(szabadvers)
Iskolás koromban imádtam távolugrani,
szerettem versenyt szállni a széllel.
Gyors voltam, ruganyos, és a tornaórán
mindig megvertem az osztály atlétáit.
Egyszer a tornatanár (akit sosem láttam,
hogy távolugrott volna) elmagyarázta,
hogy nagyon rosszul csinálom.
Rosszul futok neki, hibásan dobbantok
és szörnyen kezdetleges, amit a levegőben
művelek. Ő majd megmondja, mit és hogyan
kell csinálnom. Megfogadtam a tanácsait
és rögtön mit és hogyan kezdtem csinálni.
Onnantól kezdve nem tudtam nagyot ugrani többé,
onnantól kezdve nem szálltam versenyt a széllel,
onnantól kezdve nem szerettem távolugrani.
Két tornatanártalan évtizednek kellett eltelnie
ahhoz, hogy ismét kedvem legyen hozzá.
Ismét versenyt akartam szállni a széllel, de
nagyon megvert. Ő még mindig olyan gyors,
mint régen.
A szélnek szerencséjére nincsen tornatanára.
