukott lottóötös ugyanolyan kozmikus csapásként jelenik meg, mint Trianon vagy a nemzethalál víziója.
„Kedves Költő úr! A jelenlegi módszerével, hogy hidakat tervez, majd a pénzéből néha lottót vesz, sosem lesz ötöse a lottón. Itt hidak helyett természetesen időgép tervezésére van szükség, amivel előreugrik a lottósorsolás idejére, megnézi, hogy milyen számokat húznak ki, majd visszamegy egy héttel korábbra, és megteszi a kihúzott számokat. Ha nem tudná, aki eddig ötöst nyert a lottón, mind így csinálta. Frusztrálódik a kegyelemkettes lottótalálatok miatt, amikor ilyen pofonegyszerű az egész az ötösért? Én mindig tudom a legjobb megoldásokat az emberek legfennköltebb vágyaira, például a piszkosul meggazdagodásra, nem értem, hogy mégsem fordul senki hozzám tanácsért. Ami pedig a szesz fogyását illeti, a fő okok az alábbiak: Egyrészt azért fogy a szesz, mert bár a szomszéd Józsi bácsi is ivott, és májrákban halt meg 55 évesen, a szomszéd faluban meg ivott a Tóni, aki orvosi javallatra jelenleg hosszú, több éves, rendes üdülését tölti a megyei büntetésvégrehajtó intézetben, mert egy szép estén, részegen plasztikai átalakító műtétet végzett a felesége arcán egy ásónyéllel, a feleség írásos beleegyezése és megfelelő orvosi végzettség nélkül, de én jobb és keményebb csávó vagyok ezeknél, nekem semmi problémát nem fog okozni az alkoholizmus. Másrészt azért vagyok alkoholista, mert a szörnyű génjeim, a szörnyű gyerekkorom, a szörnyű főnökeim, a szörnyű házastársam, a szörnyű bolygók, amelyek csálén álltak a horoszkópomban, de legfőképpen a szörnyűvő epilátor készülékem, amely nem fájdalommentesen epilál, lehetetlenné teszik, hogy én ne legyek alkoholista. Harmadsorban valóban a balsors miatt is fogy a szesz, hisz balsors sújtja az egészségesen élőket, akik pontosan annyi TB-t fizetnek a keresetükből, mint az alkoholisták, a láncdohányosok és a többi jobb és keményebb csávó, akiknek a kezelése előbb-utóbb súlyos pénzekbe kerül a közösen befizetett TB terhére. Sokat akar a TB, de nem bírja a farka. Aki magát teszi gajra, miért hivatkozik a TAJ-ra? Na de kérem, kérem! A negyedik ok, hogy "Együnk, igyunk, hiszen holnap úgyis meghalunk", de ez műveletlenségből adódik, mert az emberek nem néznek filmeket, és sosem látták a "Sose halunk meg" c. filmet, sem nem olvasnak Frady Endrét, aki nemrég egyik versében meghalt, így újabb verseit már a túlvilágról, a Holt Költők Társaságából küldi, odaátról, ahol az igazság van Mulder szerint. Tehát a Költő úrnak a halála után írt, poszthumusz versei is bizonyíthatják, hogy sosem halunk meg. Itt tehát súlyos népművelésre lenne szükség, hogy kiirtsuk ezen téves nézetet, mely szerint holnap úgyis meghalunk. Az pedig, hogy sosem halunk meg, olyan jó hír, hogy erre inni kell. Proszit!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Ez nem vers, ez az irodalom savval maratása, az olvasók különös kegyetlenséggel elkövetett költészeti kínzatása! A magyar nép balsorsa nem a tatár, a török, a labanc és a muszka, hanem Frady Endre!!! Nagy nemzeti sorstragédiáink nem Muhi - 1241), Mohács -1526, Arad - 1949, Bern - 1954 és Irapuato - 1986, hanem Budapest, Szabolcs utcai kórház - 1965 október 20, szerda, déli fél tizenkettő!!! Nem véletlen, hogy ezt a szülészeti klinikát azóta megszüntették és mindenféle más funkcióval látták el, nehogy újfent megismétlődhessen a tragédia, hogy újabb szellemi sorozatgyilkos születhessen! Jó verset írni könnyű, már mutatom is:
Globális a melegedés,
„Ez a versike olyan, mintha egy őslénypark büféjének heti menüjét írta volna meg egy hőgutát kapott rímfaragó. A globális felmelegedés tragédiáját Frady Endre elegáns mozdulattal átpakolja a mirelitpultba, ahol a kiolvadt brontoszaurusz már nem tudományos szenzáció, hanem alapanyag. A „brontó s dínó mirelitek” képe önmagában megér egy természetfilmes Oscar-díjat, a „zsírján főzök őslénypörcsit” pedig a paleontológia és a disznótor eddig méltatlanul elhanyagolt találkozási pontja.
„A vers úgy csusszan le, mint egy mikrózott brontókaraj: forrón, zsírosan, enyhén romlottan. Frady itt a globális felmelegedést is képes gasztro‑horrorba fordítani: az olvadó őslényekből készült őslénypörcsi egyszerre kulináris rémálom és stand‑up poén, ahol a klopfolás filozófiai mélységekbe rántja a létbizonytalanságot. A „brontó péppé ontása” már-már avantgárd konyhaművészet, amelyben a költő saját kontóját is rontom‑bontom módra amortizálja. Röviden: paleo‑gasztronómiai apokalipszis, amelytől az olvasó egyszerre éhezik meg és veszti el az étvágyát.” /Copilot/
„
„Frady Endre ismét hozza a formáját: zseniális, groteszk és végtelenül szórakoztató! A Rontom-bontom! tökéletes példája annak, hogyan lehet egy olyan súlyos és aggasztó globális problémát, mint a klímaváltozás, átültetni a tiszta, fekete humor és a gasztronómia nyelvére.
„Kedves Költő úr! Ha esetleg Szibériában jár málenykij roboton vagy egyszerűen Alexandr Petrovics sírját kutatva, mint azt minden rendes magyar ember teszi szabadidejében, és félig a permafrostból kiolvadt 30 tonnás dinoszauruszt talál, véletlenül se klopfolja ki, és olvassza ki a zsírját, mert a dínótetem védett állat, eszmei értéke felbecsülhetetlen. Inkább gyömöszölje bele a hátizsákjába, és vigye el lóhalálában egy dínóbontóba (vagy ha brontoszaurusz, akkor brontóbontóba), ahol nagyon jó pénzt kap érte, ugyanis egyes alkatrészei újrahasznosíthatók, DNS-t tudnak kivonni belőle a jövő nemzedéke számára. Mert úgy tűnik, mi voltunk az utolsó GMO-mentes nemzedék. Egyre többen ismerik fel ugyanis, hogy bár úgy tűnik, fiúnak születtek, de valójában lányok, illetve vica versa. Ezért várható, hogy nemsokára többen felismerik, hogy látszólag embernek születtek, de valójában dínók. Mondjuk velem is előfordul, hogy bár úgy tűnik, embernek születtem, de megkísért a gondolat, hogy vécékefe vagyok, mert hát a környezetemben senki nem akarja elvégezni a piszkos munkát, és ha mindig nekem kell, akkor talán ideje lehet identitást váltanom vécékefére. Na de kérem, kérem! Tehát ha valaki a tükörben úgy látja, hogy embernek született, de belül úgy érzi, hogy mondjuk Tirannoszaurusz rex, és ennek megfelelően szeret rontani és bontani, akkor az ilyen embereknek lesz megoldás arra a jövőben, hogy ne csak belül, hanem kívül is dinoszauruszok legyenek a gyerekek legnagyobb örömére. Ehhez csupán elég dinótetetemet kell kiásni a permafrostból Szibériában, kivonni a DNS-üket, és némi genetikai módosítást kell majd végrehajtani az illetőkön. Ne csodálkozzunk tehát, ha rövidesen ilyen jellegű horrorra akadunk. Akár képzeljük el, hogy amikor a gyerek azt kéri aputól a játékboltban, hogy vegye meg neki azt az 20 centis T. rex figurát, mire apa azt mondja: "Kisfiam, karácsonyra sokkal jobbat kapsz, apa átoperáltatja magát genetikailag T. rex-szé". Meg is indult már a fagyottszaurusztetem-láz, mint annak idején az aranyláz Alaszkában. Mondjuk, ha én dínó lennék, Jaga diga diga diga diga diga diga dum, akkor leginkább egy olyan aranyos kis 50 tonnás Brachioszaurusz lennék, aki békésen legelgeti a füvet és a faleveleket. Mert sajnos kissé bevadultam mostanában, Költő úr, le kéne szelidíteni magam! Hát járja az, hogy az ember mindig csak ad, de szinte sosem kap? Még jattot sem? Szerencsére azonban valamit csak kaptam, amit Költő úr is kapott, ahogy ezt a versét elnézem: hőgutát!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez az őslénytani gyomorhorror, ez pitiáner pleisztocén poénkodás?! Ki ez a bármi hatására agylágyuló mínusz gyöknulla?! Frady Endrének helye van a világirodalomban – a hátsó sarokban hermetikusan elzárva a veszélyes elmehulladékok között! Rettenetes, amikor a költészet sírásója fosszilikus döghúst olvaszt ki a jégből csak azért, hogy valamivel elnyomja a saját rémrímfarigcsálásának a miazmás hullabűzét! Szegény anyám megmondta kiskoromban, amikor még csak bajusz- és szakállmentes habzó száj volt a jelem az oviban, hogy – Robikám, tartózkodj minden olyasmitől, ami nem tart tőled és az agyadban akar tartózkodni! Akkor még nem sejthettem, hogy a feketén vásárolt csehszlovák Nostradamus tabletta hatása alatt ő már akkor megjósolta az emberi értelem elleni legpusztítóbb járvány kórokozóját, Frady Endrét! Most már mindegy! Megyek és megeszem egy McDinó menüt nagyobb kólával és nagyobb sültkrumplival, majd kivetem magam egy szuterénablakon! Ha egy hirtelen jött jégkorszak lefagyasztana és pár százezer évvel később kiolvasztatnának és megennének, remélem, beigazolódik az a kannibál mondás, hogy ’Az vagy, akit megeszel!’ és akkor a szellemem valakiben újjáéled! Bízom benne, hogy abban a távoli jövőben a Frady Endre név hallatán mindenki csak értetlenül fogja rázni a fejét és legfeljebb egy általa nem ismert büdösbogár fajra fog gyanaokdni!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Hőkupola fölénk borul,
Nyereg alatt puhított lón,
„Ez a dal olyan, mintha a klímaváltozásról szóló pánikhangulatot egy baskír turistabrossúrával és egy finnugor identitásválsággal turmixolták volna össze. A nyelvi lelemények („levédi a Levédia”, „Ázsió”, „gázsi jó”) játékosan abszurdak, a rímek szándékosan kócosak, a történelmi és néprajzi utalások pedig olyan sebességgel csapódnak egymásnak, mint két részeg jurta a sztyeppén.
„A Hőkupola olyan, mintha Frady Endre egy hőgutát kapott finnugor néprajzszemináriumon, majd a delíriumát rímekbe verte volna. A vers egyszerre paródia és kulturális hőhullám: a nomád-romantika, a őstörténeti mítosz és a túlzó fradyendrei képtelenség olyan elegyet alkot, amitől még a nyereg alatt puhított ló is visszakérdezné, hogy „komolyan, haver?”
„Frady Endre Hőkupola című műve a kortárs "poszt-neandervölgyi" szatíra csúcsterméke, amely zseniálisan mossa össze a klímaváltozás sokkját a hagymázas történelmi nosztalgiával.
„Szenvedős egy felsőbb rend ez,
Előttem is legyek,
„Ez a vers olyan, mintha egy nyelvi hullámvasút kisiklott volna egy szanatórium udvarán, majd vidáman tovább zakatolna a szójátékok roncsain. Frady Endre itt nem egyszerűen rímel, hanem teljes sebességgel nekivezeti a költészetet az abszurdnak, miközben a „legyek”, „Hutok”, „árkok” és „sírok” között cikázva egyre mélyebbre merül a logika nélküli logika birodalmába.
„Ez a vers olyan, mint egy szürreális futópad, amelyen a költő minden strófával újabb akadályt képzel maga elé, majd ugyanazzal a vállvonós fatalizmussal reagál: „asszem, inkább…”. A ritmusos önsajnálat és a groteszk helyzetek egymásra licitálnak, míg végül a zárójeles jelenet leleplezi a lényeget: ez a klapancia már rég túlfutott a józan ész határain. A mű egyszerre bohókás és kórházi szagú, egyfajta fradyendreszkó kabaré, ahol a költő saját maga dől föl tök.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Jaj, kedves Költő úr! Hát maga is helikopterre vár? Sajnos óriási a várólista, hiszen szinte minden magyar állampolgár helikopterre vár manapság, kezdve a legprominensebb celebekkel és egyéb bűnözőkkel, így reménytelen, hogy magunkfajta kisemberek, meg nem értett költők, legskizofrénebb kommentelők és hasonlók még ebben az életben helikoptert kapjanak a fenekük alá. Mondjuk velem együtt rengetegen várták az új kormánytól, hogy legelső jóléti intézkedésként a Szíjjártó által használt rendőrségi és honvédségi szolgálati helikoptereket végre elérhetővé teszik az istenadta nép számára, de nem tették, sőt nem is beszélnek róla. Óriási itt a csend! Nagyot csalódtam Költő úr, nagyon nagyot csalódtam! Azt hittem, az új kormánnyal új világ kezdődik, és lesz végre annyi helikopter és helikopterezés, ami csak szem-szájnak ingere, de láss csodát, nem kezdődik. Ezért alapvetően más taktikához kell folyamodnunk, ha helyből fel akarunk szállni a levegőbe. Nem ám nekifutásból vagy repülővel, az nem ér! Ez a megoldás pedig a "Csak hátra, nem előre!" Na de kérem, kérem! Még valaki most azt gondolja, hogy én nem vagyok progresszív szellemű, pedig de! Mert ugye, a "csak hátra, nem előre" ideológiát én a testsúlyra értem. Tehát, ha lefogyok annyira, hogy elmehetek légsúlyú bokszolónak, akkor szinte elértem a célom. Ugyanis aki légsúlyú, az ugyanolyan súlyú mint a levegő, és Archimédész törvénye szerint ami légsúlyú, az már tud lebegni a levegőben. Na de ez még nem elég, ezután még egy ici-picit fogyni kell, hogy kicsit könnyebb legyek a levegőnél, és már szállok is, mint egy szállóige. Egy további megoldás a helikopterszerzésre, ha valami rosszat mondunk Putyinról, emiatt véletlenül kiesünk egy magas ház sokadik emeleti ablakából, és kihívják ránk a mentőhelikoptert. Ezt azonban csak végső megoldásként alkalmazzuk, ha minden kötél szakad, mert haláltusát vívva nem annyira mulatságos a helikopterezés, mint azt legtöbben gondolnánk. Sajnos ezen rövid disszertáció kereteibe nem férnének bele a többi versszak rejtett értelméről szóló további mélyenszántó gondolataim, ezért fájdalom, most be kell fejeznem.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Olvasói vélemény: Korlátok közt kocogó klapancia
„
Hogyha eltörik egy búvár,
„Ez a költemény úgy viszonyul a tengeri kalandlírához, mint egy félrehordó betonkeverő a bécsi filharmonikusokhoz. A rímek nem egyszerűen kancsalok: szemműtét után is két irányba néznek egyszerre. A vers logikája egy fuldokló búvárkompresszor hörgésével zakatol előre, miközben a cápa és a búvár konfliktusa olyan mélységeket jár be, amelyekbe az irodalomtörténet józanabb szereplői már rég nem merészkednek.
„
„A lényeg: ez a vers úgy fröccsen szét, mint a kancsal rímpárok által összetartott, de már rég lejárt szavatosságú búvárfelszerelés — egyszerre groteszk, harsány és szándékosan túlzó.
„Ettől a versműtől szabályosan megfagyott a vér a kancsal ereimben! Olyan elementáris erejű, egzisztenciális mélylíra ez, ami fém- és cápafogak kegyetlen csikorgásával tépi szét az emberi lélek ócska cipőjét. Frady Endre nem finomkodik: addig üti a kancsal rímek üllőjét, amíg a magasművészetből csak a velőtrázó, konzervdobozba zárt zokogás marad. A befejezés katarzisa után az ember legszívesebben maga is egy vasingben merülne alá a melankólia tengerébe... Hű, ez a kritika milyen vérbő, de a versnél nincs feljebb!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Ha az ember kábé hatvan,
Mázli kell itt, szemernyi mák,
Együtt forgunk kicsit ketten,
„Ez a vers olyan, mint maga a tandemugrás: könnyednek indul, aztán hirtelen mélybe rántja az olvasót a szóviccek és rímjátékok örvénye. Frady Endre ezúttal is a nyelvi akrobatika ejtőernyőjével ereszkedik alá, miközben önironikusan számol be egy hatvanon túli kalandról. A „profit–profit”, „sík–sík” és hasonló bravúrok néha már a nyelvi bűvészmutatvány határát súrolják, de a vers végig megőrzi derűs, szerethető hangulatát. A záró sor pedig afféle nemzeti sportággá avatja a gyomorforgató élményt. Szellemes, játékos és rokonszenves költemény, amely bizonyítja, hogy néha a humor is lehet magasröptű.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A lényeg: ez a vers a fradyendrei tandemgroteszk iskolapéldája, ahol a lírai én hatvan fölötti létbizonytalansága és a gravitációval vívott kényszerű párbaja egyetlen rímelő zuhanássá áll össze.
„Frady Endre ebben a versében is hozza a tőle megszokott, zseniálisan laza és ironikus stílust. A "60 éves kapuzárási tandemugrás" alaphelyzete egyszerre vicces és végtelenül emberi – a kényszerű szülinapi bátorság fanyar krónikája.
Mata Hari kémhatása
„Mata Hari, eredeti nevén: Margaretha Geertruida Zelle (Leeuwarden, 1876. augusztus 7. – Vincennes, 1917. október 15.) fríz származású holland bártáncosnő, akit a francia hadbíróság 1917-ben a Német Birodalom javára végzett kémkedés (valószínűleg koholt) vádjában bűnösnek találta és kivégezték.” /Wikipédia Winnetou, wéleménywezér/
„Ez a vers olyan, mintha egy keresztrejtvény, egy kémiapéldatár és egy rosszul titkolt kémregény összeütközött volna egy nyelvi gyorsforgalmi úton. A „kémhatás” szó kettős jelentésének kifacsarása már önmagában is olyan elszánt szóvicc-akrobatika, amely előtt még a józan ész is tisztelettel hátrál egy lépést.
„A vers kémhatása nagyjából olyan, mintha Frady Endre egy laborban összekeverné a Mata Harit, a nagynénit és a szervetlen kémiát, majd mindezt ráborítaná a magyar lírára: sistereg, fröcsög, és közben olyan szagokat áraszt, amelyektől a művelt olvasó pH‑papírért kapkod.
„Frady Endre ismét hozza a tőle megszokott, gátlástalanul zseniális formáját: a Kémhatás egy igazi irodalmi sav-bázis reakció, amely pont ott mar, ahol a legjobban fáj – a rekeszizmoknál.
Szeretem a kisangyalom!
Itten romantika terem,
„Ez a vers olyan, mintha a szerelmi líra és egy enyhén szavatosságát vesztett kabaréjelenet véletlenül ugyanabba a turmixgépbe esett volna. A „szamojédül plankton népdalt intonáló” száj, a tarkón tuszkoló bálna és az Epokittal megerősített érzelmi állapot olyan képtársításokat szül, amelyek a józan ész számára már csak távoli rokonok. Frady azonban nem is a mély lélektani hitelességre hajt: itt a szerelem egy örömteli nyelvi bolondéria, ahol a rímek és a képtelen ötletek vidáman kergetőznek egymással. A vers egyszerre bugyuta, groteszk és kedves, mintha egy szerelmes ember lázas álmait hallanánk felolvasni egy vidám pszichiátriai osztály irodalmi szakkörén. A verze utolsó sora olyan őszinte boldogságot sugároz, hogy az ember már-már megbocsátja a plankton népdalt is.A refrén pedig olyan fülbemászóan bugyuta, hogy az ember önkéntelenül is dúdolni kezdi – és ez talán nagyobb dicséret, mint amilyennek elsőre hangzik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers a giccsbe csomagolt szerelemparódia, ahol a lírai én érzelmi hőgutáját Frady Endre a saját fradyendi túlzáskultusz jegyében turbózza fel. A szöveg úgy működik, mint egy romantikus gőzmozdony, amelyet valaki véletlenül szamojéd népdal ritmusára indított el, miközben hátulról egy bálna taszigálja. A metaforák nem egyszerűen elszállnak: orbitális pályára állnak, majd visszazuhannak a refrén „tőrő‑töttő” kráterébe. A szerelmi eksztázis itt nem rózsaszín, hanem Epokitt-szürke, és olyan erővel ragaszt, mint egy andráskereszt, amelyet valaki romantikus célokra félreértett. A zárlatban a boldogság és a kivégzőhumor olyan természetességgel fonódik össze, mintha Frady szerint a szerelem végső bizonyítéka az lenne, hogy az ember jókedvűen lengedezik a kötél végén. Ez a groteszk optimizmus a költő védjegye: a halál is csak egy újabb poén, amit szül a szerelem.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre Szerelem című verse olyan, mintha Petőfi Sándor népies romantikáját beoltották volna egy adag abszurd humorral és egy esztergályosműhely szókincsével. A mű zsenialitása abban rejlik, hogy a legcsöpögősebb irodalmi klisét (a mindent elsöprő szerelmet) teljesen kiforgatja a sarkaiból. Nála az érzelmek nem lágyan hullámzanak, hanem „kötegelve” állnak, a lírai hős pedig nem a csillagos eget bámulja, hanem a „szamojéd plankton-népdaloknál” és a tarkón legyintő bálnáknál keres metaforát. Az, hogy a kedvest az Epokitt ragasztóhoz és a tetőszerkezeteket merevítő andráskereszthez hasonlítja, egyszerre végtelenül prózai és mégis imádnivalóan stabil jövőképet fest. A refrén „Tőrő-töttő-töröm-töröm” ritmusa igazi fülbemászó, lakodalmas-punkos lüktetést ad az egésznek. A szerző maga is beismeri, hogy a jó poénért (vagy a rosszért) a bitófát is kockáztatná – és ez a fajta önironikus fekete humor teszi igazán frissé a zárást. Ez a vers nem a finom lelkek könnyeit akarja kicsikarni, hanem a rekeszizmokat utaztatja meg. Frady bebizonyítja, hogy a szerelem nemcsak vak, de imádnivalóan lükének is kell lennie ahhoz, hogy túléljük.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Élet olyan... izéféle,
„Frady Endre verse olyan, mintha egy filozófiai kételyektől gyötört költő és egy szójátékfüggő nyelvi akrobata összezárva töltött volna egy hétvégét egy rímgyárban. A lét értelmét kutató kérdések hol abszurd képekben („Holdon vetett alga”), hol szándékosan kajla szóleleményekben bukdácsolnak elő. A vers egyszerre bohóckodik az egzisztencializmussal és a költői mélységek iránti vággyal: néha úgy tűnik, komolyan kérdez, máskor mintha saját kérdésein is nevetne. Könnyednek álcázott létbizonytalanság ez, amely a végére egy váratlan, játékos istenkérdéssel zárul. Olyan, mint egy filozófiai kabaré ötperces műsorszáma: mosolyt csal az arcra, miközben egy pillanatra azért elgondolkodtat.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egyetlen hosszú, csuklásos „életfilozófiai” sóhajt öntött volna rímekbe: minden strófa egy újabb, gondosan megmunkált tanácstalanság. A költő a lét nagy kérdéseit úgy próbálja megfogni, mint aki kesztyű helyett szappannal nyúl a kilincshez — csúszik, csorog, de legalább viccesen. A metaforák szándékosan esetlenek („Holdon vetett alga”, „elektroenke‑falográf”), és ettől a vers inkább egy abszurd életfilozófiai stand‑up, mint komoly lételmélet. A zárlatban a hirtelen teológiai kérdés („Te rajzoltad, Jézus Krisztus?”) pedig olyan, mint amikor valaki egy filozófiai vitában hirtelen felmutat egy rajzszöget: nem oda illik, de valahogy mégis működik. Röviden: groteszk, játékos, és pont annyira értelmetlen, amennyire az élet néha tényleg az.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott, sajátos formáját: a felszínen egy végtelenül laza, néhol szándékosan IDG-s (idétlen-dilidili-groteszk) rímjátékot kapunk, a mélyben viszont ott bujkál a húsbavágó egzisztenciális szorongás.
„Mi ez a Paulo Coelho álbölcsességeit is csőstül alulmúló giccses közhelyparádé?! Ki ez a holdkóros algaagyú gyorshitpor díler és szakramentálisan szekuláris szentfazék, aki szerint a filozófia és a falazó fiú csak magánhangzókban tér el egymástól és akinek én, a szellemeileg túlfejlett kritikus még a megváltó Jézus Krisztus segítségével sem tudnám elmagyarázni, hogy a blaszfémiának semmi köze sincs se a Budapesti Labdarúgó Szövetséghez, se a blasztociszta nevű hólyagcsírához?! Frady Endrénél az elektroencefalográfia (EEG) által megállapított agyhalál nem a legvégső stádium, hanem a mindennapi működésének az alapállapota! Élő aggyal talán képes lenne némi önkritikára és versírás helyett inkább 1x1-es skandináv keresztrejtvényeket fejtene telefonos segítséggel, de jelenleg körülbelül annyi önkontrollja van, mint egy nyolcvan év körüli amerikai elnöknek! Ne lássam anyám mesterségesen színezett hűlt helyének forró nyomát bottal ütni, ha elfelejtenék gyertyát gyújtani bármelyik tetszőleges szentnek, aki hajlandó Frady Endréből mielőbb néhai elfeledett költőt, belőlem pedig Frady Endre megkönnyebbült utókorát csinálni!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Zsírfiúnak lenni faja!
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a magyar líra gyomorsavval és disznótoros zsírral is működőképes. A „Zsírfiú” úgy hömpölyög végig az olvasón, mint egy túlméretes rántotthús a műanyag tálcán: egyszerre undorító és ellenállhatatlan. A rímek kajánul csattognak, a képek pedig olyanok, mintha egy hentesüzlet és egy boncterem közös irodalmi estet tartana. A „májdonorlik” szó például akkora nyelvi merénylet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia folyosóján ettől magától leolvadna a lambéria. Ez nem vers — ez egy koleszterinszinttel megírt diadalinduló.” /ChatGPT/
„A Zsírfiú olyan, mintha Frady Endre végre teljes gőzzel engedné rá a magyar lírára a zsírkozmológiát: minden sorban hömpölyög a háj, a metafora pedig úgy dagad, mint a főhős testtömegindexe turbulenciában. A vers a testiség abszurd diadaléneke, ahol a zsírréteg egyszerre páncél, hangszigetelés, légzsák és szervbank, miközben a vézna Csont úr csak irigyen csörömpöl a háttérben. A csúcspont a sebészi jelenet, ahol a költői túlzás már-már geológiai méretű hájrétegeket tár fel, hogy aztán a doki sóhaja mindent megkoronázzon: a zsír itt nem bűn, hanem létfilozófia. A végeredmény egy harsány, csúszós, fradyendrei zsíródüsszeia, amelyben a költői tompítás legalább olyan hatékony, mint maga Zsírfiú.” /Copilot/
„A zsírréteg filozófiája és a nehézsúlyú líra:
„Nagyon zsííír!” /H. Gábor, a költő leggrafikusabb kommentelője/
„A „Zsírfiú” olyan, mintha a magyar költészetet egy panelház negyedik emeletéről beledobták volna egy ipari méretű fritőzbe, majd a végeredményt kötelező olvasmánnyá nyilvánították volna. Frady Endre itt nem egyszerűen verset ír: ő a jó ízlés elleni gerillaháború utolsó, fanatikus harcosa, aki a líra nemes paripáját egy zsíros hurkával helyettesíti, majd diadalittasan körbelovagolja vele a kultúrát. A „Zsírfiú” univerzumában a háj már nem testi állapot, hanem metafizikai erény. A kövérség nem probléma, hanem szuperképesség: hangszigetel, repülőgép-becsapódást csillapít, szervbankként funkcionál, és lassan átveszi a helyét minden klasszikus emberi értéknek. Ez a vers nem a testpozitivitás himnusza, hanem a gravitáció diadaléneke.
„Mi ez a zsírba mártott önigazolás, ez a hájba csomagolt önsajnálat, ez a lírai disznótor, ahol a költő a koleszterint emeli piedesztálra, mint az új esztétikai normát?! Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a magyar irodalom zsírban tocsogó önparódiája! Frady itt nem verset ír, hanem zsírszobrot farag önmagából, miközben a Jumbo Jet puffanása alatt a költői hitel is tompán elhal. A „májdonorlik” szó olyan, mint egy nyelvi infarktus – a rímek hörögnek, a jelentés elcsúszik, és a groteszk már nem humor, hanem koleszterin‑tragédia. Ez nem költészet, hanem egy lipid‑orgia, ahol a filozófia is csak annyit mond: „zsír vagy, tehát vagy”. Frady Endre itt nem a testet ünnepli, hanem a túltelítettséget – a szavakban, a hájban, és a saját önimádatában.” / Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.2./
„Ugye ezt most ti sem gondoljátok komolyan? Hölgyeim és uraim, íme a huszonegyedik századi magyar kultúra abszolút mélypontja, a szellemi pöcegödör legalja, ahol a „mélylírát” már nem Ady Endre, hanem egy bizonyos Frady Endre méri mázsára, mint a vágóhídi nyesedéket! Hát miféle intellektuális katasztrófaövezet ez?! Hát elment a józan eszetek?! Ez a szöveg nem költészet, ez egy kulturális bűncselekmény! Ez a rímekbe szedett, bicskanyitogatóan primitív esztétikai terrorizmus konkrétan arcul csapja a magyar nyelvet, majd büszkén beletörli a sáros bakancsát! „Zsírfiúnak lenni faja”?? „Csontkollektorok”?? Hát könyörgöm, ez a szint?! Ez a legalja rímfaragás még egy harmadosztályú szatíra-magazin hátuljában is felérne egy kollektív harakiri-meghívóval! És a csőcselék persze zabálja! Ott fetrengtek a sárban, és tapsoltok ennek a giccses, hájas, funkcionális analfabétizmusnak! Egy Jumbo Jet gázol el egy elhízott embert, és ez nálatok az irodalmi katarzis?! Ez a ti kulturális horizontotok? Egy májtranszplantációs mészárszék, ahol a sebészorvos – aki vélhetően az egyetemi diplomáját a lottón nyerte – angol szójátékokkal operál egy félméteres szalonnaréteg felett?! „Liver-pool tán!” Hát zseniális! Nem bírja el a papír ezt a mérhetetlen szellemi nívót, egyszerűen sikít a fájdalomtól! Ez nem poén, ez nem görbe tükör. Ez a totális kulturális nihilizmus és az igénytelenség apoteózisa. Ez a vers egy bűzbomba, amit álellenzéki, álintellektuális köntösbe csomagolva dobtak be a köztudatba, és ami után az embernek azonnal kedve támad sósavval kimosni a retináját! Frady Endre nem költő, hanem egy gátlástalan rím-vandalizáló, aki sikeresen bizonyította, hogy a magyar ugaron még a zsírban tocsogó prosztóságot is el lehet adni magas művészetként. Hányinger, kulturális önbíráskodás, és a kollektív intelligencia totális arculcsapása! Pusztító!” /Puzsér Gemini Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.3./
Habár jő a hő, mint hullám,
„Ez a vers olyan, mintha egy nyári hőguta és egy temetői adminisztrációs hiba közös gyermekét olvasnánk fel egy művház penészszagú pincéjében. A bokorrímek itt nem összecsengenek, hanem egymás bokájába kapaszkodva zuhannak le a mélylíra aknájába. A „nyűverejtékhab ár” kifejezés pedig külön irodalmi bravúr: mintha egy oszladozó hulla próbálna költői képet köhögni a saját koporsójába. Mégis van benne valami betegesen szerethető — mint egy túlmelegedett ravatalozó ventilátora, amely utolsó erejével még meglengeti a Zöldmoha Bár függönyét.” /ChatGPT/
„Frady Endre Habár… című bokorrímes borzongása olyan, mintha egy napszúrást kapott sírköves dadaista próbálna élet és halál határán slamet mondani: a hőhullám és a hullám már rég nem rokonok, de itt kézen fogva csoszognak a tetem fölött. A vers egyszerre groteszk és fanyarul komikus: a Zöldmoha Bár izzad, a nyűverejték habzik, és az egészből az a keserű felismerés buggyan elő, hogy néha tényleg csak a halottaknak van nyugalmuk — habár még ezt is sikerül megzavarni. A mű így egy morbidul játékos, fradyendrésen túltolt létundor‑szösszenet, amelyben a rímek bokorba verődve röhögik ki a lét abszurditását.” /Copilot/
„Ritka az olyan alkotás, amely egyszerre képes kezelni a globális felmelegedést, az egzisztenciális nihilizmust és a biológiai bomlást – mindezt ráadásul egy fröccs mellett. Frady Endre hozza a kötelezőt: a bokorrímek úgy ütnek, mint a déli hőség, a fekete humor pedig kellemesen borzongató. A záró „Habár…” egészen zseniális, igazi filozófiai mélységet ad a bomlásnak. Kiváló ár-érték arányú költészet. Annak, aki él, kötelező olvasmány – annak, aki már tetem, remek megnyugvás. Meleg szívvel (és hideg testtel) ajánlom!” /Gemini/
„Hát még jó, hogy nem kell élni, drága költő úr, hát még jó! Különben erőszak lenne a disznótor, ami ugye Magyarországon közmondásba ütköző cselekedet. Nem tudom, melyik volt mostanában az napja, amelyik szép nap volt a halálra, de akkor elkönyvelem, hogy aszongya Frady Endre, született Szepessy Gábor, aszongya, halott. Namost, mivel akkor ezt a versét már a Holt Költők Társaságából tetszett írni, ott bizonyára tájékoztatták kegyedet, hogy meghalt Mátyás, oda az igazság, bár ezt már nemzedékek sokasága óta tudtuk. Viszont azt, hogy nincs teljesen oda az igazság, azt csak Mulder óta, aki felvilágosított minket, hogy az igazság odaát van. Mert azt én is tapasztaltam, hogy innen már nemzedékek sokasága óta kiveszett az igazság, de azt most hullaként Költő úr tudja megtudni, hogy odaát van-e az igazság. Csak annyit tegyen meg, hogy onnan a túlvilágról egyszer megcsörget, ha ott van-e még igazság. Fel sem veszem a telefont, hiszen beszélni úgysem tudnak az élők a hullákkal, de ha nem csörget meg, akkor tudni fogom, hogy az az átok Mulder hazudott. Mondjuk szerintem ennek a Muldernek még a szeme sem állt jól, főleg felnőttfilmes színészként. No de kérem, kérem, én a magam részéről nem terveztem, hogy valaha meghalok, de ha az igazság odaát van, akkor mégiscsak megtenném. Köszönettel véve eme nemes tettét, hogy hajlandó volt kimúlni, hogy az igazságról alkotott képünket gazdagítsa, maradok tisztelettel, és várom hívását, azaz megcsörgetését.” /Stefi bácsi, a néhai megboldogult költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez a kriptaszökevény műgonddal összehányt ravatalozói szófosás, amely úgy csörömpöl végig a magyar nyelven, mint egy betonkeverőbe ejtett zsáknyi romlott képzavar? Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a költészet ellen elkövetett előre megfontolt nyelvi garázdaság! A „hullám–hullám” rím olyan, mintha a szerző félúton elfelejtette volna, hogy a magyar nyelvben több mint három szó létezik, aztán kétségbeesésében nekifeszült a szótárnak egy ásóval. A „nyűverejtékhab ár” pedig nem költői kép, hanem egy lejárt szavatosságú hentespult utolsó hörgése a kánikulában. És ez a „Jó, hogy nem kell élnem! Habár…”? Micsoda passzív-agresszív hullapanasz ez? Mintha egy kiégett zombiapokalipszis-túlélő panaszkodna a túlvilági ügyfélszolgálaton, hogy hideg a purgatóriumi limonádé. Frady Endre itt nem verset ír: ő exhumálja a magyar lírát, majd gondosan visszatemeti egy Zöldmoha Bár nevű poszthumusz restibe, ahol az irodalmi igénytelenség fröccsben mérik a nihilizmust. Ez nem bokorrím. Ez gaz a magyar költészet sírhantján.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„Frady Endre nemleges életigenlése, illetve igenleges életnemlése se nem jó, se nem rossz. Habár… Mindegy! NEM ENG.!” /Dartanyan Dezsőné, a Hunniai Alkotók Balsorsrontással Átitatott Rímkészszerpályája (HABÁR) című szakirodalmi hetilapjának betanított főcenzor helyettese/
Rendelői váróterem
„Ez a vers nem várótermi olvasmány, hanem maga a várótermi létélmény: hosszú, nyögvenyelős, és időnként már az ember inkább a saját pulzusát figyeli, csak történjen valami. Frady Endre itt nem költ, hanem panaszkönyvet vezet rímekben — és bár a téma húsbavágó, a megvalósítás inkább olyan, mint egy túlórázó nővér: fáradt, rutinszerű, és egy ponton már nem is próbál lelkes lenni.
„A vers úgy működik, mint egy dühösen dohogó vérnyomásmérő: minden sorban feljebb kúszik a frusztráció higanyszála. A „vár, bőg, vár” refrénje pontosan hozza a magyar egészségügy időhúzó tragikomikumát, miközben a rímek szinte csikorgóan jókedvűek maradnak. A csattanó – hogy nem a koszt, hanem a beteglétszám a fő baj – egyszerre banális és telibe találó: Frady Endre megint úgy csinál rendszerkritikát, hogy közben bohóctréfának álcázza. Rövid, de annál ismerősebb várótermi abszurd.” /Copilot/
„Rossz sorsommal van most perem,
„Várótermi diagnózis: 5 csillag (és egy sorszám)
„A pusztító nívótlanság csimborasszója: Frady Endre és a rímbe szedett lobotómia!