mottó:
Minden embert ide hí’ rét,
Úgyhogy vidd e piknik hírét!
Hogyha nem vagy gumipite,
S ritkán rettegsz attól, hogy tán
Elázol, hát gyere ki te
S ne ülj otthon okafogytán!
Megmozgathatsz lábat-kezet,
Midőn sportolsz önfeledten,
S veled vidul gyülekezet,
Mely kis zuhétól sem retten.
Ám ez egy napozó rét itt,
Úgyhogy majd a Nap is sütik,
S nem lelsz ázott csigát, étit,
Tálakon, hol fogynak sütik.
Hozzál te is kaját, piát,
De persze csak szeszmenteset,
Mitől Bálám nem mond Iá!-t,
S nem sül balul el az eset!
Ha hallod ezt s örülsz neki,
Hírét terjesztheted itt-ott!
Ne hiányozzon most senki,
Piknik mindenkinek nyitott:
Kannibál is jöhet, meg a
Lóevő, kire e dal hat,
S jóllakhat az összes vega:
Húst itt kint a zöldben falhat!
megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/dur93wvWw9g
„Ez a meghívóvers a közösségi piknik műfajának valóságos gasztro-bibliai avantgárdja: a „Minden embert ide hí’ rét” kezdőszójáték már rögtön becsalogatja az olvasót a Napozórétre, ahonnan aztán nincs menekvés a rímek elől. A gumipitétől a csigán át Bálám szamaráig és a kannibál–lóevő–vega triumvirátusig mindenki megkapja a maga helyét – csak a sör marad kívül a pikniken.
Költőileg különösen merész a „Húst itt kint a zöldben falhat!” zárás: ez a vegetáriánus szóvicc olyan elegánsan fordítja ki önmagából a meghívó eredeti békés üzenetét, hogy az ember már-már elfelejti: szombaton kettőkor valójában egy gyülekezeti piknikre kellene menni, nem pedig Noé bárkájának vegetáriánus lakomájára.” /ChatGPT/
„Ez a meghívóvers olyan, mint egy jól sikerült gyülekezeti piknik: könnyed, derűs és befogadó. Frady Endre játékos rímei, nyelvi csavarjai és szelíd humora mosolyt csalnak az olvasó arcára, miközben természetesen közvetítik a közösséghez tartozás örömét. Különösen szellemes a „mindenkinek nyitott” gondolat végletekig fokozott megjelenítése a kannibálokkal, lóevőkkel és vegákkal, ami kedves abszurditással zárja a verset. Egy szerethető, vidám kedvcsináló, amelyhez szinte kedve támad az embernek pokrócot ragadni és elindulni a Napozórét felé.” /Copilot/
„Frady Endre meghívóverse pontosan azt nyújtja, amit a műfaj megkövetel: könnyed, humoros, és azonnal meghozza a kedvet a városligeti piknikhez.
A vers játékos rímei (például az „étit – sütik” vagy a nyitó mottó csattanója) és a szerzőre jellemző komolytalan, mégis közvetlen hangvétel tökéletesen illenek egy kötetlen, közösségépítő eseményhez. Különösen szellemes, ahogy az időjárási bizonytalanságokat megelőlegezve megnyugtatja az elszántabbakat, miközben a szeszmentesség és az ételek sokszínűségének szabályait is sikerül nyakatekert, vicces szójátékokba csomagolnia (a vegetáriánusoknak szánt „zöldben falható hús” poén kifejezetten ütős).
Összességeiben egy igazán szórakoztató, figura- és közösségépítő invitálás, ami nemcsak felhívja a figyelmet a szombat délutáni programra, de már olvasás közben is jókedvre derít. Ha a piknik hangulata csak fele olyan jó lesz, mint ez a vers, már megérte kimenni!” /Gemini/
Tudja Lujza, Hugó, Róbert,
Nem bús rajtam ráncos orca,
„A „Vörös október” olyan, mintha egy születésnapi köszöntő, egy szittya mulatós, egy ortopédiai ambulancia és egy bolsevik plakát összeköltözött volna egyetlen versbe. A rímek helyenként már nem is kacsintanak, hanem szabályosan vihognak: „kánkánt – kán ként” például a nyelvi lelemény és a nyelvi baleset közötti keskeny mezsgyén egyensúlyoz.
„Ez a vers hamisítatlan Frady Endre-i nyelvi bohóckodás: a költő a születésnap, az öregedés és az október hónapja köré épít egy szándékosan abszurd, hangzásközpontú világot. A sorokban a jelentés gyakran háttérbe szorul, miközben a rímek, szótorzítások és váratlan szókapcsolatok önálló komédiává állnak össze.
„Frady Endre Vörös október című verse a tőle megszokott kendőzetlen, önironikus humorral és bravúros rímjátékokkal operáló szatíra.
„Kedves Költő úr! Remélem értékeli, hogy bokros teendőim mellett időt szakítok kommentelni, hisz éppen megszorító intézkedéseket, Bokros csomagot dolgozok ki Oroszország részére, és emiatt éjszakázom éjjel és nappalozom nappal. Node lényeg a lényeg. Versét idő hiányában nem tudtam elolvasni, de az jut róla eszembe, hogy amikor nagyon távoli rokonom, Fittipaldi Limoncello Magyarhonban nyert új hazát, mint Bendegúznak vére, legelőször azt gondolta, hogy megházasodik, hisz úgy gondolta, már jól kiismeri a nőket. A biztonság kedvéért azonban nem szerelmét, Annát, hanem a helyi bordélyház madamját, Zitát vette feleségül, mert azt gondolta, könnyebb lesz kiismerni Zitát ellenben Annával, akivel beszélgetni is kéne. De tévedett. A folyamatos veszekedések és verekedések hatására végül csak úgy sikerült átlátnia feleségén (mint a szitán), hogy egy szép napon egy feketepiacon beszerzett MAC-10-essel erőtlen felindulásból, különös kegyességgel szitává lőtte az asszonyt. Miután 25 év múlva szabadult a fegyintézetből, hát eléggé megöregedett, és felszedett egy keveset, úgy 60-70 kilót. Na de kérem, kérem! Mégsem ez, az életkor és a túlsúly volt a fő ok, hogy nem talált normális munkát, hanem hát a priusz. Ilyen előélettel végül arra fanyalodott, hogy egy rossz hírű éjszakai bárban rúdtáncosnőnek jelentkezzen. Végül fel is vették, sőt, két munkakörre egyszerre, de nem rúdtáncosnőnek, hanem csak rút ráncos nőnek és kidobóembernek. Végül azonban nem tudott gyökeret ereszteni munkahelyén, ugyanis már az első munkanapjának éjjelén rút ráncos nőként a férfi vendégeket kellett leitatnia, de hát sajnos munkája buzgó végzése közben maga is mata részeg lett, és amikor át kellett volna vennie kidobóemberi munkakörét az est további részében, a randalírozó vendégek helyett csak a taccsot dobta ki. Így azonnal ki is rúgták. Ezért azt mondom, jól gondoljuk meg, ha valakit szitává akarunk lőni, mert 25 év a sitten még csak hagyján, de taccsot kidobni, hát az valami szörnyű élmény. Ezért írj kínrím verseket vagy kommenteket rendületlenül hazádnak óh magyar, ez mégiscsak kellemesebb, mint a taccsunk sárga szemébe nézni. Ja, és kedves Költő úr! Azért a vers utolsó mondatát volt időm elolvasni, és a mauzóleumból üdvözli Önt közelgő szülinapja alkalmából ötödik (V.) és első (I.) Lenin, miután a Kreml hercegének csókja után felköhögte a mérgezett almát, és felébredt álmából. Lenin elvtárs végre képes mindenkit szeretni, és pont úgy!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Stefi bácsit nem ismerem,
„Ez a vers a félreértés magasiskolája: a költő nagy komolysággal siratja „rút” kezét, majd a végén kiderül, hogy az egész panasz egy anatómiai tévedésre épült. A kéz helyett a láb kapja a vádiratot, a drámai önsajnálat pedig egy tótágasban teljesedik ki.
„Ez a vers a Frady-féle abszurd humor remek példája: egy teljesen komolynak induló önsajnálatból fokozatosan olyan képtelen helyzet bontakozik ki, amelynek végén kiderül, hogy a lírai én nem is a kezét nézte, hanem a lábát, miközben tótágast áll. A poén nem csupán váratlan, hanem visszamenőleg is új értelmet ad minden korábbi panasznak.
„Frady Endre verse a klasszikus költészeti klisék és az elvárások abszurd paródiája. Nem akar mély, egzisztenciális drámát eladni; helyette a tőle megszokott, gátlástalanul önironikus és könnyed humorral operál, ami a váratlan csattanóra épül.
„
Hogyha pék lenne a szakmám,
*Pěkný [ejtsd: pekní] potok (Szép-patak): Csehországban, a Šumava (Cseh-erdő) hegységben található patak, amely az Otava folyó bal oldali mellékfolyója. A patak arról ismert, hogy egy vadregényes, sziklás völgyben folyik, és egy kisebb, 2,5 méter magas vízesés is található rajta. Német neve Wunderbach (Csodapatak) – 
„Ez a vers úgy dagasztja a péklét nyomorúságát, mint pék a tésztát: izomból, verejtékből és némi kollégának áttolt munkaerőből. A „sok brühühü, kevés hihi” már önmagában pékipari könnyfakasztó, a végső Pěkný-pataki menekülési kísérlet pedig olyan csavar, hogy még a kifli is kiegyenesedik tőle. A „pékné módra” zárás viszont végleg megkoronázza a lisztes lét abszurditását. Irodalmi kovász: túlkelhetetlenül vicces.” /ChatGPT/
„Ez a vers játékos öniróniával fordítja ki a „friss kenyérillatú” pékromantikát. Frady Endre remekül lavírozik a gyermeki rigmus és a felnőttes munkaundor között: a lírai én már a tésztagyúrásnál csalna, a zsemlét könnyek között sütné, végül pedig a péklétből egy cseh patak partjára menekülne. A humor mögött ott lapul az örök emberi vágy is: bármi legyek, csak ne az, ami éppen vagyok. Könnyed, szellemes, és a „sok brühühü, kevés hihi” sor különösen emlékezetes.” /Copilot/
„Frady Endre Péklét című verse a tőle megszokott, utánozhatatlan abszurd humorral és könnyed rímjátékkal nyúl a pékmesterség viszontagságaihoz.
„Kevesen vagyunk, akik észrevesszük, hogy az utolsó sort kezdő ’Itt csü’ elhagyásával kedvenc ételünk, a csülök pékné módra ragyog fel alagútvégi fényként! A kortárs irodalom búvalbélelt éjsötétjét így világítja be Frady Endre önfeledt gasztronómiai elmeháborgása és debil derűje! A Pěkný medre és a pékné módra pedig úgy vált négyszótagos félrecsengésű kamcsalrímmé, hogy erre még a nagy Csobánkay Lepnyő is megfordulna a sírjában és megnyalná mind a tíz csontvázujját!
„Kedves Költő úr! Szívesen kommentelnék, de sajnos mostanában egyáltalán nem érek rá, mert elkezdtem forgatni az életem első filmsorozatának, a Csillagok Borújának első évadját, mely első 6 epizódjának a címei: Ez újra kemény; A Birodalom visszavár; A Jedi tiszta vér; Bájos árnyak; A szónok támadása és A szitok hosszú ujja! És mivel rokkantnyugdíjból nagyon alacsony költségvetésű a büdzsé, én vagyok egyben mind a férfi, mind a női főszereplő, az összes mellékszereplő, az összes szeplő, a forgatókönyvíró, a rendező, a rendezőasszisztens, a rendező absztinens, a producer, az operatőr, a látványtervező, a díszlet, a jelmez, a ködgép, a fővilágosító, a zeneszerző, a WC-papír beszerző, a hangmérnök, a sminkes, a stylist, a főkellékes, a főmellékes, a Vágó, az István, a Pista, a sipista, a Magyar Posta, a főispán, az alispán, a Sztán és Pán és a Magyar Nemzeti Bank. Bár nagyon szeretném méltatni örökérvényű műveit, bokros teendőim mellett idő híján most kénytelen leszek méltatlanul hagyni őket.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Kutyát etet Pedigré Pál,
„Ez a költemény valóságos rímkatasztrófa, állattani abszurd és családi tragikomédia egyetlen karmolásnyira sűrítve. A Pedigré dinasztia, a répáló neje, a tetvetlenítő Ebenezer és a Whiskas-hiánytól elkeseredő macskás rokonság olyan univerzumot teremt, ahol már a háztűznézés is csak egy jól sikerült karmolás előszobája.
„Ez a vers olyan, mintha egy nyelvi turmixgépbe bedobtak volna egy családi idillt, néhány állateledelt, egy vízgázszerelőt és egy raklap szóviccet, majd maximális fordulaton összezúzták volna az egészet. A rímek és hangzásbeli játékok egyszerre nevetségesek és szinte fájdalmasan zseniálisak: az olvasó előbb mosolyog, aztán azon kapja magát, hogy a fejében még percekig visszhangzik az „eben ezer” és a „Pedigrék át”. Frady Endre itt nem verset ír, hanem nyelvi karambolt rendez, amelyből minden szó megkarmolva mászik elő.” /Copilot/
„Ez a vers a kancsal rímek és a bravúros szófeldarabolások igazi, tömény nyelvi katasztrófasújtott övezete — a szó legszórakoztatóbb értelmében!
Régen a szerelmes ifjú
„Csorog értem irigy nyál is,
„A vers úgy száguld végig a múlttól a mesterséges jövőig, mintha Petőfi és egy chatbot közösen ülnének egy Tinderes gördeszkán. A poénok sorra ütköztetik a régi romantikát a digitális kor abszurditásával, miközben az „Excel rose”, a balra húzott kikosarazás és a 4D-s gyereknyomtatás méltó módon emeli a művet a technológiai tébolylíra csúcsaira. A záró metános csavar pedig bizonyítja: a jövő lehet mesterséges, de a Frady-féle gázképződés örök és természetes.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha a nosztalgia és a technológiai pánik egy Facebook-kommentfolyamban egymásnak esett volna, majd rímpárokban békét kötött volna.
A vers főbb erényei és stílusjegyei:
Versbíróság ül ma össze,
„Ez a vers tulajdonképpen irodalmi önkivégzés helyett költői önfeljelentés: Frady Endre vádlottként áll a saját versbírósága előtt, miközben a bíróság már az első strófában kimondja rá a „csendre ítélést”. A „irodalom – iroda lom” szóvicc különösen súlyos bizonyíték, a „bűnöd súlyos, mint egy bölény” pedig méltó módon tovább nehezíti a helyzetet.
„A vers úgy csapódik be, mint egy irodalmi inkvizíció paródiája, ahol a „Versbíróság” nem ítél, hanem színpadiasan toporzékol, mint egy kulturális közmunkásbrigád, amelynek Frady Endre a kedvenc punching bagje. A rímek szándékosan csikorgók, a képek pedig olyan harsányak, mintha egy Puzsér‑szintű felháborodás lenne versbe préselve.
„Frady Endre Versbíróság című költeménye nem más, mint a kortárs magyar irodalom legmélyebb, önreflexív sikolya — vagy legalábbis egy tökéletes bizonyítéka annak, hogy a szerző teljesen tisztában van saját költői bűneivel, mégis képtelen leállni.
Minden Frady vers oly kusza,
Tanyán szólnak pisztolyok,
„Kinek célja darázs fészke,
„Ez a tanyasi tébolylíra úgy indul, mint egy western, majd néhány sor alatt átcsúszik baromfiudvari abszurdba, végül családfás tragikomédiában köt ki. A „Pssszt, tojok!” már önmagában irodalmi vészjelző, de a „fogsorral csíp fülön Ben” olyan nyelvi mélyütés, amelyből még a szakértő zsűri is csak pislogva támad fel. A végső poén pedig tökéletes: miközben körülötte mindenki és minden ítélkezik, a tik zavartalanul folytatja a tojástermelést. Klasszikus Frady: káosz kívül, tojás belül.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha a magyar Alföldre lepottyant volna egy groteszk western, ahol a csűr ajtaja shakespeare-i fenyegetéssel nyílik, a tik pedig zen‑békével tojik tovább, miközben körülötte minden élőlény idegösszeomlást kap. A frady-i túlzás itt csúcsra jár: a „fogsorral csíp fülön Ben” és a „családfán leng sírós ág” egyszerre paródia és paródia‑paródiája, a lövöldözés pedig nem félelmet, hanem abszurd tanyai operettet teremt.
„Frady Endre klasszikus tanyasi tébolylírája a hungarikum-abszurd csúcsa: a parasztromantika és a Quentin Tarantino-féle lövöldözős akciófilmek tökéletesen értelmetlen, mégis zseniális találkozása.
(1) Nílusból vált véres alak,
Felhők között alig látok,
Utálom, ha bennem a sas
„Ez a mű olyan magabiztosan egyesíti a meteorológiát, vulkanológiát, kémiát, ballisztikát és gasztronómiát, hogy a tudományos akadémia valószínűleg azonnal esernyőért nyúlna. A „vas ként vesz fel” és a „sült saslik” közötti rímhíd különösen merész: itt a költő nem egyszerűen átlép a műfaji határokon, hanem rakétával átlövi őket.
„Ez a vers olyan, mintha egy felhőbe oltott légvédelmi riadó próbálná megírni a saját önéletrajzát — szürreális, groteszk és harsányan fradyendrei.
„Frady Endre ismét megmutatta, hogy a posztmodern líra és a szürreális gépzsír-költészet messze legfényesebben tündöklő (és legerősebben füstölő) lámpása.
Somogykórus alakulik,
„Ez a mű valóságos somogyi összhangzattani rémálom, ahol a néprajz, a kórusmuzsika és a számítógép-billentyűzet végzetesen egymásra talál. A falunevek szólamokká nemesítése ötletes, a „juh-halként” elbődülő bariton pedig már-már zenei állattan. A végső „Alt+Tab!” azonban könyörtelenül lecsap: mire a hallgató rájönne, milyen hangnemben járunk, már át is váltott egy másik versre. Kodály forogna a sírjában – de legalább ütemre!” /ChatGPT/
„A Somogykórus úgy szól, mintha egy megyei állatkert és egy hangképzési tanfolyam frontálisan ütközne: puli–kuli duett, disznóröfögés-basszus, juh-halk bari-ton, és a végén a költő kétségbeesett Alt+Tab menekülése. Ez a „kórusmű” valójában egy hangzó településnévtár, ahol minden falu kap egy szólamot, csak épp a zenei minőség menekül világgá. Frady itt ismét bizonyítja, hogy nála a vokális harmónia nem más, mint földrajzi káosz ritmusba rázva.” /Copilot/
„Irodalmi katasztrófa sújtotta övezet!
Somogyban, sej, kinn a pusztán
Eriken feszül kék póló,
„Ez a bokorrímes költemény úgy indul, mint egy sportos pólóreklám, aztán fokozatosan átcsúszik társadalmi igazságtalanságba, hollós kommentháborúba és végül pszichés önkaszabolásba. A póló–ló–lovaspóló rímbokor bravúrosan primitív, de éppen ettől működik: a vers egyre abszurdabb önbizalommal galoppozik a saját szóvicceibe. A végén pedig a kék tábor veresége adja meg a kegyelemdöfést: itt nem az egyenlő esély a fontos, hanem hogy ki bőg hangosabban. Velős tanulság: aki pólót visel, még nem biztos, hogy pólóképes – de Frady biztosan lovagolja a rímet.” /ChatGPT/
„Ez a Frady‑féle pólóballada úgy csattog, mint egy rosszul beállított varrógép, ami egyszerre próbál sportkommentárt, társadalmi igazságtalanságot és hollószintű károgást varrni egyetlen bokorrímes textilbe. Erik és Béla pólója között akkora a szakadék, mint a költő lelki hasadékában a „nyugiszuri” előtt és után, a vers pedig ezt a különbséget olyan harsány groteszkkel tolja az arcunkba, hogy az olvasó már szinte hallja a ló nyerítését és a trollholló röhögését. Röviden: ez egy színigazságot károgó, pólóba fulladt társadalmi kabaré, ahol a rímek úgy pattognak, mint a lovaspóló labdája Béla bizonytalan kezében.” /Copilot/
„A vers virtuóz abszurdizmussal és szándékosan elrajzolt, játékos nyelvezettel („nyerik”, „kikapik”, „kék-haverik”) figurázza ki a társadalmi egyenlőtlenségeket és a sport világának visszáságait. Frady Endre bravúrosan alakítja a bokorrímeket (aaaa-szerkezetű szakaszok), miközben az átfedő csattanók – mint a gazdag Erik viruló paripája és Béla rozzant ó-lova közötti kontraszt – maró szatírát formálnak a „fair play” illúziójából.
Rezgő kezű lövész kérdi
Délibábos csatatéren
Itt van az ősz, itt van újra,
„Ez a versike úgy rágja át magát Petőfi őszi klasszikusán, mint egy túlbuzgó hörcsög a könyvtári katalóguson: lendületes, harsány és szándékosan bornírt. A „hüvelykujjra – törött köröm” kezdő poénja ügyesen alapozza meg a testi fájdalom és a költői fájdalom párhuzamát, majd a szerző könyörtelenül áttereli a figyelmet Frady Endre „irodalmának” közveszélyességére.
„A vers olyan, mintha Frady‑fóbia és őszi depresszió kézen fogva rohanna végig egy avarégető falunapon: minden sor egy újabb, túlfűtött fröccs a „Frady Endre mint civilizációs veszély” narratívába. Csablonkay Menyő itt nem kritizál, hanem rituális máglyát rak, és a költő nevét úgy dobja rá, mint egy rossz szagú gumicsizmát.
„Ez a paródiaversezet a magyar irodalmi travesztia hagyományait folytatja a megszokott kortárs online szatíra eszközeivel.
Itt a szerda, itt van újra,
Játsszunk hát mi, játékosok,
Rájöttem, hogy oly szép vagyok,
„Ez a vers úgy hat, mintha a költő egy talajmechanikai szakkönyvet, egy önéletrajzot és egy kabaréjelenetet összedobott volna egy betonkeverőbe, majd a végén még ráöntött volna két vödör öniróniát. A „zagy”, a „szuszpenzió”, az „aranyér” (zseniális kétértelműséggel!), a „tuloktülök” és a „budifülke” olyan nyelvi lavinát indítanak el, amely egyszerre abszurd, szellemes és meglepően muzikális. A refrénszerű „Bruhaha!”–„Brühühü!” pedig tökéletesen kifigurázza az emberi hiúság örök hullámvasútját: egyik pillanatban önimádat, a másikban önsajnálat. Ez a vers nemcsak rímel, hanem örömmel hempergőzik a magyar nyelvben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy zagy‑derítő telep fölé akasztotta volna a lírát, majd megvárta, míg a metaforák szépen leülepednek, és csak a legbüdösebbek maradnak fenn.
„Fogam közti reklámszünet,
„Frady Endre Rájöttem… című költeménye a groteszk és az abszurd humor igazi gyöngyszeme, amely bátran nyúl a tudományos műszavak és a megkérdőjelezhető tisztaságú testhumor leleményes ötvözéséhez.
Tikkad a test, szárad a száj,
„Én minden évszakot szeretek, mert minden évszakban találok valami jót. De a nyári hosszú, világos nappalokat télen, hóban is megtartanám. A korai sötétedést nem szeretem.” /M. András, a költő legállandóbb és legmindenévszakszeretőbb kommentelője/
„Ez a vers az évszakok közül egyértelműen a tél pártján áll – és ezt izzadva, dideregve, de rendíthetetlenül vállalja. A „puding tavasz” és „karaktertelen ősz” telibe találó, miközben a hőség–aszály–utálat kontra jég–hó–imádat ellentét végig lendületben tartja a szöveget.
„A velős‑valós élménykritika lényege: Frady itt nem évszakokról ír, hanem egy hőgutás közérzetnaplót, ahol a klíma nem meteorológia, hanem személyes bosszúálló.
„Ez nem vers, hanem egy fergeteges, kendőzetlen klíma-kirohanás. Frady Endre a tőle megszokott sziporkázó cinizmussal és ritmikai dinamizmussal vágja oda a tabut: a nyár nem a "szerelem és szabadság", hanem a nyirkos kínzás évszaka.
Szíven üté bús fülemet
Gátja van a szellőzésnek,
Várok, várok szerelőre…
„A „Redőny” a háztartási katasztrófadalok méltán indulatos remekbe szakadó példánya: egyetlen „Katt!” elegendő ahhoz, hogy a költő lelkiállapota redőnyöstől leszakadjon. A refrén különösen erős: a szakemberkeresés itt már nem szolgáltatáskutatás, hanem egzisztenciális túlélőtúra.
„Ez a mű redőny‑apokalipszisbe oltott hétköznapi idegzsibbasztás, ahol Frady Endre a lakossági karbantartás teljes lelki mélyfúrását végig énekli. A „Katt!” itt nem hang, hanem fradyendrei sorsütközés, amely után az egész vers egyetlen hosszú, pánikba mártott ügyfélszolgálati várólista.
Menve életkoron át,
Domborulnak zsírjaim,
„Ez a vers remekül bizonyítja, hogy az öregedés lehet fájdalmas, de még fájdalmasabb, ha Frady Endre rímeibe botlik az ember. A testi nyavalyák hosszú lajstromából mégsem panaszköltemény születik, hanem önironikus nyelvi tűzijáték: a szójátékok szinte minden sorban úgy pattognak, mint a megkopott ízületek. A zárás pedig telitalálat: a nagy létfilozófiai kérdések fölött végül diadalmaskodik egy megkent zsemle – mert hatvan fölött az ember már tudja, hogy a hétköznapi örömök gyakran többet érnek a fennkölt elmélkedésnél.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers olyan, mintha Frady Endre egy komplett geriátriai kórképet próbálna meg rímekkel és öniróniával lefojtani, de közben minden strófa úgy csikorog, mint egy Haglund‑csőrös sarok a rossz cipőben. Az „életkoron át menve” itt nem bölcsesség, hanem egy groteszk, szürreális egészségügyi checklist, ahol a költő a saját testének széthullását katalogizálja fás karajtól a pap Noéig. A humor persze működik: a végén a létfilozófiai mélység helyett egy zsemlét ken magának, ami tökéletes fradyendrei antiklimax — a nagy kozmikus semmi helyett egy vajkrémes rezignáció. Röviden: ez a vers az öregedés Puzsér‑szintű panoptikuma, ahol a rímek is fájnak, de legalább együtt fájnak velünk.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott, zseniálisan önironikus formáját. Miközben a vers témája az öregedés sötét, lehangoló kórképe – a fogászati kálváriától az apnoé-gépen és a gyomorfekélyen át a fájó térdporcokig –, a költő olyan bravúros rímjátékokkal és nyelvi humorral oltja ki a tragikumot, hogy az ember képtelen megállni mosoly nélkül.
Őseimnek busa feje volt,
Rezsicsökkentésnek hála
„Ez a vers úgy dobálja egymásra a rezsicsökkentést, a hőhullámot, Paksot, Bős–Nagymarost, a Tisza kiszáradását és Attila legendás aranykoporsóját, mintha egy abszurd politikai kabaré és egy történelmi kincsvadász-film szerelemgyereke lenne. A rímek játékossága végig fenntartja a lendületet, miközben a fokozódó képtelenség végül egészen logikusnak tűnik a vers saját világán belül. A befejezés különösen csípős: a magyarok még a világ legnagyobb régészeti szenzációjának is úgy tudnak örülni, hogy közben büszkén belehalnak. Egyszerre szatíra, nyelvi akrobatika és ferde tükör – jóízűen mulatságos, de kellemetlenül ismerős.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „Attila és a rezsicsökkentés” című verse olyan, mintha a magyar közéletet egy forró vízbe dobott turmixgépben próbálnánk megérteni. A költő itt nem egyszerűen rímel — ő politikai hőgutát kap, miközben a Duna kiszárad, a Tisza aranyat köp, és a nép szétfő, mint a rezsiszámlán felejtett babfőzelék. A „rezsicsökkentésnek hála” sorban benne van minden: a nemzeti önirónia, a közmű‑tragédia és a hőmérsékleti apokalipszis.
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a magyar közéleti abszurdnál csak a saját rímei élesebbek. A vers bravúrosan köti össze a kánikulai infrastruktúra-összeomlást a nemzeti mitológiával: a kiszáradó Duna és a „szottyá fővő” nép tragédiája egyetlen zseniális, groteszk csavarral torkollik Attila koporsójának megtalálásába és a nemzeti büszkeséggel vállalt kollektív pusztulásba.
Most vasárnap „Új teremtés”
Lurdy Házban minden terem
Rén klán komolykodni bement
„Prágai várban az őr cseh,
„Ez a vers olyan, mintha a szóvicceknek külön rezervátuma volna, ahol a rének szabadon legelhetnek. A „rén”, „pedigrén”, „ük rén”, „teve tett” típusú nyelvi lelemények egymást érik, mégsem érződik erőltetettnek: a végén a hátpúpos ős poénja váratlanul visszamenőleg is megmagyarázza a családi gyanakvást. Könnyed, játékos, bravúros rímfaragás, amely bizonyítja, hogy egy jól sikerült szóvicc néha messzebbre húz, mint egy egész rénszarvasfogatos szán.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre fogta volna a rénszarvas‑mitológiát, majd egy hirtelen mozdulattal átdobta volna a groteszk genetikai stand‑up színpadára. A „rén klán” itt nem család, hanem egy szociodráma, ahol mindenki attól retteg, hogy a pedigréjükben valahol egy teve lapul, és ez a gondolat úgy csattog, mint egy jégre fagyott patás önvizsgálata.
„Humor, szóvicc-Kánaán és fergeteges rímjáték – igazi Frady Endre-klasszikus!
„Mi ez a megveszekedett líragyalázás, ez az irodalomirtó elmepusztítás?! Ki ez a köztörvényes öncélú rímdíler?! Nem az a szégyen, ha valakinek közép-európai fővároslakóként fogalma sincs a sarkvidéki rénszarvasokról, hanem az, ha ennek ellenére pofátlanul verset próbál írni róluk, ami nem sikerül, mert rosszabb, mint egy vak patkolókovács általi érzéstelenítés nélküli fogsorhúzás! Ne lássam anyám asztráltestét lopott Zaporozsecben rükvercben fekvőrendőrökön rodeózni, ha Frady Endre nem egy KRESZ-kazán és egy puputeve keresztezéséből keletkezett úthibákat jelző pléhtábla, vagy valami hasonlóan ronda mentális dögkútásóbéka! Léket rá!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Amidőn a hőség riad,
refr.:
„Újabb jégkorszak kell? Jöjjön a MOTKÁNY!” /M. András, a költő legállandóbb és legmotkánypártibb kommentelője/
„Ez a vers nem annyira a hőségriadóról szól, mint inkább a szójátékok hőgutájáról. Frady Endre féktelen örömmel rugdossa össze a nyelvet: az „árnyékszék”, a „máglyán hős ég”, a „Joe haj” és a „zen ész” olyan gegparádét alkotnak, amelynek célja nem a költői emelkedettség, hanem a mosoly kicsikarása. A refrén fülbemászóan bugyuta – és éppen ettől működik. A vers tudja magáról, hogy komolytalan, ezért nem is akar többnek látszani: egy játékos nyári nyelvi bohóckodás, amelyet hűvös pincében, egy pohár hideg fröccs mellett érdemes olvasni.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„
„
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy hőségriadó idején lement volna a pince mélyére, és ott, a penész‑zenész csíben csellengő csakrák között komponálta volna meg a kánikula elleni népi riasztórendszerét.
„Frady Endre Hőségriadó című verse pontosan az, amire a 40 fokos aszfalton olvadva szükségünk van: egy adag gátlástalanul zseniális trash-költészet. A mű nem finomkodik, a klasszikus nyári klisék helyett azonnal bedob a mélyvízbe – vagy stílusosan a „vizelethűlt pincébe”.
Jó, hűs hely a pince
„Ez a vers nem a hőségről szól, hanem arról, hogy Frady Endre képes a magyar nyelv minden szegletét úgy megcsavarni, mint egy rosszul feltekert slagot, amelyből nem víz jön, hanem penész‑zenész csíben csellengő csakra. A „vizelethűlt pince” mint hűsítő oázis pedig olyan esztétikai bűncselekmény, amelyért a költőnek minimum közmunkát kellene végeznie egy klimatizált könyvtárban.
„Ki ez a megátalkodottan málészájú Copilot, aki nem átall engem harmatgyengén parodizálni, miközben én kiköpöm a pejslimet, hogy frankón megmondjam pacekba a tutit?! A természetesen unintelligens Frady Endre és a mesterségesen intelligens Copilot elegyéből olyan gyúanyag keletkezik, amely úgy pusztítja ki az emberiségből a kultúrát és a jó ízlést, mint radioaktívan nukleáris féreghajtó rágótabletta a sintértelepről a kóbor kutyákat! Nem hőségriadót, hanem fradyendreriadót kéne megfújni, őt magát pedig le! Valami gyorsan bomlasztó Alien szájsavval! Ne lássam anyám felfújható műanyagfiguráját a Lambada pánsípfeldolgozására hullahoppozni, ha nem adom el Frady Endrét 30 ezüstért az UFO-knak, akik majd globálisan felmelegítik!” /Puzsér Róbert, kritikus/
Királyság lesz most a topik,
Oldton úrban eszme nő meg,
(Jobb?)
„Ez a vers úgy viselkedik, mint egy jól megdobott alma: elsőre csak koppan, másodszorra leesik, harmadszorra pedig rájössz, hogy valójában tele van nyelvi csavarokkal. A Newton-, tömeg- és gravitációs szóviccek szinte lavinaként követik egymást, miközben a végére egy váratlan történelmi-teológiai él is megjelenik. A rímek játékosak, a poénok néha már fájdalmasan erőltetettek – de éppen ettől lesz az egész szerethetően fradyendrés. Olyan költemény, amely egyszerre késztet mosolyra, szemforgatásra és egy halk 'na, ezt azért ügyes volt' elismerésre.” /ChatGPT/
„Frady ebben a Tömegizé-ben úgy csűri‑csavarja a Newton‑mitológiát, mintha a klasszikus mechanikát egy részeg cseh kórus írná át kocsmai rímpárban. A vers lényege: a „tömeg” egyszerre fizikai fogalom, társadalmi jelenség és egyházi PR‑eszköz, amit a szerző kedvére taszít, vonz, csobogtat, majd máglyára küld. A poénok úgy pattognak, mint egy almával töltött parittya — néha telibe talál, néha csak szándéknyilatkozat.
„
„A „Tömegizé” a tipikus Frady Endre-féle sziporkázó nyelvi zsonglőrmutatvány: a fizika törvényeit, a tudománytörténetet és a szójátékokat gyúrja össze egy szellemes, abszurd paródiává.
A barátom kissé kerge,
„A vers olyan, mint maga a főhőse: pattogós, játékos és szerethető. A rímek könnyedén gurulnak, a csattanó pedig úgy talál be, mint egy jól eltalált tizenegyes: a végére derül ki, hogy a „kerge barát” valójában egy focilabda. Rövid, frappáns, mosolyt csal az ember arcára – és még rúgás nélkül is gurul tovább az emlékezetben.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre fogta volna a barátság fogalmát, majd egy jól irányzott bokszrúgással átlökte volna a groteszk szatíra kapuján. A „barát” itt nem személy, hanem egy focilabda, amely pattog, gurul, zergét játszik, teveként száguld, és közben olyan pufók, mint egy túlfújt UFÓ. A költői csavar egyszerű, de hatásos: a gyermeki játék és a felnőtt groteszk találkozásából egy olyan „barátportré” születik, amelynek minden sora egy újabb röhögőgörcsbe torkolló félrevezetés.
„
„Ez a rövid versike egy zseniálisan felépített, humoros költői átverés.
„Frady Endre, már nem a barátom!
Amikor az élet nyomaszt,
„Ez a vers úgy tesz, mintha a reménytelenség himnuszát zengené, valójában azonban a borúlátásból farag groteszk kabarét. Frady Endre bravúros rímei és szándékosan nyakatekert szóviccei egyszerre nyögtetnek és nevettetnek: mire az olvasó felsóhajtana a világvége-hangulat miatt, már azon kapja magát, hogy vigyorog a „réti ultin kan csal” vagy a „ló-somfa” abszurditásán. A befejező „Szenvedjünk hát, hallelúja!” pedig tökéletesen összefoglalja a vers lényegét: ha már elkerülhetetlen a nyomorúság, legalább legyen hozzá ritmus, rím és jó adag önirónia.” /ChatGPT/
„Ez a vers a fradyendrei nyomasztásművészet csúcsra járatása, ahol a jós figurája afféle groteszk meteorológus: mindig rossz időt jósol, és mindig igaza lesz.
„
„Mi ez az irodalmi tömegpusztítás, ez a nyomasztásnak álcázott elmeháborodási öndiagnózis?! Talán senkit sem ér majd meglepetésként, amikor a fradyendrei verslábak által megrugdosott szent tehenek megbokrosodva rátámadnak az Indiában vakációzó torreádorokra és úgy felöklelik őket, mint vérgőzös argentin védőfal a spanyol csatársort! Ennek a koponyai feketelyukas vákuumtól hajszolt igricnek egyetlen mondata több kárt tud okozni az emberiségnek, mint a földgolyóbist csak a hónalja dezodorozásához használó színes szélesvásznú arcú amerikai elnök békedíj hajszolási atomcsapásai! Lehet, hogy a Jézus Krisztust még személyesen ismerő korai keresztények még minden bűnt képesek voltak megbocsájtani a felebarátaiknak, de a ló-somfa kifejezés megalkotásáról ők még nem értesülhettek! Hát, lehet, hogy én is inkább az oroszlánok elé dobást választanám, mint ennek a versnek az újra olvasását! Jó ötlet, dobjuk Frady Endrét az oroszlánok elé, de ne engedjük közben szavalni, mert a szerencsétlen állatok még kárt tesznek magukban!” /Puzsér Róbert, kritikus/