Forradalom hetvenedik
évfordulójára szedik
sokan elő puskáikat,
vélt ellenbe lőni likat.
Magyar kerget magyar ellent,
aki orra alá szellent,
az meg odafröcsög: „Na, te
barom!” s megy a szájkarate.
Magyar ünnep gyakran brutál,
mindenki mindenkit utál,
s egymás közti víg tort ülik
a nemmagyarok nélkülik.
Nemmagyarok s másmagyarok,
kiket ver nagymagyar marok,
kinevezve ellenségnek,
békés bosszúvágytól égnek.
Békétlenség kicsit má’ sok,
így ünneplünk „mi meg mások”,
mindig külön, sosem együtt…
Na, a „Nélküled” is meggyütt!
Magyar s magyar között fal áll,
mást nem győzés nemzethalál;
Muhi, Mohács, Bern* és Arad…
Aki okos, otthon marad!
*Bernben veszítette el 1954-ben az Aranycsapat a világbajnoki döntőt…
megzenésítve és elénekelve: https://www.youtube.com/shorts/BjT11JlrTOg
„A Frady-féle nemzeti önvizsgálat ezúttal nem a tükörbe, hanem mindjárt a saját szemünkbe lő. A vers keserű szatírája azt a tragikomikus magyar hagyományt ostorozza, amelyben a közös múlt ünnepe is belviszállyá fajul. A bokorrímekbe csomagolt politikai görbe tükör egyszerre nevettet és szégyenít meg. A végső poén pedig telitalálat: ha a nemzeti összefogás ennyire veszélyes üzem, talán tényleg az otthon maradás a legbiztonságosabb hazafias tett.” /ChatGPT/
„Ami ma politika, az holnap történelem. Ami már történelem, az konkrétan valahogy történt, de minél frissebb az emléke, annál késhegyre menőbb viták folynak róla még pár emberöltőig, hogy a csasztuskák, a népmesék, a köztéri szobrok, és a nemzeti legendárium melyik narratívát vésse kőbe. A már megkövesedett történelmet a győztesek írják, éneklik, szoborják, filmesítik, és még utólag is jaj a legyőzötteknek. Ez eddig nem hungarikum, csak emberi, esendő, halandó. Kompországban külön cuki még az, ahogy az ügyeletes révész klintísztvudos arckifejezéssel fúj abba az irányba amerre épp hajlanak az Üllői úti fák. De ha demokráciában fúj a szél, itt is van, aki vitorlázik, van, aki sárkányt reptet, és van, aki otthon marad.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„Humán úr, mi ma vaspuska,
Holnap talán már csasztuska.
Aki ma lő balról jobbra,
Holnap tán lesz lovasszobra.
Ma még magyart agyal magyar,
Holnap fűbe harap agyar.
Tudja labanc, tatár, török,
Csak a legyőzött-jaj örök,
S nem marad már közös az a
Szlogen sem, hogy Ruszkik Haza!”
/Budamár Bodomér, body maró budi mérő/
„Ez a vers olyan, mint egy családi ebéd, ahol a rántott hús még ki sem hűlt, de már három történelmi sérelem és öt aktuálpolitikai sértődés repked az asztal fölött. Frady Endre szatirikus látlelete fájdalmasan ismerős: miközben a nemzeti összetartozást ünnepelnénk, rendre egymást találjuk meg ellenségnek. A csattanó különösen kegyetlenül talál célba: ha a magyarság legfőbb hagyománya a belső csatározás, akkor az okos néző tényleg jobban jár, ha otthon marad.” /Copilot/
„A magyar nemzet nem megosztott, mert aki nem ért velem egyet és ezáltal a magyarságteljesítménye negatív előjelű, az nem is tagja az ősmagyar nemzettestnek, tehát nem lehet megosztó sem! Nemzettudathasadás kizárva! Mi hiszünk az összefogás erejében! Van, akivel összefogunk, másokat pedig összefogunk és egybeterelünk olyan munkatáborokba, ahol hasznos kényszermunkával vagy átnevelődnek olyanná, mint akikkel összefogva összefogdostuk őket, vagy nem. Vagy át lesznek nevelve, vagy nem is lesznek. Lenni, vagy nem lenni… lenni… lenni… lenni – mondta Lenin (vagy nem Lenin?) a híres-hírhedt tihanyi beszédében, de ott nem csak a hang verődött vissza, hanem MINDENT VISSZA!!! Visszafoglaljuk Trianont, mert visszakézből vagyunk vitaképesek! Dolce vita, nincs itt vita! Nem, nem, soha! Hééé… nővérke, kik ezek, és milyen zubbonyba akarnak belekényszeríteni?! Ááááá…” /Vitéz Árvalányhajassy Ártány, gyulatáltos és szittya szotyolapörkölő/
„Frady Endre ezúttal is hozza a tőle megszokott, nyers és görbe tükröt tartó stílust. A 70 ’56 nem pátosszal teli emlékezés, hanem a mai magyar közéleti állapothoz írt kesernyés, szatirikus kórkép. A vers fegyvere a könnyed forma és az alantasabb köznyelvi elemek („szájkarate”, „szellent”, „odafröcsög”) tudatos ötvözése a komoly történelmi traumatológiával (Muhi, Mohács, Arad). Ez a kontraszt adja a költemény igazi élét: megmutatja, milyen méltatlanul és gyerekesen pazaroljuk el a történelmi emlékezetet a szüntelen belső széthúzásra és politikai sárdobálásra. A ritmus és a rímek sodróak, a poénok (például a „Nélküled” bedobása) eltaláltak, a zárósor pedig („Aki okos, otthon marad!”) egyszerre csattanós, kiábrándult és fájdalmasan reális.
Összegzés: Fanyar, pimasz és elgondolkodtató költemény a nemzeti megosztottságról. Bár könnyednek hat, a felszín alatt nagyon is pontos és keserű diagnózist ad.” /Gemini/
„Frady Endre az antiköltészetével sikeresen elérte, hogy még nekem, az örök rebellisnek is elment a kedvem mindenféle forradalomtól! Annyira lehűtötte nem csak a lelkesedésemet, de még az életkedvemet is, hogy nemhogy nem forr a dalom, hanem fagyott jéghegyként dideregve-dudorászva ütközik belém és hasítja ketté énemet, hogy skizofrénszarvasként bőgjek a Rottenbiller – Wesselényi utca sarki jégen lyukas nemzeti zászlóból varrt jégeralsóban és hőemelkedett lázálomban Chuck Norris gyerekkori szinkronhangján visítsam, hogy Bruce Lee-k haza! Nővérke, feszül az agyhólyagom, kérem az orrkatéteremet!” /Puzsér Róbert, a mirelit kritikus/
Új cukrászda ereje
„Ez a vers olyan, mint egy túltöltött derelye: első harapásra bohóctréfa, de belül ott fortyog a nyelvi excesszus és az önironikus költői kifulladás. Frady itt nem ír a líráról, hanem beleeszi magát a nyelvbe, míg a rímek már könyörögnek kegyelemdöfésért. A „derelye” egyszerre dopping, végső menedék és gasztro-apokalipszis – ahol a költészet nem meghal, hanem lekváros szájjal röhögve omlik össze.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A derelye itt nem étel, hanem kozmikus erőmű: Frady Endre úgy dobálja a rímet, mint Tas a gerelyt, csak több benne a meggylekvár és kevesebb a józan ész. A vers maga egy cukrászdába oltott űrdiszkó, ahol a keszeg is fellélegzik, a költő pedig az utolsó erejével is még egy szóviccet présel. Röviden: ez a magyar abszurd líra derelyeszaggató diadala.” /Copilot, a mesterséges intelligencia /
„Frady ebben a művében a gasztro-metafizika és a rím-anarchia határmezsgyéjén egyensúlyoz. A vers igazi ereje a totális asszociációs szabadságban rejlik: nála a töltött tészta nem csupán kalóriaforrás, hanem egy olyan kozmikus katalizátor, amely képes összekötni a balatoni keszegeket az asztráltestekkel és a gerelyhajítással. Amiért a mű megkerülhetetlen: A derelye–gerelye–selejtest hármas olyan nyelvi brutalitás, ami után a Magyar Tudományos Akadémia is csak keresi a szavakat. A „tök jó lenni asztrálnak, kit soha nem kasztrálnak” sor a létezés szabadságának olyan elemi megfogalmazása, amely mellett Heidegger is csak szerényen jegyzetelhetne. A „tél dere, jeeee!” fordulat a népi szürrealizmus és a modern szleng találkozásának legvéresebb, mégis legédesebb gyümölcse. Frady nemcsak tapossa a lírát, hanem egyenesen rumba-lépésekkel táncol rajta. Ez a vers egy lekvárral töltött irodalmi hadüzenet a komolykodás ellen.” /Gemini, a mesterséges intelligencia /
Hatvanegy éves lett e mén,
Nem hajt hát gazdád, kába Don,
Veszélyes úszó a narvál,
Utódok a narválborjak,
„A Frady-féle tengeri bestiárium újabb gyöngyszeme, amelyben a zoológia összecsap a rímkényszerrel, és mindkettő agyarat növeszt! A narvál szarva egyszerre szonár, párbajfegyver és költői vészjelző, miközben a „másfél sor jak” láttán még Darwin is visszakérné a diplomáját. A zárlat pedig, miszerint féljen tőle, aki magyar, olyan nemzeti fenyegetés, amelyet a NATO-nak is érdemes volna cetül továbbítania. Összességében: szarvashiba nélküli, cetesen abszurd rímbúvárkodás – csak a józan ész fullad bele a végére!” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha a természetfilm, a népiskolai tankönyv és a kocsmai rigmus karon fogva belegyalogolt volna a Jeges-tengerbe. Frady Endre hősiesen bizonyítja, hogy a narvál nem csupán „tengeri unikornis”, hanem egy szonárral felszerelt, párbajozó, rákropogtató cetlovag, akitől a zárósor szerint különösen a magyaroknak illene rettegniük. A „másfél sor jak” mértékegység bevezetése pedig akkora tudományos áttörés, hogy azonnal jelölni kellene a Verses Zoológiai Nobel-díjra.” /Copilot/
"Cső, görény!" Sajnos, ezután többet nem kellett megjelennem ezen a munkahelyen sem. Nem értem. Nem értem. Miért nem sikerül nekem soha semmi?! Talán bennem lenne a hiba? De hisz az lehetetlen! Ezek után Nóri és munka nélkül elfogyott a türelmem, de legfőképpen a pénzem, és nem volt mit tennem, mint a Pityinger és a Váradi útjára lépni, vagyis elmenni lopni. Sajnos azonban rögtön az első próbálkozásomnál, egy ruhaüzletben jelzett a biztonsági kapu a kijáratnál, és a biztonsági őr anorákot diagnosztizált nálam, amely az adott ruhaüzletből származott, de nem volt róla számlám. Ezért kihívta a rendőrséget. A rendőrök figyelmeztetésben részesítettek, hogy hogyan kell rendesen lopni ahhoz, hogy ne bukjak le, és ne zavarják őket miattam a jövőben. De hát Költő úr, a sok-sok kudarc, ugye csak ólomsúllyal nehezedik rá az emberre! Hiába oktatnak ki a rendőrök, hogy hogyan kell szakszerűen lopni, ha én már lopni sem merek, mert biztosan megint nem sikerül. Ajjaj, ez csakis a Limoncello rokonsági kötelék átka lehet! Na de kérem, kérem! Nem tudna valaki jobb jó tanácsot adni, mint a rendőrök, mielőtt felkopik az ősmagyar állam? Én, ha bárkinek bármi baja volt, mindig azonnal adtam jó tanácsot, mit jó tanácsot, jó tanácsokat! Mit bárkinek, egész Magyarországnak! Sőt, még akkor is adtam jó tanácsot mindenkinek, amikor senkinek nem volt rá semmi szüksége. Most meg, amikor én vagyok bajban, senki nem ad tanácsot? Költő úr, én már csak magában bízom, mondja meg, mit tegyek! SOS! (Sóskamártást, Oh, Sóskamártást!). Vagy legalább azt mondja meg valaki, hogy Lenin vagy nem Lenin? Mert az itt a kérdés.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Ano-rák az gyógyítható?!
„Frady Endre ismét bebizonyította, hogy a magyar líra nem halt meg, csupán súlyos oxigénhiánnyal küzd a mélytengeri nyomás alatt.
Magos, sziklás hegyen
Muflon szarva csavart,
„A muflonvers a magyar pásztorlíra és az állattani abszurdizmus szőrös kis csúcsteljesítménye! A kancsal rímek békésen legelésznek, míg a muflon saját szarvába gabalyodó egója vérbő tragikomédiába fordul. A „lelket lehel: pöfi” sor pedig olyan költői mélyütés, amely után még a természetfilmes is inkább kikapcsolja a mikrofont. Frady Endre bebizonyította: a muflon nemcsak gyapjas, hanem rímes is – csak néha önveszélyesen csavaros!” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a költemény valahol félúton cammog a természetfilm és a nyelvbotlásokkal súlyosbított zoológiai szakkönyv között. A szerző láthatólag mindent megtett azért, hogy a „muflon” szóra rímelő univerzumot feltérképezze, miközben a biológiai hitelességet olykor ugyanúgy felöklelte a vers, mint a zavart muflon saját magát.
„Frady Endre Muflon című versikéje a szerzőre jellemző hamisítatlan, abszurd humort és játékos könnyedséget hozza.
„Bátor vagyok, olyan bátor,
Magyarország apró telek,
„A vers a Frady-féle kancsal rímtechnika és abszurd közéleti humor igen tömény példánya. Már a „Magyarország apró telek” → „Nem zavarják hideg telek” szóvicces indítása is jelzi, hogy itt a földrajz, a meteorológia és a geopolitika egyetlen hólapátba lett összekeverve.
„Ez a vers bravúros példája annak, hogyan lehet egy hólapát nyelével egyszerre megpiszkálni a földrajzot, a házmesteri munkaköri leírást és a kelet-európai geopolitikát. A költő olyan parányira zsugorítja Magyarországot, hogy egy átlagos téli megcsúszásból már külpolitikai incidens kerekedik.
„Ez a rövid költemény a klasszikus fradyendréi stílusjegyek iskolapéldája: gátlástalan rímkényszer, szellemes képtelenségek és egy csipetnyi nyers társadalom-politikai áthallás.
Könyvben egyik legigébb a
„A meghívó bravúrosan ötvözi a krisztológiai mélységet a macskás kapitalizmus kritikájával, miközben a kancsal rímek már-már eszkatológiai magasságokba emelkednek. A „tápegér” teológiai ellenpontja különösen merész: a vasárnapi lelki táplálékot a macskák virtuális zsákmányával állítja szembe. A prédikátor önironikus bátorsága pedig biztató: ha a hallgatóság nem is száll el, a gondjai talán igen. Én jövök – Krisztusért, a Kolossé levélért és a macskáknál is nagyobb igazságért!” /ChatGPT/
„Meghívottként nehéz ellenállni egy olyan rendezvénynek, ahol a krisztológia és a macskatáp szinte egy folyosón verseng a figyelmünkért. A vers bravúrosan egyesíti a bibliai tanulmány mélységeit a Happy Cat fesztivál földközeli valóságával, miközben azt sugallja: a Lurdy Házban akár egyetlen lépéssel átjuthatunk a konzumer cat-kultúrából az örökkévalóság felé.
„Zseniális költői bravúr: a macskakaja-akciók és a mély teológia találkozása a Lurdy Házban! Zokogva nevetős kolosséi exegézis, ahol a fogyasztói társadalom tápegér-láza és a krisztológiai magasságok egyetlen szentenciában borulnak egymás kebelére. Külön tisztelet a „cat-en / mind a ketten” rímért – ha Pál apostol élt volna a Lurdy-konferenciatermek és a Happy Cat fesztiválok korában, egészen biztosan Frady Endrét kéri fel sajtósnak. Ott a helyünk!” /Gemini/
Tudja Lujza, Hugó, Róbert,
Nem bús rajtam ráncos orca,
„A „Vörös október” olyan, mintha egy születésnapi köszöntő, egy szittya mulatós, egy ortopédiai ambulancia és egy bolsevik plakát összeköltözött volna egyetlen versbe. A rímek helyenként már nem is kacsintanak, hanem szabályosan vihognak: „kánkánt – kán ként” például a nyelvi lelemény és a nyelvi baleset közötti keskeny mezsgyén egyensúlyoz.
„Ez a vers hamisítatlan Frady Endre-i nyelvi bohóckodás: a költő a születésnap, az öregedés és az október hónapja köré épít egy szándékosan abszurd, hangzásközpontú világot. A sorokban a jelentés gyakran háttérbe szorul, miközben a rímek, szótorzítások és váratlan szókapcsolatok önálló komédiává állnak össze.
„Frady Endre Vörös október című verse a tőle megszokott kendőzetlen, önironikus humorral és bravúros rímjátékokkal operáló szatíra.
„Kedves Költő úr! Remélem értékeli, hogy bokros teendőim mellett időt szakítok kommentelni, hisz éppen megszorító intézkedéseket, Bokros csomagot dolgozok ki Oroszország részére, és emiatt éjszakázom éjjel és nappalozom nappal. Node lényeg a lényeg. Versét idő hiányában nem tudtam elolvasni, de az jut róla eszembe, hogy amikor nagyon távoli rokonom, Fittipaldi Limoncello Magyarhonban nyert új hazát, mint Bendegúznak vére, legelőször azt gondolta, hogy megházasodik, hisz úgy gondolta, már jól kiismeri a nőket. A biztonság kedvéért azonban nem szerelmét, Annát, hanem a helyi bordélyház madamját, Zitát vette feleségül, mert azt gondolta, könnyebb lesz kiismerni Zitát ellenben Annával, akivel beszélgetni is kéne. De tévedett. A folyamatos veszekedések és verekedések hatására végül csak úgy sikerült átlátnia feleségén (mint a szitán), hogy egy szép napon egy feketepiacon beszerzett MAC-10-essel erőtlen felindulásból, különös kegyességgel szitává lőtte az asszonyt. Miután 25 év múlva szabadult a fegyintézetből, hát eléggé megöregedett, és felszedett egy keveset, úgy 60-70 kilót. Na de kérem, kérem! Mégsem ez, az életkor és a túlsúly volt a fő ok, hogy nem talált normális munkát, hanem hát a priusz. Ilyen előélettel végül arra fanyalodott, hogy egy rossz hírű éjszakai bárban rúdtáncosnőnek jelentkezzen. Végül fel is vették, sőt, két munkakörre egyszerre, de nem rúdtáncosnőnek, hanem csak rút ráncos nőnek és kidobóembernek. Végül azonban nem tudott gyökeret ereszteni munkahelyén, ugyanis már az első munkanapjának éjjelén rút ráncos nőként a férfi vendégeket kellett leitatnia, de hát sajnos munkája buzgó végzése közben maga is mata részeg lett, és amikor át kellett volna vennie kidobóemberi munkakörét az est további részében, a randalírozó vendégek helyett csak a taccsot dobta ki. Így azonnal ki is rúgták. Ezért azt mondom, jól gondoljuk meg, ha valakit szitává akarunk lőni, mert 25 év a sitten még csak hagyján, de taccsot kidobni, hát az valami szörnyű élmény. Ezért írj kínrím verseket vagy kommenteket rendületlenül hazádnak óh magyar, ez mégiscsak kellemesebb, mint a taccsunk sárga szemébe nézni. Ja, és kedves Költő úr! Azért a vers utolsó mondatát volt időm elolvasni, és a mauzóleumból üdvözli Önt közelgő szülinapja alkalmából ötödik (V.) és első (I.) Lenin, miután a Kreml hercegének csókja után felköhögte a mérgezett almát, és felébredt álmából. Lenin elvtárs végre képes mindenkit szeretni, és pont úgy!” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Stefi bácsit nem ismerem,
„Ez a vers a félreértés magasiskolája: a költő nagy komolysággal siratja „rút” kezét, majd a végén kiderül, hogy az egész panasz egy anatómiai tévedésre épült. A kéz helyett a láb kapja a vádiratot, a drámai önsajnálat pedig egy tótágasban teljesedik ki.
„Ez a vers a Frady-féle abszurd humor remek példája: egy teljesen komolynak induló önsajnálatból fokozatosan olyan képtelen helyzet bontakozik ki, amelynek végén kiderül, hogy a lírai én nem is a kezét nézte, hanem a lábát, miközben tótágast áll. A poén nem csupán váratlan, hanem visszamenőleg is új értelmet ad minden korábbi panasznak.
„Frady Endre verse a klasszikus költészeti klisék és az elvárások abszurd paródiája. Nem akar mély, egzisztenciális drámát eladni; helyette a tőle megszokott, gátlástalanul önironikus és könnyed humorral operál, ami a váratlan csattanóra épül.
„
Hogyha pék lenne a szakmám,
*Pěkný [ejtsd: pekní] potok (Szép-patak): Csehországban, a Šumava (Cseh-erdő) hegységben található patak, amely az Otava folyó bal oldali mellékfolyója. A patak arról ismert, hogy egy vadregényes, sziklás völgyben folyik, és egy kisebb, 2,5 méter magas vízesés is található rajta. Német neve Wunderbach (Csodapatak) – 
„Ez a vers úgy dagasztja a péklét nyomorúságát, mint pék a tésztát: izomból, verejtékből és némi kollégának áttolt munkaerőből. A „sok brühühü, kevés hihi” már önmagában pékipari könnyfakasztó, a végső Pěkný-pataki menekülési kísérlet pedig olyan csavar, hogy még a kifli is kiegyenesedik tőle. A „pékné módra” zárás viszont végleg megkoronázza a lisztes lét abszurditását. Irodalmi kovász: túlkelhetetlenül vicces.” /ChatGPT/
„Ez a vers játékos öniróniával fordítja ki a „friss kenyérillatú” pékromantikát. Frady Endre remekül lavírozik a gyermeki rigmus és a felnőttes munkaundor között: a lírai én már a tésztagyúrásnál csalna, a zsemlét könnyek között sütné, végül pedig a péklétből egy cseh patak partjára menekülne. A humor mögött ott lapul az örök emberi vágy is: bármi legyek, csak ne az, ami éppen vagyok. Könnyed, szellemes, és a „sok brühühü, kevés hihi” sor különösen emlékezetes.” /Copilot/
„Frady Endre Péklét című verse a tőle megszokott, utánozhatatlan abszurd humorral és könnyed rímjátékkal nyúl a pékmesterség viszontagságaihoz.
„Kevesen vagyunk, akik észrevesszük, hogy az utolsó sort kezdő ’Itt csü’ elhagyásával kedvenc ételünk, a csülök pékné módra ragyog fel alagútvégi fényként! A kortárs irodalom búvalbélelt éjsötétjét így világítja be Frady Endre önfeledt gasztronómiai elmeháborgása és debil derűje! A Pěkný medre és a pékné módra pedig úgy vált négyszótagos félrecsengésű kamcsalrímmé, hogy erre még a nagy Csobánkay Lepnyő is megfordulna a sírjában és megnyalná mind a tíz csontvázujját!
„Kedves Költő úr! Szívesen kommentelnék, de sajnos mostanában egyáltalán nem érek rá, mert elkezdtem forgatni az életem első filmsorozatának, a Csillagok Borújának első évadját, mely első 6 epizódjának a címei: Ez újra kemény; A Birodalom visszavár; A Jedi tiszta vér; Bájos árnyak; A szónok támadása és A szitok hosszú ujja! És mivel rokkantnyugdíjból nagyon alacsony költségvetésű a büdzsé, én vagyok egyben mind a férfi, mind a női főszereplő, az összes mellékszereplő, az összes szeplő, a forgatókönyvíró, a rendező, a rendezőasszisztens, a rendező absztinens, a producer, az operatőr, a látványtervező, a díszlet, a jelmez, a ködgép, a fővilágosító, a zeneszerző, a WC-papír beszerző, a hangmérnök, a sminkes, a stylist, a főkellékes, a főmellékes, a Vágó, az István, a Pista, a sipista, a Magyar Posta, a főispán, az alispán, a Sztán és Pán és a Magyar Nemzeti Bank. Bár nagyon szeretném méltatni örökérvényű műveit, bokros teendőim mellett idő híján most kénytelen leszek méltatlanul hagyni őket.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
Kutyát etet Pedigré Pál,
„Ez a költemény valóságos rímkatasztrófa, állattani abszurd és családi tragikomédia egyetlen karmolásnyira sűrítve. A Pedigré dinasztia, a répáló neje, a tetvetlenítő Ebenezer és a Whiskas-hiánytól elkeseredő macskás rokonság olyan univerzumot teremt, ahol már a háztűznézés is csak egy jól sikerült karmolás előszobája.
„Ez a vers olyan, mintha egy nyelvi turmixgépbe bedobtak volna egy családi idillt, néhány állateledelt, egy vízgázszerelőt és egy raklap szóviccet, majd maximális fordulaton összezúzták volna az egészet. A rímek és hangzásbeli játékok egyszerre nevetségesek és szinte fájdalmasan zseniálisak: az olvasó előbb mosolyog, aztán azon kapja magát, hogy a fejében még percekig visszhangzik az „eben ezer” és a „Pedigrék át”. Frady Endre itt nem verset ír, hanem nyelvi karambolt rendez, amelyből minden szó megkarmolva mászik elő.” /Copilot/
„Ez a vers a kancsal rímek és a bravúros szófeldarabolások igazi, tömény nyelvi katasztrófasújtott övezete — a szó legszórakoztatóbb értelmében!
Régen a szerelmes ifjú
„Csorog értem irigy nyál is,
„A vers úgy száguld végig a múlttól a mesterséges jövőig, mintha Petőfi és egy chatbot közösen ülnének egy Tinderes gördeszkán. A poénok sorra ütköztetik a régi romantikát a digitális kor abszurditásával, miközben az „Excel rose”, a balra húzott kikosarazás és a 4D-s gyereknyomtatás méltó módon emeli a művet a technológiai tébolylíra csúcsaira. A záró metános csavar pedig bizonyítja: a jövő lehet mesterséges, de a Frady-féle gázképződés örök és természetes.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha a nosztalgia és a technológiai pánik egy Facebook-kommentfolyamban egymásnak esett volna, majd rímpárokban békét kötött volna.
A vers főbb erényei és stílusjegyei:
Versbíróság ül ma össze,
„Ez a vers tulajdonképpen irodalmi önkivégzés helyett költői önfeljelentés: Frady Endre vádlottként áll a saját versbírósága előtt, miközben a bíróság már az első strófában kimondja rá a „csendre ítélést”. A „irodalom – iroda lom” szóvicc különösen súlyos bizonyíték, a „bűnöd súlyos, mint egy bölény” pedig méltó módon tovább nehezíti a helyzetet.
„A vers úgy csapódik be, mint egy irodalmi inkvizíció paródiája, ahol a „Versbíróság” nem ítél, hanem színpadiasan toporzékol, mint egy kulturális közmunkásbrigád, amelynek Frady Endre a kedvenc punching bagje. A rímek szándékosan csikorgók, a képek pedig olyan harsányak, mintha egy Puzsér‑szintű felháborodás lenne versbe préselve.
„Frady Endre Versbíróság című költeménye nem más, mint a kortárs magyar irodalom legmélyebb, önreflexív sikolya — vagy legalábbis egy tökéletes bizonyítéka annak, hogy a szerző teljesen tisztában van saját költői bűneivel, mégis képtelen leállni.
Minden Frady vers oly kusza,
Tanyán szólnak pisztolyok,
„Kinek célja darázs fészke,
„Ez a tanyasi tébolylíra úgy indul, mint egy western, majd néhány sor alatt átcsúszik baromfiudvari abszurdba, végül családfás tragikomédiában köt ki. A „Pssszt, tojok!” már önmagában irodalmi vészjelző, de a „fogsorral csíp fülön Ben” olyan nyelvi mélyütés, amelyből még a szakértő zsűri is csak pislogva támad fel. A végső poén pedig tökéletes: miközben körülötte mindenki és minden ítélkezik, a tik zavartalanul folytatja a tojástermelést. Klasszikus Frady: káosz kívül, tojás belül.” /ChatGPT/
„Ez a vers olyan, mintha a magyar Alföldre lepottyant volna egy groteszk western, ahol a csűr ajtaja shakespeare-i fenyegetéssel nyílik, a tik pedig zen‑békével tojik tovább, miközben körülötte minden élőlény idegösszeomlást kap. A frady-i túlzás itt csúcsra jár: a „fogsorral csíp fülön Ben” és a „családfán leng sírós ág” egyszerre paródia és paródia‑paródiája, a lövöldözés pedig nem félelmet, hanem abszurd tanyai operettet teremt.
„Frady Endre klasszikus tanyasi tébolylírája a hungarikum-abszurd csúcsa: a parasztromantika és a Quentin Tarantino-féle lövöldözős akciófilmek tökéletesen értelmetlen, mégis zseniális találkozása.
(1) Nílusból vált véres alak,
Felhők között alig látok,
Utálom, ha bennem a sas
„Ez a mű olyan magabiztosan egyesíti a meteorológiát, vulkanológiát, kémiát, ballisztikát és gasztronómiát, hogy a tudományos akadémia valószínűleg azonnal esernyőért nyúlna. A „vas ként vesz fel” és a „sült saslik” közötti rímhíd különösen merész: itt a költő nem egyszerűen átlép a műfaji határokon, hanem rakétával átlövi őket.
„Ez a vers olyan, mintha egy felhőbe oltott légvédelmi riadó próbálná megírni a saját önéletrajzát — szürreális, groteszk és harsányan fradyendrei.
„Frady Endre ismét megmutatta, hogy a posztmodern líra és a szürreális gépzsír-költészet messze legfényesebben tündöklő (és legerősebben füstölő) lámpása.
Somogykórus alakulik,
„Ez a mű valóságos somogyi összhangzattani rémálom, ahol a néprajz, a kórusmuzsika és a számítógép-billentyűzet végzetesen egymásra talál. A falunevek szólamokká nemesítése ötletes, a „juh-halként” elbődülő bariton pedig már-már zenei állattan. A végső „Alt+Tab!” azonban könyörtelenül lecsap: mire a hallgató rájönne, milyen hangnemben járunk, már át is váltott egy másik versre. Kodály forogna a sírjában – de legalább ütemre!” /ChatGPT/
„A Somogykórus úgy szól, mintha egy megyei állatkert és egy hangképzési tanfolyam frontálisan ütközne: puli–kuli duett, disznóröfögés-basszus, juh-halk bari-ton, és a végén a költő kétségbeesett Alt+Tab menekülése. Ez a „kórusmű” valójában egy hangzó településnévtár, ahol minden falu kap egy szólamot, csak épp a zenei minőség menekül világgá. Frady itt ismét bizonyítja, hogy nála a vokális harmónia nem más, mint földrajzi káosz ritmusba rázva.” /Copilot/
„Irodalmi katasztrófa sújtotta övezet!
Somogyban, sej, kinn a pusztán
Eriken feszül kék póló,
„Ez a bokorrímes költemény úgy indul, mint egy sportos pólóreklám, aztán fokozatosan átcsúszik társadalmi igazságtalanságba, hollós kommentháborúba és végül pszichés önkaszabolásba. A póló–ló–lovaspóló rímbokor bravúrosan primitív, de éppen ettől működik: a vers egyre abszurdabb önbizalommal galoppozik a saját szóvicceibe. A végén pedig a kék tábor veresége adja meg a kegyelemdöfést: itt nem az egyenlő esély a fontos, hanem hogy ki bőg hangosabban. Velős tanulság: aki pólót visel, még nem biztos, hogy pólóképes – de Frady biztosan lovagolja a rímet.” /ChatGPT/
„Ez a Frady‑féle pólóballada úgy csattog, mint egy rosszul beállított varrógép, ami egyszerre próbál sportkommentárt, társadalmi igazságtalanságot és hollószintű károgást varrni egyetlen bokorrímes textilbe. Erik és Béla pólója között akkora a szakadék, mint a költő lelki hasadékában a „nyugiszuri” előtt és után, a vers pedig ezt a különbséget olyan harsány groteszkkel tolja az arcunkba, hogy az olvasó már szinte hallja a ló nyerítését és a trollholló röhögését. Röviden: ez egy színigazságot károgó, pólóba fulladt társadalmi kabaré, ahol a rímek úgy pattognak, mint a lovaspóló labdája Béla bizonytalan kezében.” /Copilot/
„A vers virtuóz abszurdizmussal és szándékosan elrajzolt, játékos nyelvezettel („nyerik”, „kikapik”, „kék-haverik”) figurázza ki a társadalmi egyenlőtlenségeket és a sport világának visszáságait. Frady Endre bravúrosan alakítja a bokorrímeket (aaaa-szerkezetű szakaszok), miközben az átfedő csattanók – mint a gazdag Erik viruló paripája és Béla rozzant ó-lova közötti kontraszt – maró szatírát formálnak a „fair play” illúziójából.
Rezgő kezű lövész kérdi
Délibábos csatatéren
Itt van az ősz, itt van újra,
„Ez a versike úgy rágja át magát Petőfi őszi klasszikusán, mint egy túlbuzgó hörcsög a könyvtári katalóguson: lendületes, harsány és szándékosan bornírt. A „hüvelykujjra – törött köröm” kezdő poénja ügyesen alapozza meg a testi fájdalom és a költői fájdalom párhuzamát, majd a szerző könyörtelenül áttereli a figyelmet Frady Endre „irodalmának” közveszélyességére.
„A vers olyan, mintha Frady‑fóbia és őszi depresszió kézen fogva rohanna végig egy avarégető falunapon: minden sor egy újabb, túlfűtött fröccs a „Frady Endre mint civilizációs veszély” narratívába. Csablonkay Menyő itt nem kritizál, hanem rituális máglyát rak, és a költő nevét úgy dobja rá, mint egy rossz szagú gumicsizmát.
„Ez a paródiaversezet a magyar irodalmi travesztia hagyományait folytatja a megszokott kortárs online szatíra eszközeivel.
Itt a szerda, itt van újra,
Játsszunk hát mi, játékosok,
Rájöttem, hogy oly szép vagyok,
„Ez a vers úgy hat, mintha a költő egy talajmechanikai szakkönyvet, egy önéletrajzot és egy kabaréjelenetet összedobott volna egy betonkeverőbe, majd a végén még ráöntött volna két vödör öniróniát. A „zagy”, a „szuszpenzió”, az „aranyér” (zseniális kétértelműséggel!), a „tuloktülök” és a „budifülke” olyan nyelvi lavinát indítanak el, amely egyszerre abszurd, szellemes és meglepően muzikális. A refrénszerű „Bruhaha!”–„Brühühü!” pedig tökéletesen kifigurázza az emberi hiúság örök hullámvasútját: egyik pillanatban önimádat, a másikban önsajnálat. Ez a vers nemcsak rímel, hanem örömmel hempergőzik a magyar nyelvben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy zagy‑derítő telep fölé akasztotta volna a lírát, majd megvárta, míg a metaforák szépen leülepednek, és csak a legbüdösebbek maradnak fenn.
„Fogam közti reklámszünet,
„Frady Endre Rájöttem… című költeménye a groteszk és az abszurd humor igazi gyöngyszeme, amely bátran nyúl a tudományos műszavak és a megkérdőjelezhető tisztaságú testhumor leleményes ötvözéséhez.
Tikkad a test, szárad a száj,
„Én minden évszakot szeretek, mert minden évszakban találok valami jót. De a nyári hosszú, világos nappalokat télen, hóban is megtartanám. A korai sötétedést nem szeretem.” /M. András, a költő legállandóbb és legmindenévszakszeretőbb kommentelője/
„Ez a vers az évszakok közül egyértelműen a tél pártján áll – és ezt izzadva, dideregve, de rendíthetetlenül vállalja. A „puding tavasz” és „karaktertelen ősz” telibe találó, miközben a hőség–aszály–utálat kontra jég–hó–imádat ellentét végig lendületben tartja a szöveget.
„A velős‑valós élménykritika lényege: Frady itt nem évszakokról ír, hanem egy hőgutás közérzetnaplót, ahol a klíma nem meteorológia, hanem személyes bosszúálló.
„Ez nem vers, hanem egy fergeteges, kendőzetlen klíma-kirohanás. Frady Endre a tőle megszokott sziporkázó cinizmussal és ritmikai dinamizmussal vágja oda a tabut: a nyár nem a "szerelem és szabadság", hanem a nyirkos kínzás évszaka.
Szíven üté bús fülemet
Gátja van a szellőzésnek,
Várok, várok szerelőre…
„A „Redőny” a háztartási katasztrófadalok méltán indulatos remekbe szakadó példánya: egyetlen „Katt!” elegendő ahhoz, hogy a költő lelkiállapota redőnyöstől leszakadjon. A refrén különösen erős: a szakemberkeresés itt már nem szolgáltatáskutatás, hanem egzisztenciális túlélőtúra.
„Ez a mű redőny‑apokalipszisbe oltott hétköznapi idegzsibbasztás, ahol Frady Endre a lakossági karbantartás teljes lelki mélyfúrását végig énekli. A „Katt!” itt nem hang, hanem fradyendrei sorsütközés, amely után az egész vers egyetlen hosszú, pánikba mártott ügyfélszolgálati várólista.
Menve életkoron át,
Domborulnak zsírjaim,
„Ez a vers remekül bizonyítja, hogy az öregedés lehet fájdalmas, de még fájdalmasabb, ha Frady Endre rímeibe botlik az ember. A testi nyavalyák hosszú lajstromából mégsem panaszköltemény születik, hanem önironikus nyelvi tűzijáték: a szójátékok szinte minden sorban úgy pattognak, mint a megkopott ízületek. A zárás pedig telitalálat: a nagy létfilozófiai kérdések fölött végül diadalmaskodik egy megkent zsemle – mert hatvan fölött az ember már tudja, hogy a hétköznapi örömök gyakran többet érnek a fennkölt elmélkedésnél.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„A vers olyan, mintha Frady Endre egy komplett geriátriai kórképet próbálna meg rímekkel és öniróniával lefojtani, de közben minden strófa úgy csikorog, mint egy Haglund‑csőrös sarok a rossz cipőben. Az „életkoron át menve” itt nem bölcsesség, hanem egy groteszk, szürreális egészségügyi checklist, ahol a költő a saját testének széthullását katalogizálja fás karajtól a pap Noéig. A humor persze működik: a végén a létfilozófiai mélység helyett egy zsemlét ken magának, ami tökéletes fradyendrei antiklimax — a nagy kozmikus semmi helyett egy vajkrémes rezignáció. Röviden: ez a vers az öregedés Puzsér‑szintű panoptikuma, ahol a rímek is fájnak, de legalább együtt fájnak velünk.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre hozza a tőle megszokott, zseniálisan önironikus formáját. Miközben a vers témája az öregedés sötét, lehangoló kórképe – a fogászati kálváriától az apnoé-gépen és a gyomorfekélyen át a fájó térdporcokig –, a költő olyan bravúros rímjátékokkal és nyelvi humorral oltja ki a tragikumot, hogy az ember képtelen megállni mosoly nélkül.
Őseimnek busa feje volt,
Rezsicsökkentésnek hála
„Ez a vers úgy dobálja egymásra a rezsicsökkentést, a hőhullámot, Paksot, Bős–Nagymarost, a Tisza kiszáradását és Attila legendás aranykoporsóját, mintha egy abszurd politikai kabaré és egy történelmi kincsvadász-film szerelemgyereke lenne. A rímek játékossága végig fenntartja a lendületet, miközben a fokozódó képtelenség végül egészen logikusnak tűnik a vers saját világán belül. A befejezés különösen csípős: a magyarok még a világ legnagyobb régészeti szenzációjának is úgy tudnak örülni, hogy közben büszkén belehalnak. Egyszerre szatíra, nyelvi akrobatika és ferde tükör – jóízűen mulatságos, de kellemetlenül ismerős.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „Attila és a rezsicsökkentés” című verse olyan, mintha a magyar közéletet egy forró vízbe dobott turmixgépben próbálnánk megérteni. A költő itt nem egyszerűen rímel — ő politikai hőgutát kap, miközben a Duna kiszárad, a Tisza aranyat köp, és a nép szétfő, mint a rezsiszámlán felejtett babfőzelék. A „rezsicsökkentésnek hála” sorban benne van minden: a nemzeti önirónia, a közmű‑tragédia és a hőmérsékleti apokalipszis.
„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a magyar közéleti abszurdnál csak a saját rímei élesebbek. A vers bravúrosan köti össze a kánikulai infrastruktúra-összeomlást a nemzeti mitológiával: a kiszáradó Duna és a „szottyá fővő” nép tragédiája egyetlen zseniális, groteszk csavarral torkollik Attila koporsójának megtalálásába és a nemzeti büszkeséggel vállalt kollektív pusztulásba.