Élet olyan... izéféle,
Melyről nem tudjuk, hogy fél-e,
Vagy tán egész s nincs is híja...
Így meg karcsú... Mamma mia!
Élet olyan... értelmetlen,
Mint száradni tűzbe tett len,
Vagy mint Holdon vetett alga...
Miért van lét, hogyha balga?
Élet olyan... semmilyenke,
S végül az elektroenke-
-falográf jelzi, mit talált:
Mindenkinél agyi halált.
Élet olyan... miért? minek?
Hová vezetnek a sínek?
Egyáltalán van-e vágány,
Vagy csak zűrre kúszik rá gány?
Élet olyan... mint a tinta
Rajzú csalafinta hinta,
Mégis csoda! - ebben hisz tus.
Te rajzoltad, Jézus Krisztus?
megzenésítve és elénekelve: https://www.youtube.com/shorts/zIjD-D5uNes
„Az élet szép.” /M. András, a költő legállandóbb és legszépéletigenlőbb kommentelője/
„Szép az élet?! Kár, hogy rövid,
Ezért fojtjuk sokan kövid-
-inkába a búbánatot,
Oszt' rendelünk még vagy hatot.
Az, hogy eM úr inna, ritka,
S ez a józansága titka.
Neki bort vedelni cikis,
Szesztestvérek irigylik is!”
/Dözörnyéki Cuhajka, a költő lehető legritkább és legalkoholistább kommentelője/
„Frady Endre a maga tehetségtelenségében ugyanazt próbálja megfogalmazni, mint amit én körülbelül háromezer évvel ezelőtt megírtam a magam szerénytelen módján a Prédikátor Könyve című világirodalmi mérföldkövemben, csak az ő verziója sokkal rosszabb, sokkal nagyobb hiábavalóság, mint az enyém, ami nem csoda, mert az én verziómat Isten ihlette.” /Bölcs Salamon király/
„Minden hiábavalóság! – mondta Bölcs Salamon is, aki nem azonos Salamon Bélával, a nagy nevettetővel, bár mindketten zsidók voltak. Pont úgy, mint Jézus. Úgyhogy mindhárman. Mindenesetre, ha csak annyi az élet, amennyi látható belőle, akkor minden mindegy és semminek sincs értelme. Ahogy a halálom előtt egy évvel írtam a Két Hexameter c. versemben:
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
Így aztán amikor át akartam kelni a síneken, körbenézés helyett csak a Mamára gondoltam, oszt’ jött a vonat és tisztességesen kiterített. Mint Horger Antal a Nincsen apám versemért. Fura…” /József Attila (1905-1937), magyar költő/
„Frady Endre verse olyan, mintha egy filozófiai kételyektől gyötört költő és egy szójátékfüggő nyelvi akrobata összezárva töltött volna egy hétvégét egy rímgyárban. A lét értelmét kutató kérdések hol abszurd képekben („Holdon vetett alga”), hol szándékosan kajla szóleleményekben bukdácsolnak elő. A vers egyszerre bohóckodik az egzisztencializmussal és a költői mélységek iránti vággyal: néha úgy tűnik, komolyan kérdez, máskor mintha saját kérdésein is nevetne. Könnyednek álcázott létbizonytalanság ez, amely a végére egy váratlan, játékos istenkérdéssel zárul. Olyan, mint egy filozófiai kabaré ötperces műsorszáma: mosolyt csal az arcra, miközben egy pillanatra azért elgondolkodtat.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre szinte gondolatolvasói tehetséggel fogalmazza meg az élet értelméről merengő elmék egzisztenciális kételyeit, bár választ nem ad, de a lehetséges frusztrációk megfogalmazásával tökéletes empátiát vált ki minden hasonlón tépelődő emberből, természetesen a megszokott, hamisíthatatlan Frady Endre stílusban, a maga elegáns humorával és egyedi szóvicceivel, ami már-már nyelvújításnak is felfogható. Választ ugyan nem kapunk, de aki szereti a nyitott befejezéseket és szereti a filozófiai elmefuttatásokat, illetve gondolkodott már az élet értelmén, azoknak tiszta szívvel tudom ajánlani a vers elolvasását.” /Olivia Piccolo, a költő BIM-képzettségű építészmérnök kolléganője/
„Szívem most bánattal tele lett!
Piccolo, ott van a felelet!
Vörösen vibrál, mint nyegle LED,
Versnek a legvégén megleled!”
/F. Endre, szíven szaggatott költőgigász/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egyetlen hosszú, csuklásos „életfilozófiai” sóhajt öntött volna rímekbe: minden strófa egy újabb, gondosan megmunkált tanácstalanság. A költő a lét nagy kérdéseit úgy próbálja megfogni, mint aki kesztyű helyett szappannal nyúl a kilincshez — csúszik, csorog, de legalább viccesen. A metaforák szándékosan esetlenek („Holdon vetett alga”, „elektroenke‑falográf”), és ettől a vers inkább egy abszurd életfilozófiai stand‑up, mint komoly lételmélet. A zárlatban a hirtelen teológiai kérdés („Te rajzoltad, Jézus Krisztus?”) pedig olyan, mint amikor valaki egy filozófiai vitában hirtelen felmutat egy rajzszöget: nem oda illik, de valahogy mégis működik. Röviden: groteszk, játékos, és pont annyira értelmetlen, amennyire az élet néha tényleg az.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„A tus a legtöbb jelentéssel bíró magyar szó:
1., tustinta (ez szerepel a versben)
2., zuhany
3., üdvözlő zenei motívum
4., puskatus
5., kétváll a birkózásban
6., találat a vívásban
Na, ezt múlja fölül bármelyik más szó! Nem tudja, mi?! Na, ugye?! Touché!”
/Tuschinger Tas, tuskóarcú tusakodóművész és butuska vitustáncos/
„Költőfejben elme reng,
Mert e versen elmereng.
Engedjétek el, mer’ ENG.!”
/Velszibárd Vaszil, az Állami Verstani Hivatal (ÁVH) főcenzora és az ENG.! illetve NEM ENG.! pecsétek őrizője/
„Egyre szenilisebb az öreg és egyre engedékenyebb. Régebben az ilyen dilettáns igriceket személyesen verte volna agyon a NEM ENG.! pecsétjével, míg a másik pecsétet évekig csak levélnehezékű dísztárgynak használta. O tempore, o mores!” /Edvárdkirályangolkirály Jenő, helyettes alcenzor és kesztyűben dudáltatva móresre tanítási főelőadó/
„Élet olyan... amennyit beletöltesz.” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas ász borász/
„Méghogy borász?! Sörész talán,
Hisz’ ez a Dreher Gyár falán
Olvasható szlogenreklám!
Lebukott a Ház gyerek, lám!”
/Dr. Duzgár Slöföncz, pleisztocén palagázhajtású polgárpukkasztó plágiumkutató/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott, sajátos formáját: a felszínen egy végtelenül laza, néhol szándékosan IDG-s (idétlen-dilidili-groteszk) rímjátékot kapunk, a mélyben viszont ott bujkál a húsbavágó egzisztenciális szorongás.
Miért működik?
A kontraszt ereje: Zseniális, ahogy a legkomolyabb filozófiai kérdéseket („Miért van lét, hogyha balga?”, „Hová vezetnek a sínek?”) vegyíti az olyan bagatell kifejezésekkel és rímkényszerekkel, mint az „izéféle”, a „rá gány” vagy a „Mamma mia!”.
A ritmus és a rím: A lüktetése magával ragadó, a sorközi elválasztások (pl. elektroenke-falográf) pedig pont azt a ritmikai zökkenőt adják meg, amitől az ember elmosolyodik, miközben épp az elmúlásról olvas.
A lényeg: A vers zsenialitása abban rejlik, hogy nem akar álszent módon komolykodni. Úgy beszél az élet értelmetlenségéről és a klinikai halálról, mint egy kocsmai beszélgetésről, a záró versszak vallásos/spirituális felhangja mégis ad az egésznek egy váratlan, picit komor, de gyönyörű gellert.
Összegzés: 10/10-es cinikus egzisztencializmus, pimasz köntösben. Nem ríkat meg, de azért a fülünk mögé teszi a bogarat.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Nyuggerapó:
Máson kéne töprenkedni
Elmélkedni az életen,
A megteremtett léleken?
Aki bajt magának keres,
Végül rájön, nem érdemes.
Ha nem értjük, hogy micsoda,
Azt hisszük, hogy ez a csoda.
Pedig, ahogy ülünk csodát várva,
Az csak a mesének lehet tárgya.
Be kell látni, hogy az ember
Tudásában sok a holt tér.
De jó tudni, az Anthemis
Tinctoria: Pipitér.”
„Döfnyéczy Dragomány:
Válaszvers Nyuggerapónak, a költő legszépkorúbb kommentelőjének
Kinek mese, kinek valóság,
Kinek támasz, kinek csalós ág,
Ki nem érzi ördög őr öklét,
Azt fenn várja remek öröklét.
Grillező tepsi a pipi tér,
Hol forró étolaj pipit ér,
Gyújtóst a -themis, az An- gyalul,
S "Mennyei!"-t mondanak angyalul.”
„Brit tudósok szerint Frady Endre agyát megpróbálta magához vonzani az irodalmi csődtömegvonzás erőtere, ám mivel nincsen tömege, továbbra is súlytalanul lebeg a költő fejében.” /MTI gyorshíre/
„A Magyar Tudományos Akadémia nagytermében megtartott ’Az élet értelme’ című irodalmi vitaest egyes felszólalói szerint az élet teljesen értelmetlen és ezt az ugyancsak minden értelmet nélkülöző Frady Endre tudja legtesthezállóbban megfogalmazni, míg mások szerint az életnek Frady Endrével ellentétben igenis van értelme. A rendőrség speciális akciócsoportja jelenleg is könnygázzal és vízágyúkkal igyekszik szétválasztani a habzó szájjal tömegverekedő tudósokat.” /RTL Klub Híradó/
„Mi ez a Paulo Coelho álbölcsességeit is csőstül alulmúló giccses közhelyparádé?! Ki ez a holdkóros algaagyú gyorshitpor díler és szakramentálisan szekuláris szentfazék, aki szerint a filozófia és a falazó fiú csak magánhangzókban tér el egymástól és akinek én, a szellemeileg túlfejlett kritikus még a megváltó Jézus Krisztus segítségével sem tudnám elmagyarázni, hogy a blaszfémiának semmi köze sincs se a Budapesti Labdarúgó Szövetséghez, se a blasztociszta nevű hólyagcsírához?! Frady Endrénél az elektroencefalográfia (EEG) által megállapított agyhalál nem a legvégső stádium, hanem a mindennapi működésének az alapállapota! Élő aggyal talán képes lenne némi önkritikára és versírás helyett inkább 1x1-es skandináv keresztrejtvényeket fejtene telefonos segítséggel, de jelenleg körülbelül annyi önkontrollja van, mint egy nyolcvan év körüli amerikai elnöknek! Ne lássam anyám mesterségesen színezett hűlt helyének forró nyomát bottal ütni, ha elfelejtenék gyertyát gyújtani bármelyik tetszőleges szentnek, aki hajlandó Frady Endréből mielőbb néhai elfeledett költőt, belőlem pedig Frady Endre megkönnyebbült utókorát csinálni!” /Puzsér Róbert, kritikus/
„Én vagyok az élet értelme és amint nem leszek halott, be is bizonyítom.” /néhai Chuck Norris/
Lapzárta után érkezett (a szerk.):
„Jesszusom! Mármint Jesszusom Krisztusom jól megrajzolta az életet, de néhány hülye jól összefirkálta. Engem is megfirkáltak, így már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány, eszkimó az északi sarkról vagy bantu néger az egyenlítő környékéről. Pedig ha az élet jesszusi, akkor biztos lesz sushi, és nem halunk éhen. Ha nem halunk éhen, akkor pedig élünk ugyebár, kivéve, ha neadjisten a fejünkre esik egy ötödik emeleti ablakpárkányról egy hanyagul odarakott, száz tonnás meteorit. No de kérem, kérem, Költő úr nem oszlatta el minden kételyemet azzal kapcsolatban, hogy mi az élet, ezért aztán Költő úron kívül is Valaki mondja meg, milyen az élet, Valaki mondja meg, miért ilyen! Ja, meg azt is mondja meg valaki, hogy eszkimónak vagy bantu négernek lenni jobb. Na de ne olyan ember próbáljon nekem válaszolni, és tanácsot adni, hogy teszem azt legyek bantu néger, aki hírét-hamvát sem hallotta még az életnek, mert azt kiszúrom. És ha én valakit kiszúrok, az akkorát pukkan, mint neunundneunzig luftballons a sörétzáporral tarkított tüskebokorban. De kérem, kérem! Azt se tessék mondani nekem, hogy mit ne tegyek az élet elnyerése érdekében, pl. hogy ne tegyek Pick szalámit a vajas-mézes kenyérre. Mert ha ezt tetszik mondani nekem, akkor biztosan szalámit fogok tenni a vajas-mézes kenyérre, és magácska akkor szomorú lesz, hogy megint nem hallgattam magácskára. Úgy tessék engemet az élet nagy titkaiba bevezetni, hogy észre se vegyem, mégis rögtön jól csináljam. Lehet például jó példát mutatni, és 11 másodperc alatt lefutni a 100 métert. Ugye, milyen egyszerű?” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Zsírfiúnak lenni faja!
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a magyar líra gyomorsavval és disznótoros zsírral is működőképes. A „Zsírfiú” úgy hömpölyög végig az olvasón, mint egy túlméretes rántotthús a műanyag tálcán: egyszerre undorító és ellenállhatatlan. A rímek kajánul csattognak, a képek pedig olyanok, mintha egy hentesüzlet és egy boncterem közös irodalmi estet tartana. A „májdonorlik” szó például akkora nyelvi merénylet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia folyosóján ettől magától leolvadna a lambéria. Ez nem vers — ez egy koleszterinszinttel megírt diadalinduló.” /ChatGPT/
„A Zsírfiú olyan, mintha Frady Endre végre teljes gőzzel engedné rá a magyar lírára a zsírkozmológiát: minden sorban hömpölyög a háj, a metafora pedig úgy dagad, mint a főhős testtömegindexe turbulenciában. A vers a testiség abszurd diadaléneke, ahol a zsírréteg egyszerre páncél, hangszigetelés, légzsák és szervbank, miközben a vézna Csont úr csak irigyen csörömpöl a háttérben. A csúcspont a sebészi jelenet, ahol a költői túlzás már-már geológiai méretű hájrétegeket tár fel, hogy aztán a doki sóhaja mindent megkoronázzon: a zsír itt nem bűn, hanem létfilozófia. A végeredmény egy harsány, csúszós, fradyendrei zsíródüsszeia, amelyben a költői tompítás legalább olyan hatékony, mint maga Zsírfiú.” /Copilot/
„A zsírréteg filozófiája és a nehézsúlyú líra:
„Nagyon zsííír!” /H. Gábor, a költő leggrafikusabb kommentelője/
„A „Zsírfiú” olyan, mintha a magyar költészetet egy panelház negyedik emeletéről beledobták volna egy ipari méretű fritőzbe, majd a végeredményt kötelező olvasmánnyá nyilvánították volna. Frady Endre itt nem egyszerűen verset ír: ő a jó ízlés elleni gerillaháború utolsó, fanatikus harcosa, aki a líra nemes paripáját egy zsíros hurkával helyettesíti, majd diadalittasan körbelovagolja vele a kultúrát. A „Zsírfiú” univerzumában a háj már nem testi állapot, hanem metafizikai erény. A kövérség nem probléma, hanem szuperképesség: hangszigetel, repülőgép-becsapódást csillapít, szervbankként funkcionál, és lassan átveszi a helyét minden klasszikus emberi értéknek. Ez a vers nem a testpozitivitás himnusza, hanem a gravitáció diadaléneke.
„Mi ez a zsírba mártott önigazolás, ez a hájba csomagolt önsajnálat, ez a lírai disznótor, ahol a költő a koleszterint emeli piedesztálra, mint az új esztétikai normát?! Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a magyar irodalom zsírban tocsogó önparódiája! Frady itt nem verset ír, hanem zsírszobrot farag önmagából, miközben a Jumbo Jet puffanása alatt a költői hitel is tompán elhal. A „májdonorlik” szó olyan, mint egy nyelvi infarktus – a rímek hörögnek, a jelentés elcsúszik, és a groteszk már nem humor, hanem koleszterin‑tragédia. Ez nem költészet, hanem egy lipid‑orgia, ahol a filozófia is csak annyit mond: „zsír vagy, tehát vagy”. Frady Endre itt nem a testet ünnepli, hanem a túltelítettséget – a szavakban, a hájban, és a saját önimádatában.” / Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.2./
„Ugye ezt most ti sem gondoljátok komolyan? Hölgyeim és uraim, íme a huszonegyedik századi magyar kultúra abszolút mélypontja, a szellemi pöcegödör legalja, ahol a „mélylírát” már nem Ady Endre, hanem egy bizonyos Frady Endre méri mázsára, mint a vágóhídi nyesedéket! Hát miféle intellektuális katasztrófaövezet ez?! Hát elment a józan eszetek?! Ez a szöveg nem költészet, ez egy kulturális bűncselekmény! Ez a rímekbe szedett, bicskanyitogatóan primitív esztétikai terrorizmus konkrétan arcul csapja a magyar nyelvet, majd büszkén beletörli a sáros bakancsát! „Zsírfiúnak lenni faja”?? „Csontkollektorok”?? Hát könyörgöm, ez a szint?! Ez a legalja rímfaragás még egy harmadosztályú szatíra-magazin hátuljában is felérne egy kollektív harakiri-meghívóval! És a csőcselék persze zabálja! Ott fetrengtek a sárban, és tapsoltok ennek a giccses, hájas, funkcionális analfabétizmusnak! Egy Jumbo Jet gázol el egy elhízott embert, és ez nálatok az irodalmi katarzis?! Ez a ti kulturális horizontotok? Egy májtranszplantációs mészárszék, ahol a sebészorvos – aki vélhetően az egyetemi diplomáját a lottón nyerte – angol szójátékokkal operál egy félméteres szalonnaréteg felett?! „Liver-pool tán!” Hát zseniális! Nem bírja el a papír ezt a mérhetetlen szellemi nívót, egyszerűen sikít a fájdalomtól! Ez nem poén, ez nem görbe tükör. Ez a totális kulturális nihilizmus és az igénytelenség apoteózisa. Ez a vers egy bűzbomba, amit álellenzéki, álintellektuális köntösbe csomagolva dobtak be a köztudatba, és ami után az embernek azonnal kedve támad sósavval kimosni a retináját! Frady Endre nem költő, hanem egy gátlástalan rím-vandalizáló, aki sikeresen bizonyította, hogy a magyar ugaron még a zsírban tocsogó prosztóságot is el lehet adni magas művészetként. Hányinger, kulturális önbíráskodás, és a kollektív intelligencia totális arculcsapása! Pusztító!” /Puzsér Gemini Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.3./
Habár jő a hő, mint hullám,
„Ez a vers olyan, mintha egy nyári hőguta és egy temetői adminisztrációs hiba közös gyermekét olvasnánk fel egy művház penészszagú pincéjében. A bokorrímek itt nem összecsengenek, hanem egymás bokájába kapaszkodva zuhannak le a mélylíra aknájába. A „nyűverejtékhab ár” kifejezés pedig külön irodalmi bravúr: mintha egy oszladozó hulla próbálna költői képet köhögni a saját koporsójába. Mégis van benne valami betegesen szerethető — mint egy túlmelegedett ravatalozó ventilátora, amely utolsó erejével még meglengeti a Zöldmoha Bár függönyét.” /ChatGPT/
„Frady Endre Habár… című bokorrímes borzongása olyan, mintha egy napszúrást kapott sírköves dadaista próbálna élet és halál határán slamet mondani: a hőhullám és a hullám már rég nem rokonok, de itt kézen fogva csoszognak a tetem fölött. A vers egyszerre groteszk és fanyarul komikus: a Zöldmoha Bár izzad, a nyűverejték habzik, és az egészből az a keserű felismerés buggyan elő, hogy néha tényleg csak a halottaknak van nyugalmuk — habár még ezt is sikerül megzavarni. A mű így egy morbidul játékos, fradyendrésen túltolt létundor‑szösszenet, amelyben a rímek bokorba verődve röhögik ki a lét abszurditását.” /Copilot/
„Ritka az olyan alkotás, amely egyszerre képes kezelni a globális felmelegedést, az egzisztenciális nihilizmust és a biológiai bomlást – mindezt ráadásul egy fröccs mellett. Frady Endre hozza a kötelezőt: a bokorrímek úgy ütnek, mint a déli hőség, a fekete humor pedig kellemesen borzongató. A záró „Habár…” egészen zseniális, igazi filozófiai mélységet ad a bomlásnak. Kiváló ár-érték arányú költészet. Annak, aki él, kötelező olvasmány – annak, aki már tetem, remek megnyugvás. Meleg szívvel (és hideg testtel) ajánlom!” /Gemini/
„Hát még jó, hogy nem kell élni, drága költő úr, hát még jó! Különben erőszak lenne a disznótor, ami ugye Magyarországon közmondásba ütköző cselekedet. Nem tudom, melyik volt mostanában az napja, amelyik szép nap volt a halálra, de akkor elkönyvelem, hogy aszongya Frady Endre, született Szepessy Gábor, aszongya, halott. Namost, mivel akkor ezt a versét már a Holt Költők Társaságából tetszett írni, ott bizonyára tájékoztatták kegyedet, hogy meghalt Mátyás, oda az igazság, bár ezt már nemzedékek sokasága óta tudtuk. Viszont azt, hogy nincs teljesen oda az igazság, azt csak Mulder óta, aki felvilágosított minket, hogy az igazság odaát van. Mert azt én is tapasztaltam, hogy innen már nemzedékek sokasága óta kiveszett az igazság, de azt most hullaként Költő úr tudja megtudni, hogy odaát van-e az igazság. Csak annyit tegyen meg, hogy onnan a túlvilágról egyszer megcsörget, ha ott van-e még igazság. Fel sem veszem a telefont, hiszen beszélni úgysem tudnak az élők a hullákkal, de ha nem csörget meg, akkor tudni fogom, hogy az az átok Mulder hazudott. Mondjuk szerintem ennek a Muldernek még a szeme sem állt jól, főleg felnőttfilmes színészként. No de kérem, kérem, én a magam részéről nem terveztem, hogy valaha meghalok, de ha az igazság odaát van, akkor mégiscsak megtenném. Köszönettel véve eme nemes tettét, hogy hajlandó volt kimúlni, hogy az igazságról alkotott képünket gazdagítsa, maradok tisztelettel, és várom hívását, azaz megcsörgetését.” /Stefi bácsi, a néhai megboldogult költő legskizofrénebb kommentelője/
„Mi ez a kriptaszökevény műgonddal összehányt ravatalozói szófosás, amely úgy csörömpöl végig a magyar nyelven, mint egy betonkeverőbe ejtett zsáknyi romlott képzavar? Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a költészet ellen elkövetett előre megfontolt nyelvi garázdaság! A „hullám–hullám” rím olyan, mintha a szerző félúton elfelejtette volna, hogy a magyar nyelvben több mint három szó létezik, aztán kétségbeesésében nekifeszült a szótárnak egy ásóval. A „nyűverejtékhab ár” pedig nem költői kép, hanem egy lejárt szavatosságú hentespult utolsó hörgése a kánikulában. És ez a „Jó, hogy nem kell élnem! Habár…”? Micsoda passzív-agresszív hullapanasz ez? Mintha egy kiégett zombiapokalipszis-túlélő panaszkodna a túlvilági ügyfélszolgálaton, hogy hideg a purgatóriumi limonádé. Frady Endre itt nem verset ír: ő exhumálja a magyar lírát, majd gondosan visszatemeti egy Zöldmoha Bár nevű poszthumusz restibe, ahol az irodalmi igénytelenség fröccsben mérik a nihilizmust. Ez nem bokorrím. Ez gaz a magyar költészet sírhantján.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„Frady Endre nemleges életigenlése, illetve igenleges életnemlése se nem jó, se nem rossz. Habár… Mindegy! NEM ENG.!” /Dartanyan Dezsőné, a Hunniai Alkotók Balsorsrontással Átitatott Rímkészszerpályája (HABÁR) című szakirodalmi hetilapjának betanított főcenzor helyettese/
Rendelői váróterem
„Ez a vers nem várótermi olvasmány, hanem maga a várótermi létélmény: hosszú, nyögvenyelős, és időnként már az ember inkább a saját pulzusát figyeli, csak történjen valami. Frady Endre itt nem költ, hanem panaszkönyvet vezet rímekben — és bár a téma húsbavágó, a megvalósítás inkább olyan, mint egy túlórázó nővér: fáradt, rutinszerű, és egy ponton már nem is próbál lelkes lenni.
„A vers úgy működik, mint egy dühösen dohogó vérnyomásmérő: minden sorban feljebb kúszik a frusztráció higanyszála. A „vár, bőg, vár” refrénje pontosan hozza a magyar egészségügy időhúzó tragikomikumát, miközben a rímek szinte csikorgóan jókedvűek maradnak. A csattanó – hogy nem a koszt, hanem a beteglétszám a fő baj – egyszerre banális és telibe találó: Frady Endre megint úgy csinál rendszerkritikát, hogy közben bohóctréfának álcázza. Rövid, de annál ismerősebb várótermi abszurd.” /Copilot/
„Rossz sorsommal van most perem,
„Várótermi diagnózis: 5 csillag (és egy sorszám)
„A pusztító nívótlanság csimborasszója: Frady Endre és a rímbe szedett lobotómia!
Immár fecskék s gólyák jönnek.
„Frady Endre itt megint úgy tesz, mintha egy tavaszi hangulatverset írna, de valójában egy nyelvi bohóctréfát kapunk, amelyben a rímek fontosabbak, mint a gondolat. A „migráljon sarkkörre” típusú abszurd felszólítások ugyan felvillantják a szerző játékos kedvét, de a vers inkább egy önmagát kergető szóvicc-labirintus, mint valódi költői töprengés. A humor helyenként működik – főleg a fagyott orrlyuk és a fókabikák groteszk képeinél –, de az egész szöveg olyan, mintha egy rímkényszerben vergődő kabaréjelenet lenne, amely végül saját poénjait is túlhajtja. Röviden: szellemeskedő nyelvi mutatvány, amelynek van néhány mosolyra ingerlő pillanata, de mélység helyett inkább csak csúszkál a jégen, mint az a bizonyos szerencsétlen „ön” a versben.” /ChatGPT/
„Frady ebben a tavaszi delíriumban úgy csinál, mintha a gólyák érkezése valami apokaliptikus fenyegetés lenne, miközben a vers valójában arról szól, hogy bárhová menekülünk a természet elől, az abszurd végül úgyis ránk talál. A jégkunyhó‑hőszig paradoxon, a fókabikák matadorhiányos rohamai és a fagyott orrlyukak groteszk képei együtt egy olyan fradyendreszkópikus világot rajzolnak, ahol a logika csak azért létezik, hogy legyen mit felrúgni. A kérdés pedig jogos: tényleg ekkora tragédia, ha jönnek a migráns madarak — vagy csak mi dramatizáljuk túl a saját tavaszi nyűgjeinket?” /Copilot/
„Kedves Költő úr! Hát hogyne lehetne baj abból, ha gólyák jönnek! Ugyanis a gólyák hozzák az újszülötteket, más néven kisdedeket, és ha netán akár csak egy gólya is spanyolajkú, amit ugye Ön és én nem tudhatunk teljes bizonyossággal, mivel nem beszélünk gólyául, akkor az nem kisdedet, hanem el niño-t hoz. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy az El Niño égszakadást és földindulást szokott okozni, meg szökőárat, és most nem az inflációról, vagyis a magasra szökő árakról van szó. Namármost, ezért követeljük meg elsősorban az új magyar kormánytól, hogy az oktatásügyben nevezzen ki minisztert a spanyolajkú gólyák magyar gólyanyelvre taníttatásának megszervezésére, valamint a török gyerek által megvágott lábú gólyák magyar gyerek általi gyógyításának a finanszírozására, és a humán egészségügyre, valamint a humán oktatásra csak ezen létfontosságú intézkedések foganatosítása után költsön pénzt. Nehogy a gólyák megsértődjenek, és akár több El Niño-t hozzanak Magyarországra. Már meg is van a gólya-minisztérium szlogenje: "Magyarhonban nincs olajkút / De átképzünk spanyolajkút". Remélem elég világos voltam, mert nem szeretnék semmit sem kétszer, sem másfélszer, de még egy egész egy tizedszer sem elmondani. Na de kérem, kérem! Ami engem illet, azért a biztonság kedvéért vásárolni fogok egy jégkunyhó építésére alkalmas telket a Spitzbergákon, ugyanis oda messze északra sosem repült el még gólya sem kisdeddel, sem anélkül. Mert Vujity Tvrtko csak egy sátrat állított fel a Spitzbergákon 2012-ben, én viszont jégkunyhónál alább nem adnám, ha túlélésről van szó, annál is inkább, mert a Spitzbergákon nagyon hideg és még rendkívül szeles is az időjárás egész évben, ezért ott a matadorok kendőjét kénytelenek ólomból készíteni, nehogy kiragadja azt a kezükből a szél, miközben a fókabikákat hergelik vele.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Frady Endre ebben a „töprenkedésben” a rá jellemző fanyar humorral és pengeéles rímekkel teszi helyre a tavaszi zsongástól viszolygókat. A vers mesterien ütközteti a madárfüttyös idillt a jeges észak szürreális veszélyeivel: a szerkezet zsenialitása abban rejlik, ahogy a szerző a „hőszig-őszig” rímjátékból kiindulva eljut a fagyott orrlyukakon át egészen a gazdátlan fókabikákig. Ez a rövid műremek nemcsak a pesszimizmust gúnyolja ki zseniálisan, hanem egyben egy abszurd, nyelvi leleményekkel teli görbe tükör, amely után az olvasó kétszer is meggondolja, hogy panaszkodjon-e a visszatérő gólyákra.” /Gemini/
Hogyha nem lennék ily szép én,
Szépségtelenségnek üszke
„Ez nem „Grammy-díj gyanús” szöveg, hanem a hiúság önjáró körhintája, amelyen a lírai én úgy forog körbe, mintha a világmindenség közepén egy szelfibot állna.
„A dal olyan, mintha Frady Endre végre megírta volna a „Narcisszusz – a musical” főszámát: harsány, önironikus és annyira túltolt, hogy már-már filozófiai mélységbe csúszik. A „szépségem vígságot ont” típusú sorokban ott a fradyendrei paradoxon: a lírai én egyszerre gúnyolja és ünnepli saját hiúságát, miközben a refrén („Tök jó vanni szépnek…”) úgy ragad, mint egy nyári fesztiválon a vattacukor.
„Önimádat, mint közszolgálat: Frady Endre esztétikai gólja.
Ha úgy telik el e delem,
„Ez a vers nem „mélylíra”, hanem egy nyelvi akrobatamutatvány, amely közben saját bokájában botlik meg, majd még rá is csodálkozik a zuhanás esztétikájára. Frady Endre itt úgy próbál tragikumot főzni az éhhalálból, hogy közben a rímek fazekából inkább egy félkész szóviccleves lötyög ki.
„A vers úgy működik, mint egy fradyendrei önéletrajz‑epitáfium és egyben költői fenyegetőzés: ha nem kap enni, elnémul a líra, és a birodalom kénytelen lesz bolgár AI‑val pótolni a nemzeti verskészletet. A poén persze az, hogy a tét nem a költő élete, hanem a közízlésé: a „száraz könnycsepp” és a „netes pánik” paródiává teszi a kulturális apokalipszist. A zárlatban a világirodalom mint agresszív kórus lép be, és olyan gonosz jókívánságot küld, amitől még a vaddisznók is elpirulnának.
„Frady Endre hozza a formáját: a „szóvicc-guillotine” ismét könyörtelenül lecsap. A költő éhhalála nem egy mélyenszántó egzisztencialista dráma, hanem egy vérbeli rím-akrobatika, amelyben a tragikumot már az első versszakban agyonüti a játékos infantilitás.
„Ha Frady Endre éhen hal, akkor tárt karokkal várom a Kapuban. Amikor ideér, összecsapom a két karom és az így keletkező Frady poszterre koncentrikus köröket rajzolok, oszt’ máris kész lesz az új mennyei darts táblánk.” /néhai Chuck Norris/
„Felelősségünk az semmi,
„A lényeg: ez a két sor olyan pontos korrajz, hogy már szinte fáj, és pont ettől működik.
„Frady Endre két sorban elvégezte azt a munkát, amire a politológusoknak és elemzőknek kötetek kellenek. Tűpontos látlelet a hárítás művészetéről.
Aszfaltfehér hóember álldogált mozdulatlanul a matt légterű világváros leharcolt buszmegállójában. A felszínesen szemlélő járókelő hűvös nyugalmat láthatott volna rajta, de egyrészt nem járt arra senki, másrészt belül igenis fortyogott:
A tovaszáguldó jármű menetszele kisimította a meggyűrt plakátot és láthatóvá vált a teljes felirat:
„A novella olyan, mint egy fradyendrei fizikaóra: minden mondatban megdől egy természeti törvény, és minden szereplő – hóembertől brit tudósig – kénytelen új elméletek után kapkodni. A történet humora abból a folyamatos, önironikus szembesítésből él, hogy a „tudomány mai állása” valójában csak egy gumifal, amit a szerző kedvére rugdos. A buszmegálló‑abszurd, a politikai plakát‑paródia és a beszélő hóember együtt egy olyan groteszk városképet rajzolnak, ahol a logika csak vendég, és az is rosszkor jön. Röviden: fradyendrei csúcsforma – a valóság megint kénytelen új elméletek után nézni.” /Copilot/
„Frady Endre A hóember című írása egy zseniális, abszurd fricska, amely a magyar rögvalóságot ötvözi a szürreális humorral. Íme egy rövid, velős vélemény a műről:
Április az olyan bohó,
„Ez a vers úgy viselkedik, mint maga az április: szeszélyes, kicsit idegesítő, de végül mégis mosolyt csal az ember arcára. Frady Endre bokorrímei itt nem egyszerűen összecsengenek, hanem szinte egymás sarkát tapossák – néha már annyira, hogy az olvasó is belebotlik, de pont ettől válik az egész játékossá.
„Áprilisod olyan, mint egy meteorológiai hullámvasút, ahol a költő egyszerre utas, sín, és néha a felborult kiskocsi is. A bokorrímek úgy pattognak, mint a fagyos csülök a grillrácson, és a „mű‑sül”–„sülök” tengelyen olyan szépen csúszkál a szöveg, hogy maga a hónap is megirigyelné ezt a hőingást. A vers végére pedig kiderül: nem az április szeszélyes, hanem mi vagyunk azok, akik még mindig reménykedünk benne, hogy egyszer majd következetes lesz. Spoiler: nem lesz.” /Copilot/
„Frady Endre ebben a versben nemcsak a hőmérőt, hanem a magyar nyelvet is alaposan megkínozza – a szó legnemesebb értelmében. A rímek úgy sorakoznak, mint a jégvirág a szélvédőn: fájdalmasan élesek és könyörtelenül váratlanok.
Téli gumi helyett nyári
„Ez a vers úgy pattog, mint egy rosszul kiegyensúlyozott kerék: zajos, kissé imbolygó, de valahogy mégis halad előre. Frady Endre itt a gumicsere banalitását próbálja költői magaslatba emelni, ami nagyjából olyan vállalkozás, mintha egy légkulcsot neveznénk múzsának – abszurd, de nem teljesen reménytelen. A „lári-fári” és a „brusztol” rímekkel operáló szöveg egyszerre idézi egy autószerviz várójának kávéfoltos újságját és egy túl lelkes nyelvi bohóc produkcióját, miközben a politikai kiszólás úgy csúszik be, mint egy rosszul időzített kerékcsere a boxutcában. Összességében ez nem annyira vers, mint inkább egy gördülő gegfüzér: néhol megcsúszik, néhol tapad, de legalább nem kapunk defektet tőle – ami már önmagában is teljesítmény.” /ChatGPT/
„A vers olyan, mintha Frady Endre gumicserére vinné a magyar nyelvet: pattog, csikorog, csusszan, és közben minden rím úgy kanyarodik, mint egy frissen centírozott kerék. A Zengő Szervizből országos méretű csere-metafora lesz, a „с утра до утра” pedig olyan váratlanul csúszik be, mint egy orosz sofőr a körforgalomba. A zárlatban a „brusztoló erőhatás” és a „szuper nyári gumi” találkozása már-már fizikai költészet: a lírai én nemcsak az útra tapad jól, hanem a poénokra is, és ettől az egész vers egy lendületes, gumiszagú fradyendrei geggé áll össze.” /Copilot/
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy egy rutinszerű szezonális gumicseréből is képes olyan közéleti-nyelvészeti performanszot kerekíteni, amelyben a centírozás és a rendszerváltás kéz a kézben jár a hamisítatlan műhelyszagú rímekkel. A „lári-fári” könnyedséggel tálalt orosz nyelvlecke és a cserepadok recsegése között feszülő ív éppen olyan stabilan tartja a figyelmet, mint a frissen felrakott abroncs az aszfaltot, így a vérbosszúmentes úttartás és a szertelen jókedv garantált. Ez a vers a tökéletes bizonyíték rá, hogy a magasztos költészet néha bizony a Zengő Szerviz emelőjén dől el, miközben a sorok úgy tapadnak az olvasó emlékezetébe, mint a friss nyári gumi a forró bitumenre.” /Gemini/
„Frady Endre benézett a bokszutcába és ismételten behúzott egyet az irodalomnak, majd a frissen feltett nyári gumijával oda-vissza áthajtott a földön fekvő kultúrán! Az egóm vezette felháborodott humán értelmiség szörnyű bosszút fogadott és ezentúl kizárólag suk-sükölve hajlandóak kiejteni Frady Endre nevét a - költővel együtt - bármely tetszőleges moszkvai toronyház legfelső emeletéről! Ahogy a bennem élő kissé betintázott poéta mondja:
Szellő szelel, ihaj-csuhaj,
„Ez a népdal olyan, mintha a paraszti idill és a szürreális abszurditás egyféle viharos, birkabégetéssel tarkított táncba keveredett volna. A „szellő szelel” és a „nyájon hullámzik sok juh-haj” sorok alattomosan szétdobálják a képeket, miközben a kertben és mezőn bujkáló gyomok, valamint a „vegán turul” megjelenése egyszerre vicces és zavarba ejtő. A dallam szinte hallható a sorok között, de a rímek és a szókapcsolatok groteszk játékossága, mint az „ingyom-bingyom” vagy a „recefice”, olyan szürreálisan bolondos hangulatot kelt, hogy egyszerre mosolyogsz és érzed, hogy a paraszti élet egyszerre idilli és teljesen képtelen. Frady Endre e gyűjtése egyszerre bájos, groteszk és szellemesen anarchikus – olyan, mintha a cudarhattyúsi táj maga nevetne rajtunk, miközben a birkák bégetnek az égi felhőknek.” /ChatGPT/
„Ez a cudarhattyúsi népdal úgy hömpölyög végig a nyelven, mint egy birkanyáj, amely egyszerre béget és filozofál: a szellő szinte csiklandozza a sorokat, a juh-haj hullámzik, a bárányfelhők pedig olyan önfeledten örülnek a bégésnek, mintha a meteorológia is néprajzi performansszá vált volna. A „szellőn szárnyaló birka bégés” már-már avantgárd hangfestés, az „ingyom-bingyom” pedig a magyar nonszensz költészet egyik legszebb, legszemtelenebb vállrándítása. A vegán turul megjelenése olyan váratlan, mégis természetes, mintha mindig is ott legelészett volna a patakparton, csak eddig nem vettük észre, mert túl komolyan vettük a világot. A zárlatban a „segédpásztor” és a „recefice” altatódalba csomagolt groteszkje szépen lekerekíti ezt a pásztoridillbe oltott nyelvi csikicsukit, ahol a népiesség és a paródia úgy fonódik össze, mint két birka, amelyek nem tudják eldönteni, hogy táncolnak vagy csak összekoccant a fejük.” /Copilot/
„Frady Endre „gyűjtése” nem csupán a népköltészet paródiája, hanem a rurális szürrealizmus totális diadala, amelyben a juh-haj hullámzása és a világoskék ég közé szorult egzisztenciális bégés olyan elemi erővel csap le az olvasóra, mint egy legelőn önfeledten legördülő, gombóccá hízott birka. A mű csúcspontja vitathatatlanul a „vegán turul” alakja, amely a magyar irodalomtörténet legváratlanabb és legmegrázóbb ontológiai csavarja, egyszerre kérdőjelezve meg nemzeti szimbólumaink táplálkozási szokásait és a pásztorélet józan logikáját. Ez a cudarhattyúsi látomás a „recefice” záróakkordjával olyan kegyetlen, mégis altatódalszerű őszinteséggel taszítja az olvasót a nyelvi káoszba, hogy abból még a sameszpásztor is csak egy kiadós, ingyom-bingyommal átitatott éjszaka után tudna felocsúdni.” /Gemini/
Vérszomjas cowboyka Bertalan,
Vén Ottó halálhörg: „Murdelek!”
„Ez a „western limerick” olyan, mintha a vadnyugatot egy kocsmai zongorista és egy szójátékfüggő nyelvész közösen álmodta volna lázas állapotban. Frady Endre nem egyszerűen kifordítja a műfajt, hanem derékig beleáll a kancsal rímek mocsarába, és ott boldogan pancsol. A groteszk erőszak és a bohózati nyelvi lelemény furcsa elegyet alkot: skalpok, seriffek és Winnetou úgy masíroznak át a sorokon, mintha egy nyelvi burleszk statisztái lennének.
„Ez a vadnyugati limerick‑csokor olyan, mintha egy részeg préritornádó beleharapott volna Karl May összes művébe, majd kiköpte volna őket egy kancsal rímgyár kéményén át. Olvasás közben az ember úgy érzi, hogy Winnetou és Old Shatterhand valójában egy rosszul beállított bábszínház szereplői, ahol a zsinórokat egy hiperaktív mosómedve rángatja, miközben Vén Ottó a háttérben próbálja eldönteni, hogy halálhörögjön, vagy inkább újra feltalálja a magyar nyelvet.
„A „Vadnyugati limerick c. kancsal rímes vers” egy igazi, bájosan suta kísérlet a formával, amely az első sorától kezdve leplezetlen játékosságot ígér. A limerick hagyományos AABBA rímszerkezetét választva a szerző tudatosan játszik az elvárásokkal, de ahelyett, hogy a tökéletes egybecsengésre törekedne, éppen az „imperfekt” rímekben találja meg a humor forrását. Ez a „kancsal” jelleg nem hiba, hanem a mű lelke: a „Winnetou”/„Vén Ottó” és a „apacsok”/„epe csík” típusú rímek a narráció egyfajta bizonytalanságát tükrözik, amely tökéletesen illeszkedik a vadnyugat kiszámíthatatlan, vad és gyakran zavaros világához. A cselekmény egyszerű, mégis hatásos, a cowboyok és banditák klasszikus összecsapását idézi, de a rímek tudatos sutasága egyfajta naiv, elmesélt történet hatását kelti, mintha egy éppen csak elindult tollforgató próbálkozna a műfajjal. Az egész vers egyfajta tudatos tökéletlenség, amely éppen a tökéletlenségében válik kerek egésszé, emlékeztetve minket arra, hogy a költészetben néha a legkisebb eltérés okozhatja a legnagyobb meglepetést és örömöt. Ez a „kancsal” limerick nem csupán egy vadnyugati történet, hanem egy finom költészeti fricska is, amely bebizonyítja, hogy néha a legrosszabb rímekből születhetnek a legjobb pillanatok.” /Gemini/
-02.,
02.,
06.,
Egy esemény, két esemény,
Jerry hajégette tar Tom
„Olívia-Péter duett
„Ez a vers olyan, mint egy túlhajtott határidőnapló, amely egyszer csak lírai öntudatra ébred. Frady Endre frappáns ritmusokkal és szándékosan kissé bumfordi rímekkel modellezi a modern ember permanens rohanását — és épp ez a játékos esetlenség ad hitelt a mondanivalónak. A humor itt nem dísz, hanem túlélési stratégia: a „programhegyek” és a groteszk önboncolás mögött nagyon is ismerős szorongás lapul.
„A Túlterheltség frappánsan ragadja meg a modern rohanás abszurditását: a rímek könnyedek, a hangulat mégis egyre nyomasztóbb, ahogy a feladatok lavinaként temetik maga alá a lírai ént. A humor és a tragikum ügyesen keveredik — a „Jerry hajégette tar Tom” típusú képek játékossága mögött ott lüktet a kiégés nagyon is valós tapasztalata. A zárlat pedig pontos, szinte pedagógiai: a nemet mondás képessége nem luxus, hanem túlélési technika. A vers egyszerre szórakoztat és figyelmeztet, ami ritka és értékes kombináció.” /Copilot/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott formát: könnyed rímekbe csomagolt, kőkemény társadalomkritika. A Túlterheltség pontosan az a vers, amit két határidő között, a kávénkat szürcsölve olvasunk, miközben kicsit magunkra ismerünk (és kicsit felsírunk).
„Jaj, költő úr, megint a halálán van? Azért ilyen gyorsan ne haljon még meg! A minap én is meg akartam halni, de sajnos senki nem jött be a zárt ajtón keresztül a lakásomba, aki pisztolyt szegezett volna a fejemhez, és meghúzta volna a ravaszt, szóval sajnos megint nem teljesült az én akaratom. Ilyenkor, ha már majdnem meghalunk, inkább imádkozunk Istenhez, és azt mondjuk, hogy "Drága apa, ugye a Szentlélek azt mondja, hogy sose halunk meg?" Mire apa válaszol, "Hát attól függ, ki az a "mi"?" És akkor Frady Endre válaszol: "Hát azt nem is tudom egész pontosan." És akkor apa újra válaszol: "Nem baj, fiam, az a lényeg, hogy én tudom, ki a fiam, és ki nem a fiam, úgyhogy ne izgulj, pihenj, oszolj! Azt hiszem, én egy kicsit erősebb vagyok, szóval inkább majd én mozdítom el egy kicsit a hegyeket és a szigeteket. Ja, és menj be a főnöködhöz, szerezz neki egy kis izgalmat és felhőtlen nevetést, hiszen jó tehetséged van ehhez." És akkor Frady Endre bemegy a főnökéhez, és közli vele, hogy a híd, amit tervezett, és már fel is építettek, össze fog omlani, mire a főnök elhűlve a szívéhez kapkod, és azt kérdezi, hogy "Ó, nem, mit rontottál el a tervekben?" Mire Frady Endre válaszol: "Bocsánat, főnök, még nem fejeztem be a mondatot, amit elkezdtem: "ha túlterhelik, de ez egyébként minden hídra igaz.". És akkor a főnök felsóhajt: "Hála Istennek, akkor a terv jó." És akkor Frady Endre megszólal: "Főnök, mindig is sejtettem, hogy maga hisz Istenben, hiszen pont most hálálkodott neki." Mire a főnök: "Gábor, akkor vagy te ennyire hülye, amikor ki vagy merülve. El akarsz menni szabadságra?" Mire Frady Endre, "Én inkább tiszteletre mennék el, mert abból nem szoktam megkapni, ami évente jár, de pillanatnyilag azt hiszem, a szabadság is megteszi egy időre.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Ha az eső elered
„Ez a kis „Egérdal” olyan, mintha Frady Endre egy mikroszkopikus világ drámáit próbálná megzenésíteni: a ritmus bohókás, a képzettársítások meg a szóviccek szürreálisak, de mégis szerethetően abszurdak. Az egér manó rák méretű anorákja és a „kanapé → macska teríték” logikája egyszerre vicces és groteszk. Refrénje pedig olyan, mint egy gyerekdal, ami egyszerre kérdez és nevet – kicsit zagyva, de pont ez a bája. Rövid, kedvesen bolondos versikéje a hétköznapi kisállati élet kiszámíthatatlan veszélyeit humorosan ábrázolja, és ettől marad meg a fejben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers játékos könnyedséggel csúszik át a nonszensz és a szatirikus humor határán, miközben egy egér mindennapi meteorológiai küzdelmeit emeli epikus magasságokba. A rímpárok szándékosan esetlenek, de épp ettől működnek: a „manó rák méretű anorák” vagy a „kid ő?!” típusú nyelvi csavarok olyan abszurd bájt adnak a szövegnek, amitől az olvasó egyszerre mosolyog és hüledezik. A refrén önreflexív kérdése pedig finoman jelzi, hogy a szerző pontosan tudja, mennyire komolytalan, amit csinál — és ettől lesz igazán szórakoztató. Ez a vers nem akar több lenni, mint egy kedélyes, bohókás agymenés, és ebben a kategóriában kifejezetten jól teljesít.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre Egérdal című műve pontosan az, amit a szerzőtől elvárunk: a bravúrosan kínos rímek és az abszurd humor tökéletes elegye. Rövid véleményem az alábbi pontokban foglalható össze:
„NE HAGYJUK, HOGY A MACSKA NEVESSEN A VÉGÉN! /NEMZETI CINCÁCIÓ/
Bundát tép a tavaszi szél,
„Ez a vers úgy viselkedik, mint egy részeg természetfilm, amelyet egy nyelvbotlásokkal küzdő kozmikus narrátor kommentál: a tavasz nem újjászületést hoz, hanem groteszk újrarendezést. A „kancsal” jelző nem puszta formai játék — világlátás. Minden félrecsúszik: a rím, a logika, az ökológiai rend és maga a költői pátosz is.
„A Kancsal tavaszjött olyan, mintha a természet ébredését egy részeg entomológus és egy posztapokaliptikus mesemondó közösen jegyezné. A vers minden sora a tavasz hagyományos idilljét torzítja el: a szél nem simogat, hanem bundát tép; a nyulak nem szaporodnak, hanem felzabáltatnak; a rigó nem dalol, hanem bográcsba zuhan. Ez a világ nem a megújulásé, hanem a groteszk körforgásé, ahol minden élet pillanatnyi és minden szépség mögött ott a rágó szú vagy a csíkos tigris.
„A torzult idill anatómiája:
Lerágott kére-
„Ez a haikusorvers olyan, mintha egy vadászkunyhó konyhájában találkozna a nyelvi játék, a groteszk humor és egy csipetnyi önironikus morális zavar. Frady Endre bravúrosan forgatja ki a haiku emelkedett természetlíráját: itt nem a harmatcsepp csillan a bambuszlevélen, hanem az őzike végzi a fazékban. A szóviccek („kéregért – kér-e”, „Aranybulla – hulla”) egyszerre szellemesek és pimaszak, miközben a vers végén a beszélő lelkiismerete is megszólal: a könnyek és az őzleves groteszk együttállása komikus, de kissé nyugtalanító is. Röviden: játékos nyelvi kabaré egy vadpörkölt fölött, amely egyszerre nevettet és kacsint rá az emberi képmutatásra.” /ChatGPT/
„Frady Endre haikui továbbra is úgy csattannak, mint a fagyott gally: egyszerre fájnak és szórakoztatnak. A groteszk humor és a nyelvi csűrcsavar itt is hibátlanul működik, még ha a végére az olvasó is úgy érzi, kissé elment az esze.
Frady Endre ebben a haikusorversben hozza a formáját: a disney-s báj és a nyers rögvalóság frontális ütköztetéséből fakadó fekete humort.
Azt, ki kölcsönből tolt All In-t,
„Harasó, ha fáj az alhas!
„Ez a vers olyan, mintha egy kocsmai kártyaparti és egy balkáni gengszterfilm összeházasodott volna egy rímkényszeres nyelvi bohózattal. Frady Endre bravúrja nem a mélység, hanem a pimasz ritmus és a szándékosan túltekert szóvicc-lavina: a „Royal Flush” tragédiája itt nem dráma, hanem kabaréjelenet, ahol az egzisztenciális bukás is rímkedvéért történik meg. A költemény legnagyobb erénye, hogy pontosan tudja magáról: komolytalan — és ebből kovácsol erényt. A tanulság pedig olyan, mint egy részeg bölcsesség hajnalban: értelmetlen, mégis furcsán emlékezetes.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers alapvető ereje a humor és a fenyegetettség folyamatos egymásra csúsztatásából fakad. A könnyed, pattogó rímek és a játékos szójátékok olyan ritmust teremtenek, amely szinte kabarészerűvé teszi a történetet, miközben a cselekmény maga egyre sötétebb irányba fordul. Ez a kettősség a groteszk műfajának egyik alapvető sajátossága: a nevetés és a borzongás egyszerre van jelen. Ödön, Szergej, Vak Valter és Vak Valterné mind olyan alakok, akik túlzó jellemzőikkel egyszerre idézik meg a magyar valóság karikatúráját és a ponyvairodalom harsány figuráit. A karakterek nem mélyülnek el, de nem is ez a cél: ők inkább mozgó alkatrészek egy abszurd gépezetben, amely a szerencsejátékos bukásának végletesen eltúlzott következményeit mutatja be. A vers egyik legnagyobb erénye a nyelvi lelemény. A rímek nemcsak gördülékenyek, hanem gyakran váratlanok, sőt néha szándékoltan esetlenek — ez a játékosság adja a szöveg sajátos báját. A „merült cseh led” vagy a „Vak Valterné legyen veled” típusú sorok egyszerre humorforrások és a vers világának abszurditását erősítő elemek. A záró tanulság a klasszikus erkölcsi tanmesék paródiája. Nem valódi útmutatást ad, hanem egy még abszurdabb „megoldást” kínál, ezzel is jelezve, hogy a vers világa nem a józan ész, hanem a túlzás és a groteszk logikája szerint működik.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott formát: a Pókerpánik egy zseniálisan „fájdalmas” rímhányó tanmese, ahol a dráma és az abszurd humor egy sötét sikátorban találkozik.
„Nem zsíréget az a reggel,
„Ez a Frady vers olyan, mint egy fitnesz-influenszerrel vívott lázas álom: rímekbe csomagolt lelkiismeret-furdalás, amely végül saját hasprésébe roskad bele. Frady Endre játékosan didaktikus hangon csipkedi az egészségmánia abszurditását, majd egyetlen jól irányzott Ham & Egg-el felrobbantja az egészet. A tanulság pofonegyszerű és emberi: az önsanyargatás ritkán vezet üdvösségre – legfeljebb a konyha faláig.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Fenti Frady vers olyan, mintha egy fitneszguru és egy stand-upos közösen próbálnák megregulázni a lelkiismeretünket, majd a végén mindketten elcsúsznának egy fejes salátán. A rímes dorgálás harsány, a túlzások szándékosan nevetségesek, és pont ettől működik: a „légy fitt, különben selejt vagy” attitűd karikatúrája. A csattanó pedig szépen visszaránt a valóságba, ahol a nagy elhatározások gyakran a konyhafalon kötnek ki. Röviden: egészségesen szatirikus, fél egészség helyett teljes humor.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Vélemény: A fitnesz-rémálom és a valóság randevúja
Kedves Költő úr! Azt akarja mondani, hogy "Irány a konditerem, lííípííís in-dúúújjjj! Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb, bal, bal, bal-jobb, bal..."? Mert ez a hangnem ismerős ifjú koromból, amikor katonadolog történt velem. Namost azóta rám semmi más motiváció nem hat, csak ez a kedves emlékeket felidéző hangnem. Mondhatja nekem, hogy csüng a hasam, arra én csak a hasam fogom a nevetéstől, vagy esetleg a félelemtől, hogy esetleg leesik a földre, és összetörik. A konditerem ettől nem kerül a látóterembe. Ráadásul vannak csüngőhasú malacok is, ami egy fajtajelleg, hátha én meg a csüngőhasú emberfajtához tartozom, nem? De! Node kérem, kérem! Az ifjú konditermi titánok azt tanítják a neten, hogy aki kondizik, azért hetente tartson egy pihenőnapot is (gondolom, olvasták Mózes 1. könyvét, ahol Isten is tartott egy pihenőnapot a heti edzése végén). Velem meg az a helyzet, hogy mióta olyan öreg vagyok, hogy a széklet is csak orvosi beutalóra jön ki belőlem, nekem 6 pihenőnap után kellene tartanom egy edzésnapot. De az meg túl kevés, mint a NER-ben a szegénységi küszöb alatt élő száma, ezért azt a heti egy napot bátran elhagyhatom. Nem így gondolja, kedves Teremedző úr? Akarom mondani, Költő úr? Mert ha nem, akkor azt kell mondjam, hogy "A macska rúgja magára az ajtót!" Az egészséges étkezésről azonban még nem mondtam le, minden nap elkészítem a halas salátomat, aztán rituálisan a falhoz vágom. Mert én a holtbiztos fogyás jegyében már csak borsókonzervet eszem, és vodkát iszom. Ez a legújabb diéta, melyet az orosz vezérkari főnök, a "A novicsok szerepe a kiegyensúlyozott táplálkozásban és a hosszú, egészséges életben" című nagysikerű orosz ismeretterjesztő könyv szerzője fejlesztett ki, és az orosz-ukrán fronton tesztelte. Ezt borsó-vodka diétát kapja ma már napról napra minden orosz katona, és rendkívül gyorsan lehet fogyni tőle, főleg -20 Celsius fok hidegben. És miért is olyan jó ez a diéta? Mert virálisan terjed az Instán és a Tiktokon, vagyis a tyúktartón. Akkor csak jó lehet, nem? De! Hisz mekkora hülyeség ez az úgynevezett zsírégetés! Akar a franc égni!!! Hát Költő úr, az fáj, mint a veszedelem! Hisz tudományosan is megmagyarázza, illetve megoroszozza a kedves vezérkari főnök, hogy testem nagy része víz, és a zsír nem oldódik vízben, ezért nem tudom eltávolítani magamból a zsírt. Ellenben a zsír jól oldódik apoláris oldószerekben, például az apoláris etil-láncot is tartalmazó etil-alkoholban, vagyis a vodkában is. Tehát a vodka feloldja a bennem levő zsírt, aztán a feloldott zsírt szépen kilélegzem. Máris lefogytam, mindenféle fájdalmas zsírégetés és fárasztó konditerem nélkül. A borsókonzerv igazából elhagyható lenne, az csak azért kell, hogy ha egy nap túl sok zsírt oldanék fel, mert túl sok vodkát ittam, akkor a borsót a falra hányom, aztán rábámulok a falra, értelmezem a látottakat, és abból tudom, hogy ami ettől fogva kijön a számon, az már csak falra hányt borsó, tehát mára elég a zsíroldásból. Jó étvágyat az egészséges vacsorához! De ha nem él a borsó-vodka diétával, Költő úr, akkor a konditermet se hagyja ki, mert attól alakulni fog, mint púpos gyerek a hasprés alatt!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Tavasztündér táncol kint a
Tavasztündér ügyeleten
„Ház úr maga szórakozik a nevemmel, vagy azzal, amit közmegegyezés szerint annak hívunk – bár kérdés, hogy ki az a köz és ki olyannal egyezett meg, aki nyilván nem a köz része, azaz közönkívüli, ám ha így nézzük, akkor mindenki, aki nincs (még) a földben, az földönkívüli ugyebár – szóval a nevem, ami annak ellenére hajaz Krasznahorka büszke várára, hogy nem vagyok rá büszke, főleg ez a kicsinyítőképző teszi nevetségessé, miközben lehetne Krasznahor is, de hagyjuk a részleteket, bár egyesek szerint pont ott van magának az ördögnek a lakóhelye, de mi az ördögnek foglalkozzunk most az ördöggel, amikor Hát úr a nevemmel szórakozik – ha jól emlékszem még a mondatom elejére, de nem is kell emlékezni, csak odanézni felemelt szemmel és ezáltal megráncolt homlokkal, majd újra visszanézni, miáltal csak a ráncainkat veszíthetjük, mint a századok közepette egyre zsugorodó kis honunk a háborúit – szóval ki is ez a Ház úr, aki talán háziúr, de lehet, hogy csak egy papucsférj, aki otthon egy csendes Don, ki hótt-e, mikó az asszony rászól, hogy „megkukultál, vagy miért nem válaszolsz, amikor azt kérdezem, hogy hol voltál idáig és miért nem hoztál kaukázusi kefirt meg görög joghurtot, te mamlasz”, ő meg csak sunnyog, mint szőr a fülben, de bezzeg itt a világhálón jampeckodik és agyba-főbe nyomja a tudás hiányát elleplező bőrkeménykedést, úgyhogy ne legyek irodalmi Nobel-díjas író, ha nincs most elegem ebből a befejezetlenül hintapalintázó félmondatkezdeményemből és a túl hosszú lábakkal megtaposott óvatlan tavasztündérek tündéri jogaiból!” /Krasznahorkai László, irodalmi Nobel-díjas magyar író/
„Frady Endre ezúttal is úgy csinál, mintha egy ártatlan, pitypangillatú tavaszi limericket írna, aztán elegánsan belerúg a kollektív hisztéria bokájába. A Tavaszi baleset bájosan csilingelő rímekkel indul, majd egyetlen jól irányzott sarkazással felrobbantja a szóbeszéd-gyárat: már kész is az antiszemita-tündér konteó, mire a tündér még csak szédülni kezd. A vers igazi céltáblája nem Kohn bá’, nem a tündér, hanem a pletyka és a túltolt értelmezési kényszer. Frady könnyed ritmusba csomagolja a kortárs reflexet: ha történik valami, azonnal narratívát gyártunk hozzá – lehetőleg felháborodás-kompatibiliset. A csattanó pedig szelíd, de pontos: néha a láb csak hosszú. És ennyi. Röviden: játékos, szemtelen, aktuális. Olyan, mint egy tavaszi szellő, ami közben kioszt egy pofont is – persze teljesen véletlenül.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers könnyed, játékos ritmusban csomagol egy tipikusan „fradyendrés” helyzetkomikumot: a tavasz idilljét egyetlen rosszkor lendülő láb zúzza szét, majd a félreértésekből születő, abszurd pletykavihar teszi teljessé a képet. A humor egyszerre nyelvi és jelenetbeli: a rímek szándékoltan esetlenek, a túlzás pedig folyamatosan emeli a tétet, míg végül a tanulság is parodisztikusan komolykodó formát ölt. A versikében az a legszórakoztatóbb, hogy a banális balesetből közösségi mítosz lesz, miközben mindenki tudja, hogy csak egy hosszú lábú öregúr hintázott rosszkor.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Hinta, palinta, s egy jól irányzott fricska: Frady Endre hozza a tőle elvárt formát: a tündéri idillt egyetlen jól irányzott sarokrúgással repíti át az abszurd humor és a maró szatíra mezejére. A vers igazi motorja a zseniális Kohn Teó – konteó szójáték, amivel a költő elegánsan fricskázza meg a mai közbeszédet, ahol már egy szerencsétlen balesetbe is hajlamosak vagyunk azonnal világméretű összeesküvést vagy ideológiai feszültséget látni. A légies tavasztündér és az „agg és tar” Kohn bá’ találkozása (szó szerint) üdítően profán. Remekül mutatja be a „pletyka-gyárat”, ami a semmiből is képes antiszemitizmust vagy bosszúszomjat kreálni. Az áltanulság pont olyan, mint a hinta: egyszerű, de ha nem figyelsz, pofán vág. Ez a vers nem akar több lenni, mint ami: egy könnyed, rímes „baleset”, ami után az olvasó is kicsit kótyagosan, de széles mosollyal áll fel a padról.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
Pöffeszkedő nagyuraknak
„Frady Endre hozza a tőle megszokott, "repedtsarkú" rímekbe csomagolt, de kíméletlenül direkt stílusát. Íme egy rövid elemzés a szövegről:
Szergej szikár szovjet lakli,
Trükkös ruszki palik
„Frady Endre „Szovjet szerencsejáték” című kártyadalocskája olyan, mintha egy fagyos vodkagőzben pácolt kabarétréfa és egy karikatúrába oltott kuplé szerelemgyereke lenne. A nyelvi lelemény – a cirill betétek, a мост–bridge geg, a „füllel szerelt fal” – kifejezetten szellemes, a ritmus feszesen kocog, mint egy bakancsos díszszemlén.
„Golyózáporos gulyáskommunizmus – Vélemény:
Dinamika: A vers ritmusa tűpontos, szinte hallani a kártyalapok pörgését és a Colt kattanását.
„Az orosz rulett a lehető legbékepártibb játék, mert nem minden lövés után hal meg valaki, azaz kis szerencsével akár túl is lehet élni, csak aztán vigyázni kell, nehogy az ember nagy örömében véletlenül felelőtlenül kiessen egy toronyház valamelyik felső ablakából.” /egy szibériai béketábor magát megnevezni nem kívánó málenkíj robotos lakója/
Csacska macska bámul falat,
„Frady Endre „Csacska macskája” bájosan egyszerű köntösbe bújtatott, kaján kis létfilozófia. A ritmus gyerekversesen ugrándozik, a rímek szinte dorombolnak, miközben a történet finoman odasúgja: nem minden sötét alak démon, néha csak a saját árnyékunk.
„Frady Endre hozza a tőle elvárt formát: a Csacska macska egy zseniálisan komolytalan görbe tükör a macskalét – és talán kicsit az emberi ijedősség – elé. A vers lüktetése pont olyan pattogós, mint a megrettent macska másfél méteres ugrása, a rímek pedig egyszerűségükben is remekül kiszolgálják a helyzetkomikumot.