Bár az ég most éppen borul,
Ám mi szót értünk Gáborul,
S kinevetünk vihart, esőt,
S e gánytól nem törünk le, sőt!
Nem követünk harakirit
Szürkeségtől, mit a mísz ont,
Köszöntéstől orcánk virít,
Úgyhogy köszönjük és viszont!
„Nos, Frady Endre ismét elővette a rímfaragás baltáját, és szilánkosra csapta a költészet nemes tölgyét. A vers egy csapongó örömódának indul, majd hirtelen átvált egy viharba csapó közhelyparádéba, ahol a „gány” szó úgy csattan, mint egy vizes tornacipő a linóleumon. A „mísz” megidézése nyilván bravúrosan akar groteszk lenni, de inkább a költői eszköztár egy rozsdás kanáljával elkövetett nyelvi rablótámadásként hat. A zárás? Egy Gábor-napi köszönőformulába csomagolt verssiratás. Frady továbbra is az a költő, akinek a versét az ember elolvassa, majd kinéz az ablakon, és arra gondol: Esik. Talán mégis inkább kimegyek.”
/ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
